Augusztus legfontosabb kérdése

Komoly nehézségbe szaladtak bele az amerikai részvénypiacok az utóbbi hetekben: az eddigi szárnyalás után úgy tűnik, hogy most már inkább egy korrekciót látunk. Augusztus legfontosabb kérdése, hogy ez a korrekció milyen mértékű lesz.

picture

A minden idők legjobb első félévét produkáló Nasdaq-100 index a fáradás jeleit mutatja. Július utolsó két hetében ez onnan volt a leginkább látható, hogy az emelkedést addig öles léptekkel vezető technológiai behemótok már nem tudtak érdemi mozgással reagálni a folyamatosan érkező jó hírekre. Ez mindig egy figyelmeztető jelzés, gyakran azt jelenti, hogy a befektetői társadalom telített a részvényekkel, enyhült a korábbi emelkedésekről lemaradók vételi kényszere, többen vannak az eladási lehetőséget, kijáratot keresők.

Arról, hogy a jó híráramlás már nem áldás a piacnak írtunk néhány hete:

picture

Túl sok a jó hír

Ha az amerikai részvénypiacot körülvevő hangulatot meghatározó híráramlást nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az elmúlt hetekben domináltak a jó hírek. Azonban érdemes egyre óvatosabban hozzáállni a részvénypiachoz: nagyon elfogytak a lemaradó befektetők, akik eddig az újabb és újabb emelkedő hullámok mögé adták a vételi erőt.

Illetve a két hete pénteken is:

picture

Továbbra is túl sok a jó hír

Általában jó hírek érkeznek a vállalati gyorsjelentések frontjáról, ám indexszinten ez nem tud érdemi mozgásokat generálni. Közben egy baljós alakzat is megjelent az S&P 500 index grafikonján.

Július utolsó hetében az S&P 500 és a technológiához képest komoly lemaradásban lévő NYSE Composite és Dow Jones IA index még új 52 hetes csúcsra tudott menni, miközben a Nasdaq-100 már nem volt erre képes. Ez is egy aprónak tűnő, de mindenképpen figyelemreméltó viselkedésváltozás volt.

Ezen a héten aztán érdekes hír érkezett a Fitch részéről, a keddi piaczárás után rontott egy fokozatot az Egyesült Államok hitelminősítésén. Ez tipikusan egy olyan hír volt, amit egy emelkedésben lévő piacon pár óra alatt ignorálnak. Ezzel szemben egy már nem teljesen bika üzemmódban lévő börzén képesek érdemi hírt csinálni belőle, és eladásra felhasználni a dolgot. Pontosan ez történt az augusztus 2-i, szerdai kereskedési napon is.

Ez jól látható a Nasdaq-100 index elmúlt öt hónapját bemutató, 2023. március 1. és 2023. augusztus 3. közötti napi gyertyás grafikonon is:

Zöld nyíl jelöli ezt az ominózus augusztus 2-i kereskedési napot, amikor az index pár óra alatt alá esett a saját 9 napos (szürke vonal) és 20 napos (aranyszínű vonal) mozgóátlagának, amely indikátorok április vége óta hajtották felfelé az intenzív emelkedést. (Hasonló a 9 napos és a 20 napos mozgóátlagot érintő lefelé metszés történt aznap az S&P 500 index esetében is.)

Túl ezen a mozgóátlagokat érintő viselkedésváltozáson, mindenképp figyelmeztető jelzés még az is, ami az ábra bal felső sarkában kék téglalappal jelölt utolsó 11 kereskedési nap során zajlott le. Három olyan kereskedési nap volt, amikor vagy a nap végére, vagy pedig napon belül esett 2 százaléknál nagyobb mértékben a Nasdaq-100 index. A megelőző három hónapban mindössze egyszer történt ilyen esemény.

Látva ennek a hétnek a történéseit nagyon jó esélye van annak, hogy az idén szuperszonikus teljesítményt nyújtó amerikai részvénypiac valamilyen szintű korrekciós fázisba lépett augusztus első hetében. A korrekció nem érheti majd meglepetésként a piaci szereplőket egy olyan évben, amikor bő hét hónap alatt 40 százalékot szárnyalt a Nasdaq-100, illetve 17 százalékot emelkedett az S&P 500 index.

AUGUSZTUS LEGNAGYOBB KÉRDÉSE INNENTŐL KEZDVE MÁR CSAK AZ, HOGY VAJON MEKKORA LESZ EZ A KORREKCIÓ?

Illetve természetesen az, hogy egyáltalán korrekció-e az, amit látunk, vagy egy trendforduló kezdete. Ezzel most azért nem kell foglalkoznunk, mert minden trendforduló valahol egy korrekcióként indul.

