Brexit: csúcs után, mélypont előtt

picture

A Brexit-tárgyalások aktuális összeomlása aligha lephet meg bárkit, aki akárcsak távolról követte mostanában ezt a szenvedéstörténetet. Theresa May tegnapi rettenetes 15 perce az EU-csúcstalálkozón, a másik 27 tagállam vezetői előtt bemutatott kínlódása nem hozhatott, és nem is hozott semmiféle előrelépést, pedig az úgynevezett tárgyalások tulajdonképpen hétről-hétre egyszerűsödnek, akármilyen furcsán is hangzik ez első hallásra. Elmagyarázzuk.

A Brexit-tárgyalások lényege az lett volna, hogy kialakítsák Nagy-Britannia és az EU közötti gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok kereteit a kilépés utáni időkre. Sokszor írtunk már arról, hogy ez miért volt eleve határos a lehetetlennel, most pedig, a végjáték elején a tárgyaló delegációk már meg sem próbálnak úgy csinálni, mintha az alapkérdésekről meg tudnának állapodni. Ehelyett arról tárgyalnak, hogy milyen feltételek mellett, mennyire, és hogyan halasszák, tolják el az alapkérdésekről szóló megegyezést.

picture

Két éve pusztít a Brexit – és hol van még a vége

A Brexit halad a maga tehetetlenségénél fogva a végkifejlet felé, a mind Európának, mind Nagy-Britanniának borzalmas károkat okozó folyamat visszafordításához vagy kevésbé fájdalmas mederbe tereléséhez megalapozott reményeket nem fűzhetünk.

Az ír-északír határ problémájának rendezése voltaképpen ennek a halasztási projektnek a kulcsfontosságú eleme. Ez a magyarázata annak, hogy mostanában másról sem hallunk a Brexit kapcsán. A brit pártvezetőkkel folytatott, May számára megalázó személyes interjúk után az EU főtárgyalója megállapította, hogy a brit kormány nincs abban a helyzetben, hogy komolyan vehető vállalásokat tegyen, mert képtelen azokat otthon elfogadtatni.

picture

May megalázó körülmények között várja a jövő heti EU csúcsot

A brit miniszterelnök voltaképpen kiesett a Brexit-tárgyalások folyamatából, az EU főtárgyalója, Michel Barnier praktikusan nyilvánvalóvá tette, hogy nem hiszi el, amit May mond, nem hiszi el, hogy őfelsége miniszterelnöke kellő politikai felhatalmazással képviseli a hazáját.

Ebből következett az, hogy az EU mentőövet dobott a briteknek: felajánlották, hogy halasszák el a kereskedelmi megállapodást, akár 2021 végéig, ezalatt Nagy-Britannia bent maradna az egységes piacban, ennek minden előnyével és kötelezettségével. És természetesen úgy, hogy 2019 március 29-e után nem tudja befolyásolni a döntéseket és a közösségi jog fejlődését.

Az ír határ átjárhatóságából nem enged az EU

A mentőöv azonban nem feltétel nélküli: az EU ragaszkodik hozzá, hogy a tárgyalások esetleges kudarcának esetére, vagy egyszerűen egy vámuniónál szerényebb megállapodás kiegészítésére Nagy-Britannia egészen konkrétan kötelezze el magát egy olyan megoldás mellett, amely minden körülmények között biztosítja az ír-északír határ átjárhatóságát.

MAY-NEK AZONBAN MÉG AHHOZ SINCS KELLŐ PARLAMENTI TÁMOGATOTTSÁGA, HOGY ERRE MEGFELELŐ VÁLLALÁSOKAT TEGYEN,

és nem csak a többségéhez szükséges észak-írországi angol párt ellenállása miatt. A terv blokkolásához bőven elegendő azon tory képviselők száma is, akik nem fogadják el, hogy egy ilyen klauzula miatt Nagy-Britannia adott esetben „beszoruljon” egy időkorlát nélküli vámunióba – az EU viszont természetesen nem hajlandó időkorlátot kapcsolni ehhez a feltételhez, hiszen ezzel azt mondaná, hogy két-három év után végül mégis létrejöhet a fizikailag ellenőrzött határ Írország és Észak-Írország között.

Tehát amikor Theresa May azt mondja, márpedig ezekben a napokban azt mondja, hogy a Brexit-megállapodás tulajdonképpen készen van, a lényeges kérdések nagyobb része már megoldódott, és „csupán” az ír problémára kellene egy konstruktív megoldást találni, akkor őfelsége kormányának feje kínjában hazudni méltóztatik. Éppen ellenkezőleg: azért fókuszál mindenki az ír problémára, mert ennek rendezése a feltétele annak, hogy az alapkérdésekre maradjon még két-három év. Az eddig eltelt, gyümölcsöző két és fél év után…

Az idő nem a Brexit-pártiaknak dolgozik

A brit politika Brexit-rajongó bajnokainak azonban egyre forróbb a lába alatt a talaj, ha tartós lesz a közvélemény átfordulása, ha új népszavazás lesz, ha megbukik a kormány, ha előrehozott választások lesznek, ha a kizárólag erre optimalizáló Munkáspárt alakít kormányt, akkor elúszhat a nagy álom. A nagy lázálom.

