Tőzsde

picture

10 százalék feletti osztalékhozam az Állami Nyomdával

A piaci környezet továbbra is kihívásokkal teli, ugyanis a recessziós félelmek, a kontrolálatlan infláció és a magas kötvényhozamok a teljes befektetői társadalmat összezavarták. A gazdasági nehézségek ellenére idénre és 2024-re is profit növekedésre számítunk, ez pedig magasabb osztalékot vetít előre.
picture

Derűre árháború

A soha nem látott magasságokba emelkedő profitmarzsok világában egy gazdasági lassulás esetén a nagyvállalati szféra nagyon könnyen tud engedni az árakból és a fedezeti szintekből azért, hogy megőrizze az értékesítési számait. És mindehhez még politikai nyomásra sem lesz szükség.
picture

Fernando Alonso repíti az Aston Martint és annak részvényeit

Nagyot fordult a világ az Aston Martinnal az elmúlt hónapokban. A brit márka heroikus küzdelmet folytat évek óta, hogy régi fényében tündököljön és pénzügyi értelemben is felhelyezze magát ismét a luxus autógyártók térképére.
picture

Jön még kutyára vér 5.

Az amerikai konjunktúra hajója kapott ugyan sebeket, de mostanra világos, hogy a Fed eddigi torpedói nem tudják elsüllyeszteni. Olajfoltot húz maga után, gyanúsan füstöl, de jó tempóval halad.
picture

Mi vár az S&P 500-ra? Ekkora bizonytalanságot rég nem látott már a piac

Az S&P 500 év végi értékére vonatkozóan az elemzők megosztottságát jól lefesti, hogy a becslések legalacsonyabb és legmagasabb értéke között majd 40 százalék különbség van a Bloomberg számításai szerint, ami 2008 óta a legdrasztikusabb eltérés.
picture

Érhet-e annyit az Apple, mint a teljes francia részvénypiac?

A négy legnagyobb amerikai tőzsdei vállalatnak nincs érdemi vállalati vetélytársa piaci méret tekintetében a világon. Csak ha komplett országok teljes tőzsdei kapitalizációit állítjuk versenybe, akkor látunk hasonló piaci értékeket.
picture

Óriások feszülnek össze: eljön az árháború éve?

Elképzelhető, hogy a 2023-as évben a vezető technológiai vállalatok közötti verseny nem a növekedési potenciálokról, hanem a fájdalomtűrő képességről fog szólni. Ez nem lenne jó hír a vállalati eredmények szempontjából.
picture

A 2020-2021-es lakossági részvénymánia újjászületése

A Lucid-részvények mozgása már csak egy sokadik hulláma volt annak az újjászülető lakossági részvénykereskedési zsibongásnak, amit az idei január folyamán tapasztalhatunk eddig.
picture

Lehet-e a 2019 és 2022 közötti csapkodás után 2023 egy pihenőév?

A 2023-as év egyik legnagyobb meglepetése az lenne, ha az S&P 500 index a teljes 12 hónapot egy nagyon szűk sávban töltené. Pedig az amerikai tőzsdetörténelemben van példa ilyenre.
picture

Az S&P 500 index és a 200-as mozgóátlagok csatája

Heteken belül valamelyik hosszú ideje működő „piaci villanypásztor” lekapcsolására kell számítanunk. De vajon az ellenállást vagy a támaszt kapcsolják-e ki? Ez most az amerikai részvénypiac legnagyobb kérdése.
picture

Tovább vergődhet az Aston Martin

Tankönyvekbe illő rossz példa az ikonikus brit márka szűk ötéves tőzsdei szereplése, a kibocsátás óta 96 százalékot vesztett értékéből. Az Aston Martin részvények lassan leginkább a lottószelvény kategóriájába kerülnek, a vesszőfutásának pedig még mindig nincs vége.
picture

Már látszik az év első nagy tőzsdei sztorija - Van még idő elcsípni?

Az elmúlt három és fél hónapban az S&P 500 index 11 százalékkal, míg a német DAX 38 százalékkal került feljebb dollárban számolva. De vajon mi magyarázza ezt a döbbenetes különbséget ilyen rövid idő alatt?
picture

Gáz van, babám!

