Összes

Mi lesz ebből? - Két hét alatt 10 millió új munkanélküli az USA-ban
2020. április 03.
Concorde
A március 21-ével végződött héten 3.3 millióan, míg a múlt héten 6.6 millióan jelentkeztek munkanélküli segélyért, vagyis a koronavírus két hét alatt már 10 millió munkahelyet vitt el a tengerentúlon. Ezek alapján reális lehet az a becslés, mely az USA-ban ha átmenetileg is, de akár 30 százalékos munkanélküliséggel számol. Ez 45 millió embert is jelenthet. 
Meddig bírják ki a magyar családok a válságban?
2020. április 02.
Nagy Bertalan
Gazdasági válság van, rohamosan nő a munkanélküliség, a karantén miatt vannak szektorok, melyek hónapokra is teljesen leállhatnak. Meddig lehet elég a magyar családok megtakarítása egy ilyen kritikus helyzetben? 
A betűk hatalma, a matematika és a valóság
2020. április 02.
Harcsa Norbert
Minden New York-i, londoni brókercég csak a V-alakú gazdasági felpattanásról beszél. Miért? Mert ezzel lehet megbízást szerezni vételi és eladási oldalon, de azt nem tudják mi lesz, mert az a fázis következik, amikor szelektíven fognak szektorok, régiók felül vagy alulteljesíteni. Nem kicsit, nagyon. Alapos helyismeret és rugalmasság kell a döntésekhez. 
Márciusi őrület a tőzsdéken
2020. április 01.
Jónap Richárd
Elfogytak a jelzők arra a tőzsdetörténelmi negyedévre, amit a tegnapi nappal hagyott maga mögött a világ. Az esések nagysága, az esések sebessége, illetve az esésben résztvevő eszközök széles köre még a több évtizede a piacon tevékenykedő szereplőket is megdöbbentette. Hát még azokat, akik köszönhetően a 2009-től egészen mostanáig tartó bikapiacnak még egyáltalán nem láttak medvepiacot. 
Teljesen megállt az élet az Egyesült Államokban
2020. április 01.
Concorde
Az Egyesült Államokban is számos korlátozást vezettek be a járvány terjedésének lassítása érdekében, az üzletek és nagyobb bevásárlóközpontok zárva tartanak. Mindezek fényében talán nem meglepő, hogy lényegében földbe állt a kiskereskedelmi forgalom március utolsó hetére, amire még nem volt példa. 
Lehet-e negatív az olajár?
2020. március 30.
Gaál Gellért
A csökkenő kereslet és a telítődő tározókapacitások mellett zajló orosz-szaúdi kitermelési háború elméletileg oda is vezethet, hogy a nagy termelők fizetnek azért, hogy valaki átvegye tőlük az olajat. A helyzet senkinek nem optimális, de még így is sokkal jobban állnak, mint az eladósodott 40-50 dollár költségszintű amerikai kitermelés. 
A politikai megosztottságnak is lehet szerepe a járvány terjedésében
2020. március 27.
Concorde
Az USA-ban sosem látott mértékű politikai polarizációt látványosan mutatja, hogy a demokraták előbb és jobban féltek a járványtól mint a republikánusok. Ahogy az olaszoknál a mamahotel jelenség, ez is nehezítette az érintkezések időben való csökkentését. 
Most van vége az érdemtelenül is száguldó árfolyamoknak
2020. március 26.
Jónap Richárd
A 2010-es évek a permanens bikapiac és az ezzel kéz a kézben járó passzív befektetési formák masszív sikerességével vonulnak be a gazdaságtörténeti tankönyvekbe. Csakhogy azóta betolakodott az életünkbe a koronavírus, ami gazdasági értelemben (is) egy totális átalakító. Innentől már gondolkodni is kell majd a tőzsdéken! 
Miért nem érdemelnek mentőövet a légitársaságok?
2020. március 25.
