Macron kettős szorításban
A választók több bért és kevesebb adót, és persze a 9 százalékos munkanélküliség csökkentését várnák, de a minimálbéremelés és a költségvetési lazítás árát meg kell fizetni: a vállalati szféra már érzi, hogy ők lehetnek az elkerülhetetlennek tűnő gazdaságpolitikai újratervezés vesztesei, de ha így lesz, az viszont aligha segít például a munkanélküliségen és a gazdasági növekedésben. Macron eközben a magas eladósodottság és az egyre nehezebben tartható fiskális egyensúly miatt is még inkább érezni fogja az eurórendszer korlátait. Ám az idén az is bebizonyosodott, hogy franciaországi népszerűségének süllyedésével együtt annak a lehetősége is parkolópályára került, hogy az eurózóna működésének szabályait újratárgyalja Merkellel.
Franciaországban az 1968 óta a legsúlyosabb polgári zavargásoknak lehettünk tanúi az elmúlt hetekben. Több százezer tüntető vonult az utcára, és a megmozdulások szinte mindig súlyos erőszakig fajultak. Először a specifikus megszigorító reformok ellen szerveződtek a tüntetések, de Macron és a francia kormány meghátrálását követően sem maradtak abba a zavargások, a tömeg továbbra is az elnök lemondását követelte.
Ennek jelentőségét a befektetők egy része még nem mérte fel, de legalábbis úgy tűnik, a piac nem tartotta fontosnak beárazni. A francia pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó kockázati prémium (felár) emelkedésének mértéke még szerénynek mondható (lásd 1. ábrát).
Francia-Német 10 éves kötvény hozam felár (OAT-BUND) Forrás: Reuters Datastream
A megnövekedett politikai és gazdaságpolitikai bizonytalanság még csak most kezdődött átgyűrűzni a reálgazdaságba (lásd a 2. ábrát).
Politikai kockázati felár: francia államkötvény szemben a német-spanyol-olasz kosárral Forrás: Reuters Datastream
Ezt a folyamatot viszont már elkezdte beárazni a pénzügyi világ egy része:
A FRANCIA KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK RÉSZVÉNYÁRFOLYAMAI ÖSSZEOMLOTTAK AZ ELMÚLT KILENC HÓNAPBAN.
A francia közvélemény a sárgamellényesek mögött áll
A franciák nagy része továbbra is egyetért abban, hogy a sárgamellényesek az elfelejtett francia emberek megtestesítői, a megmozdulásoknak több mint 80%-os támogatottsága volt a francia szavazók körében. A sárgamellényesek a szociális média ködéből léptek elő, és ennek is köszönhetően képesek voltak folyamatosan nagy tömegeket megmozgatni, ami 2019-re sem jelent túl sok jót Macronnak. A közvélemény – a tüntetők egy részének erőszakos fellépése ellenére is – továbbra is kritikusan bírálja a kormányzat válaszait és Macron érdektelen hozzáállását is. Az kétségtelen, hogy továbbra is ő az elnök és továbbra is jelentős hatalma van Franciaországban, azonban
MACRON POLITIKAI LENDÜLETE MEGTÖRT, GAZDASÁGPOLITIKÁJA PEDIG ZAVARBAN VAN.
Vákumból indult és oda is tart?
Emmanuel Macron mostani helyzetének kiindulópontját korábban is említettem: hatalomra kerülését elsősorban a franciaországi politikai pártok felhalmozott diszkreditálásából eredő politikai vákumnak köszönheti.
A FRANCIA VÁLASZTÓK TELJESEN ÉRTHETŐ VONAKODÁSA ATTÓL, HOGY A POPULISTA SZÉLSŐBAL VAGY SZÉLSŐJOBB JELÖLTJEIRE SZAVAZZANAK, MÉG NEM JELENTI AZT, HOGY MACRON HITELES MANDÁTUMOT KAPOTT FRANCIAORSZÁG NEOLIBERÁLIS GONDOLATOK SZERINTI REFORMJÁRA.
Macron megválasztásának ez utóbbi értelmezését az elmúlt években ostrom alatt álló, egy új bajnokot kétségbeesetten felmutatni kívánó liberális világ erőltette. Mindössze tizennyolc hónappal megválasztása után Macron társadalmi és politikai elszigeteltsége otthon és külföldön egyaránt jól látható.
