Összes

Az OTP és a Mol tartotta a BUX-ot
2019. január 04.
Nagy Bertalan
Nemcsak a cseh és a lengyel, a német és az osztrák tőzsdét is felülteljesítette a BUX 2018-ban már azzal, hogy nem esett érdemben. Ebben pedig két, a régiós szektortársakat szintén lepipáló magyar bluechip, az OTP és a Mol ereje támogatta. 
Visszanyerheti régi fényét az arany
2019. január 03.
Katona Norbert
Az arany ára négy évtizedes távlatban, de a 2008-as válságot követő tőzsdei szárnyalás alatt is jelentősen emelkedett. A piacokon növekvő bizonytalanság fokozza a biztonságos eszközök iránti keresletet, és már biztosan látjuk, hogy a kriptodevizák nem vették át ezt a szerepet. 
Medvepuszi, avagy mi jön a fekete december után?
2019. január 02.
Jónap Richárd
Ideges és kiszámíthatatlan piacon napok-órák alatt vannak korábban hónapokat igénylő mozgások. Kellemetlen, de igazi nagypályás tőzsdei év lesz 2019, a karácsonyi mészárlásban a 200 hetes mozgóátlag tartotta a piacot. 
Szeressétek az ellenségeiteket!
2018. december 21.
Jónap Richárd
Jézus, Patandzsáli és a holokauszttúlélő Viktor E. Frankl bécsi neurológus és pszichiáter tanítása is ugyanazt üzeni a piaci kereskedőknek is: gyűlölködve nem lehet racionális döntéseket hozni. Békés, boldog karácsonyt kívánunk minden olvasónak! 
Macron kettős szorításban
2018. december 20.
Márton Szilárd
Nincs mindenkinek kedvező megoldás, Franciaországban választani kell: csökkentik az emberek és a vállalatok terheit egy átfogó adóreformmal, vagy betartják az unós szabályokat. Az első esetben nőni fog az államháztartási hiány és a már jelenleg is 97%-on álló államadósság, de csökkenhet a munkanelküliség es emelkedhet a gazdasagi növekedés. Vagy be lehet tartani az EU által megkövetelt deficitszintet, de akkor további tüntetésekre, magas munkanélküliségre és recesszióra lehet számítani. 
Villámfiúk, akik milliszekundumok alatt skalpolnak a piacon
2018. december 19.
Jónap Richárd
A részvénypiacokon a mostani, októberi-novemberi-decemberi turbulenciában megfigyelhető villámgyors esések és emelkedések egy jelentékeny része az eleve meglévő befektetői idegességnek a nagysebességű villámkereskedés (HFT) által felnagyított és felsokszorozott hatása. 
A siker titka: 10 000 óra
2018. december 17.
Le Phuong Hai Thanh, CFA
Nem a született tehetség, nem tulajdonságok vagy személyiségjegyek együttállása, hanem a sok – legalább tízezer óra – gyakorlás, és az ezt biztosítani-támogatni képes körülmények játsszák a kulcsszerepet a sikeres emberek életében, állítja könyvében Malcolm Gladwell. 
Theresa May: beállt a klinikai halál
2018. december 14.
Kovács Krisztián
A brit miniszterelnök miután megnyerte az ellene indított bizalmatlansági szavazást sem lélegezhetett fel, az újabb pofon Brüsszelben, az EU vezetőivel folytatott egyeztetésen érte, ami jól demonstrálja a brit tárgyalási pozíciók teljes kudarcát. 
Mindeközben Óceániában
2018. december 13.
Jónap Richárd
Míg a britek mennek az EU-ból, az euroszkepticizmus pedig sok másik tagországban erősödik, addig a kontinenstől 16.000 kilométerre egy a történelem során sokszor megalázott szigetcsoport „Európa” része marad: Új-Kaledónia ma már csak gazdasági okokból sem akart függetlenedni. 
Csak a boltban drága a kávé, a tőzsdén most olcsón jegyzik
2018. december 11.
Katona Norbert
A rekordfogyasztás ellenére a korábbi árcsúcsok harmadán jegyzik a kávét a piacon, ebből a fogyasztói árakban viszont semmi nem látszik. Az árupiacon is jöhet fordulat, az időjárási nehézségeket a kivéreztetett termelők nehezen tudják ellensúlyozni, a termelés visszaesésére lehet számítani. 
