A hitelkártya-birodalom kegyetlenül visszavág

Nagy érdekessége volt szeptember első felében az amerikai részvénypiacnak, hogy a legnagyobb 15 vállalat között átvették a relatív erőt az úgynevezett hagyományos vállalatok a technológiai behemótoktól. Ennek a sztorinak két aktív részese a Visa és a Mastercard, amely részvények életük csúcsára tudtak emelkedni a múlt héten. Mindeközben a két nyárral ezelőtti fintech kihívók 2022 után tovább szenvednek.

picture

Érdekes és nagyon komolyan veendő viselkedésváltozás zajlik az elmúlt hetekben az amerikai részvénypiacon. Miközben még mindig uralkodó narratíva a mesterséges intelligencia sztorija, addig a valódi hosszútávú relatív erőt jelentő, életük csúcsára jutó részvények között a szeptemberből eddig eltelt két hétben már egyetlen technológiai behemótot sem láttunk. (A 2023-as évben korábban erre az 500 milliárd dollárnál többet érő technológiai cégek közül az Apple, a Microsoft és az Nvidia volt képes.)

Jelen pillanatban a 15 legértékesebb amerikai vállalat között van a hét technológiai behemót (Apple, Microsoft, Alphabet, Amazon, Nvidia, Tesla és Meta Platforms) illetve nyolc „hagyományos” jelzővel illetett tevékenységű vállalat.

NAGY ÉRDEKESSÉGE VOLT A MÚLT HÉTEN AZ AMERIKAI RÉSZVÉNYPIACNAK, HOGY EZEN NYOLC VÁLLALAT KÖZÜL HAT AZ ÉLETE CSÚCSÁRA EMELKEDETT A 2023. SZEPTEMBER 11. ÉS 15. KÖZÖTTI KERESKEDÉSI NAPOK VALAMELYIKÉN.

Warren Buffett konglomerátuma, a Berkshire Hathaway újra nagyon jó évet fut. Az Eli Lilly számára hatalmas katalizátor az elhízás elleni gyógyszer. Az ExxonMobil árfolyamát az emelkedő olajárak hajtják, míg a Walmart számára jó környezet az, ami rossz a luxusszegmensben tevékenykedőknek. A United Health és a JP Morgan aktuális gyengélkedőként messze van attól, hogy bármilyen csúcsra emelkedjen. Maradt még két vállalat a top15-ből, a globális hitelkártya duopólium két tagja: a Visa és a Mastercard, amelyek viszont csatlakozva a már előbb említett négy céghez, életük eddigi legmagasabb árfolyamát érték el szeptember második hetében.

Tekintettel arra a pénzügyi technológiai forradalomra, ami a fintech iparágon belül zajlik, a Visa és a Mastercard teljesítménye igazán megsüvegelendő. Ez a két cég nemhogy nem vált az elmúlt 10-15 évben zajló diszrupció áldozataivá, hanem élharcosai lettek a pénzügyi világban kibontakozó technológiai fejlődésnek.

Ennek a „gyümölcsét” pedig kiválóan fordították le a számok és a pénz nyelvére is. Ha 2010 és 2023 között vetünk egy pillantást a Visa és a Mastercard együttes éves nettó eredményére, akkor a következőképpen néz ki ez a grafikon (adatok milliárd dollárban, a 2023-as szám a félévi gördülő 12 havi adat):

A technológiai óriásokat idéző profitbővülés ez, ami többeket arra késztet, hogy a Visa és a Mastercard duójára is egyre inkább technológiai vállalatokként tekintsen.

Nem mindig volt ez így, 2021 nyarának az árfolyamcsúcsán a PayPal tőkepiaci értéke (368 milliárd dollár) majdnem annyi volt, mint a Mastercardé (388 milliárd dollár). A PayPal és a Square (azóta Block névre átkeresztelve) együtt (519 milliárd dollár) majdnem annyit ért, mint a Visa (527 milliárd dollár).

Alig telt el több mint két év azóta és jelenleg a PayPal már csak ötödannyit ér, mint a Mastercard, illetve a PayPal és a Block közösen is pont ötödannyit ér, mint a Visa. A hitelkártya-birodalom visszavág történet már 2022 elejére érdemben kibontakozóban volt:

picture

A hitelkártya-birodalom visszavág

A tavalyi nyár végén és ősz elején a részvénypiac az égig érő Vásárolj most, fizess később című filmet vetítette még, ám december óta már A hitelkártya-birodalom visszavág forog a tőzsdei moziban.

Mostanra lett azonban teljes a győzelem a kihívók felett. Ez jól látható a következő ábrán, ami azt mutatja, hogy az egyes részvények és részvényindexek 2023-as árfolyamcsúcsa hány százaléka a 2022 és azelőtti korszak élete csúcsának:

A fizetési szolgáltatásokban megőrzött domináns pozíciót és a nagyon erős kihívók felett aratott elsöprő erejű győzelmet jól mutatja az, ha egymás alá tesszük a Mastercard és a PayPal heti gyertyás árfolyamgrafikonját a 2020 és 2023 közötti időszakból. Jöjjön először a Mastercard chartja:

Majd a PayPal árfolyamgrafikonja:

Míg a 2020-2021-es, eléggé mániákus fintech-rallyt teljesen kivégezte a 2022-es év medvepiaca és az idei év is csak ideig-óráig tartó sovány gyógyírt hozott, addig a Visa és a Mastercard esetében mostanára teljes lett a tőzsdei gyógyulás.

(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2023. szeptember 20-án. Borítókép forrás: Bloomberg)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

A technológiai kivégzések folytatódnak

Olvasási idő: 3 p
Bár az amerikai részvényindexek sem jó időszakukat élik eddig 2022-ben, a felszín mégis eltakarja azokat az egyre ismertebb technológiai nevekben zajló kivégzéseket, amik hetek óta zajlanak az USA részvénypiacain.
picture

Nyolc cég, ami többet ér 75 országnál

Olvasási idő: 2 p
Ezer milliárd dollár persze ezer milliárd dollár, de egy térkép szemléletesebben érzékelteti, hogy az Apple felér fél Oroszországgal, a Microsoft nyolc kelet-európai országgal, a Google pedig Afrika nagyobbik felével. Nyolc amerikai cég együtt pedig közel a világ felével.
picture

Tripla tízes – A Google 2004-es és a Visa 2008-as tőzsdei bevezetése

Olvasási idő: 3 p
Miközben az idén is rengeteg tőzsdei bevezetés volt már és lesz is, ezek teljesen más megközelítést igényelnek, mint nem is olyan rég a Google vagy a Visa: a két óriás tőzsdei megjelenése a cégek fejlődésének egy nagyon tisztességes pontjára esett, és kiváló pénzügyi lehetőséget biztosítottak a bevont külső pénzügyi befektetők számára is.