Bukta Gábor

elemzési üzletágvezető, Concorde Értékpapír Zrt.

Gábor a Budapesti Corvinus Egyetemen fejezte be tanulmányait befektetéselemző mesterszakon. 2015 óta több magyar tőkepiaci szereplőnél is megfordult gyakornokként vagy elemzőként (Budapest Alapkezelő, BÉT, Equilor), mielőtt 2018-ban a Concorde-hoz csatlakozott. Jelenleg az európai légitársaságokkal, és régiós közműcégekkel foglalkozik, valamint a Waberer’s és az Állami Nyomda részvényeit is ő elemzi.

A szerző cikkei

Dancsák Laura

junior portfóliómenedzser, Accorde Alapkezelő Zrt., Concorde Csoport

Laura a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát 2022-ben, majd ezt követően az Eötvös Lóránd Tudományegyetem pénzügy mesterképzésén kezdte meg tanulmányait. Egyetemi évei alatt a főként tőkepiaci befektetésekre fókuszáló Budapest Investment Club (BIC) nevű diákszervezet tagja volt és több gyakornoki pozíciót is betöltött. Az Accorde csapatához szintén 2022-ben csatlakozott. Junior portfólió menedzserként több alap, mint például az Accorde Eklektika Alapok Alapja kezelésében is aktívan részt vesz.

A szerző cikkei

Gajda Mihály

részvényelemző, Concorde Értékpapír Zrt.

Mihály a Miskolci Egyetemen szerzett olajmérnöki mester diplomát 2014-ben, majd a MOL-nál dolgozott 2020-ig olajmérnökként. 2018-ban szerzett MBA diplomát a SEED/Maastricht School of Management párostól pénzügy és számvitel szakosodással. Ezt követően 2020-tól egy magántőke alapnál dolgozott elemzőként. A Concorde-hoz 2024 elején csatlakozott, ahol az olaj és gázipari cégeket elemzi (OMV, MOL, Petrom, Romgaz).

A szerző cikkei

Gajdics Attila

portfóliómenedzser, Accorde Alapkezelő Zrt., Concorde Csoport

Attila korábban a Concorde vállalati pénzügyek üzletágának egyik vezetője volt, közel húszéves tapasztalattal rendelkezik vállalatelemzés, vállalatértékelés, vállalat-adásvételek, tőkebevonások és befektetések területén. Diplomáját pénzügy szakon szerezte 1999-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Attila az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsereként az Accorde Techno Alapot kezeli.

A szerző cikkei

Gyurcsik Attila, CFA

vezérigazgató, Accorde Alapkezelő Zrt., Concorde Csoport

Attila tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen, valamint az angliai Nottingham Trent University-n végezte. 2010-ben CFA oklevelet szerzett és 2012-től elnökségi tagja a Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesületének, amely a CFA Institute magyarországi társszervezete. 2006-tól közel egy évtizedig a Concorde elemzési csapatát erősítette, az utolsó öt évben az üzletágat vezette. 2015 óta az Accorde vezérigazgatója. A „bástya alapokon” belül az Accorde Első Román Részvényalapot, míg az abszolút hozamú alapok közül az Accorde Abacus alapot kezeli.

A szerző cikkei

Harcsa Norbert

Intézményi bróker, Concorde Értékpapír Zrt.

Norbert a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett pénzügyi befektetéselemző szakon 2009-ben. 2006 óta aktívan tőzsdézik, részvényelemzőként 2009-ig a Raiffeisen Bank csapatát erősítette. 2010-ben csatlakozott a lengyel Ipopema brókercéghez, ahol a cseh és a magyar részvények követéséért volt felelős, idővel a kereskedés is hozzá tartozott. A Concorde-hoz 2018-ban igazolt, magyar és nemzetközi ügyfelekkel foglalkozik. Az általa figyelemmel követett területek a közép-kelet-európai részvénypiacok.

A szerző cikkei

Horváth Szofi

junior portfóliókezelő, Concorde Értékpapír Zrt.