Bukta Gábor
Az ész nélküli részvényesi juttatásnak meglett az eredménye. A legnagyobb amerikai légitársaságok szórták a pénzt amíg lehetett, az elmúlt évtizedben a teljes szabad cash-flowjuk csaknem 96%-át költötték el részvény visszavásárlási programra. Ennek isszák meg most a levét - 58 milliárd dolláros mentőcsomagért esedeznek. 
A rekord felpattanás a múltban a további esés előjele (is) volt
2020. március 25.
Concorde
Brutális mértékben emelkedtek a vezető amerikai részvényindexek a keddi kereskedési nap során, ha azonban mankóként a múltba nézünk, akkor ilyen durva egynapos felpattanások után a következő 3 hónap hozama átlagosan -18 százalék volt. 
Posztkoronavilág: infláció és deglobalizáció
2020. március 24.
Gyurcsik Attila, CFA
Miközben a világ még javában küzd a koronavírus-járvánnyal, azzal is érdemes elkezdeni foglalkozni, hogy mi lesz a járvány után. Annál is inkább, mivel erős meggyőződésem, hogy civilizációnk túléli a vírust, ugyanakkor a vírus utáni világ némileg más lesz. 
Forradalmat indíthat a koronavírus, és ennek is a nagy techcégek lesznek a nyertesei
2020. március 23.
Jónap Richárd
A koronavírus egy hatalmas technológiai diszrupció, és egyben egy utolsó lehetőség a lemaradók számára, hogy felcsatlakozzanak a már évtizedek óta tartó technológiai forradalomra. 
Shortügyletek, paták, kénköves lehelet: ismét ördögöt űz több európai felügyelet
2020. március 22.
Kovács Krisztián
Ugye tudja, hogy amennyiben a forint gyengülését látva Ön az elmúlt időszakban eurót vásárolt, azzal shortolta a forintot? A short ügyletek szokásos szabályozása általában jól szolgálja a piac és a gazdaság egészének érdekét, de pánikok idején rendre születnek ellentmondásos, hirtelen döntésekből származó tilalmak, ahogy ez a jelenlegi válságban is történik, miközben a szabálytalan, etikátlan elágazásaikból származó valóságos problémákkal nem foglalkozik a kutya sem. Persze ez legyen most a legnagyobb bajunk, ezt kívánom mindenkinek. 
Mi van akkor, ha a koronavírus a tőzsdei történelem valaha volt legnagyobb „árvize”?
2020. március 19.
Jónap Richárd
Az árvízvédelmi szakemberek általában a korábbi legnagyobb árvizek alapján szervezik meg a védelmi feladatokat, ami az esetek döntő többségében működik is. De mi van akkor, ha most jön a valaha volt legnagyobb árvíz? A 2020-as vírus okozta eladási hullám már mostani állapotában felkerül az amerikai tőzsdén a hírhedt 1929, 1987, 2000 és 2008-as évek mellé. Sőt már most vannak rekordteljesítményei is!
Ezt a gyengülést már csak kamatemeléssel lehet megállítani
2020. március 19.
Samu János
A jegybank jelentős tartalékai is csak korlátozott mozgásteret jelentenek a gyengülés megállításához, ha valóban fontos cél az árfolyam stabilitása, azt kamatemelés nélkül nem lehet elérni. Ettől sem azonnali, tízforintos nagyságrendű erősödést, csak a gyengülő trend végét lehet várni.
A nyugati demokráciák képtelensége és lehetősége
2020. március 17.
Harcsa Norbert
Elképesztő látni, ahogy a fejlett világot már egyértelműen elérő világjárvány ellenére Cardiffban koncertet, Disneylandben bulit tartottak a hétvégén. A piacokon egy másik szélsőség is jelen van, a fürdővízzel a gyereket is kiöntik, így jobbnál jobb részvények kezdenek pesszimista forgatókönyvvel számolva is olcsó árakon forogni. 
A koronavírus miatt elszakadt a világgazdaság Achilles-ínszalagja (2020), de a vezető döntéshozók úgy próbálják meggyógyítani, mintha leállt volna a keringési rendszere (2008)
2020. március 16.