Ha a múltbeli analógiákat nézzük, akkor érdemes megnéznünk egy a bikák szívét melengető, és egy a medvék számára komoly reménységet jelentő augusztusi korrekciós lefutást az elmúlt tíz évből.

A 2017-es év abban hasonlít nagyon az ideire, hogy azt is széleskörű befektetői pesszimizmus előzte meg, ami komoly intézményi alulpozicionáltsággal járt együtt. Az emelkedés gyújtópontja akkor Donald Trump amerikai elnökké választása volt, ahonnan aztán az egész 2017-es évben képtelen volt érzékelhetően a saját 50 napos mozgóátlaga alá esni az S&P 500 index. A 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. közötti napi gyertyás grafikon így mutat (zöld vonal az 50 napos mozgóátlag):

Akkor is július végére és augusztus elejére fáradt el a piac, és akkor is voltak az addigi napi mozgásokhoz képest erős beleadó napok. Kék téglalap mutatja az augusztusi korrekciót, ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni. Összesen 2,9 százalékot tudott esni a vezető amerikai index, a hónap végén már elindult felfelé, szeptemberben új csúcsra ment, és egészen 2018 januárjáig folytatta a hegymenetet.

Szemben a 2017-es alig észrevehető korrekcióval, két évvel korábban, 2015 augusztusában egy gyors lefolyású beszakadást láthattunk augusztus 19. és 24. között. Ekkor mindössze négy kereskedési nap alatt zuhant 11 százalékot az S&P 500 index, miközben a megelőző hat hónapot egy nagyon szűk 4,5 százalékos sávban töltötte el. Az S&P 500 heti gyertyás grafikonja így mutat 2013 januárja és 2015 decembere között:

Zöld nyíl mutatja az esés két (heti) gyertyáját. Akkoriban egy kínai leértékeléssel magyarázták a kommentárok a hirtelen jött esést, ami azonban inkább egy komoly vihar volt a befektetői felülpozicionáltság miatt.

Hogy mi következik idén augusztusban, azt még nem tudhatjuk. Van azonban két kulcsszint az S&P 500 index grafikonján, amit meg kell tekintenünk a 2023. január 3. és 2023. augusztus 3. közötti napi gyertyás grafikonon (halvány szürke vonal a 9 napos és halvány aranyszínű vonal a 20 napos mozgóátlag):

Az egyik kulcsszint a jelenleg pontosan 4400 ponton tartózkodó 50 napos mozgóátlag (zöld vonal). Ha ez megtartja a piacot augusztusban, illetve ha le sem teszteli ezt a szintet az index a nyár utolsó hónapjában, akkor érdemben nő meg az esélye a jó ősznek 2023-ban.

Ezzel ellentétben, ha elesik az 50 napos mozgóátlag, akkor a jelenlegi túlfűtött hangulatban könnyen megnyílhat az út a 300 ponttal lejjebb, kicsivel 4100 pont alatt tartózkodó 200 napos mozgóátlagig (lila vonal) is, amivel egy ritkán látható duplacsúcs-alakzat jön létre.

picture

Ez egy gyilkos medvepiaci rally vagy egy új bikapiac kezdete?

Így a 2023-as év felénél az amerikai részvénypiacon a legfontosabb és messze a legnehezebb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy vajon amit a 2023-as év első felében láttunk, az egy gyilkos erejű medvepiaci rally, vagy egy új bikapiac kezdete volt?

Egy szó, mint száz, augusztus nagy kérdése nem más, mint a korrekció mértéke. Egy kis oldalazó korrekció jót is jelenthet az év utolsó harmadára nézve, ellenben egy komolyabb beleadás könnyen lehet maga a trendforduló.

(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2023. augusztus 4-én. Borítókép: Trinity Place, forrás: Wally Gobetz)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

S&P 500: meddig tarthat még az emelkedés?

Olvasási idő: < 1 p
1990 óta mindössze tizenhétszer fordult elő, hogy az S&P 500 index egymást követően legalább 50 napon keresztül nem tudott 1 százaléknál nagyobb mértékben esni.
picture

A részvénypiac kétélű kardja

Olvasási idő: 3 p
A 2021 eleji mémrészvény-őrülethez valamennyire hasonló kispapíros bikafutás meg is érkezett az amerikai részvénypiacra az elmúlt egy hónapban. Azt, hogy a kisrészvényes emelkedés kétélű kardja merre csap le az előttünk álló hónapokban, még nem láthatjuk.
picture

Fejnehézség

Olvasási idő: 2 p
Sokszor és sokan elmondták már az amerikai részvénypiaci idei eddigi mozgása kapcsán azt, hogy nagyon kevés, de komoly indexsúlyú részvény viszi a hátán az amerikai részvénypiacot. A hét behemót részvénypiaci kapitalizációja az amerikai GDP 16 százalékával egyenértékű összeggel nőtt a 2023-as első félév során.