Románia hazánk egyik legnagyobb energiabeszállítója lehet

Néhány hetes hír csupán, hogy Szijjártó Péter, hazánk külügyminisztere a román fővárosban járt, ahol néhány igen fontos megállapodást ütött nyélbe. Ezek közül érdemes kiemelni kettőt: az egyik a két ország közötti gázszállítási kapacitások bővítését jelenti, a másik az áramszállítási kapacitások bővítését. Mondanom sem kell, hogy nem arról van szó, hogy Magyarország a közeljövőben több energiát szeretne szállítani keleti szomszédunknak, hanem épp fordítva.

picture

Romániának ugyanis minden esélye megvan arra, hogy 5-10 éves távon a régió egyik legjelentősebb energiaexportőrévé váljon. Ha nagyon bulvárosra akarnánk fogni, azt mondanánk, hogy a hazai akkugyárak román árammal és gázzal fognak üzemelni.

Az, hogy áram és földgáz tekintetében ekkora partnerré válhat Románia, sok szempontból földrajzi adottság, de azért tettek is érte, ez kétségtelen. Az áramellátásuk esetében érdemes kiemelni, hogy a román áramtermelés negyedét vízerőművek biztosítják. Ez önmagában eddig érdekes tény volt csupán, a megújulóenergia-forradalom idején azonban komoly versenyelőnnyé formálódik. Ugyanis a román vízenergia-termelés jelentős részét tárolós vízerőművek alkotják. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a hálózatuk kiszabályozási képessége óriási az ország méretéhez képest. Magyarul a románok annyi nap- és szélerőművet építhetnek, amennyit csak akarnak. Nem kell attól tartani, mint Magyarországon, hogy a hálózat összeomlik, mert nem tudják kiszabályozni a változékony megújuló energiát.

Mindamellett, hogy egyébként is jól állnak áramellátás terén, amerikai kooperációban moduláris és hagyományos atomerőművek építésével is készülnek. Összességében nem irreális azt feltételezni, hogy jelentős mértékű áramexportra lesz képest ez a szektor, amelynek természetes felvevő piaca lehet hazánk, amely épp energiaigényes iparágakat telepít gőzerővel. Miközben jelenleg is jelentős mennyiségű áramimportra szorul.

A másik terület, ahol Magyarország energetikai függése óriási és egyoldalú, az a gázellátás. A hazai fogyasztás több mint 80 százaléka külföldről érkezik, és ezen belül szinte 100 százalékban Oroszországra vagyunk utalva. A fizikai kényszerek, a határkeresztező kapacitások szűkössége, még jó ideig az oroszokhoz köti hazánkat. Ebben érdemi változás lehet a fekete-tengeri Neptun gázmező kiaknázása, amely román-osztrák kooperációban már elkezdődött, és valamikor 2027-28 környékén az első gázmolekulák is a felszínre kerülhetnek.

picture

Lesz-e román gáz Magyarországon?

Sajnos az energetikai projektek lassan valósulnak meg, még ha szorít az idő, akkor is. Ugyanakkor a román Neptun gázmező kiaknázása még így is hazánk talán legjobb esélye az orosz importfüggés jelentős csökkentésére.

Ennek tükrében érhető a külügyminiszter útja. Hiszen ha már ott a gáz, akkor értelmes dolog a határkeresztező kapacitásokat addigra úgy felfejleszteni, hogy át is érhessen Magyarországra. Bár még korai pontos becslést adni azzal kapcsolatban, hogy a románok mennyi gázt fognak hazánknak juttatni, de vélhetően az orosz import akár 20-40 százalékát is kiválthatják, ami azért jelentősnek tekinthető.

Az már csak hab a tortán, hogy a román oldalon számos gázerőmű épült az elmúlt években, így a románok gázt vagy abból közvetlenül előállított áramot is juttathatnak hazánknak, a megújuló energiák és a kiszabályozási képességük mellett.

A FENTIEK MIATT NEM TELJESEN IRREÁLIS AZ, HOGY MAGYARORSZÁG ENERGIAELLÁTÁSÁBAN A 2030-AS ÉVEKTŐL OROSZORSZÁG MELLETT ROMÁNIA LEHET A LEGJELENTŐSEBB PARTNER.

Accorde Első Román Részvényalap

Az Accorde Első Román Részvényalap azért jött létre, hogy a befektetők egyszerűen és költséghatékonyan férhessenek hozzá a román tőkepiachoz, ezáltal kiaknázva a piacban rejlő felértékelődési potenciált. Az alapkezelő az alap befektetési politikája által megengedett eszközökön belül elsősorban a Bukaresti Értéktőzsdére bevezetett részvények közül válogat. Célja, hogy az alap forrásainak átlagosan 75 százalékát szabályozott tőzsdére bevezetett román részvényekbe fektesse. Mivel az alapkezelő piaci várakozásainak függvényében választja ki azokat az eszközöket, amelyeket az adott befektetési környezetben jó befektetésnek tart, az alap összetétele dinamikusan változhat.

Bővebben az alapról

(A cikk először a Telex.hu oldalán jelent meg 2023. december 8-án. Borítókép: Vaskapu I. vízerőmű, forrás: Hidroelectrica)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

A zöldenergia már támogatás nélkül is versenyképes

Olvasási idő: < 1 p
Mai adásunk vendége Mécs Imre, a Solar Markt csoport elnöke, aki szerint a villamos energia tárolásával kapcsolatos innovációknak átütő sikert kell elérnie ahhoz, hogy a zöldülés száz százalékot tudjon elérni.
picture

Az IPO, amely az egész román piacot felforgathatja

Olvasási idő: 4 p
Hamarosan indul a Hidroelectrica IPO jegyzése, ami az egész román piacra hatással van. A román árampiacon nemcsak a megtermelt áram mennyisége és annak minősége miatt kiemelkedő fontosságú a Hidroelectrica, hanem az árampiacon betöltött balanszírozó tevékenysége miatt is.

picture

Paks 3 előbb kész lesz, mint Paks 2?

Olvasási idő: 3 p
Az SMR technológia az ígéretek szerint olcsóbb és gyorsabb lesz, teljesítményük jobban szabályozható, így a megújuló energiák okozta kiszabályozási gondokra is megoldást jelentenek. A régiónkban legkorábban a lengyelek és a románok használhatnak ilyen erőműveket.