Szofi, a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel alapszakán 2022-ben szerezett diplomát, jelenleg a mesterszakos tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem pénzügy szakán folytatja. Egyetemi tanulmányai alatt kezdetekben diákszervezet keretében matematika tanítással foglalkozott, majd később tanszéki demonstrátorként pénzügyes tárgyak oktatásában vett részt. 2021-ben csatlakozott a Concorde-hoz, eleinte az elemző csapat munkáját segítette, 2022 óta a vagyonkezelésen tevékenykedik junior portfólió menedzserként.

A szerző cikkei

Jaksity György

alapító, az Igazgatóság elnöke, Concorde Értékpapír Zrt.

Egyetemi diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte nemzetközi közgazdaságtan szakon 1991-ben. Részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, 2002-től 2004-ig a tőzsde elnöke, korábban az EFFAS igazgatóságának tagja. 2007-ben elnyerte az Ernst & Young Év üzletembere díját. A cég operatív vezetésétől 2010-ben visszavonult, ám az Igazgatóság elnökeként továbbra is részt vesz a Concorde irányításában. A Mosoly és az Autistic Art (korábbi nevén Mosoly Otthon) Alapítvány alapítója.

A szerző cikkei

Jobbágy Sándor

vezető makrogazdasági elemző, Concorde Értékpapír Zrt.

Sándor 1999-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, pénzügy szakon. 2000 és 2008 között a DZ Bank CEE Research kötvényelemzőjeként a régiós államkötvénypiacokon tevékenykedő intézményi befektetők számára készített befektetési stratégiákat. Ezt követően 12 évig a CIB Bank senior makroelemzőjeként dolgozott. 2013-ban és 2016-ban GDP- és infláció-előrejelzéseiért a Consensus Economics Forecast Accuracy díjában részesült. 2020 augusztusában csatlakozott a Concorde Értékpapír Zrt. elemző csapatához.

A szerző cikkei

Jónap Richárd

részvénypiaci stratéga, Concorde Értékpapír Zrt.

Richárd 1996-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen pénzügy-aktuárius szakon. A Concorde Értékpapír Zrt.-nél nemzetközi befektetési alapokkal tartotta a kapcsolatot, illetve az amerikai részvények kereskedésében vett részt 2000 és 2009 között. Érdeklődési területe a matematika és a pszichológia. Hobbija a jóga, az utazás és a síelés. Matematikai és valószínűségszámítási alapokon figyeli a tőkepiacokat, kiemelten követett területe az amerikai egyedi részvények világa. A részvénykereskedést professzionális teljesítménysportnak tekinti.

A szerző cikkei

Karikás Krisztián

A szerző cikkei

Kokas Norbert

értékesítési igazgató, Accorde Alapkezelő Zrt.

Norbert a Budapesti Gazdasági Egyetem pénzügy szakán szerzett közgazdasági diplomát. Még az egyetemi évei alatt kezdett el dolgozni Európa meghatározó biztosítótársaságának hazai alapkezelőjénél, a Generali Alapkezelőnél, ahol részt vett az alapkezelő intézményi üzletágának és külső értékesítési hálózatának felépítésében. Vezetése alatt a Generali büszkélkedhetett a legnagyobb intézményi vagyonkezelési mandátummal a hazai alapkezelők között. A Concorde csapatához 2018-ban csatlakozott, ahol öt évig a marketing és kommunikációs területért felelt. Jelenleg is az Accorde Alapkezelő értékesítési igazgatója.

A szerző cikkei

Kovács Krisztián

üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgató, Concorde Értékpapír Zrt.

Krisztián 2002-ben diplomázott biztonság- és védelempolitikai szakértőként a Nemzetvédelmi Egyetemen, 2007 óta erősíti a Concorde csapatát. 2011-ig elemzőként a nemzetközi politikai folyamatok és a pénzügyi piacok történéseinek egymásra hatása, illetve a fejlett részvénypiacok szentiment alapú követése volt a munkája fókuszában. Ezt követően hét éven át vezette a brokerage és befektetési tanácsadás üzletágunkat, 2018-tól pedig a Concorde üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgatójaként dolgozik. Egyik fő érdeklődési területe változatlanul a nemzetközi politika és a szervezett piacok kapcsolata.

