Jónap Richárd

picture

A 3000 milliárd dolláros alma

2023 eddig a technológiai vállalatok szárnyalásáról szólt. Az Apple újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor értéke felfoghatatlan magasságba került a június 30-i negyedév és félévzáró pénteki kereskedési napon azzal, hogy a tőzsdetörténelemben először átlépte a 3000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt.
picture

Ez egy gyilkos medvepiaci rally vagy egy új bikapiac kezdete?

Így a 2023-as év felénél az amerikai részvénypiacon a legfontosabb és messze a legnehezebb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy vajon amit a 2023-as év első felében láttunk, az egy gyilkos erejű medvepiaci rally, vagy egy új bikapiac kezdete volt?
picture

Fejnehézség

Sokszor és sokan elmondták már az amerikai részvénypiaci idei eddigi mozgása kapcsán azt, hogy nagyon kevés, de komoly indexsúlyú részvény viszi a hátán az amerikai részvénypiacot. A hét behemót részvénypiaci kapitalizációja az amerikai GDP 16 százalékával egyenértékű összeggel nőtt a 2023-as első félév során.
picture

Minden idők legjobb technológiai első féléve

A Nasdaq-100 index 1985 őszi megszületése szinte teljesen egybeesett az immár lassan négy évtizede tartó technológiai kibontakozásnak a kezdetével. A mai félévzáró kereskedési nappal minden bizonnyal élete legjobb első félévét fogja produkálni az amerikai részvényindex.
picture

Az intenzíven trendelő és a tehetetlen tőkepiaci mozgás

Innentől kezdve úgy látom, hogy nagy eséllyel a nyári hónapokban a tehetetlen szakaszba értünk. Egy olyan piaci szakaszba, ahol már minden egyes pontnyi emelkedésért meg kell majd dolgozniuk a bikáknak. Érdemes felkészülni arra, hogy 2023 második fele teljesen más karakterű lesz az amerikai részvénypiacon.
picture

Amikor a tőzsdék csütörtököt mondanak

Az elmúlt tizennégy hét részvénypiaci emelkedésének a döntő többsége a csütörtöki kereskedési napokon következett be. Vigyáznunk kell, ha fordulat érkezik valamelyik csütörtökön, ugyanis a 2015 óta lezajló nagy részvénypiaci lefordulások döntő többsége is csütörtökön vette kezdetét. De mi az oka ennek a furcsaságnak?
picture

Ikertornyok: Tesla és Broadcom

A 2020-as években már két olyan emelkedő hullámot is láthattunk, amit később lehet, hogy mániaként jellemeznek majd. A piaci szereplők érdeklődésének az epicentrumában lévő részvények viselkedése mindenesetre ilyenkor szinte teljesen azonos mintát követ.
picture

Teljesen felforgatja a tőzsdéket a mesterséges intelligencia

Könnyen előállhat egy olyan helyzet, hogy a masszív 2022-es esések után július közepére az S&P 500 index megközelítse 2022 eleji élete csúcsát. Ha ennél is tovább emelkedik a piac, akkor könnyen lehet, hogy az idei év a mesterséges intelligencia mániájának az éveként vonul majd be a tőzsdetörténelembe.
picture

Minden idők egyik legkiválóbb gyorsjelentése

Brutálisat ugrott az Nvidia árbevétele, ami arra utal, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése minden bizonnyal gyorsabban fog lezajlani, mint azt sokan jelenleg gondolják. A legjobb megoldást az új MI-rendszerek építéséhez az Nvidia kínálja.
picture

Negyvenhez közel is emberfeletti teljesítményt nyújtanak. Mi a titkuk?

Egyre több élsportoló ismeri meg a saját szervezetén keresztül a hosszabb karrier és az egészségesebb életmód szokásrendszerét, és valószínűleg egyre nagyobb igény lesz arra, hogy a tudás a csúcssport műhelyeiből a széles lakosság körébe átkerüljön.
picture

Újjászületés egy 94 százalékos megabukó után – Bill Ackman tanítása

A nagy vesztességgel rendelkező pozíciók nem csak anyagi veszteséget okoznak. A realizálatlan veszteségek súlya alatt a befektető bátortalanná válik a közben felmerülő újabb kereskedési lehetőségek megjátszására.
picture

Kis közösségi média, kis foci, nagy közösségi média, nagy foci

Azt még nem látjuk, milyen változásokat hoz a mesterséges intelligencia használatának térnyerése, a technológiai behemótok jelenlegi tőzsdei bikafutása azonban a jövőbeli domináns AI-szerepükbe vetett hiten alapul.
picture

