Mit várhatunk most a Wizz Airtől?

A Wizz Air január 25-én, a piac nyitása előtt fogja közzétenni a december 31-én lezárult harmadik negyedévre vonatkozó jelentését. Ezt megelőzően frissítettük várakozásainkat, amelyeket jelentősen csökkentettünk, legfőképp a közel-keleti feszültség okozta működési zavaroknak köszönhetően.

picture

A várakozásaink szerint a mérséklődő kereslet a befektetők körében aggályokat kelthet, így a legfrissebb vállalati előrejelzések várhatóan csalódást fognak okozni.

Korábbi becsléseinkhez képest a Wizz kevesebb, azonban hosszabb járatokat üzemeltethetett a negyedév során, ami arra utaló jel lehet, hogy a fegyveres konfliktus ellenére a vállalat továbbra is fenntartja az operáció fókuszának eltolását a Közel-Kelet felé.

Előrejelzésünk szerint éves szinten a cég kapacitása 26 százalék körül növekedett az üléskilométer alapján a vállalat +25 százalékos előrejelzésével szemben. A 87,6 százalékos töltöttségi mutató ugyan az előző év azonos időszakában elért 87,3 százalékhoz képest enyhén jobb lett, azonban elmarad a korábbi optimista 92 százalékos becsléseinktől. Ezáltal a Wizz Air a harmadik negyedévben 15,1 millió utast szállított, ami 22 százalékos növekedésnek felelt meg éves bázison.

Az izraeli konfliktus hatására jelentősen megcsappant a kereslet az Izraelt körülvevő országokba érkező és az onnan induló járatok iránt, aminek köszönhetően 5 százalékos csökkenést jelzünk előre az egységbevételt illetően. Ez csupán 1,1 milliárd eurós bevételt implikál a negyedévben, melynek akár több, mint a felét a kiegészítő termékek/szolgáltatások értékesítésének köszönheti a vállalat.

Frissített előrejelzésünk szerint a negyedév során a cég 100 millió eurós működési veszteséget (EBIT), valamint 76 millió eurós nettó veszteséget könyvelhetett el, jóval alulmúlva a korábbi, 72 millió eurós működési eredményt és a 39 millió eurós nettó nyereséget előrejelző számításainkat. Mindezt egy 50 millió eurós árfolyamnyereség realizálásával érheti el a cég, amit az euró dollárral szembeni erősödése okoz.

A NEGATÍVUMOK ELLENÉRE TOVÁBBRA IS VÉTELRE AJÁNLJUK A WIZZ AIR RÉSZVÉNYEIT.

A nemrég bejelentett Boeing 737 MAX 9 repülőgépek ideiglenes leállítása miatt megváltozhat a befektetők véleménye az Airbus A320neo család flottáját üzemeltető társaságok iránt, még a Pratt & Whitney hajtóműproblémák ellenére is. Óvatosan várjuk azonban a negyedéves jelentést, mivel a legutóbbi vállalati előrejelzések elérése kisebb nehézségek elé állíthatja a menedzsmentet. A márciusban végződő 2024-es pénzügyi évre 336 millió eurós nettó nyereséget prognosztizálunk, ami valamelyest elmarad a vállalat 350-400 millió eurós várakozásaitól.

A repülőgép-üzemanyag ára, az euró dollárhoz viszonyított mozgása, valamint a nemzetközi hozamok alakulása fogja főként befolyásolni a közeljövőben a szektor iránti hangulatot.

A Wizz Air részvényei 2023 során 16 százalékot erősödtek, azonban a vállalat jelentősen alulteljesítette a versenytárs Ryanair 56 százalékos, és az easyJet 57 százalékos árfolyamemelkedését. A GTF hajtóművek problémáinak köszönhetően a Wizz nem tud a várakozásoknak megfelelően növekedni, viszont ez a trend fordulhat jövőre. A részvények a Bloomberg elemzői konszenzusa alapján a 2025-ös pénzügyi évre előretekintő, 7,1-szeres P/E, és 4,5-szörös EV/EBITDA mutatókon forognak. A mi előrejelzéseink konzervatívabbak a konszenzushoz képest, ugyanerre az időszakra 8,4-szeres P/E, illetve 5,6-szoros EV/EBITDA mutatókat jelzünk előre.

(A cikk először a Világgazdaság oldalán jelent meg 2024. január 16-án. Borítókép forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Látunk még fantáziát a BUX-ban, sok jó sztori maradt

Olvasási idő: 2 p
Egy év alatt dollárban mérve több mint 40 százalékot emelkedett a magyar piac, de van még tartalék a BUX cégeiben, az eredmények 2024-ben is erősek maradhatnak.
picture

Jelentési szezon: egyik szemünk sír, a másik nevet

Olvasási idő: < 1 p
Túl vagyunk a gyorsjelentési szezonon, így a Budapesti Értéktőzsdére bevezetett társaságok is közreadták harmadik negyedéves üzleti jelentéseiket. A Concorde elemzőivel beszélgettünk, hogy mire számítanak a közeljövőben ezen társaságokkal kapcsolatban.
picture

Durván visszavágta a Wizz Air célárát a Concorde

Olvasási idő: 2 p
A Concorde elemzője továbbra is úgy gondolja, hogy a Wizz Air hosszútávon strukturális nyertes lehet, de a kockázatok megnövekedtek a turbinaproblémák, valamint a geopolitikai feszültségek miatt, amik lassítják a növekedést.