A BTFD generáció elementáris ereje

A 2017-es kriptodeviza-mánia és a 2020-as és 2021-es technológiai bikafutás után újra jó időszaka van az úgynevezett BTFD generációnak. Michael Burry külön gratulált is nekik már március végén, felhívva a figyelmet ennek az újfajta befektetői csoportosulásnak a tőkepiaci erejére.

picture

I was wrong to say sell. Going back to the 1920s, there has been no BTFD generation like you. Congratulations.

Nálam az év egyik legjobb megnyilatkozása volt ez, a Big Short című film főhősétől, Michael Burry-től származik, és a sokak által csak BTFD-ként (Buy the Fucking Dip) említett generációról szól. Amikor Burry március 30-án előjött ezzel, az S&P 500 4028 ponton, a Nasdaq-100 12 846 ponton állt. Azóta (még az elmúlt napok eséseivel együtt is) 11 százalékot emelkedett az S&P 500 és 19 százalékot szárnyalt a Nasdaq-100 index. Ezen indexteljesítmények alapján jól időzítette kiszállását Burry az év eleji pesszimizmusából.

Burry kiválóan mutat rá a 2020-as évek egyik legkomolyabb piacbefolyásoló tényezőjére, a BTFD generációra, amelynek jelentős szerepe volt abban a hihetetlen mozgásban, ami az amerikai részvénypiacon 2023 januárja és 2023 júliusa között történt. Az eddigi 40 százalékos Nasdaq-100 szárnyalás és 17 százalékos S&P 500 emelkedés úgy zajlott le, hogy eközben volt négy darab 25 bázispontos Fed-kamatemelés, azaz az amerikai monetáris hatóság jottányit sem engedett a 2022-es szigorából.

A tavalyi év végén sok vezető stratéga még meglehetősen pesszimista volt, nem is volt sok ok az optimizmusra. A befektetői társadalom pesszimizmusa pedig mélyen otthagyta a nyomát a részvénypiaci pozicionáltságon. Aztán elkezdtek a dolgok kedvezőbben alakulni a várakozásoknál. Nem sokan számítottak például arra, hogy egy félév alatt a 6,5 százalékos 2022 decemberi amerikai (headline) év/év infláció 2023 júniusára 3,0 százalékra esik vissza. A sokak által várt recesszió is elmaradt. De a részvénypiacról 2022-ben kitárazott befektetők számára a legnagyobb arculcsapás a mesterséges intelligencia sztori térhódítása volt. (Ennek volt köszönhető az a ritkán látható faramuci helyzet, hogy január és május közötti kiváló Nasdaq-100 és S&P 500 indexteljesítmény mögött szinte kizárólag hét behemót technológiai részvény megállíthatatlan menetelése állt.) Aztán május 24-én érkezett az Nvidia egy döbbenetes gyorsjelentéssel, amikor a negyedéves árbevételre 11 milliárd dolláros előrejelzést fogalmazott meg a menedzsment a vállalatot követő 47 elemző 7,2 milliárd dolláros konszenzusával szemben. A legoptimistább elemző előrejelzése 7,9 milliárd dollár volt.

picture

Minden idők egyik legkiválóbb gyorsjelentése

Brutálisat ugrott az Nvidia árbevétele, ami arra utal, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése minden bizonnyal gyorsabban fog lezajlani, mint azt sokan jelenleg gondolják. A legjobb megoldást az új MI-rendszerek építéséhez az Nvidia kínálja.

Ez a vállalati riport nagyon kellemetlenül érintette a befektetői társadalomnak a mesterséges intelligencia történetben hinni nem tudó, ezáltal a tőkepiaci bikafutásról lemaradó részét. Ez a lemaradói fájdalom volt aztán a legfőbb oka annak, hogy az elmúlt bő két hónapban 4200 pontról 4600 pontig repült az S&P 500 index.

Egy szó, mint száz, többféle oka volt annak, hogy az idei év messze nem úgy alakult eddig, ahogy 2022 végének pesszimista részvénypiacra vonatkozó konszenzusa várta, ám talán a legfontosabb faktor az emelkedés dinamikája mögött az volt, amit Michael Burry az első negyedév végén megfogalmazott: napjaink BTFD generációjának az elementáris ereje.

