Minden, amit tudni akartál a telco iparágról, de nem merted megkérdezni!
Az elmúlt években kiemelt szerepet kapott a hazai tulajdon erősítése a telekommunikációs iparágban is. A hazai tulajdon megjelenése azonban nem apró lépésekben, hanem nagy akvizíciókon keresztül valósult meg. Két éven belül a román tulajdonú Digi valamint az angolszász eredetű Vodafone itthoni leányvállalatai is hazai kezekbe kerültek.
A gazdaságpolitika egyik kiemelt célja lett ezen a területen is a stratégiai pozíció elfoglalása, amely a tavalyi, kifejezetten nehéz külső egyensúlyi környezet ellenére sem változott.
A telekommunikációs iparág egy nagyon tőkeintenzív ágazat. Az, hogy egy adott ország elitje képes-e megvetni a lábát egy ilyen tőkeintenzív iparágban, elsősorban pénz kérdése, és az is látszik, hogy a gazdag elitek csak nagy, vagy legalábbis a magyarnál nagyobb és/vagy jóval iparosodottabb, gazdagabb országokban képesek organikusan létrejönni. Láthatóan kell egy gazdaságos üzemméret, kellően nagy belső piac ahhoz, hogy nemzeti tulajdonban lévő vállalatok organikusan jöhessenek létre.
Erre ezernyi példa van, de lássuk, hogyan alakult a nemzeti tulajdon a régió telekommunikációs szektorában az elmúlt évtizedekben. Az egyik legfontosabb, hogy Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Magyarországon is a nagy állami szolgáltatókat nyugati telco cégek vették meg. Hazánkban a Matávot a Deutsche Telekom, a cseheknél a helyi szolgáltatót a Telefonica, a lengyel TPSA-at a France Telekom vásárolta meg. A román Romtelekom szintén a németek kezébe került.
A lengyelek esetén egy Zygmunt Soloz-Zak nevű magánszemély még 1992-ben alapított egy szatelit- és kereskedelmi televíziós láncot. Cége organikusan fejlődött az évek során, így összegyűlt annyi pénz, hogy egy saját mobilszolgáltatót is el tudjanak indítani (Plus). A Plus kegyetlen gyilkos versenyt generált a lengyel mobilpiacon. Konkrétan annyira durva verseny volt, hogy a France Telekom által tulajdonolt TPSA (ma már Orange Polska) a 2010-es évek közepén többször veszteséges is volt. Mindez lássuk be, a lengyel fogyasztók legnagyobb örömére történt.
Egykori telekomelemzőként statisztikák tucatjain keresztül tudnám bemutatni, hogy mit eredményezett az árakban ez a verseny. De ehelyett álljon itt az a tény, hogy fogyasztói szemmel a lengyel és a román a régió két legolcsóbb telekompiaca. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ma besétál egy Orange Polska üzletbe, akkor korlátlan mobiltelefon-előfizetést kap – tehát korlátlan hang, sms és mms és roaming teljes EU területen 30 GB internet használattal – 4400 forintnak megfelelő zlotyért havonta. A fenti úriembert sem kell félteni, üzleti stratégiája bevált, Lengyelország második leggazdagabb emberének tartják, vagyonát 5 milliárd eurónál is többre becsülik.
Románia esetén a hazánkban is villámsebességgel terjedő Digit lehet kiemelni. A Deutsche Telekom teljesen elhibázta az ottani leányának a működtetését. (A Romtelekomot az iparági körökben is „rom” telekomként emlegetik.) A Digi kifejezetten nagyra nőtt a román piacon, és így jutott tőke a külföldi terjeszkedésre is. A román Digitől bár Magyarországon már nem tartanak, de a helyi operátorok rettegik a nevét Portugáliában és Spanyolországban is. A Digi ugyanis magas technológiai színvonal mellett kínál szolgáltatást rendkívül olcsón. Ez volt egyébiránt a hazai sikereinek is a titka, hiszen egyébként rendkívül sikeres volt a hazai operációja is, ez kétségtelen. Az már csak hab a tortán, hogy többségi tulajdonosa és alapítója egy magyar ember, Teszári Zoltán. A román Digi szolgáltatási árairól csak annyit, hogy
5 EURÓÉRT TELJESEN KORLÁTLAN MOBIL ÉS INTERNET SZOLGÁLTATÁST BIZTOSÍT ELŐFIZETŐI SZÁMÁRA. AZ KEVESEBB, MINT 2000 FORINT HAVONTA!