Donald Trump, a rögeszme, a Piac Akarata és a tickrabszolgaság
2018. december 10.
Jónap Richárd
Az elnöksége kezdete óta veretlennek tűnő Trump rögeszméje – a kereskedelmi háború – szembe került a piac akaratával. A korábban tolerált háborús retorika ma a legfenyegetőbb veszély, az árfolyammegszállott Trump pedig nem érti, hogy hiába próbálja a FED-re hárítani a felelősséget. 
Brexit: a remény hal meg…
2018. december 07.
Kovács Krisztián
Kedden a brit parlament leszavazza a kormány és az EU által aláírt szerződéstervezetet, May megbukik, de jöhet egy újabb instabil tory kormány. Márciusban Brexit megegyezés nélkül, az utolsó pillanatban az EU bizonyos halasztások engedélyezésével enyhíthet a károkon. Ez ma a reális forgatókönyv. 
Átlagembershort
2018. december 06.
Jónap Richárd
A befektetők nem hiszik el, hogy lehet még sokkal több Iphone-t és Facebook-hirdetést eladni. Arra fogadnak, hogy csökken az amerikai átlag vásárlóereje: ez olvasható ki abból, hogy a techpapírok esése mellett a gyorséttermek és gyógyszergyártók papírjai emelkednek. 
Mennyit költünk élelmiszerekre?
2018. december 05.
Concorde
A háztartások összes kiadásának 18,2 százaléka élelmiszerre megy el Magyarországon. Csak négy ország van az unióban, ahol ennél is magasabb ez az arány, az átlag 12,2 százalék – újabb friss tábla az Eurostattól. 
Hogyan lett Macronból Franciaország egyik legnépszerűtlenebb elnöke?
2018. december 04.
Márton Szilárd
Nagy reformokat ígért, amelyek eddig kikezdték a kezdetben is csalóka módon magas támogatottságát. A gond az, hogy a csökkenő népszerűség mellett még nehezebb a programját átvinnie, a francia gazdaság pedig eddig nem sokat lépett előre. 
Ezért kezd bele a szomszédom is az Airbnb-be
2018. december 03.
Tunkli Dániel
Egy jó helyen vásárolt lakás esetén az Airbnb-s bérbeadás hozama könnyen több, mint kétszerese is lehet a hagyományosnak, még akkor is, ha az árbevétel húsz százalékát kezelési költségként fizetjük ki egy profi szolgáltatónak az ügyintézésért. Mutatjuk a képletet és a kockázatokat is. 
Nincs új a nap alatt – az alaszkai aranyláz és napjaink mániái
2018. november 30.
Jónap Richárd
Aranyláz, dotcom lufi, bitcoin - a nagy száguldások mögötti mániák mögött hasonló dinamika fedezhető fel, a tömegek beszállása már azt jelzi, sokan fognak veszíteni is a pénzükből. 
Egészségügyi kiadások az EU-ban
2018. november 29.
Concorde
15 olyan uniós ország van, ahol legalább kétszer annyi jut fejenként egészségügyi kiadásokra, mint nálunk. Az élboly szorzója ennél is magasabb, és bár magasabb egy főre jutó GDP-ből gazdálkodnak, GDP-arányosan is többet költenek. 
Nem a kevés szülés, a sok halál az igazi baj
2018. november 28.
Jaksity György
Nem a népesség csökkenése, mérete a fő gond – a világ leggazdagabb országai többségében hozzánk hasonló kispopulációjú nemzetek –, hanem a struktúrája és egészségügyi állapota. Magyarország ebben tényleg nagyon rosszul áll, mivel nem is történt semmi ennek javítására. 
Donald “Dump” - akitől rettegnek az olajtermelők
2018. november 27.
Móró Tamás
Az iráni szankciók felemás bevezetésével a szaúdiak az olajár emelkedését célzó lépésekre készülnének, ha a Hasogdzsi-gyilkosság után nem lennének lekötelezve az őket kvázi megvédő Trumpnak. Az amerikai elnök alacsony olajárat akar, és úgy tűnik eléri, ha nem is válogat az eszközökben. 
Trump és a FED háborúja most lesz igazán éles
2018. november 26.
Jónap Richárd
A FED nem érzékel problémát a részvénypiaci esés miatt, a tőzsde akkorát ment a 2008-as válság óta, hogy a jelenlegi esés csak egy kis lemorzsolódásnak tekinthető. Jöhet a kamatemelés, és ezzel a rosszabb időkre a mozgástér megteremtése, de Trumpnak ez nem tetszik. 
