Látunk még fantáziát a BUX-ban, sok jó sztori maradt

picture

Brutálisan erős éven van túl a magyar piac, dollárban mérve több mint 40 százalékot emelkedett. Ennek ellenére továbbra is maradt még puskapor, az eredmények a BUX indexben lévő cégeknél a vártnál sokkal jobban alakultak, és ezek 2024-ben is erősek maradhatnak. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyre alacsonyabb kamatszintet határoz meg, ami szintén jót tehet a részvénypiacnak. A magyar piac értékeltsége rendkívül alacsony a feltörekvő piaci és globális fejlett piaci indexekhez képest.

A MAGYAR BLUE CHIPEK KÖZÜL AZ OTP-T ÉS A MAGYAR TELEKOMOT JELENLEG KIEMELTEN SZERETJÜK, MÍG A KISEBB KAPITALIZÁCIÓJÚ CÉGEK ESETÉBEN AZ ÁLLAMI NYOMDA ÉS A WABERER’S-T FAVORIZÁLJUK.

Általában véve is felértékelődési lehetőséget mutatnak a közép-európai bankok, ám az orosz kitettséggel rendelkező pénzintézetek kiemelt figyelmet érdemelnek. Ahogy arról a Concorde Blogon is írtunk, az Oroszországban maradt bankok eredménytermelő képessége továbbra is erős a szankciós környezet ellenére, ugyanakkor a jövő évi amerikai elnökválasztás a háborúval szembeni politikát is megváltoztathatja. Ha lenne esély egy tűzszüneti tárgyalásra, akkor a kiemelkedő profitabilitással rendelkező OTP árfolyamának is jelentősen emelkednie kellene egy ilyen pozitív hírre. Az OTP-re vonatkozó 12 havi célárunk 18 000 forint.

A Magyar Telekom a közműadó 2024-es, majd az extraprofit adó 2025-ös kivezetését követően magas osztalékot fog fizetni. A magyar hozamkörnyezet elmúlt hónapokban látott masszív csökkenése és a várakozásunk szerint 61 forintos jövő évi teljes részvényesi kifizetés továbbra is vonzó befektetési célponttá teszi Magyarország legnagyobb telekommunikációs cégének részvényeit. A Magyar Telekom részvényre vonatkozó célárunk 950 forint.

Az említett kispapírok esetében is izgalmasan alakulhat a 2024-es esztendő. Az Állami Nyomda élete a koronavírus óta nagyon felpezsdült. Míg 2021-ben és 2022-ben a nagy számban megújítandó személyes dokumentumok növelték az eredményeket, addig az Angolával kötött, az útlevélrendszer teljes kiépítésére szóló korábbi szerződés 2023-tól 3-4 éven keresztül intenzíven éreztetheti a hatását. Emellett az EU-s és az önkormányzati választások egyszeri addicionális bevételei is a növelhetik a profitot. A cég várakozásunk szerint kimagasló, akár 280-300 forint osztalékot is kifizethet 2024-ben. Az osztalék nélküli 12 havi célárunk 2490 forint a társaság részvényeire.

A WABERER’S NAGYON INTENZÍV NÖVEKEDÉSI SZAKASZBAN VAN.

A logisztikai piacon történő önálló raktárfejlesztései az organikus növekedést segítik, miközben kisebb hazai és régiós szereplők felvásárlásával a cég bevételei és eredményei fokozatosan javulhatnak a következő időszakban. A Waberer’s a régió meghatározó, szinte megkerülhetetlen logisztikai szolgáltatójává válhat, ebből pedig a kisrészvényesek is profitálhatnak. A Waberer’s esetében az osztalék mértéke jóval visszafogottabb lehet a fentebb említett három másik céghez képest, de a megtermelt jövedelem visszaforgatása racionális lépés véleményünk szerint. A Waberer’s-re vonatkozó célárunk 4800 forint.

(A cikk először a Világgazdaság oldalán jelent meg 2023. december 20-án. Borítókép forrás: Kallus György / Világgazdaság)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Durva céláremelés érkezett a Telekomra, 60 százalékkal többet érhet a részvény

Olvasási idő: 3 p
Az elmúlt években a Concorde blogon is aktívan követtük a Telekom körüli eseményeket, és számos alkalommal írtunk már arról, hogy jelentős felértékelődés előtt állhat a papír, a hétfői záróárral kalkulálva a Bloomberg terminál  szerint a részvényesek 118,67 százalékos hozamra tehettek szert a Concorde ajánlásait követve.
picture

Az élelmes befektetők duplázhattak a Magyar Telekomon

Olvasási idő: 2 p
Beszédes sztori arról, miért jó aktívan gondolkodni a befektetéseinkről: aki bátor volt, miközben mások féltek, komoly hozamot tudott elérni. A Telekom-rally mögött számos ok húzódik, a legtöbb azonban olyan fundamentum, amelynek a valós hatásait még nem is láttuk igazán.
picture

Magyar papír létére szép csendben veri az S&P 500 teljesítményét

Olvasási idő: 2 p
A magyar részvénypiac talán legstabilabb cégéről érdemtelenül kevés szó esik. Az elmúlt 10 évben átlagosan 20 százalék feletti hozammal ajándékozta meg a befektetőit, a teljes időhorizontra vetített teljesítménye pedig meghaladja az 520 százalékot.