A csehek elsőre nem voltak oly szerencsések, az organikus fejlődés náluk valahogy kimaradt, bár tény, hogy a csehek rendkívül sokáig védték a piacukat. A helyi „Matávot” csak 2005-ben privatizálták, és a piac liberalizációjával sem siettek. (Emlékeztetőül a Matávot 1993-ban vásárolta meg a Deutsche Telekom.) A helyi tulajdon hiánya azonban nem sokáig feszélyezte a cseh elitet. Náluk élt ugyanis a régió leggazdagabb embere, az azóta sajnálatos körülmények között elhunyt Petr Kellner. A cseh üzletember már a 2010-es évek elején is 10 milliárd euró fölötti vagyonnal rendelkezett. Rendkívül jó kapcsolatokat ápolt a cseh döntéshozókkal is. Így bár ezek csak mendemondák, de amikor a cseh hatóságok meghirdették a negyedik generációs mobilfrekvenciák tenderét a 2010-es évek elején, akkor Kellner vezette PPF bejelentette, hogy beszáll a frekvenciákért folyó harcba. Azonban a cseh piac már akkor is háromszereplős volt, egy negyedik megjelenése azt jelentette volna, hogy valakinek vélhetően nem jut elegendő frekvencia. Ha a pókerasztalnál előtted van a legtöbb zseton, akkor akkor is lehet blöffölni ha gyengék a kártyáid. A cseh üzletember így lényegében kizsarolta az egykori Cesky Telekomot a spanyolok kezéből, akik inkább az elegáns távozást választották, mintsem, hogy megkockáztassák, hogy 4G frekvenciák nélkül kell mobilszolgáltatót üzemeltetniük. Lényeg, hogy 2013-ban Petr Kellner 3 milliárd euróért visszavásárolta a cseh szolgáltatót a spanyoloktól. Ehhez adófizetői pénz értelemszerűen nem kellett. Manapság a cseheknél egy korlátlan mobilcsomag 5600 forintba került, ehhez 3GB internet használat tartozik.
Magyarországon a fenti organikus modellek egyike sem tudott megvalósulni. A cikkem elején a gazdaságos üzemméretre utaltam, de lehet teljesen más is az ok. Hazánkban hazai szolgáltató létrejötte, az, hogy egyáltalán az egyik szolgáltató magyar tulajdonba kerüljön, még 2022-ben sem tudott állami segítség nélkül megvalósulni. A Vodafone harmadik szereplőként érkezett a magyar mobil piacra 2000-ben. Az akkori Fidesz kormány adta el nekik a licencet, abban a reményben, hogy az addig kétszereplős hazai piacon tovább erősödik a verseny. Akkor a Vodafone elődcége 200 millió dollárt fizetett a magyar államnak a spektrumokért, amelyet ha akkor a 10 leggazdagabb magyar összeáll se tudott volna egyben kifizetni. A fenti összeg pedig csak a frekvencia, a hálózat kiépítése és üzemeltetése további tízmilliárdokat emésztett volna fel. Egész egyszerűen a magyar gazdasági elit a közelébe sem ért annak, hogy ebben a tőkeintenzív iparágban meg tudja vetni a lábát. Ez igaz volt egészen a közelmúltig, és így is csak jelentős állami hátszéllel sikerült. (Eközben a csehek megvették a Telenor régiós leányait is.)