Miért vannak a technológiai részvényekben óriási mozgások?
2018. november 23.
Jónap Richárd
A negyedéves gyorsjelentések képesek egy-egy cég árazását teljesen felülírni, egy a várakozásoktól eltérő, a növekedési és profitabilitási kilátásokat akár csak kis mértékben árnyaló anyag is radikálás mozgást indíthat az árfolyamban. Egy egyszerű példával mutatjuk, miért. 
Brexit – a robbanás előtti utolsó másodpercek
2018. november 22.
Kovács Krisztián
A múlt szerdai szerződéstervezet 600 oldalát kinyomtatni sem érdemes, a brit parlamenti matematika szinte teljes bizonyossággal kizárja, hogy ebben a formában életbe lépjen. Ha az EU vasárnap szentesíti azt, May egy politikai bombával térhet vissza a londoni parlamentbe. 
Állampapíron is lehet bukni, ha rossz ütemben vesszük meg
2018. november 21.
Nagy Bertalan
Emelkedő hozamkörnyezetben – mint most – rövid 1-2 éves állampapírokat érdemes venni, csökkenő hozamkörnyezetben pedig hosszú akár 5-10 éves állampapírokat. 
Szegény gazdagok – gondolatok a hazai ingatlanpiacról
2018. november 20.
Jaksity György
Magyarázható-e a 2,5 milliós négyzetméterár a Gellért-hegyen? Mennyire beszélhetünk egységes ingatlanpiacról, miért kár, hogy az átlagárak mellett hiányoznak a medián adatok? Mennyiben befolyásolja a piacot a társadalmi polarizáció erősödése? Jaksity György gondolatai az ingatlanpiacról. 
Elon Musk vízen jár?!
2018. november 19.
Jónap Richárd
Összeomlani látszott többször a Tesla-sztori, és maga Elon Musk is. A 2018-as „Elon Musk a világ shortosai ellen” című sokrészes folytatásos sorozatot végignézve hihetetlennek tűnik, de Elon Musk jelen pillanatban nyerésre áll. 
Einstein legfontosabb kérdése, a piac akarata és a harmadik lehetőség
2018. november 15.
Jónap Richárd
Az összes frusztrációnk és veszteségünk forrása mindig egy és ugyanaz a dolog: valamilyen várakozással (elvárással) vagyunk a piac felé, ami nem találkozik a piac akaratával. Akarjuk azt, amit a piac akar, bizonytalanság esetén pedig a kivárás is döntés, sőt, a jó döntés lehet. 
Kelet-Európa nagy évtizede: fiam, maga befogta Dél-Európát
2018. november 13.
Móró Tamás
A tartós dél-európai válság is segített abban, hogy a visegrádiak lehagyják Portugáliát és Görögországot. De ez azt is jelenti, hogy a régi jövedelmi törésvonal a kelet-nyugati helyett egyre inkább észak-déli tengelyre helyeződik át, és ezt követhetik az uniós támogatások is. 
Bunyó karácsonyig – mi lesz a techpapírokkal?
2018. november 12.
Jónap Richárd
A korrekció korrekcióját látjuk az elmúlt két hétben, az októberi mélypontról a Dow Jones már nyolcvan százalékot dolgozott le, a világ más vezetői indexei 40 százalék körül vannak. De ez most nem a technológiai papírokon múlt. 
Az olasz időzített bomba és a tücsökfinanszírozási probléma
2018. november 09.
Jónap Richárd
A legeladósodottabb déli országok használták ki a legkevésbé a kegyelmi állapotott, amikor a mennyiségi lazításnak is köszönhetően hatalmas adósságuk ellenére a jó makrómutatókkal bíró északiak terheivel finanszírozhatták adóssághegyeiket. Most már felébredt a piac. 
Alanyi jogon járó fizetés: jöhet az ingyen pénz korszaka?
2018. november 08.
Márton Szilárd
Svájcban leszavazták, Finnországban leállították a kísérleti programot, az IMF és a Világbank szerint a fejlett országok szociális ellátó rendszeréhez nem is illik a feltétlen nélküli alapjövedelem. A robotizáció vagy egy recesszió azonban közbe szólhat. Az embereknek adott ingyen pénz mentheti meg a gazdaságot? 