A szerző cikkei

Kutas Gábor

ügyvezető, Recorde Alapkezelő Zrt., Concorde Csoport

Gábor a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdte tanulmányait, majd végzősként a manchesteri UMIST-ban folytatta, ahol elvégezte a management alapszakot. Ezek után mesterképzését nemzetközi pénzügyek szakon a franciaországi CERAM ESC üzleti iskolában szerezte meg, majd tudományos fokozatot a franciaországi Université de Nice egyetemen kapott. Londoni bankoknál és Európa különböző tőzsdéin szerzett tapasztalataira építve 2005-ben megalapította a DCF Consultingot, amelynek tíz évig volt ügyvezető partnere. 2016- 2021 között a Biggeorge Alapkezelő vezérigazgató-helyettese és igazgatósági tagja volt, amellyel jelentős sikereket értek el.

A szerző cikkei

Le Phuong Hai Thanh, CFA

vezető portfóliókezelő, Concorde Értékpapír Zrt.

Hai Thanh a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte egyetemi tanulmányait, majd a holland Vrije Universiteiten szerezte meg a diplomáját, pénzügy szakon. 2013-tól erősíti a Concorde elemzési csapatát, munkája során a közép-kelet-európai (román, osztrák, magyar) bankszektort követi figyelemmel. Emellett a régiós, elsősorban az elemzett bankok devizakötvényeivel is foglalkozik (Erste, Raiffeisen, OTP). Az általa követett területek: bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók, magyar small-cap.

A szerző cikkei

Madlovits Dániel

Portfóliómenedzser gyakornok, Accorde Alapkezelő Zrt., Concorde Csoport

Dániel 2020-ban kezdte tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy-számvitel szakán, azon belül a pénzügy specializációt választva. Egyetemi évei alatt több tőkepiacokkal, annak intézményrendszerével és különféle pénzügyi termékekkel foglalkozó tárgyat hallgatott, sikeresen elvégezte a BIB tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamát, valamint egy tőkepiaci fókuszú diákszervezet tagja, majd később a cikkírásért felelős középvezetője volt. 2023-ban csatlakozott az Accorde csapatához portfóliómenedzser gyakornokként.

A szerző cikkei

Móró Tamás

vezető stratéga, Concorde Értékpapír Zrt.

Tamás 1996-ban diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995 és 2000 között hazai brókercégeknél volt elemző, ezt követően a Concorde külföldi kereskedéséért volt felelős. 2003 és 2007 között termékfejlesztési igazgató, 2007-től 2011-ig az elemzés vezetője volt, jelenleg pedig vezető stratéga. Tamás figyelemmel követi a nagy nemzetközi gazdasági és pénzügyi trendeket, ennek megfelelően szinte bármilyen nemzetközi piacokat érintő témában szakértői véleménnyel szolgál.

A szerző cikkei

Nagy Bertalan

privátbanki üzletfejlesztési vezető, Concorde Értékpapír Zrt.

Bertalan első diplomáját banki szakirányon szerezte, majd 2017-ben a BME pénzügy mesterszakán MBA fokozatot szerzett. Először egy nagy külföldi bank hazai leányánál dolgozott, mint privátbankár, majd egy hazai befektetési szolgáltatóhoz csatlakozott, ahol hamarosan privátbanki üzletágvezető lett. 2017-től erősíti a Concorde csapatát, mint privátbanki üzletfejlesztési igazgató. Kötvény- és részvénybefektetésekkel is foglalkozik, kiemelt figyelemmel kíséri a gazdaságpolitikai és makrogazdasági helyzetet, illetve az autóipart. Az elmúlt 8 évben ezekben a témákban jelentek meg írásai gazdasági lapokban és szerepelt rádióműsorokban.