Nagy árat fizet a kormány és a 4iG a Vodafonért
Gaál Gellértet, a Concorde vezető részvényelemzőjét kérdezte a 444 egy podcast interjúban arról, hogyan alakítja át a magyar telekommunikációs piacot a Vodafone felvásárlása, honnan lesz egyáltalán pénz erre az üzletre, és mit érezhetnek meg ebből az ügyfelek.
Annak azonban súlyos következményei vannak, hogy Magyarországon nem sikerült ebben az iparágban organikusan létrejönnie egy hazai tulajdonú, versenyben edződött szereplőnek. A 4IG-nek ugyanis, bár a fenti üzletet korrekt áron kötötte, jelentős mennyiségű hitelre is szüksége volt a bevásárlásokhoz. Így a két és fél szereplősre szelídült hazai telekommunikációs piacon gyilkos árversenyre nem számíthatunk, miközben az árak már így is a régió legmagasabbjai. Ez a cikk azért pattant ki a fejemből, mert megkaptam a Digitől a legújabb ÁSZF-módosítást, amely az internetelőfizetésem további drágítását vetíti előre. Még a román tulajdonos működtetése alatt szerződtem a céggel havi 3100 forintért internetcsomagra három évvel ezelőtt. A május elsejétől érvényes módosítások alapján 6750 forintot kell majd havonta fizetnem pontosan ugyanazért a szolgáltatásért. Az előbbiekben sorba vett korlátlan mobiltelefonálást és 4GB-os internethasználatot magába foglaló mobilelőfizetésért az egyik hazai szolgáltató honlapja alapján kalkulált ajánlat szerint 12 450 forintot kellene fizetnem havonta. A korrektség kedvéért érdemes megjegyeznünk, hogy a magas hazai árakhoz a jelentős mennyiségű állami különadóteher, valamint a régió legmagasabb áfaterhe is hozzátesz.
Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy miért hazánkban a legmagasabb az infláció az EU-n belül, akkor a fenti példákban valahol benne rejlik a válasz is.
A gazdaságpolitika céljai – legalábbis rövid távon – ütköznek, a monetáris politika céljaival. Ez a konfliktus sejlik fel napjainkban. Számomra a hosszú távú kérdés mégis az, hogy melyek azok a strukturális/kulturális okok, és itt a fent kivesézett telekomszektor pusztán egy állatorvosi ló, amelyek oda vezettek, hogy sem a verseny, sem a hazai tulajdon szintje nem kielégítő. Hisz ne feledjük: nincs organikus módon létrejött hazai nagyméretű bank, se biztosító, se kiskereskedelmi lánc, se bortermelő, se jelentős méretű agrárvállalkozás, és még sorolhatnánk a szektorokat. Miközben sorolhatnánk azt is, hogy a régiós országokban ezekből mind van, sőt a tőzsdén is sok van ezek közül. A teljesség igénye nélkül: van román bortermelő és magánkórház a tőzsdén, vannak lengyel kiskereskedelmi láncok, IT-vállalatok, biztosítók, játékfejlesztők, építőipari vállalatok stb.
Fontos lenne ez nekünk is, mivel az kétségtelen, hogy erős hazai vállalati szektor nélkül a régiós összeszerelő üzem szerepén túl sok kártyát a magyar gazdaságnak nem osztanak. Számos szektorban, az állam bábáskodása és az adófizetők pénzének felhasználása mellett, újra megjelenik a hazai tulajdon. Ennek akár örülhetnénk is, de ezzel a régióban egyedi magyaros módszerrel azért mégiscsak a társadalom szintjén egy drágább megoldás mellett tesszük le voksunk. Ezért az igazi kérdés továbbra is az, hogy a fenti gazdasági struktúra miért nem alakult ki magától, mi az, amit a régiós versenytársaink ügyesebben csináltak. Aki ezekre a kérdésekre megtalálja a jó válaszokat, az fog hosszú távon a legtöbbet segíteni a hazai gazdaságnak.
(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2023. április 24-én. Borítókép: több órás a napi mobiltelefon használat, forrás: Getty Images)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