A BTFD generáció a tőkepiacra jellemzően a 2020-as karanténok idején megérkezett befektetői csoport, kereskedési filozófiája gyökeresen eltér az idősebb generációk és a professzionális befektetők tőkepiaci alapvetéseitől.

Ez a réteg, amely létét nagyban köszönheti a 2008 és 2021 közötti pénznyomtatásnak, elsősorban nem a munkajövedelmét szeretné befektetni, hogy annak megőrizze a reálértékét a nyugdíjas korára, hanem minél rövidebb idő alatt minél több pénzt szeretne keresni a tőzsdén.

Az újdonsült tőkepiaci szereplők első igazi megnyilvánulása a 2017-es kriptodeviza-mánia volt, amikor egyetlen év alatt a kezdeti 20 milliárd dolláros kapitalizációjú és lényegében egytermékes piacból generáltak egy 800 milliárdos dolláros összértékű és sokszázféle instrumentumból álló vadonatúj tőkepiaci szegmenset. A BTFD generáció igazi aranykora aztán 2020-ban és 2021-ben érkezett el, amikor egyszerre lettek piacbefolyásoló tényezők, főleg a technológiai részvények piacán és a kriptodeviza szegmensben. A leglátványosabb haditettük a 2021 januári mémrészvénymánia kirobbanása volt, amikor mindössze öt nap alatt hajtották fel 12-szeres árfolyamra a Gamestop részvények árfolyamát, az őrületbe kergetve ezzel a shortosokat.

picture

Gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel!

Egy shortos befektetői ajánlás volt az a múlt héten, amit az elmúlt hónapokban megtollasodott és jelenleg végtelen önbizalommal bíró fiatal befektetői réteg kvázi hadüzenetként fogott fel: hajtóvadászat indult minden olyan papírban a medvék ellen, ahol túl sok volt a short.

A Gamestop és a többi mémrészvény alapvetően kis tőkeértékű sztori volt, itt a közösségi média tőkepiaci ereje mutatkozott meg újdonságként elsősorban a tőkepiaci veteránok számára.

Az egész BTFD generáció tőkeerejének az eddigi talán legerősebb manifesztációja 2020 augusztusában történt meg, amikor az addig szokatlan mértékű részvényopciós vételeikkel totálisan kicsinálták a professzionális opciókiírókat elsősorban a Tesla és az Apple részvényeiben. A következő ábrán a Tesla részvények árfolyamának az alakulása látható napi gyertyákkal 2020. január 2. és augusztus 31. között:

Zöld téglalap mutatja az augusztusi hónapot, amikor döbbenetes forgalmak mellett egyetlen hónap alatt 74 százalékos árfolyamemelkedés következett be úgy, hogy a megelőző részében az évnek már négyszerezett az árfolyam. Ekkor robbant rá igazán sok-sok millió újdonsült befektető a tőzsdézésre és vált a Tesla részvény egy olyan instrumentummá, ahol a farok csóválja a kutyát, azaz ahol az opciós piaci aranyláz mozgatja magának a mögöttes terméknek az árfolyamát.

Már ebben a három évvel ezelőtti történetben jól megmutatkozott az újdonsült, nagyrészt a közösségi média felületein szerveződő befektetői réteg az alapvető karakterisztikája. Tőzsdei szerepvállalását a minél gyorsabb meggazdagodás motiválja, akár a teljes befektetett összeg és megtakarítás elvesztésének az árán is. Kedvelt instrumentumai a technológiai részvények (kiváltképp a Tesla), az aktuálisan divatban lévő kisrészvények és a kriptodevizák. Fegyverneme pedig az opciós kereskedés.

