Az elhízás elleni gyógyszerek tőzsdei alaphatása és mellékhatásai

Amióta a két nagy diabétesz gyógyszergyártónál (Eli Lilly és Novo Nordisk) érzékelhetővé vált, hogy egyes cukorbetegség elleni gyógyszereik az elhízás ellen is jól hatnak és szedésük komoly súlycsökkenéshez vezet, azóta komoly szárnyalásban van ennek a két vállalatnak a részvénye. Ez az elhízás elleni gyógyszerek tőzsdei alaphatása. A mellékhatás pedig bő két hónapja indult be a magas kalóriájú italok és élelmiszerek forgalmazóinál az árfolyam komoly fogyókúrája formájában.

picture

Miközben a 2023-as évben a tőzsdei médiában toronymagasan a mesterséges intelligencia (leendő) térhódításával kapcsolatba hozható részvények száguldása az uralkodó történet, van egy másik olyan sztori is, ami ehhez képest méltatlanul kevés hírverést kap. Ez a történet pedig nem más, mint a két nagy diabétesz elleni gyógyszergyártó, az amerikai Eli Lilly és a dán Novo Nordisk elhízás elleni gyógyszereinek a várható amerikai és globális sikerével kapcsolatba hozható részvénypiaci száguldás.

Már az sem néz ki rosszul, ha csak az idei évet nézzük ennél a két vállalatnál. Az Eli Lilly a maga 68 százalékos 2023-as szárnyalásával a negyedik legjobban teljesítő tagja az S&P 100 részvényindexnek, csak az Nvidia, a Meta Platforms és a Tesla triója előzi meg ezen a ranglistán. A Novo Nordisk dollárban 53 százalékos emelkedést produkált az idén, aminél csak tíz S&P 100 indexkomponens tudott jobban teljesíteni.

A nagy sztorit azonban igazán akkor láthatjuk ebben a két gyógyszergyártóban, ha egyben nézzük a 2022-es és a 2023-as évet. Ugyanis a 19 százalékos S&P 500 esést és 33 százalékos Nasdaq-100 zuhanást hozó 2022-es esztendőben is ritka kivételnek számító jó évük volt, az Eli Lilly tavaly 34 százalékot, míg a Novo Nordisk 23 százalékot emelkedett. Éppen ezért érdemes most egyben megnéznünk a két diabétesz és elhízás elleni gyógyszergyártó teljesítményét 2021. december 31. és 2023. október 13. között úgy, hogy összehasonlításként álljon itt még hasonló időhorizonton a hét technológiai behemót, az S&P 500 és a Nasdaq-100 index teljesítménye is:

Míg a csodálatos hetesként emlegetett technológiai óriások esetében – az Nvidia kivételével – az egész idei, a mesterséges intelligencia sztori által fűtött száguldás egy a 2022-es év eséseinek részlegesen sikeres korrekciójaként fogható fel, addig a két gyógyszergyártó permanens árfolyamrobbanásban van. A szűk öt évvel ezelőtti, 2018-as december végi záróárhoz képest az Eli Lilly részvényárfolyama a hatszorosára, a Novo Nordiské pedig az ötszörösére emelkedett.

Ezeknek a szárnyaló árfolyamoknak pedig már a globális csúcslistákon is megvan a maguk hatása. Az Eli Lilly immár a Berkshire Hathaway mögött a második legértékesebb nem technológiai szegmensben tevékenykedő amerikai tőzsdei vállalat. A Novo Nordisk pedig toronymagasan a legértékesebb európai tőzsdei cég jelenleg. A világ 15 legértékesebb tőzsdei vállalata a 2023. október 13-i tőzsdei záróárak alapján a következő:

Az Eli Lilly és a Novo Nordisk együttes tőkepiaci értéke már meghaladja az ezermilliárd dollárt és leszámítva az Apple-Microsoft-Alphabet triót és a szaúdi olajvállalatot immár a legeslegnagyobb vállalatokkal van egy szinten.

Az idei évben volt az Eli Lilly esetében egy olyan vállalati riport, ami csak az Nvidia egész részvénypiacra pozitív hatást gyakorló május végi gyorsjelentésével emlegethető egy lapon.

picture

Minden idők egyik legkiválóbb gyorsjelentése

Brutálisat ugrott az Nvidia árbevétele, ami arra utal, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése minden bizonnyal gyorsabban fog lezajlani, mint azt sokan jelenleg gondolják. A legjobb megoldást az új MI-rendszerek építéséhez az Nvidia kínálja.

Az augusztus 8-i gyorsjelentés minden szinten a vártnál jobb volt. A jelenleg (hivatalosan) még „csak” a kettes típusú cukorbetegség kezelésére szolgáló Mounjaro nevű gyógyszer értékesítése például 980 millió dollárra rúgott az adott negyedévben, szemben a 740 millió dolláros elemzői konszenzussal. Ez az a gyógyszer, ami már csak az FDA engedélyére vár, hogy elhízás elleni gyógyszerként is használni lehessen. A Lilly szerint az amerikai gyógyszerészeti hivatal még az idei évben meg is fogja adni ezt az engedélyt.

