A Tesla Model 3 lehet az elektromos autózás Toyota Corollája?

Az autózás számomra egy önkifejezés, örömforrás, annak ellenére, hogy tömeggyártásról beszélünk, mégis maga az egyéniség. Szeretem a személyre szabhatóságot, az extra listák böngészését, még néha az autó hibáit is.

picture

A fenti sorokból tisztán látszik, hogy ha autózásról van szó, nehéz érzelemmentesen írnom. De közgazdászként mégis megpróbálom összeszedni, miért game-changer a Tesla bejelentése az árcsökkentésről, amely a gyártó legtöbb modelljét érinti. (A legnépszerűbb Model 3-nál 6 százalékos a csökkenés, de vannak olyan darabok is, ahol a 20 százalékot is megközelíti. )

A Tesla stratégiájának megértéséhez nem is Amerika, hanem Japán irányába kell indulnunk. Hiszen a japánok már a 80-as években feltalálták azt a stratégiát, amellyel a Tesla most a világ letarolására hajt. A japánok ebben az időszakban három felszereltségi szintet és 4-5 színt kínáltak autóikhoz. Ezáltal az európai modellekhez képest jól felszerelt és olcsóbb autót kínáltak, ráadásul megbízhatóan.

A Honda és Mazda próbálta ezt egyedi dizájnnal is fűszerezni, míg a Toyota mindig is a szürkébb modelleket hozta az ázsiai trióból. A többi pedig már történelem, ezzel a szürkeséggel elérte, hogy a Corolla a világ legtöbb példányban gyártott modellje lett. (Azóta persze a Toyotának is volt pár extravagáns autója, de az továbbra is igaz rá, hogy felszereltségi csomagokat árul, és hát a motorpalettája sem túl színes.)

És ebben a pillanatban el is értünk Amerikához. A Tesla ugyanis még 2010 körül egyedinek és extravagánsnak számított, azonban szépen lassan kiderült, hogy sokan, köztük én is teljesen félreértettem.  Hiába van hatalmas lemaradása versenytársaihoz képest az autógyártásban – sok mindent más gyártók polcairól vett le –  de bevezette a Model 3-as és az Y modelleket,  letarolva velük a világot.

Mivel modelljeit nagyon korlátozott szín- és belső változtatásokkal lehet vásárolni, a gyártás sokkal hatékonyabb és gyorsabb. 3-4 paraméter megadása után már a fizetésnél járunk, a rendelést nem nehezíti a bonyolult konfigurációs rendszer. Ugyanez igaz a teljes rendszerére. A középső kijelzővel bárki elboldogul, aki használt már okostelefont, hamar be tudunk mindent állítani magunknak. A Tesla nagy előnye volt az elmúlt években az is, hogy még a Covid alatt is gyorsan tudott szállítani. Míg egyes gyártók 12-13 hónapra vették fel a rendelést, addig a Tesla ebben az időszakban is 3-4 hónapra szállított.

picture

Hazai pályán fenyegeti a német prémium gyártókat a Tesla

Ha a modellek szerinti bontást nézünk, akkor a VW Golf vezeti az értékesítési versenyt, azonban a Tesla Model 3 csak alig pár darabbal maradt le a dobogó első fokáról.

Azt gondoltam, hogy a Tesla halálát az okozza majd, hogy a német prémium gyártók is belépnek majd az elektromos világba, és a színes kínálattal és modellpalettával agyonverik amerikai versenytársukat. Be kell látnom, tévedtem. Mégpedig azért tévedtem, mert magamból indultam ki.

A TESLALÁRA NEM A PRÉMIUM GYÁRTÓK A LEGVESZÉLYESEBBEK.

A Teslát pont a kínai és a koreai gyártók szorongatják legjobban, és Európából is az Audi helyett a VW oldaláról érkezett a közvetlen kihívó az ID3 és ID4 személyében. A Tesla pedig pont úgy reagált a kihívókra, ahogy az várható volt. Kőkeményen árat vágott, és felpörgette az eladásokat. Ennek köszönhetően soha nem látott lelkesedéssel és megrendelésszámmal kezdték az új évet a kínai vevők, de Európában is új lendületet fog hozni egy ilyen mértékű árcsökkenés. Mondhatnánk, több millió okom van Teslát venni. Egyes modelleknél ez akár 4-5 millió forint árelőnyt is jelent.

Ez pedig game-changer lesz az autóiparban. Mert bizony ha az ár a helyére kerül, akkor a Model 3 és Y is szépen fogyni kezd, és lehet, hogy ezek a modellek lesznek az elektromos autózás Toyota Corollái. Mert a fogyasztók nagy része nem vágyik ennél többre. Pont azt kapja, amit kér. Egy jó amerikai menedzser ezt gondolom grammra kimérte.

A többi gyártó pedig ha szeretné, ha nem, szépen lassan be fog állni a sorba. Az értékesítési láncot letisztítja, a drága csillogó szalonokat, ahol a chiphiány miatt alig található kiállított modell, kihagyja, megnő a virtuális szalonok szerepe, az online vevők nagyobb kedvezményeket kaphatnak.

Az elmúlt években úgy elszálltak az új autó árak, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak. Azonban 2023 és a Tesla elhozta nekünk az árversenyt. 2022-ben még kevesen hitték, de sok év folyamatos áremelkedés után az idei év már a kedvezményekről szólhat.

(Borítókép: Model 3, az elektromos autózás Toyota Corollái)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Sztárpapírok tündöklése és bukása: vége a Tesla-mániának?

Olvasási idő: 6 p
Az elmúlt 35-40 év technológiai forradalmát két gigantikus tőzsdei szárnyalás kísérte az Egyesült Államok részvénypiacán. Mindkét bikapiac végén volt egy-egy vezető részvény, amelyek 21-22 évnyi különbséggel szinte ugyanazt a tőkepiaci filmet „vetítették le” a befektetők számára.
picture

Most akkor a svájci jegybank eladja az összes Tesla-részvényét?

Olvasási idő: 3 p
Hatalmasra nőtt azok tábora, akik érdekeltek a Teslában, így érthető az árfolyam alakulása körüli felfokozott figyelem. Sokan megmaradnak a hitviták szintjén, pedig érdemes lehet a tágabb kontextusra figyelni.
picture

Amikor a Tesla nyerő újra elindítja a mémrészvényvonatot

Olvasási idő: 4 p
A Tesla opciók újra virágoznak, ami nagyon sok lakossági szereplőnek biztosított kiváló profitokat az elmúlt napokban. Ez pedig egyfajta finanszírozó effektusként újra beindította a héten a mémrészvényvonatot.