Hogyan lett Macronból Franciaország egyik legnépszerűtlenebb elnöke?
Nagy reformokat ígért, amelyek eddig kikezdték a kezdetben is csalóka módon magas támogatottságát. A gond az, hogy a csökkenő népszerűség mellett még nehezebb a programját átvinnie, a francia gazdaság pedig eddig nem sokat lépett előre.
A nyugati világban már évek óta hódított egyre nagyobb teret az a lázadás, ami a hatalmon lévő politikusok és a középosztály közötti túlzott távolság ellen szólt. Macron konkrétan ezt a hatalmi távolságot személyesíti meg. Egyfelől ő nemcsak egy országát modernizálni kívánó másik technokrata, ugyanazon francia iskolák egyikéből mint elődei, hanem egy progresszív utópiát is hirdet, különösen az éghajlatváltozás és az európai politikai unió vonatkozásában. Másfelől pedig úgy tűnik, hogy kis érdeklődést mutat a francia társadalom politikai körökben nem kimondott, de ettől még valós problémáival és ellentmondásaival szemben, mint például: bevándorlás, fokozódó iszlamizáció, bűnözés, munkahelyi és megélhetési bizonytalanság. Ennek tünete az, hogy a környezetvédelmi átmenet stratégiája figyelmen kívül hagyta az üzemanyag-szegénység fogalmát.
Macron a francia gazdaság újjáélesztésére irányuló projektje megkívánja a fiskális lazítást és a gazdasági deregularizációt, ami elsősorban a vállalati szektornak és a jól keresőknek kedvez. Technokrata vonala azonban az állami beavatkozást és az adóztatást ösztönzi, megakadályozva ezzel a francia állam szerepének csökkentését és az állami költségvetés leépítését. Kormánya a reálértéken mért közkiadások csak mérsékelt csökkenését tervezte be, hasonlóan kevéssé ambiciózus módon, mint a korábbi kormányok. Következésképpen nincs hatékony adócsökkentés a francia háztartások számára, csak Franciaország túladóztatásának marginális újraelosztása (lásd a 3. ábrát).
Teljes adóbevétel aránya a GDP %-ban az OECD országokban 2017-ben, forrás: OECD
A tőke-munkaerő kapcsolat újraértékelése
Öt évvel ezelőtt Hollande elnök a népszerű agitációra válaszul kénytelen volt adózási moratóriumot hirdetni. Úgy tűnik Macron nem tanulta meg a leckét. A nyugati gazdaságok új imperatívuma a nemzeti jövedelmek munkaerõpiaci részesedésének emelése, ami megfordítja az elmúlt 30 év egyik legjellemzõbb tendenciáját. Az euróövezetben már jól látható a munkabéremelkedés tendenciája, amire a régió központi bankjai elsősorban hivatkoznak, akkor amikor kijelentik, hogy a defláció veszélye lényegesen mérséklődött, annak ellenére, hogy nem keletkezett hiteles refláció (lásd a 4. ábrát).
Fizetések emelkedése az eurózónában, forrás: Reuters Datastream
Más szóval
MACRON NEM FOG TUDNI ELLENTMONDANI A NYUGATON FOLYÓ TŐKE-MUNKAERŐ KAPCSOLAT ÚJRAÉRTÉKELÉSÉNEK, AMIT A FRANCIA TÜNTETŐK JÓ RÉSZE IS KÖVETEL.
Megtörésének első jele, tehát a jövedelemújraelosztásnak az első lépése a minimálbér emelése volt, a számla nagy részét pedig a francia vállalati szektornak kell megfizetnie. A francia vállalatokat már tájékoztatták arról, hogy a korábban ígért adócsökkentések mértékét enyhíteni kell, hogy az üzemanyag adó eltörlése miatt kieső évi 2 milliárd euró bevételt biztosítsák.
Jó oka van annak, hogy
A FRANCIA VÁLLALATI SZFÉRA ATTÓL TART, HOGY Ő LESZ A GAZDASÁGPOLITIKA ELKERÜLHETETLEN ÚJRATERVEZÉSÉNEK FŐ VESZTESE.
Röviden, a magasabb munkabérkifizetések az üzleti nyereséget fogják terhelni, az ezt kompenzáló vállalati adócsökkentések nélkül. Ez azért nagy gond, mert korábban is az volt a magas munkanélküliség egyik fő oka, hogy drága az alacsony hozzáadott értéket termelő francia munkaerő.