A meleg tél miatt a gáz ára december 7. óta 80 eurót csökkent, ami az ország devizaegyenlege szempontjából 8 milliárd euró éves megtakarítást jelent, és Európa egésze is közelebb került az energiaválság végéhez.
picture

Az opciós inga most a másik irányba leng ki

Nagyot fordult a világ 2020 nyara óta, a helyzet az amerikai egyedi részvényopciós piacon most szürreális pesszimizmusról tanúskodik. Az éppen mögöttünk hagyott év nem vonul be majd aranybetűkkel az amerikai részvénypiaci történelembe.
picture

Jön még kutyára vér 4.

Úgy látom, hogy elmúlóban van az inflációs sokk. Az egyének, háztartások, vállalatok, államok, jegybankok szintjén egyaránt zajlik a megváltozott árakhoz és az árak megváltozott dinamikájához való alkalmazkodás.
picture

Mibe fektessünk stagfláció idején?

Historikusan vizsgálódva a nyersanyagok esetében látható jó teljesítmény, és kedvező ez a környezet a mezőgazdasági termékeknek, az ipari fémeknek és az energiapiacnak is.
picture

Kötvénypiaci kilátások: fixen bizonytalan

A „jó hír” az, hogy maguk a kötvényfelárak általában már a ciklus korai szakaszában képesek előrevetíteni a gazdálkodási környezet későbbi alakulását, vagyis a felárak kicsúcsosodása általában sokkal közelebb van a gazdasági összehúzódás kezdetéhez, mint a végéhez.
picture

Biztonsági öveket bekapcsolni: kritikus napok jönnek a tőzsdéken!

Három, előre a naptárba beírható komoly piacmozgató esemény következik gyors egymásutánban, az elmúlt hetek relatív tőzsdei nyugalmának minden valószínűség szerint vége szakad.
picture

Padlógázzal a falnak: meddig emelkedhet a Porsche?

A Porsche IPO-t követően megfigyelhető piaci anomália egyre durvább: a cég piaci kapitalizációja 20 százalékkal nagyobb, mint a 75 százalékát birtokló VW Csoporté.
picture

Robosztus profitok a hazai blue chipeknél

Az elmúlt két hétben jelentett a négy magyar blue chip és a Wizz Air. Az öt cégből három rekord vagy ahhoz közeli profitról számolt be, de a másik két társaság sem panaszkodhat. Ezen cégek harmadik negyedéves eredményeit és jövőbeni kilátásait tekintettük át a Concorde elemzőivel.
picture

Digitalizációs szuperhullámot gerjesztett a koronavírus, az Apple a helyzet nagy nyertese

A koronavírus időszakának és kifejezetten a 2020-as és 2021-es évnek az egyik legnagyobb megatrendje a körülményváltozások által kikényszerített digitális ugrás volt. Az Apple az elmúlt szűk három év világjárvánnyal, inflációval, háborúval és komoly monetáris szigorítással sújtott időszakának kiemelkedő nyertese.
picture

Vadállatok, kosárlabdajátékosok, tőzsdések és a táplálékszerzési algoritmus

Miközben a vadállatok táplálékszerzési algoritmusai hellyel-közzel változatlanok, addig a kosárlabda győzelmi utat jelentő algoritmusai, és a tőzsdei kereskedés pénzszerzési algoritmusai gyökeresen megváltoztak.
picture

Rekordok dőltek a válság árnyékában

Miközben számos vállalat életében már jelentősen érezteti hatását az egyre nehezebb gazdasági környezet, a Budapesti Értéktőzsde több meghatározó cége is az elemzői várakozások felett teljesített a harmadik negyedévben.
picture

A tőzsdei pokolból is van kiút, egyenesen a mennyország felé

Számos cég tőzsdei értéke zuhant a korábbi csúcsokhoz képest, és sokan képtelenek lesznek kiheverni a gigantikus esést. De lesznek majd olyanok, akik vissza fognak emelkedni a jelenleg lehetetlennek tűnő helyzetből.
picture

Maga alá dönti-e a Meta Platformsot a céget sújtó problémahalmaz?

