A következő 30 év
2016-ot korábban sci-finek tűnő világtörténeti események határozták meg, 2020-2021-et senkinek nem kell erős jelzőkkel ellátni, majd kitört két háború, miközben egyre inkább előretörő digitális életünket elkezdték megenni az algoritmusok, a nyarainkat pedig a hőhullámok és az erdőtüzek.
Hova tegyem a pénzem?
Mostanra a polikrízis szó is közhellyé vált, de negatívumok halmozása helyett nézzük meg, mit tehetünk, ha mégis olyan szerencsések vagyunk 2024-ben, hogy lehetnek befektetéseink. A HVG360 kéthetente megjelenő prémium hírlevelében Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója, portfóliómenedzser ír az elkövetkezendő harminc évről.
A hírlevelet a megjelenést követően változatlan formában közöljük a Concordeblogon. Feliratkozás a hírlevélre ITT.
Az egyik leggyakoribb hiba, amit kezdő befektetőként elkövethetünk, hogy a múlt eseményeit vetítjük ki a jövőbe. Sokan gondolják úgy, hogy ha valami harminc éve működik, működni fog a következő harminc évben is. Persze a múlt tanulmányozása segíthet megérteni a mintákat és a tendenciákat, de a jövőbeli események mindig bizonytalanok.
Az Accorde Alapkezelő vezérigazgatójaként több befektetési alapot (Accorde Abacus Alap és Accorde Első Román Részvényalap) is kezelek, a munkámnak így fontos része a jövőről való gondolkodás. Mérlegelnem kell a forgatókönyveket és lehetőségeket, és még csak véletlenül sem engedhetek a csábításnak, hogy elhiggyem, ami eddig bevált, a jövőben is beválik majd. Vannak ugyanis kétségeim, különösen a jelen tendenciáit figyelve.
Ha a történelmi távlatokat kellene kereteznünk, akkor a berlini fal 1989-es leomlása és az orosz-ukrán-háború 2022-es kitörése között eltelt bő harminc év olyan időszakot zár be, amely nagyon kedvező volt a kötvények, a részvények vagy adott esetben akár az ingatlanok árazásának is. Mi jellemezte ezt az időszakot?
Egyfelől a globalizáció berobbanása. Kína becsatlakozott a globális kereskedelmi körforgásba, vele együtt pedig a mi régiónk is ezt tette a berlini fal leomlását követően. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tőke és a modern nyugati technológia oda áramlott a bőségesen elérhető, szakképzett, szabad munkaerőhöz. Ennek kiváló példája a győri Audi-gyár, az esztergomi Suzuki-gyár, vagy a nyugati feldolgozóipar tömeges megjelenése Kínában, de a sort szinte a végtelenig folytathatnánk.
Nemcsak a tőke és a technológia áramlott szabadon, lényegében korlátozások nélkül ebben az időszakban, hanem a nyersanyagok is. Európa gyakorlatilag leépítette saját energetikai iparát, rákapcsolódva az olcsón elérhető orosz energiaforrásokra.
A békeidőben a beruházási döntések egyetlen ismérve az volt, hogy oda vitték a termelést, ahol a legolcsóbb,
a nyersanyag- és energiabeszerzések egyetlen ismérve pedig az, hogy onnan vették, ahol a legolcsóbb. A fenti döntési logikának messzemenő, már generációkon átnyúló gazdasági és tőkepiaci következményei voltak és vannak. Az általam említett időszakban az olcsó munkaerőnek és az egyre olcsóbban elérhető energia- és nyersanyagköltségeknek köszönhetően az infláció lényegében teljesen eltűnt a 2010-es évekre. Ezzel párhuzamosan pedig óriásit lehetett kaszálni biztonságos befektetések, mint például kötvények egyszerű tartásával is.
A nullás kamatok szép régi világa
Ahogyan a kötvények drágultak, úgy drágult a részvénypiac és minden más újabb és újabb csúcsokra. Az elv, miszerint az árvíz minden bárkát megemel, tökéletesen érvényesült,emlékezzünk a magyar ingatlanpiac legvadabb időszakára, a 2010-es évek végére: a korábban tetszhalott piacon az árak sokszorosukra emelkedtek. A befektetési eszközök brutális rallijának pedig igenis elsődleges oka a globalizáció: a termelés költséghatékonyságának drasztikus javulása, ezen keresztül az infláció eltűnése és ennek folyományaként a nullás kamatok világa.