Azt rögtön hozzá kell tenni, hogy kevés olyan európai ország van, ahol nem látszik a béremelési nyomás tendenciája, csak éppen szintén kevés olyan ország van, ahol még mindig 9% fölötti a munkanélküliség és 70% a munkaerőpiaci részvételi arány.
Korábban is világos volt, hogy ha Macron nem tud egy egészséges egyensúlyt teremteni népszerűsége és a reformok közt, akkor előbb utóbb meghátrálni és védekező pozícióba kényszerül, mint a legtöbb 5.-ik köztársaságbeli francia elnök. A minimálbér növelése kétségtelenül népszerűségnövelő döntés és pozitív a belső fogyasztásra nézve is, de az ezt kompenzáló vállalati adócsökkentések nélkül (az emelés járulékmentessége nem kompenzáció), megint növekedési irányba fogja tolni a francia munkanélküliséget. Ennek csökkentése pedig Macron programjának az egyik fő célkitűzése volt.
Adósságprobléma és az euró korlátai
A fent említett gondokon túl, van egy további szorongásforrás Franciaországban, amelynek jelenleg kevés figyelmet szentelnek.
FRANCIAORSZÁG EGYEDÜLÁLLÓ A NAGYOBB EURÓPAI GAZDASÁGOK KÖZÖTT, AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG RÉSZLEGES KIVÉTELÉVEL AZ EGYETLEN ORSZÁG, AHOL AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBEN A LAKOSSÁG ÉS A VÁLLALATI SZEKTOR IS LÉNYEGESEN ELADÓSODOTT.
A vállalati eladósodás üteme 2013 óta még fokozódott is. A lakossági oldalon Franciaország aktív jelzálogpiaca ösztönözte a háztartások ingatlanbefektetését. A francia vállalkozások az olcsó hitelek lehetőségét használták ki.
Ezzel szemben Németországban a vállalati vagy háztartási eladósodásban egyáltalán nem történt növekedés az egyedülállóan kedvező körülmények ellenére sem. A francia-német divergencia mértéke ebben a tekintetben meglepő. Tehát még a szerény monetáris normalizációnak is fájdalmas következményei lehetnek Franciaországban.
AZ EURÓRENDSZER PÉNZÜGYI KORLÁTAIT A FRANCIA KORMÁNY EGYRE JOBBAN FOGJA ÉREZNI.
Franciaország most is küzd a költségvetési kötelezettségvállalások betartásával. Franciaországnak tehát nagy szüksége lenne reflálni gazdaságát (még úgy is, hogy államadóssága GDP-hez mérten 97%), annak reményében, hogy érdemi munkanélküliség-csökkenés és gazdasági növekedés induljon el. Ezt nem tudja megtenni, mert Macron a költségvetési hiánycélt is szeretné tartani, ahhoz, hogy megfeleljen a az eurórendszert jelenleg meghatározó német modellnek. Idén az is bebizonyosodott, hogy Macron franciaországi népszerűségének süllyedésével együtt annak a lehetősége is parkolópályára került, hogy az eurórendszer működésének szabályait újratárgyalja Merkel kancellárasszonnyal.
Macronnak egyenlőre beszűkült a mozgástere odahaza és Európában egyaránt. Ha szeretné elkerülni elődje sorsát, akkor először is az említett nézetekbeli távolságot kell csökkentse a francia választókkal szemben. Fel kell mérje és be kell lássa azt, hogy a fontossági sorrend ma Franciaországban más, mint az ő fontossági sorrendje. Elsősorban a mostani káoszhelyzetet kell megoldani, majd megpróbálni fokozatosan visszanyerni a választók bizalmát, ami nem lesz könnyű. Ha ez valamelyest sikerül, akkor meg kell próbálnia újratárgyalni a eurózóna működési elvét, aminek mentén nagyobb mozgástérhez juthatna a francia gazdaságpolitika. Ellenkező esetben megmarad Macronnak is a francia elnökökre jellemző kis lépések majd meghátrálások politikája és 3,5 év múlva, a következő választásoknál sem lesz prosperáló gazdaság és alacsony munkanélküliség Franciaországban.
(Címlapkép: Tiltakozások Párizsban 2018.12.08-án, Olivier Ortelpa, Flickr)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