Az egész részvénypiaci száguldás alapvető oka az, hogy a Novo Nordisk Ozempic, illetve az Eli Lilly Mounjaro nevű diabétesz gyógyszere jó adatokat hozott a túlsúlyos páciensek esetében a súlyvesztéssel kapcsolatban. Emellett 2021 nyarán az FDA engedélyezte a Novo Nordisk Wegowy nevű, kifejezetten az elhízás elleni gyógyszerének használatát. Ez a három gyógyszer annyiban jobb a korábbi fogyást elősegítő készítményekhez képest, hogy nemcsak az agy számára ad telítettségérzetet, hanem segít a gyomor számára is tovább benntartani az ételeket. Ezáltal szignifikánsan csökken a gyógyszert használó páciensek étvágya, ami komoly fogyáshoz tud vezetni.

Visszatérve az Eli Lilly részvényeinek az árfolyamalakulásához, az idei év napi gyertyákkal így mutat:

Zöld karika jelöli a már említett augusztus 8-i gyorsjelentési napot, amikor 14 százalékot ugrott a már addig is remek 2023-as teljesítményt nyújtó gyógyszerrészvény árfolyama. Az emelkedés pedig azóta is tart a teljes részvénypiac vegyes mozgású két hónapjával szemben.

A Lilly és a Novo Nordisk emelkedése már 2023 első hét hónapjában is az elhízás elleni gyógyszerek térhódításának a reményét sugározta. Ám ez az augusztusi Eli Lilly gyorsjelentés már komoly „mellékhatásokkal” is bírt a részvénypiacon az olyan részvénytársaságok számára, akik magas kalóriájú élelmiszereket és italokat forgalmaznak. Az Egyesült Államok 26. legnagyobb tőzsdei társaságának a Coca Colának az idei éve napi gyertyákkal az alábbi módon néz ki:

Itt és a következő ábrákon is zöld karika jelöli az augusztus 8-i Lilly jelentés napját. Az akkor még csak enyhe mínuszban lévő italgyártó árfolyama azóta (a saját megszokott árfolyammozgásaihoz képest mindenképpen) zuhanórepülésben van, és így az idén már 15 százaléknál tart az árfolyamesés.

Nem áll jobban az USA 33. legnagyobb tőzsdei vállalata, a McDonald’s szénája sem. A gyorsétteremlánc idei napi gyertyás grafikonja a következő:

A Lilly jelentése óta 14 százalékos árfolyamesés következett be a McDonald’s részvényeinél (az S&P 500 index eközben 4 százalékkal került lejjebb).

Még a Coca Colánál és a McDonald’snál is sokkal rosszabbul jártak az Insulet nevű vállalat részvényesei az ominózus augusztus eleji Eli Lilly árfolyamrobbanás óta. A cukorbetegek számára inzulinadagolókat készítő egészségügyi eszközgyártó részvényeinek 2023-as éve így néz ki napi gyertyákkal:

Az árfolyam lefelezett az augusztus 8-i nap óta.

A magaskalóriájú élelmiszergyártók és forgalmazók még egy külön csapást kaptak az október 4-i kereskedési napon, amikor John Furner, a Walmart amerikai operációjának a vezetője nyilatkozott a Bloombergnek. Itt megemlítette azt, hogy azok a vásárlók, akik a Walmart gyógyszertáraiban elhízás elleni gyógyszereket vásárolnak, az élelmiszer részlegen már kevesebb terméket és kicsivel kevesebb „kalóriát” tesznek be a bevásárlókocsijaikba.

Itt tart jelenleg az elhízás elleni gyógyszerek tőzsdei alaphatása, és a bő két hónapja megindult „heves mellékhatások”. Már most is földindulásszerűek egyes tőzsdei árfolyamváltozások, ám a gyógyszerek tartós sikerei olyan fogyasztói szokásváltozásokat hozhatnak magukkal, ami még további komoly átrendeződésekkel járhatnak mind a teljes élelmiszer és gyógyszerpiacon, mind pedig ezek lenyomataként a részvénypiacon.

(A cikk először a Világgazdaság oldalán jelent meg 2023. október 19-én. Borítókép: cukorbetegség elleni gyógyszer, forrás: Reuters)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Van élet a tőzsdén egy 94 százalékos bukó után is

Olvasási idő: < 1 p
A mai adásban Jónap Richárddal, a Concorde részvénypiaci stratégájával egy hátborzongató gyógyszergyártói üzleti modell felemelkedése és bukása kapcsán mutatjuk be Bill Ackman pokoljárását. De ami még fontosabb, az ezután következő megtisztulása és diadalmenete.
picture

Legális drogok, milliárdos üzletek, százezrek halála – Vendég: Dr. Zacher Gábor

Olvasási idő: < 1 p
Egyre dagad az opioid-botrány az Egyesült Államokban. Az elmúlt 30 évben akár 600 ezerre is tehető azon halálesetek száma, amelyek valamilyen módon összefüggésbe hozhatók bizonyos szabálytalanságokkal. Dr. Zacher Gábor toxikológussal beszélgettünk.
picture

Opioidválság: a pokoli mámor

Olvasási idő: 16 p
Az elmúlt három évtizedben az opioidtartalmú fájdalomcsillapítók fogyasztásához köthető halálozási arány az Egyesült Államokban megnégyszereződött. Mintegy fél tucat tengerentúli gyógyszeripari nagyvállalat érintett, amelyek a velük szemben indított perek tömkelegét lezáró megállapodások értelmében együttesen 30 milliárd dollárt meghaladó összeg fizetését vállalták.