2023 kakukktojása ez a grafikon

63 százalékot emelkedtek egy 18 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú amerikai vállalat részvényei idén. A részvénytársaság nem tagja az S&P 500 indexnek, de ha az lenne, akkor ő lenne a harmadik legjobban teljesítő tag.
picture

A technológiai behemótok bikafutásába kezd becsatlakozni a második vonal

Van két olyan régi ismerős, aki kezd túllépni a szörnyen rossz 2022-es tőzsdei évén és bár a 2021-es életük csúcsa még nagyon messze van, a múlt heti gyorsjelentésükre heti szinten 20 százalék feletti mértékben tudtak emelkedni, és 52 hetes csúcsra mentek.
picture

A kínai fogyasztás lassulása már kezd gondokat okozni a részvénypiacon

Gyorsjelentésében több amerikai nagyvállalat is azt jelezte, hogy az újranyitást követő kezdeti lelkesedés után nagy a bizonytalanság a kínai értékesítéseikkel kapcsolatban. Ez mindenképpen egy figyelmeztető jelzés kell, hogy legyen minden részvénypiaci befektető számára.
picture

Kettétépte a tőzsdét a mesterséges intelligencia, már kezdenek látszani a nagy nyertesek

A mesterséges intelligencia térnyerése nemcsak magasabb munkanélküliséget és alacsonyabb inflációt hozhat, hanem a monopolizáció is tovább erősödhet, a nagyobb cégek ugyanis jobban és gyorsabban építhetnek rá versenyelőnyt. Ezt árazza is már a piac.
picture

A tőzsdei kereskedés hét főbűne

A kereskedési tevékenységben rengeteg önsorsrontó mechanizmust alkalmazhatunk, és szinte végtelen a száma az önmagunk ellen elkövethető bűnöknek. Vannak ezek között főbűnök is, amelynek a listája mindenkinél máshogy néz ki.
picture

Nifty Fifty – egy 1972-es sláger 2023-as újrafeldolgozása

Napjaink részvénypiaci helyzete sok mindenben hasonlít az 1970-es évek elejéhez. Akkor érdemi inflációcsökkenés mellett 77 százalékos részvénypiaci rally zajlott le az S&P 500 indexben. Közgazdász generációk sora hallott, olvasott vagy tanult a törhetetlen ötvenekről, a Nifty Fifty szárnyalásáról és bukásáról.
picture

Komoly esély van az inflációs meglepődésre

A jelenlegi banki turbulenciák mellett ha 4,5 százalék alá esik az amerikai infláció értéke, akkor a Fed döbbenetes nyomás alá fog kerülni, hogy csökkentse a kamatokat. Ezt kezdi egyre jobban kiszagolni a befektetői társadalom.
picture

Bankválság: sikerül-e a pénzügyi karantén?

Megérkezett a globális részvénypiac életébe az idei első nagyon komoly gamechanger esemény. Az ebből fakadó részvénypiaci kereskedési irány viszont egyelőre nagyon nem egyértelmű, tekintettel arra, hogy két egymással gyökeresen ellentétesen ható energia alakítja most a részvénypiaci mozgásokat.
picture

Csontváz vagy reálkamat?

Sajnos a mostani szigorítási ciklusban hamarabb jelent meg a pénzügyi rendszer és a gazdasági élet szereplői számára a destruktív fájdalom, mint mielőtt a konstruktív fájdalom eredményre vezetett volna.
picture

Derűre árháború

A soha nem látott magasságokba emelkedő profitmarzsok világában egy gazdasági lassulás esetén a nagyvállalati szféra nagyon könnyen tud engedni az árakból és a fedezeti szintekből azért, hogy megőrizze az értékesítési számait. És mindehhez még politikai nyomásra sem lesz szükség.
picture

Érhet-e annyit az Apple, mint a teljes francia részvénypiac?

A négy legnagyobb amerikai tőzsdei vállalatnak nincs érdemi vállalati vetélytársa piaci méret tekintetében a világon. Csak ha komplett országok teljes tőzsdei kapitalizációit állítjuk versenybe, akkor látunk hasonló piaci értékeket.
picture

Óriások feszülnek össze: eljön az árháború éve?