Jónap Richárd
A FED lenullázta irányadó amerikai kamatlábát és 700 milliárd dolláros értékben mennyiségi lazító programot jelentett be, de ma már nem ez jelentené a valódi válságkezelést. Nem lehet karanténban tartani az emberiséget úgy, hogy az a jövő pénzügyi szörnyűségeitől (is) rettegjen. Állítsuk meg a pénzügyi naptárat is a társadalmi naptár leállása mellé – a mennyiségi enyhítés helyett most pénzügyi karanténra lenne szükség. 
Ezért üt óriásit a modern világrenden a koronavírus
2020. március 13.
Jónap Richárd
A modern világrend motorja a pénzre, mint narkotikumra rászoktatott emberiség, ahol kilencvenkilenc százalék állandó elvonási tünetekkel küzd. Erre érkezett meg a jelenlegi világjárvány az alábbi módon: KORONAVÍRUS = VILÁGLEÁLLÁS = PÉNZHIÁNY. Az élet minden területén egészen extrém 2020-as év előtt állunk.
Olajszámtan - Az orosz gazdaság helyzete nehéz
2020. március 12.
Gyurcsik Attila, CFA
Brutális esésen van túl a kőolaj ára, miután a hétvégén nyilvánvalóvá vált az OPEC+ árfolyam-koordinációjának a szétesése. Azóta is folyik a találgatás, hogy vajon miért borította egymásra az asztalt Szaúd-Arábia és Oroszország. 
A koronavírus már most életünk második legnagyobb tőzsdei pánikja
2020. március 11.
Jónap Richárd
"A trader can do three things, buy or sell or do nothing." Egyik kedves kollégám kapta Londonban még valamikor 1998-ban ezt a tanácsot egy tapasztalt kereskedési vezetőtől. Látva a mostani megaturbulenciát, a „do nothing” nem tűnik rossz lehetőségnek a következő hetekre. 
A fapadosok nyerhetnek hosszú távon a koronavírus tépázta légipiacon
2020. március 10.
Bukta Gábor
A koronavírus megjelenése miatt a turizmus jelentősen visszaesett Európa-szerte az elmúlt hetekben, mely a még mindig növekedési fázisban lévő társaságoknak, mint például a Wizz Air vagy Ryanair részvényeinek különösen nem kedvez, ugyanakkor még így is „olcsóbban” megúszhatják, mint a hagyományos társaságok zöme. 
Mindeközben Vietnamban – Koronavírus = pusztító árháború
2020. március 09.
Jónap Richárd
Vietnam gazdasági értelemben nézve hiába kezelte példaértékű módon január végén és február elején a koronavírus okozta egészségügyi helyzetet. Az ország elementáris ütemben kibontakozó turisztikai iparát mélyütésként érte a fertőzésből származó válság. Januárban még élő és viruló vállalkozások küzdenek napjainkban a puszta porondon maradásért és minden egyes dollárért. 
Az évtized vágása
2020. március 06.
Concorde
A keddi rendkívüli amerikai kamatdöntés alapján a koronavírus olyan piaci eseményekhez is mérhető, mint például a 2008-as gazdasági válság vagy a dotcom lufi kipukkanása 2001-ben. 
Viszlát, Bloomberg!
2020. március 05.
Tunkli Dániel
Hiába tornászta fel esélyeit elképesztő, több mint félmilliárd dolláros reklámköltésével Michael Bloomberg, a két nagy, és egyaránt szélre tolódott amerikai párt küzdelmében sosem volt valódi esélye. Trump most már a gazdaság mellett a koronavírus miatt is aggódhat – az influenza félrekezelése még inkább felerősítheti az elnökválasztás eddig is meghatározó témáját, az egészségbiztosítási helyzetet. 
A koronavírus elintézi a világgazdaságot
2020. március 03.
Concorde
A 2008-as válság után sem volt akkora visszaesés a globális GDP-ben, mint amire most készülhetünk az első negyedévben. A 2,5 százalékos mínusz után már jobb idők jöhetnek, a második negyedév még negatív lesz, de az utolsóban már újra száguldhat a világ – ha a vírus is úgy akarja. 