Pörög a gazdaság, nőnek a jövedelmek, de az autópark öregszik
2018. november 06.
Nagy Bertalan
Tíz év alatt nemhogy nem fiatalodott, de négy évvel lett magasabb az átlagos magyar autó életkora. Ha lassul a gazdaság vagy visszaesés jön, még rosszabb lehet a helyzet, de a német csereprogramokban leadott használt autók is a régióban keresnek új gazdát. 
A hét mesterlövész napjainkban, avagy iPhone-omat Big Macre cserélném
2018. november 05.
Jónap Richárd
A technológiából való kiáramlás és a defenzív részvényekbe történő menekülés jellemezte októberben az intézményi pénzáramlást. A technológiai óriásrészvények nagyon rövid idő alatt masszív alulteljesítők lettek, és képtelenek a korábbi esésekben megszokott gyorsasággal felállni a mostani zuhanásból.
Madaras Norbert: A vízilabdában nincs pénznyomtatás
2018. november 02.
Jónap Richárd
Az idén visszavonult kétszeres olimpiai- és világbajnok vízilabdázót kérdeztük több mint 20 éves pályafutása legjobb csapatairól, az utolsó, bajnoki döntőn lőtt góljáról, a fiatalok neveléséről, és arról is, hogy miben különbözik a gazdaság és a vízilabda. 
Hozamok fel, részvények le
2018. október 31.
Márton Szilárd
A hozamgörbe azt sugallja, hogy a piac kezdi elhinni, hogy a növekedés még egy ideig erős marad az USA-ban. A FED tehát az általa előirányzott módon folytathatja a kamatemeléseket, amiket valószínűleg nem rossz makroadatok, hanem a részvénypiac beszakadása állíthat meg. 
Mi a hozamgörbe és miért fontos elemezni?
2018. október 31.
Concorde
Egy adott ország hozamgörbéjét vizsgálva megtudhatjuk, hogy mi a piac és a jegybank álláspontja rövid, illetve hosszú távon a gazdaság és infláció alakulását illetően. A rövid oldalon a jegybank kamatpolitikája a meghatározó, a hosszú papírokban viszont a piac formál véleményt a gazdaság állapotáról, a várható inflációról és gazdasági növekedésről. Egy erőteljes gazdasági növekedési időszak elején és közepén a hozamgörbe konvex, tehát a tízéves kötvényhozam lényegesen magasabb a kétéves hozamnál. A hozamgörbe ellaposodása annak a jele, hogy a befektetők bizonytalanok a gazdaság jövőét illetően. A fordított hozamgörbe pedig – amikor a rövid (pl. 3 hónapos vagy kétéves) papírok hozama magasabb, mint a hosszabb (pl. tízéves papíroké) – egyenesen recessziót jelent, és ebben ritkán téved. 
Lakástakarék-matek
2018. október 30.
Gyurcsik Attila, CFA
Nem fekete-fehér a lakástakarékok értékelése, de jó lett volna azt látni, hogy a különböző szempontokat összegző hatástanulmány alapján születik felelős döntés. Egy példa alapján az állam a felújítások számlához kötöttségével nyertese is lehetett a lakástakarékoknak. 
A jó, a rossz és a csúf – mi jön az amerikai részvénypiac októberi esése után?
2018. október 29.
Jónap Richárd
Az idei október az elmúlt hat év egyik leghevesebb esését hozta magával az USA részvénypiacain. Három forgatókönyv a következő hetekre-hónapokra. 
Homofób populista liberális gazdaságpolitikával
2018. október 26.
Tunkli Dániel
Szinte biztosnak látszik, hogy vasárnap a brazilok Jair Bolsonarót választják meg elnöknek. Beszólt mindenkinek, nőknek, melegeknek, de közben nyugdíjreformot, privatizációt hirdet. És persze a felemelkedését is megalapozó antikorrupciós politikát és közbiztonságot. 
Romokban az olasz költségvetés
2018. október 25.
Gyurcsik Attila, CFA
Rómának nem a költségvetését visszadobó Brüsszellel, hanem a terveikre azonnal hozamfelár emelkedéssel reagáló piaccal kéne alkut kötnie, de 130 százalékos adósság mellett nincs mozgásterük. Ha ezt nem fogadják el, marad a görög zsarolási módszer: adjon pénzt az EU, vagy csődbe megyünk, és válság lesz. 