Elképzelhető, hogy a 2023-as évben a vezető technológiai vállalatok közötti verseny nem a növekedési potenciálokról, hanem a fájdalomtűrő képességről fog szólni. Ez nem lenne jó hír a vállalati eredmények szempontjából.
picture

A 2020-2021-es lakossági részvénymánia újjászületése

A Lucid-részvények mozgása már csak egy sokadik hulláma volt annak az újjászülető lakossági részvénykereskedési zsibongásnak, amit az idei január folyamán tapasztalhatunk eddig.
picture

Lehet-e a 2019 és 2022 közötti csapkodás után 2023 egy pihenőév?

A 2023-as év egyik legnagyobb meglepetése az lenne, ha az S&P 500 index a teljes 12 hónapot egy nagyon szűk sávban töltené. Pedig az amerikai tőzsdetörténelemben van példa ilyenre.
picture

Az S&P 500 index és a 200-as mozgóátlagok csatája

Heteken belül valamelyik hosszú ideje működő „piaci villanypásztor” lekapcsolására kell számítanunk. De vajon az ellenállást vagy a támaszt kapcsolják-e ki? Ez most az amerikai részvénypiac legnagyobb kérdése.
picture

Már látszik az év első nagy tőzsdei sztorija - Van még idő elcsípni?

Az elmúlt három és fél hónapban az S&P 500 index 11 százalékkal, míg a német DAX 38 százalékkal került feljebb dollárban számolva. De vajon mi magyarázza ezt a döbbenetes különbséget ilyen rövid idő alatt?
picture

Sztárpapírok tündöklése és bukása: vége a Tesla-mániának?

Az elmúlt 35-40 év technológiai forradalmát két gigantikus tőzsdei szárnyalás kísérte az Egyesült Államok részvénypiacán. Mindkét bikapiac végén volt egy-egy vezető részvény, amelyek 21-22 évnyi különbséggel szinte ugyanazt a tőkepiaci filmet „vetítették le” a befektetők számára.
picture

Az opciós inga most a másik irányba leng ki

Nagyot fordult a világ 2020 nyara óta, a helyzet az amerikai egyedi részvényopciós piacon most szürreális pesszimizmusról tanúskodik. Az éppen mögöttünk hagyott év nem vonul be majd aranybetűkkel az amerikai részvénypiaci történelembe.
picture

Biztonsági öveket bekapcsolni: kritikus napok jönnek a tőzsdéken!

Három, előre a naptárba beírható komoly piacmozgató esemény következik gyors egymásutánban, az elmúlt hetek relatív tőzsdei nyugalmának minden valószínűség szerint vége szakad.
picture

Elsőre nem pont így képzeltük - A metaverzum lesz a 2030-as évek idősotthona?

Egyre többet interneteznek az idős emberek. Avatárjaikat havi többszáz órán át a metaverzumban vendégül látni hatalmas üzlet lesz. Erről szól jelenleg Mark Zuckerberg őrültnek tűnő költekezése.
picture

Digitalizációs szuperhullámot gerjesztett a koronavírus, az Apple a helyzet nagy nyertese

A koronavírus időszakának és kifejezetten a 2020-as és 2021-es évnek az egyik legnagyobb megatrendje a körülményváltozások által kikényszerített digitális ugrás volt. Az Apple az elmúlt szűk három év világjárvánnyal, inflációval, háborúval és komoly monetáris szigorítással sújtott időszakának kiemelkedő nyertese.
picture

Vadállatok, kosárlabdajátékosok, tőzsdések és a táplálékszerzési algoritmus

Miközben a vadállatok táplálékszerzési algoritmusai hellyel-közzel változatlanok, addig a kosárlabda győzelmi utat jelentő algoritmusai, és a tőzsdei kereskedés pénzszerzési algoritmusai gyökeresen megváltoztak.
picture

A tőzsdei pokolból is van kiút, egyenesen a mennyország felé

Számos cég tőzsdei értéke zuhant a korábbi csúcsokhoz képest, és sokan képtelenek lesznek kiheverni a gigantikus esést. De lesznek majd olyanok, akik vissza fognak emelkedni a jelenleg lehetetlennek tűnő helyzetből.
picture

Maga alá dönti-e a Meta Platformsot a céget sújtó problémahalmaz?