Törökország: felértékelődés előtt a diktatúra?
2020. március 02.
Kovács Krisztián
Jogállam nem lesz Törökországból, de az oroszoktól elszenvedett fiaskó újra felerősítheti Erdogan nyugati elköteleződését, ez pedig felbátoríthatja a Törökország iránt érdeklődő reálgazdasági és pénzügyi befektetőket. A gyenge líra ebből a szempontból még jól is jöhet. 
1442 éves a világ legrégebben működő cége
2020. február 27.
Concorde
A közel másfélévezredes japán cég évszázadokat ver a dobogósokra, akik viszont már európaiak. Kérdés, hogy érdemes-e következtéseket levonni abból, hogy a japán őscég egy építőipari vállalkozás, míg az ezeréves múlttal bíró európaiak zömmel alkoholban utaznak. Ahogy a legrégebbi működő magyar vállalat is, az 1790-ben alapított Zwack is. 
Plátói szerelem – 700 forintot is érhetne egy Telekom-részvény
2020. február 26.
Gyurcsik Attila, CFA
A Magyar Telekom nemcsak a BÉT-en teljesít alul, hanem minden értelmezhető vállalatértékelési mutató szerint az egyik, hanem a legolcsóbb telekomcég a régióban. Ennek oka alapvetően a nehezen magyarázható, a vállalat eredményeitől messze elmaradó osztalék. 
Amikor már mindenki elhiszi, hogy az amerikai részvénypiaci bika örökké tart
2020. február 25.
Jónap Richárd
Nem maradt már min aggódni, a befektetők egyre nagyobb része nem is látott már részvénypiaci esést, ráadásul senki nem akar harcolni a 10+ éve folyamatosan lazító jegybankokkal. De közben úgy elszaladtak az árfolyamok, hogy sok esetben további tíz évnyi szuperszónikus növekedés árazódott be a részvényekbe. 
Koncertjegyinfláció
2020. február 21.
Jónap Richárd
Az átlagos jegyár 55, a top100 koncertturné bevétele 93 százalékkal emelkedett az elmúlt 10 évben, ennek megfelelően ki is lőttek a Live Nation, a világ vezető koncertszervezőjének részvényei. A legnagyobb pénzt az öregek hozzák a zeneiparban, kell néhány évtized a sok száz dolláros jegyekhez. 
Jogos a berlini bérleti díjbefagyasztás?
2020. február 20.
Gaál Gellért
Tavaly nyáron a berlini politikai vezetés nagy vihart kavart a német főváros bérleti díjainak befagyasztási ötletével, majd hosszas piaci konzultáció után végül 2020 január végén jogerőre emelkedett a rendelet. Ezzel kapcsolatban találtunk pár érdekes grafikont, aminek segítségével elhelyeznénk „térben és időben” Berlin lakáspiaci helyzetét és felvetjük a kérdést, hogy vajon kellően megalapozott volt-e a döntés. 
Amerikai psycho – márciusi shortos rémálom forgatókönyv
2020. február 19.
Jónap Richárd
Amennyiben Bloomberg lesz a demokrata jelölt és a koronavírusból egy-két hónapon belül csak a jegybanki többletpénz lesz már látható a tőkepiacon, akkor az a jelenlegi lemaradók és shortosok számára egy tőrdöféssel érhet fel az amerikai (technológiai) részvények piacán. És egy ilyen szcenárió esélyei is napról napra emelkednek. 
A koronavírus és a kínai turizmus néhány chartban
2020. február 18.
Concorde
Mind Ausztráliában, mind pedig a teljes dél-kelet-ázsiai régióban óriási gondot jelent jelenleg a turizmusban a kínai utazók teljes elmaradása, de Ausztrália és az Egyesült Államok egyetemei is megszenvedik a jelenlegi kínai, illetve a kínaiakat érintő utazási korlátozásokat. 
A német beteg
2020. február 17.