A BTFD generáció motivációja kettős. Az egyik oldalról a pénznyomtatás világának az elmúlt 15 éve meglehetősen nehéz körülményeket teremtett a fiatalok számára az életkezdésben. Elég csak a 2008 és 2023 közötti ingatlanpiaci folyamatokra gondolnunk, amelyeknek a következményeként manapság a fejlett világ nagyvárosainak a döntő többségében szülői segítség nélkül egy fiatalnak saját lakáshoz jutni csodaszámba menő történet. A csodára pedig egyfajta vagyontöbbszörözésen keresztül a legnagyobb esély a tőzsdén kínálkozik, ám ott is csak nagyon agresszív kereskedési stratégiával.

A második fajta motiváció pedig a „lépéstartás”. A közösségi média az elmúlt 15 évben a fogyasztói társadalom egyfajta központi idegrendszerévé vált, amelynek az egyes fogyasztók zsebében lévő telefonok az idegvégződései. Ez pedig olyan attitűdhöz vezet, amely szinte teljes mértékben hasonlít az úgynevezett korporációs húrhoz, amelyet Viktor Pelevin 1998-as Generation P című regényének főhőse, a reklámíró Babilen Tatarszkij figyelt meg az Oroszországba frissen berobbanó fogyasztói társadalomról:

Ez egy sajátos szociális örökmozgó, amely abból meríti az energiáját, hogy bármelyik identitynek folyamatosan össze kell mérnie magát az egy lépcsőfokkal fölötte lévővel … A korporációs húr elve szerint megszervezett emberek zsinórra felfűzött halakra hasonlítanak. Ám a mi esetünkben ezek a halak még élnek. Sőt … a számukra fentnek tetsző irányba másznak a korporációs húron.

A közösségi média által is táplált permanens elégedetlenség élménye a generáció gyors pénzkeresési vágyának fontos hajtóereje, kielégítésére többször adott megoldást egy-egy tőzsdei bikafutás az elmúlt öt-hat évben. És sokakban alakulhatott ki az az illúzió, hogy tőzsdei spekulációval sokkal könnyebb az életben való előrejutás, mint munkával.

A BTFD generáció anyagi erejének a számszerűsítése nehéz feladat. Ha 50-100 millió újdonsült befektető jelent meg a tőzsdéken az elmúlt években fejenként átlagosan 10 ezer dollárral, az már önmagában 500-1000 milliárd dollárnyi nagyon forró pénzt jelent. Nagyon agresszív magatartással. Vélhetően valahol erre utalhatott Michael Burry.

Ennek a generációs erőnek az elpusztítására pedig nem volt elég a 2022-es részvénytőzsdei és kriptopiaci visszaesés. Sőt például a Tesla és a Meta Platforms 75 százalékos árfolyamesése kiváló beszállási lehetőséget adott a tavalyi év végén és az idei év elején. A BTFD generáció sikereinek történetébe ezáltal mindenképpen beírható lesz a 2023-as első félév.

És mindaddig, amíg nem jön egy generációs világgazdasági és tőkepiaci sokk, addig ennek a több tízmillió vagy akár százmilliós nagyságrendű újdonsült tőzsdésnek a vételi erejét semmiképpen sem érdemes lebecsülni.

(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2023. augusztus 7-én. Borítókép forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

S&P 500: meddig tarthat még az emelkedés?

Olvasási idő: < 1 p
1990 óta mindössze tizenhétszer fordult elő, hogy az S&P 500 index egymást követően legalább 50 napon keresztül nem tudott 1 százaléknál nagyobb mértékben esni.
picture

A kriptopiac sok szempontból egy vadnyugat

Olvasási idő: < 1 p
Az idén tízedik alkalommal, Zamárdiban megrendezésre kerülő STRAND Fesztivál adott otthont az ország első Podcast Fesztiváljának. A Concorde Podcast különkiadásának egyik témája a kriptopiac volt.
picture

Gigászok csatája: ilyen amikor egy sztárbefektető ellen fogad a piac

Olvasási idő: 4 p
Cathie Wood eredményeire sokan irigykedtek, de a sztárbefektetőnek sok kritikusa van - közülük többen is ellene fogadnak most a piacon. Szüksége lesz a zsenijére, mert nem akárkik hívták párbajra.