A világ legnagyobb közösségimédia-vállalata tökéletes viharba keveredett, a problémák azonban jóval hamarabb kezdődtek el, mint a tőzsdei árfolyamesés. A jelenleg nagyon sok paraméter alapján mélyen alulértékeltnek tűnő részvény véleményem szerint nagymértékben csak akkor fog tudni erősödni, ha eljön a Zuckerberg-pivot pillanata.
picture

A Snap szárnyalása és összeomlása

A 2010-es évek, 2020 és 2021 ultralaza világa után idén egy sokkal keményebb éra vette kezdetét. Egy olyan időszak, amikor a befektetők türelme kvázi a zéró szintre csökken az olyan víziórészvényekkel kapcsolatban, mint amilyen a Snap is.
picture

A Fed „Legyen meg a ti akaratotok!” pillanata

Miközben az USA úgy viseli az egy év alatt a nulláról 4,5 százalékra emelkedő kétéves amerikai államkötvényhozamot, hogy közben 53 éves mélyponton van a munkanélküliség, addig a világ többi részén egyre komolyabb problémákat okoz a dollárszűke és az elszálló hozamszintek.
picture

Részvénypiac a szakadék szélén

Az amerikai részvénypiac a szakadék szélén áll. Tizedszázalékokra vagyunk attól, hogy a technikai képet tekintve előálljon a 2001 márciusi vagy a 2008 júniusi helyzet.
picture

Októberi grizzlymedve-veszély

Az évtizedek óta nem látott geopolitikai feszültségek, a még mindig erős inflációs nyomás és a vele együtt szigorodó monetáris kondíciók mellett egyre nagyobb a globális recesszió és az azt kisérő vállalati eredményromlások veszélye.
picture

Részvénypiaci kegyelem-kényszerképzet

Mostanában az infláció ellen vívott harca közepette a Fed egyre nyíltabban fordul a részvénypiacok ellen. Eközben a régi beidegződéseire hallgatva sok befektető él a monetáris politikával kapcsolatban a kegyelem-kényszerképzet állapotában.
picture

Puma a ketrecben – avagy az érzelmek és a tőzsdei kereskedés

A tőzsdei kereskedés során nagyon fontos az érzelmek megfelelő kontrollálása. A rossz időben és rossz helyen kirobbanó érzelmeink ugyanis kíméletlen károkat tudnak okozni a kereskedési teljesítményünkben.
picture

Az amerikai részvénypiac legnegatívabb aspektusa

Az elmúlt egy hónapban az egész amerikai részvénypiac királya, az Apple is elkezdte a gyengélkedés jeleit mutatni. Az elgyengülő nagykapitalizációjú techcégek pedig komoly belső piacszerkezeti problémára utalnak.
picture

Kimegy-e az elementáris relatív erő a három technológiai behemótból?

Az Apple, a Microsoft és az Alphabet együttes piaci kapitalizációja közel hatezer milliárd dollár. Az előttünk álló hetekben érdemes kiemelt figyelemmel követni a három technológiai óriás teljesítményét.
picture

Az „alulról” ugatott infláció doktrínája

Míg Paul Volcker esetében az infláció leszorítása felülről történt meg az egekbe emelt kamatlábakkal, addig napjainkban egyfajta inflációs utánkövetést láthatunk a döntéshozók részéről.
picture

A kicsekkolt embertömeg és a feszített munkaerőpiac

Miközben az USA munkanélküliségi rátája 1969 óta a legalacsonyabb, egyre kisebb a munkaerőpiacon megjelenő állampolgárok aránya. Vélhetően sokan csekkoltak ki az elmúlt években a munka világából.
picture

Az átmenetiség illúziója

A globális gazdasági körülmények jelenleg is tartó romlása valamikor szűk másfél évvel ezelőtt kezdődött az 5 százalék fölé emelkedő inflációs adatok megjelenésével. Azóta él a részvénypiac az átmenetiség illúziójában.
picture

A körzővel és vonalzóval megrajzolt medvepiaci rally vagy egy új bikapiac születése?

Amikor múltbeli analógiákat keresünk az elmúlt nyolc-kilenc hónap amerikai részvénypiaci mozgásaira, akkor kiválóan adja magát a 2001-es és az 1970-es év. Csakhogy a folytatásban óriási a két évjárat közötti különbség.
picture

Nincs mese, nincs élmény

Az elmúlt másfél évben tapasztalható vágtató középosztályt sújtó élményinflációs folyamatok nem most kezdődtek, hanem már évtizedek óta zajlanak. Számokkal mutatjuk be, hogyan lesz egy baseballmeccs lassan luxus az Egyesült Államokban.
picture

Időbüntetés a tőzsdéken

Időbüntetés a tőzsdéken az, amikor egy instrumentum hosszú időn át nem tud élete új csúcsára emelkedni. Egyedi részvényekben rengeteg hosszú időbüntetést láthattunk, de kilenc hónaposnál hosszabb S&P 500 indexszintű időbüntetés azonban 2009 óta nem volt.