De még messze nem tartunk ott. Tovább zajlanak a Brexit előkészületei, az EU adminisztrációja nagy súlyt helyez a megállapodás nélküli, sok tekintetben káosszal fenyegető változat menedzselésére. A 27-ek vezetőinek tegnap este Jean-Claude Juncker már nem a Brexit-tárgyalásokról, hanem erről, a no-deal szcenárióra való felkészülés állásáról prezentált,

A NOVEMBERRE TERVEZETT, A BREXIT-TEL FOGLALKOZÓ EU-CSÚCSOT PEDIG PRAKTIKUSAN TÖRÖLTÉK AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁNYFŐK NAPTÁRÁBÓL – HISZEN NINCS MIRŐL BESZÉLNI.

A Brexit-tárgyalások ugyanis, ahogy erre több kormányfő és EU-s diplomata is rámutatott, immár Nagy-Britannián belül zajlanak, és világos, hogy ezek aligha kecsegtetnek eredménnyel, minden szereplő beásta magát a maga pozíciójába.

Felkészül a Munkáspárt

Érdekesen mozog eközben a Munkáspárt. Az eddig a Brexit-tel – amennyire lehet – nem foglalkozó ellenzéki párt a napokban azt kommunikálja, hogy egy előrehozott választás után felálló munkáspárti kormány May-jel ellentétben gyorsan képes megállapodni az EU-val. Ha feltételezzük, hogy tudják, mit beszélnek, akkor ez csak a vámunió gyors elfogadását jelenthetné – minden mást képtelenség gyorsan és fenntartható módon elfogadni.

picture

Munkában a Munkáspárt

A brit Munkáspárt olyan zavarba ejtő őszinteséggel mondta el, hogy őket tényleg csak a hatalom érdekli, a Brexit meg legyen, ahogy alakul, hogy az edzett kelet-európai megfigyelő is megnyalja utána mind a tíz ujját.

Ez pedig azt jelenti, hogy a legfeljebb bizonyos fontos technikai megállapodásokig eljutó, de alapvetően a no-deal forgatókönyvet megvalósító kilépés egyetlen reális alternatívája a célegyenesben bevállalt belpolitikai káosz, ami egy ilyen helyzetben tartott előrehozott választással járna.

Az egyenletrendszernek elvileg van még egy lehetséges megoldása: ha a vámuniót elutasító tory képviselők tényleg megrettennek attól a lehetőségtől, hogy éppen az ő álláspontjuk merevsége tolja a közvéleményt egyre inkább maradáspárti irányba, akkor talán az utolsó pillanatban elrántják a kormányt, és mégis elfogadják a vámuniót. Ez azonban továbbra is pusztán elméleti lehetőség, semmivel nincs közelebb a realitásokhoz, mint az elmúlt években bármikor.

Eddig sem tartoztunk a reménykedők táborába, de sajnos egyre nagyobb bizonyossággal jelenthetjük ki, hogy ebből bizony nagy baj lesz. Akkora baj, amekkora csak lehet.

(A Brexit-tárgyalásokat követő cikksorozatot itt érhetik el. Címlapkép: Az ír-észak-ír határ, Strabane, 1968, forrás: henrikjon, Flickr)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

May megalázó körülmények között várja a jövő heti EU csúcsot

Olvasási idő: 3 p
A brit miniszterelnök voltaképpen kiesett a Brexit-tárgyalások folyamatából, az EU főtárgyalója, Michel Barnier praktikusan nyilvánvalóvá tette, hogy nem hiszi el, amit May mond, nem hiszi el, hogy őfelsége miniszterelnöke kellő politikai felhatalmazással képviseli a hazáját.
picture

May: vagy elfogadjátok az én tervemet, vagy nincs deal

Olvasási idő: 4 p
A brit miniszterelnök kezd összeroppani, miközben a Munkáspárt az előrehozott választásokra játszik – anélkül, hogy elárulnák, ők mit is kezdenének a Brexittel.
picture

Brexit: elkezdődött a kijózanodás

Olvasási idő: 4 p
A szereplők kezdenek a helyükre kerülni. Eddig is tudtuk, hogy a britek lehetőségei erősen korlátozottak, de most ők is kezdenek ráébredni. Feladat már annak biztosítása is, hogy ne legyen élelmiszerhiány.