A világ legnagyobb közösségimédia-vállalata tökéletes viharba keveredett, a problémák azonban jóval hamarabb kezdődtek el, mint a tőzsdei árfolyamesés. A jelenleg nagyon sok paraméter alapján mélyen alulértékeltnek tűnő részvény véleményem szerint nagymértékben csak akkor fog tudni erősödni, ha eljön a Zuckerberg-pivot pillanata.
picture

Hol lehet a gödör alja?

Az S&P 500 index új 52 hetes mélypontjáig esett a közelmúltban, 25,4 százalékkal volt gyengébb, mint év elején. Habár ez jelentős csökkenés, a második világháború vége óta ennél jóval nagyobb visszaesésekre is volt már példa.
picture

A Snap szárnyalása és összeomlása

A 2010-es évek, 2020 és 2021 ultralaza világa után idén egy sokkal keményebb éra vette kezdetét. Egy olyan időszak, amikor a befektetők türelme kvázi a zéró szintre csökken az olyan víziórészvényekkel kapcsolatban, mint amilyen a Snap is.
picture

Sokak szerint az idei év egyetlen pozitívuma, hogy hamarosan véget ér

Az elmúlt kétszáz kereskedési nap mindössze 43 százaléka volt emelkedő nap az irányadó amerikai részvényindexben. Ez elsőre nem tűnhet annyira elrettentő statisztikának, azonban ha tovább vizsgálódunk kiderül, hogy ez valójában az elmúlt hetven év leggyengébb teljesítményeihez tartozik.
picture

Jön még kutyára vér 3.

Napról-napra kevesebben hiszik, hogy az inflációs válságból úgy ébredünk fel egy napon, mint egy rossz álomból, és minden olyan lesz, mint előtte volt. Ez a ráébredés pedig súlyos fájdalommal járt, és ennek a fájdalmas időszaknak még szinte biztosan nem vagyunk a végén.
picture

Wizz Air: merre tovább?

A Wizz Air továbbra is nagyon erős ellenszélben repül a kelet-közép-európai régióban. A következő 12 hónap stabil, kétszámjegyű növekedésének fenntarthatósága veszélybe kerülhet, még akkor is, ha a piac konszolidációja egyre valószínűbb.
picture

Részvénypiac a szakadék szélén

Az amerikai részvénypiac a szakadék szélén áll. Tizedszázalékokra vagyunk attól, hogy a technikai képet tekintve előálljon a 2001 márciusi vagy a 2008 júniusi helyzet.
picture

Októberi grizzlymedve-veszély

Az évtizedek óta nem látott geopolitikai feszültségek, a még mindig erős inflációs nyomás és a vele együtt szigorodó monetáris kondíciók mellett egyre nagyobb a globális recesszió és az azt kisérő vállalati eredményromlások veszélye.
picture

Részvénypiaci kegyelem-kényszerképzet

Mostanában az infláció ellen vívott harca közepette a Fed egyre nyíltabban fordul a részvénypiacok ellen. Eközben a régi beidegződéseire hallgatva sok befektető él a monetáris politikával kapcsolatban a kegyelem-kényszerképzet állapotában.
picture

Eljött a kijózanodás kora

Véget ért az a több évtizede tartó aranykor, amikor a fejlődő gazdaságok gyorsan növekedhettek, a válságok alatt pedig a fiskális és monetáris politika újabb és újabb mentőöveket dobhatott anélkül, hogy inflációt gerjesztett volna.
picture

Puma a ketrecben – avagy az érzelmek és a tőzsdei kereskedés

A tőzsdei kereskedés során nagyon fontos az érzelmek megfelelő kontrollálása. A rossz időben és rossz helyen kirobbanó érzelmeink ugyanis kíméletlen károkat tudnak okozni a kereskedési teljesítményünkben.
picture

Az amerikai részvénypiac legnegatívabb aspektusa

Az elmúlt egy hónapban az egész amerikai részvénypiac királya, az Apple is elkezdte a gyengélkedés jeleit mutatni. Az elgyengülő nagykapitalizációjú techcégek pedig komoly belső piacszerkezeti problémára utalnak.
picture

Kimegy-e az elementáris relatív erő a három technológiai behemótból?