A szerző cikkei

Pál Szabolcs

részvényelemző, Concorde Értékpapír Zrt.

Szabolcs 2017-ben befektetési-elemzés mesterszakon végzett a Budapesti Corvinus Egyetem. Tanulmányai során banki, pénzpiac felügyeleti és egy hazai befektetési alapkezelőnél befektetés elemzői feladatokkal foglalkozott. Ezt követően az egyik hazai privátbank munkatársait segítette befektetési tanácsokkal, valamint az egyik jelzálogbank treasury/ALM területén dolgozott. A Concorde-hoz 2024 elején csatlakozott, ahol a régiós bankszektor cégeit elemzi (Erste, Raiffeisen, BRD és Banca Transilvania).

A szerző cikkei

Péntek Gábor

portfóliómenedzser, Accorde Alapkezelő Zrt., Concode Csoport

Gábor tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel szakán kezdte, majd pénzügy mesterdiplomáját a Rotterdam School of Management-en szerezte. Korábban az OTP Banknál dolgozott, 2020-ban csatlakozott a Concorde elemző csapatához, ahol főként régiós bankokkal foglalkozott. Az Accorde csapatához 2023-ban csatlakozott portfóliómenedzserként, a „bástya alapokon” belül az Accorde Wojtek Lengyel Részvényalapot, míg az abszolút hozamú alapok közül az Accorde Prizma Alapot kezeli.

A szerző cikkei

Samu János

vezérigazgató-helyettes, Concorde Értékpapír Zrt.

János a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett pénzügy-gazdaságpolitika szakon 1999-ben. Széleskörű szakmai tapasztalatokkal rendelkezik: 1998 és 2000 között a Világgazdaság újságírója, ezt követően az Államadósság Kezelő Központ makrogazdasági elemzője volt 2004-ig, amióta a Concorde Értékpapír Zrt. makrogazdasági elemzője. A Napi Gazdaság 2005 és 2006 után 2009-ben is az Év makroelemzőjének választotta. Az általa figyelemmel követett területek: magyar és nemzetközi makrogazdasági helyzet; lengyel, török, orosz és román gazdaság; különböző devizák.

A szerző cikkei

Somlai-Kiss Máté

elemző asszisztens, Concorde Értékpapír Zrt.

Máté az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzős közgazdász hallgatója gazdálkodási és menedzsment alapszakon. Tanulmányai fókuszában a tőkepiacok és a vállalatértékelés állnak. A Concorde elemző csapatához 2023. márciusában csatlakozott, ezelőtt a Morgan Stanley pénzügyi gyakornoka volt.

A szerző cikkei

Tunkli Dániel

befektetési igazgató, Accorde Alapkezelő Zrt., Concorde Csoport

Dániel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pénzügy mesterszakán szerzett diplomát 2013-ban, majd tanulmányait a Svéd Királyi Egyetemen (KTH) folytatta. Hazatérése után egyből csatlakozott a Concorde elemző csapatához. Az Accorde csapatához 2018-ban csatlakozott portfóliómenedzserként, melynek 2021-től befektetési igazgatója lett. A „bástya alapokon” belül az Accorde Spartan Görög Részvényalapot, míg az abszolút hozamú alapok közül az Accorde Sharp Alapot kezeli.

A szerző cikkei

Vidovszky Áron

privátbanki üzletágvezető, Concorde Értékpapír Zrt.

Vidovszky Áron 1997-ben diplomázott a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán Management Consulting szakirányon. 1996 óta dolgozik a Concorde-nál. Kezdetben az állampapír üzletágat, majd a treasuryt vezette. Ebben a minőségében az elmúlt 24 évben ő felelt a magyar intézményi befektetői piac fix hozamú üzletági kapcsolataiért. Részt vett forgalmazóként több hazai jelzáloglevél és kötvény kibocsátási programban. Jelenleg igazgatóként privát banki üzletágat vezeti.

A szerző cikkei