Jaksity György
A fejlett világban a német háztartások – nettó pénzügyi vagyonuk, megtakarításaik alapján – a legszegényebbek közé tartoznak. A valószínűleg sokakat meglepő tény hátterében egy újabb meglepő tény áll: a német gazdaság lemaradt, szerkezete elavult, az ezt fenntartó német gazdaságpolitika pedig egész Európa számára súlyos következményekkel, áldozatokkal jár. Ideje egy kicsit másképp (is) gondolkodni a német gazdaságról. 
Mészáros Soros birodalmában
2020. február 14.
Kovács Krisztián
Még a pénzügyi szektorban is kevesen tudnak arról a kíméletlen mészárlásról, amit Soros György felhatalmazása alapján művelt az elmúlt években egy kékszemű, most ötvenéves, háromgyermekes édesanya. Méghozzá nem máshol, mint a birodalom New York-i főhadiszállásán, a Halálcsillag parancsnoki hídján. Az alábbiakban az egzisztenciális vérfürdő szakmai érdekességeibe is betekintünk – szem nem maradhat szárazon. 
2010 óta megtriplázódtak az EU-ból Magyarországra történő hazautalások
2020. február 12.
Hegyesi Zsolt
Nem a kivándorlási és külföldi munkavállalási hajlandóság csökkenéséről árulkodnak az uniós pénzforgalmi statisztikák: jelentősen emelkedett a Magyarországra érkező hazautalások összege. Az adatokból az is valószínűsíthető, hogy az elmúlt években emelkedett a magasabb képzettséggel másik uniós országban dolgozó magyarok száma. 
Kilátástalan helyzetben van a Boeing?
2020. február 11.
Bukta Gábor
A B737 MAX-tól várt jövőbeli növekedési kilátások megtörték a Boeing szárnyalását, a társaság minden bizonnyal a valaha volt egyik legrosszabb évét tudta le tavaly: 1997 óta először zárt veszteséggel egy teljes évet. És a negatív hírözön aligha ért még véget. 
Miért lesz benne a jövő tőzsdei szakkönyveiben a Tesla múlt heti produkciója?
2020. február 10.
Jónap Richárd
A befektetők a tavaly októberi gyorsjelentésnél jöttek rá, hogy az elektromos autók gyártása tényleg nyereséges lehet. A jelenség ahhoz hasonló, mint amikor 2013-ban az derült ki a Facebook mobiltelefonos bevételeiből, hogy a közösségi médiából lehet sok pénzt csinálni. Ettől még a mostani mozgás erősen mániákusnak tűnik. 
3 milliárd évente egyszer előforduló piaci esemény volt tavaly
2020. február 07.
Márton Szilárd
A FED fű alatt intézkedik, a befektetők értetlenül és aggodalommal követik az eseményeket. Megborult egy kicsit a repopiac, és nehéz meggyőzőnek elfogadni a hivatalos magyarázatokat. Bemutatunk néhány lehetőséget, de természetesen először is elmagyarázzuk, mi is a repopiac. 
Elon Musk = Henry Ford, Rocky Marciano és Steve Jobs összegyúrva
2020. február 06.
Jónap Richárd
A 2020-as években azok a cégek lehetnek a legsikeresebbek, melyek egy környezetszennyező iparágban lesznek képesek zölde(bbe)n működni. Musk-ot nem lehetett kiütni, az összes pofon ellenérére sorozatgyártásba és sikerre vitt egy először sokak által kinevetett terméket. 
Ebbe tedd a pénzed, ha kaszálni akarsz és a bolygót is védenéd!
2020. február 05.
Tunkli Dániel
2019 egyértelmű fordulópontnak tekinthető a klímaválság körüli figyelem emelkedésében a tőkepiacokon is. A sok zöldnek mondott vagy zöldnek látszó befektetés között azonban valójában kevés olyan akad, amibe úgy tehetünk pénzt, hogy valóban kicsit nyugodtabbak lehetünk. 
Ezekből a számokból is látszik, miért aggódhat a tőzsde a koronavírus miatt
2020. február 04.