Kövér vagy? Ez bizony sokba fog kerülni a gyerekednek is!
2018. október 24.
Nagy Bertalan
A népbetegséggé váló elhízás társadalmi költségei akár fegyveres konfliktusokéhoz hasonlíthatóak. Az USA-ban a drasztikusan emelkedő egészségügyi kiadások, a kisebb termelékenység és a rohamosan terjedő cukorbetegség is jól dokumentált tünetei az elhízásnak. 
Európa csatarendbe áll
2018. október 23.
Kovács Krisztián
Az európai integráció mélyítésére a szándék is megvan, és a külső kényszerek is ebbe az irányba tolják az uniót, eddig egyszerűen fontosabb ügyek szorították háttérbe a kérdést. Az európai centrumért nem, a keleti perifériáért és a többsebességes Európáért inkább aggódhatunk. 
Meddig véd az Apple-Amazon-Microsoft-(Google-Facebook) bunker?
2018. október 19.
Jónap Richárd
Az összes többi részvény hozzáadott értéke az amerikai részvénypiac emelkedéséhez az idén nagyjából nulla. Az öt papír persze együtt közel 50 százalékos súllyal bír a Nasdaq-100-ban, likviditásukra pedig jellemző, hogy mind percek alatt mutatnak akkora forgalmat, mint a budapesti tőzsde egésze egy nap alatt. Jövő héten jönnek az első gyorsjelentések. 
Brexit: csúcs után, mélypont előtt
2018. október 18.
Kovács Krisztián
May sikerjelentése hazugság, pillanatnyilag tulajdonképpen tárgyalások sincsenek Nagy-Britannia és az EU között. Előbb az angol politikában kéne dűlőre jutni, de erre továbbra sem látszik valódi remény. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy ebből káosz lesz. 
Mennyire szegények a magyarok?
2018. október 17.
Concorde
A magyar lakosság 25,6 százalékát fenyegeti szegénység és szociális kirekesztés, ez a nyolcadik legmagasabb arány az EU-ban. Rosszabb a helyzet, ha csak a 18 éven alatti gyerekeket nézzük, majdnem minden harmadik veszélyeztetett. Interaktív ábrán mutatja ez európai szegénység helyzetét az Eurostat. 
Szupersztár bónusz – mit tanulhat Cristiano Ronaldo és Lebron James Kylie Jennertől?
2018. október 16.
Jónap Richárd
Hiába köt rekordösszegekért szerződéseket a két sportsztár, személyes brandjük pénztermelési képességét jelentős részben nem ők, hanem a klubok, sportszergyártók és a ligák használják ki. Az Instagram-királynő Kylie Jenner már minden szereplőt kiiktatott és így lett dollármilliárdos. 
Lassul a kínai autópiac – itt a fordulat a globális értékesítésben?
2018. október 15.
Móró Tamás
Rossz hír a magyar gazdaságnak, ha befékez az autóipar, lényegében eltűnik a külkereskedelmi többletünk. Kínában három egymást követő hónapban estek az eladások, de ciklikus és strukturális okok világszerte is amellett szólnak, hogy az autóipar túl van a csúcson. 
Vigyázzunk a plug-in hibridekkel!
2018. október 12.
Nagy Bertalan
Az új, szeptembertől kötelező mérési protokoll szerint közel sem hozzák azokat az értékeket, melyek alapján eddig különféle kedvezményeket, parkolási engedélyt vagy adóvisszatérítést kaphattak. 
May megalázó körülmények között várja a jövő heti EU csúcsot
2018. október 11.
Kovács Krisztián
A brit miniszterelnök voltaképpen kiesett a Brexit-tárgyalások folyamatából, az EU főtárgyalója, Michel Barnier praktikusan nyilvánvalóvá tette, hogy nem hiszi el, amit May mond, nem hiszi el, hogy őfelsége miniszterelnöke kellő politikai felhatalmazással képviseli a hazáját. 
Mesél a múlt – A Nasdaq 2000-es tetőzése és összeomlása
2018. október 09.
Jónap Richárd
Hét hónap alatt 67,5 százalékot esett 2000 szeptemberében elért csúcsáról a Nasdaq-100. A piac előbb azokat a befektetőket gázolta el, akik valós értéket kerestek volna a mániákusan emelkedő részvényárak mögött, majd azokat, akik megszokták, hogy minden korrekciót meg kell venni.