A fenti sorokat olvasva talán érthetőbb a szkepticizmusom az elkövetkező harminc év tőkepiaci lehetőségeit illetően. Azok a tényezők, amelyek lehetővé tették az eszközárak szárnyalását, meglátásom szerint eltűntek vagy drasztikusan megváltoztak. A legfontosabb tényező, hogy a boldog békeéveknek vége, és jó eséllyel egy több pólusú világrendre ébredtünk 2022 február végén. Ez azt jelenti, hogy a beruházási döntések során nem a költség az elsődleges szempont, hanem hogy egyenesen haza vagy baráti országokba, fizikai közelséget is figyelembe véve telepítünk kritikus iparágakat.
Kitettséget vélt vagy valós, jelenbeli és vagy jövőbeli ellenséggel szemben nem építünk tovább.
Ezzel párhuzamosan nem onnan vesszük a nyersanyagot vagy az energiát, ahonnan a legolcsóbb lenne, hanem fontos, hogy az az ország baráti ország legyen: ellenséggel vagy kihívóval szemben kitettséget energia- vagy nyersanyag-beszerzési oldalon sem építünk ki. Ez az új mantra, és emiatt ma már látható, hogy a strukturálisan alacsonyan tartott infláció lehetősége megszűnt. A fentiekkel párhuzamosan a tőke így már kevésbé áramlik szabadon, és hasonló a helyzet a modern technológiák transzferével is. Nap mint nap hallunk híreket arról, hogy épp milyen technológia vásárlását korlátozza az USA például Kínával szemben, vagy hogyan szankcionálják a háborút követően Oroszországot.
Ha mindez nem lenne elég, akkor egy másik jelentős probléma is elkezdi felütni a fejét, ez pedig a modern társadalmak elöregedése, és az ebből eredeztethető munkaerőhiány. Ami igazán aggasztó, az Kína helyzete, ahol az egy gyermek politika megbosszulta magát, és a születésszám az eltörlését követően sem tudott már érdemben javulni. Részben ennek köszönhetően csak Kínában a legfrissebb becslések szerint 2050-ig kiesik nagyságrendileg 400 millió ember a munkaerőpiacról.
Tehát összefoglalva: a 1989-2022 közötti időszakban – ha úgy tetszik a boldog békeévekben – a tőke, a nyersanyagok és a modern technológiák szabadon áramolhattak a bolygón. Volt bőségesen elérhető szabad és szakképzett munkaerő. Ennek köszönhetően valójában soha nem látott életszínvonal-emelkedés, gazdasági növekedés volt látható. Ezzel párhuzamosan az olcsóbbá váló termeléssel az infláció felett győzelmet arattak a jegybankok, és az emiatt folyamatosan csökkenő hozamkörnyezet felrobbantotta a befektetési esiközök árait.
Ez már hidegháborús logika
Meglátásom szerint az elkövetkező harminc év merőben másról fog szólni, mivel a fenti tényezők korlátozottan vagy egyáltalán nem igazak ma már. Egyfelől elfogyott a szakképzett munkaerő. A háborús, már-már hidegháborús logikában a felek elzárják a tőke és a technológia szabad áramlását, ezzel párhuzamosan a kritikus iparágak baráti országokba történő visszahelyezése (Nearshoring) is megkezdődött.
Ha nem a költség az elsődleges szempont a beruházási, beszerzési döntési kérdésekben, akkor az árak trendszerű alacsonyan tartása sem reális. A legfontosabb termelési tényezők, a tőke, munka, energia, nyersanyag kapcsán nehéz azt várni, hogy az elkövetkező 30 évben az előző 30 év árazási trendjeit lássuk. A technológiatranszfer, a tudás szabad áramlása szintén a termelést drágító tényezővé válik. Így bár a tavalyi év extrém magas inflációját követően idén megnyugodtak a kedélyek, szerintem
illúzió visszavárni a nullás kamatok, és úgy általában az alacsony inflációs és hozamkörnyezet világát.
Ez esetben pedig az eszközárak alakulását illetően is máshogy kell gondolkodnunk. És általában máshogy kell viszonyulni a befektetésekhez is, mint az elmúlt harminc évben, amikor az általános piaci emelkedésre széles tömegek tudtak ráülni komolyabb erőfeszítések nélkül. Persze itt haza is beszélek, de valóban így gondolom: a következő időszakban a befektetési szakma erősen felértékelődik majd, mivel már egyre inkább csak az aktívan kezelt befektetések, gondolkodó befektetők, befektetési stratégiák lehetnek sikeresek.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