Concorde
Nehéz lenne olyan nyersanyagot vagy termékcsoportot találni, ahol Kína ne sokszorozta volna meg részesedését a globális fogyasztásból bő 15 év alatt. A telefonok és az autók 30 körüli százalékát ma már Kínában veszik meg, számos nyersanyagból Kína igényli a globális termelés több mint felét. 
A koronavírus és a Wall Street: enyhe, súlyos és a katasztrófális forgatókönyek
2020. február 03.
Jónap Richárd
Akár minimális korrekcióval, vagy egy kisebb, 5 százalék körüli további eséssel is kimozoghatja a koronavírus okozta pánikot és a gazdasági következményeket az amerikai tőzsde, de egy katasztrofális forgatókönyv – globális járvány, a világgazdasági aktivitás markáns visszaesése és recesszió – esetén akár 30-35 százalékos esés is jöhet. 
Brexit: önsorsrontó ostobaság, az akarat és a politika diadala
2020. február 01.
Kovács Krisztián
A brexit egy iszonyatos hülyeség, egy tőrőlmetszett ostobaság, egy történelmi léptékű kollektív önsorsrontás – talán nem árt ezt leszögezni a britek első, unión kívüli napján. A közjó, a közérdek, a gazdasági racionalitás, az okszerű érvelés tökéletesen esélytelen ebben a játékban.
Így borult vörösbe a világ
2020. január 30.
Concorde
40 éve szinte nem volt olyan ország a Földön, amelyiknek Kína fontosabb kereskedelmi partnere lett volna, mint az USA. Mára pedig alig maradt olyan ország, amelyiknek ne Kína lenne sokkal meghatározóbb - mozgó ábrán mutatjuk, hogy borult vörösbe a világ. 
A BÉT kutyája… .
2020. január 29.
Gyurcsik Attila, CFA
Van ez az úgynevezett „világ kutyái” (dogs of the world) elmélet, amely szerint az elmúlt évek leggyengébben teljesítő piacait/részvényeit kell megvenni a következő évben és ezzel a stratégiával felülteljesíthető a piac. A kérdés számunkra az, hogy vajon idén a BÉT évek óta kutyakategóriába sorolt részvénye, a Magyar Telekom esetén lesz-e olyan év, amikor kikerülhet ez alól a bélyeg alól. 
Miért alakult ki „vételi pánik” az amerikai részvénypiacon az elmúlt hónapokban?
2020. január 27.
Jónap Richárd
A ki- és lemaradástól való félelem, illetve az eladásra sarkalló körülmények eltűnése áll egyebek között a mostani tőzsdei mánia mögött, de az amerikai bikapiac nagy teszt elé néz a héten: hiperaktív gyorsjelentési hét, FED-ülés és itt a koronavírus is. Kínából könnyen érkezhetnek eladásra ösztönző hírek. 
A lengyel Billy Elliot-ra még vagy 20 évet várhatunk!
2020. január 24.
Gyurcsik Attila, CFA
Lengyelország Európa második legnagyobb széntermelője, az európai termelés közel 20 százalékát adják. Az ország függése a saját széniparától óriási, emiatt a lengyelek általában minden EU-s környezetvédelmi szabályozás alól igyekeznek kibújni. És egyelőre nem igazán látszik, milyen alternatíva segítene a szénfüggés enyhítésében. 
Miért van egyre több kommunista fiatal Amerikában?
2020. január 23.
Jónap Richárd
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után száz évvel érdekes dolgok vannak alakulóban az Egyesült Államokban. Harminc éve még úgy tűnt, hogy a Szovjetunió szétesésével győzött a kapitalista világrend. Ma már ez egyáltalán nem tűnik olyan biztosnak… 
A Lufthansának tesz keresztbe leginkább a német kormány
2020. január 21.
Bukta Gábor
Átszabnák a tömegközlekedési szokásokat a klímavédelem jegyében az Európai Unió legnagyobb gazdaságában. Kimondhatjuk: Németország hadat üzent a légitársaságoknak, sőt, szinte kész megásni a sírját az ország egyik szimbólumának számító Lufthansának. De ahhoz, hogy a vasút valódi alternatíva legyen, ennél több pénz és állami beruházás kellene.