Az Apple, a Microsoft és az Alphabet együttes piaci kapitalizációja közel hatezer milliárd dollár. Az előttünk álló hetekben érdemes kiemelt figyelemmel követni a három technológiai óriás teljesítményét.
picture

Az inflációs klauzula hátszelet jelenthet a Magyar Telekomnak

Ha előfizetői szempontból nem is örülünk neki, részvényesi oldalról annál inkább az inflációs klauzulának, amivel a Magyar Telekom csatlakozott a többi magyarországi szolgáltatóhoz.
picture

A Porsche IPO nyomában – ez a Porsche nem az a Porsche

Szinte már csak egy lépés választ el, hogy bevezetésre kerüljenek a Porsche AG luxusmárka részvényei a tőzsdére, ez pedig nagyon érdekes és vonzó befektetési lehetőséggel kecsegtet.
picture

Az „alulról” ugatott infláció doktrínája

Míg Paul Volcker esetében az infláció leszorítása felülről történt meg az egekbe emelt kamatlábakkal, addig napjainkban egyfajta inflációs utánkövetést láthatunk a döntéshozók részéről.
picture

Az átmenetiség illúziója

A globális gazdasági körülmények jelenleg is tartó romlása valamikor szűk másfél évvel ezelőtt kezdődött az 5 százalék fölé emelkedő inflációs adatok megjelenésével. Azóta él a részvénypiac az átmenetiség illúziójában.
picture

Merre tart Mark Zuckerberg Meta Platformsra keresztelt Facebookja?

Vajon Zuckerberg másodszor is képes lesz létrehozni valami olyat, ami a saját területén meghatározza az internet fejlődési irányát és teljesen új üzleti ökoszisztémát teremt?
picture

A tűzzel játszik a piac és a Wizz menedzsmentje is

A Wizz Air egyértelműen a hedge fundok és shortosok játszótere lett idén, tekintettel arra, hogy a részvények igazi hullámvasútra kerültek év eleje óta. De mi állhat a drámai mozgások mögött valójában?
picture

A körzővel és vonalzóval megrajzolt medvepiaci rally vagy egy új bikapiac születése?

Amikor múltbeli analógiákat keresünk az elmúlt nyolc-kilenc hónap amerikai részvénypiaci mozgásaira, akkor kiválóan adja magát a 2001-es és az 1970-es év. Csakhogy a folytatásban óriási a két évjárat közötti különbség.
picture

Jön még kutyára vér 2.

A kulcsszó, ami körül a leendő hűséges olvasók gondolatai is forogni fognak hamarosan, a kockázat. A befektetői inflációval harcolunk és előle menekülünk együtt azokkal, akik velem tartanak minden második hónap elején.
picture

Most érdemes igazán a Telekomra figyelni!

Remek negyedéves eredmény, az új inflációs klauzula miatti inflációtól való védelem, „átmeneti” extra adó kivezetésével 2 év múlva ugró profit, és az addigra valószínűleg alacsonyabb hozamkörnyezet mind hátszelet jelent a Magyar Telekom számára.
picture

A kamatnak működnie kell – ami nekik Volcker volt, az nekünk Mohács

Lehetne itt a kályhától kezdeni, meg hogy Babilonban hogyan is volt a kamat, sok értelme nincs. Itt a júliusi amerikai inflációs adat. Előtte láttuk, hogy mi volt a magyar adat, borítékolható volt az is, hogy milyen lesz az amerikai. Magas. Ez meglepetés bárkinek is? Kétlem.
picture

Időbüntetés a tőzsdéken

Időbüntetés a tőzsdéken az, amikor egy instrumentum hosszú időn át nem tud élete új csúcsára emelkedni. Egyedi részvényekben rengeteg hosszú időbüntetést láthattunk, de kilenc hónaposnál hosszabb S&P 500 indexszintű időbüntetés azonban 2009 óta nem volt.
picture

Te tényleg olyan ostoba vagy?

Egy évvel ezelőtt ugyan azt nem mertem megjósolni, hogy a kriptománia meddig tart, de abban biztos voltam, hogy ennek egyszer a végén nagyon sokan, nagyon sokat fognak bukni.
picture

Augusztusi nem hulló csillagok

2018-ban, 2020-ban és 2021-ben is érdemi emelkedést hozott a nyár utolsó hónapja. Mind a három esetben közel azonos tőzsdei csillagállás hozta el ezt az emelkedést, és idén is szinte teljesen hasonló a helyzet, egy lényeges különbséggel.