A már legyőzött infláció legyőzése!
Nagy tülekedés van mostanság az infláció teteme felett, a legyőzött vadkan legyőzését leginkább azzal a közhellyel tudnám jellemezni, miszerint ugyebár a sikernek mindig van gazdája. Az infláció, legalábbis az egyszámjegyű infláció ténye borítékolható év végére, a havi áremelkedések üteme tavaly szeptember óta csökken, és mára olyan szintre süllyedt, hogy egyszerűen az elmúlt néhány havi emelkedés évesítéséből is stabilan egyszámjegyű adat jön ki.
Tehát praktikusan az a kérdés csak, hogy novemberben vagy decemberben történik meg az, hogy egy mára stabillá vált számot egyre magasabb számmal osztunk, így a matematika egyszerű szabályai szerint, előbb-utóbb egyszámjegyű lesz a végeredmény.
De ez valójában a múlt, már megtörtént, a vadkan halott, a vita csak arról szól, hogy kinek a golyója terítette le.
UGYANAKKOR NEKEM TOVÁBBRA IS VAN EGYFAJTA HIÁNYÉRZETEM ANNAK MAGYARÁZATÁVAL KAPCSOLATBAN, HOGY MI IS TÖRTÉNT A MAGYAR GAZDASÁGGAL AZ ELMÚLT EGY ÉVBEN, HOGYAN ÉS HOVA JUTOTTUNK, – EGY PICIT A NAPI SZÁJKARATÉN TÚL – MÉGIS MI TÖRTÉNT, HOGYAN TÖRTÉNHETETT AZ, AMIT LÁTTUNK.
Ma már a gazdasági sajtóban szinte napi szinten revolverezi egymást a jegybank és a kormányzat, mi kinek a sikere, kudarca, ki hibázott, ki nem. Bevallom, hogy elengedtem, hogy igazságot tegyek, mert egy picit azt érzékelem ebben a vitában, hogy a fától az erdőt nem látjuk, nem akarjuk látni.
A magyar gazdaságot tavaly egy brutális energiasokk érte. Erre aztán reagáltak mindenfélét a politikusaink, meg a jegybankáraink, de lássuk be, többé-kevésbé kényszerpályán, kényszerhelyzetben.
Nem kell lángésznek lenni ahhoz, hogy világossá váljon, hogy a tavaly augusztusi 300 euró feletti gázár teljesen padlóra küldte volna a magyar gazdaságot, ha tartós marad, esélytelen lett volna ekkora számla kifizetése.
Amikor ennek a magas energiaárnak a hatásait képessé váltak felfogni azok a befektetők, akik az országot finanszírozzák, akkor megingott a bizalom hazánk iránt, ezért brutálisan magasra kellett emelni a kamatokat, hogy ne omoljon össze a hazai fizetőeszköz. Még úgy is, hogy a magas árak csak hónapokig álltak fenn, brutális lyuk keletkezett emiatt a költségvetésben. A magas kamatok pedig a jegybanknál okoztak/okoznak óriási veszteséget. Ez vészhelyzet volt a javából.
A problémát pedig nem mi magyarok oldottuk meg. A problémát a piac megoldotta, a gáz és áramárak ma már a töredékei az egy évvel ezelőtti szintnek. Ennek köszönhetően a befektetői bizalom is helyreállt, vagy egyre inkább helyreáll az országgal szemben. Ezt mutatja például a forint ereje, vagy a hazai tőzsde idei jó teljesítménye is.
A fenti sokkra a politika reagált. Ennek köszönhetően jöttek a különadók, a beavatkozások a különböző szektorokba. A gáz és áramszámlát ki kellett fizetni, de az a politikai döntés született, hogy nem közvetlenül a gáz és az áram árában jelenik a piaci ár és a támogatott ár közötti teljes különbség, hanem egyéb módon, különadók formájában szedi azt be a kormányzat, merthogy valahonnan be kellett szedni, az nem kérdés.
Így jutottunk el oda, hogy bár az EU legalacsonyabb gázszámláját fizetik a magyar háztartások, de mondjuk kétszer-háromszor drágábban telefonálnak, mint a lengyelek vagy a románok. Kifizetődik ez a drágább lakáshitelekben, a betétek után ki nem fizetett kamatokban, és még sok minden másban, valahol a végén ez testesül meg abban a huszonpár százalékos inflációban, amit pár honappal ezelőtt láttunk.
De van egy jó hírem. Az a sokk, amit a magas energiaárak okoztak, már elmúlóban van. A kormányzat, egyébként pedig nagyon helyesen elkezdett kihátrálni azok mögül a beavatkozások mögül, amelyeket elsősorban a magas energiaárak miatti költségvetési sokk kényszerített rá. Így beruházásokért cserébe a telekomszektort ért adók fokozatosan kivezetésre kerülnek. A bankszektor esetén pedig van remény, arra, hogy ott sem a virgács, hanem a cukorka kerül elő, ha a hitelezést sikerül újra felpörgetni.
A fenti történetnek két tanulsága van. Egyrészt ismét egy olyan sokk érte a magyar gazdaságot (az előző 2008-09-es jelzálogválság sem ért minket felkészülten), amelyre nem volt felkészülve. Hazánk jelentős energia importra szorul, és ennek nagyon nagy részét Oroszország biztosítja. Ez háború nélkül is jelentős egyoldalú függés, amelynek kockázatai már a háború előtt is nyilvánvalóak voltak, mégsem tettünk ellene eleget az elmúlt 30 évben.
A másik tanulság pedig az, hogy egy kis nyitott gazdaságban a vadkan legyőzésének láthatóan sok gazdája van, de szerintem a valódi győztes megint a piac volt, és valószínűleg lesz is a jövőben, ha hagyják neki.
(A cikk először a Telex.hu oldalán jelent meg 2023. október 12-én. Borítókép: energiasokk, forrás: Getty Images)
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
