Az intenzíven trendelő és a tehetetlen tőkepiaci mozgás

A tőkepiaci mozgásoknak vannak gyors szakaszai, amikor az adott instrumentum intenzív trendben van. Illetve van olyan mozgás az ilyen intenzív szakaszok után, amikor már csak a tehetetlenség mozgatja sokszor összevissza az árfolyamokat. Mind a két típus jól megfigyelhető volt a 2022-es részvénypiaci esésben. Könnyen lehet, hogy az idei emelkedés intenzív szakasza is véget ért június közepén és az előttünk álló nyári hónapokban már a tehetetlenségi szakaszt fogjuk látni.

picture

A tőkepiaci mozgásoknak – legyen szó akár bikapiacról, akár medvepiacról – az intenzitásukat tekintve alapvetően két fajtája van. Az egyik az intenzíven trendelő típusú mozgás, a másik pedig a tehetetlenségből fakadó mozgás. Nagyon jól megfigyelhető volt mind a két típus a 2022-es részvénypiaci esésben, ahol élesen különválasztható volt az igazi medvepiaci trendet jelentő nagy zuhanás és az utána következő inkább már a tehetetlenségből fakadó mozgás. Nézzük is meg ezt egy olyan grafikonon, ahol az S&P 500 index látható napi gyertyákkal 2022. január 3. és 2023. március 31. között:

Az ábra tetején világoskék vonal jelöli a 4.819 pontos 2022. január 4-i élete csúcsát a vezető amerikai indexnek, míg az ábra alján sötétkék vonal mutatja a 2022. október 13-i 3.492 pontos éves, és jelenleg is aktuális 52 hetes mélypont értékét. A kettő szint között 1.327 pontos indexzuhanás következett be bő kilenc hónap alatt. Zöld téglalap mutatja a 2022. április 21-e és 2022. június 17-e között eltelt szűk két hónapot, amikor 4.513 pontról 3.637 pontra zuhant vissza az S&P 500 index. Ez 876 pontos esés volt, a teljes medvepiaci összeroskadás 66 százaléka ezalatt a rövid idő alatt következett be.

Ez volt a 2022-es medvepiac igazi intenzíven lefelé trendelő szakasza, aminek a kiváltó oka a Fed hangnemváltása volt, amikor Jerome Powell a kamatokat és a reálkamatokat 1980 és 1982 között az egekbe emelő Paul Volckert hozta fel tavaly április 21-én követendő példaként.

Lila téglalap mutatja a 2022 júniusának közepe és 2023 márciusának közepe között eltelt kilenc hónapot, amikor heves mozgásokkal ugyan de lényegében helyben járt a vezető amerikai részvényindex. A 2022 júniusi mélyponthoz képest még 145 pontos esés következett be az effektív októberi aljig, amelynek mértéke elhanyagolható az április végétől június közepéig tartó intenzív mozgáshoz képest. Az S&P 500 háromszor próbált meg érdemben felállni és háromszor szakadt vissza az igazi „veszélyzónába”. Ez a lila téglalappal jelölt időszak volt a részvénypiac tehetetlen mozgásának az érája.

A 2022 JÚNIUSA ÉS 2023 MÁRCIUSA KÖZÖTTI TEHETETLENSÉGI IDŐSZAK VÉGÜL A SILICON VALLEY BANK CSŐDJÉVEL ÉRT VÉGET.

A kaliforniai bank haláltusájának hétvégéje után március 13-án nagy jelentőségű lokális mélypontokat ütöttek az amerikai részvénypiacok és innen egy 14 hetes intenzív emelkedés indult. Egy intenzíven trendelő bikapiaci szakasz jött el a nagykapitalizációjú technológiai részvények vezetésével. Az emelkedés katalizátora a mesterséges intelligencia sztoriba vetett befektetői hit mellett a regionális banki problémák miatt remélt Fed enyhülés volt március második felében és áprilisban, majd májusban érkezett a lemaradó befektetők rémálmaként a fantasztikus Nvidia gyorsjelentés, ami még egyet lökött felfelé a piacon.

picture

Minden idők egyik legkiválóbb gyorsjelentése

Brutálisat ugrott az Nvidia árbevétele, ami arra utal, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése minden bizonnyal gyorsabban fog lezajlani, mint azt sokan jelenleg gondolják. A legjobb megoldást az új MI-rendszerek építéséhez az Nvidia kínálja.

Az S&P 500 index 2022. szeptember 1. és 2023. június 23. közötti grafikonja így mutat:

Zöld téglalap mutatja a március 13-i 3.809 pontos lokális mélypont és a június 16-i 4.448 pontos idei eddigi csúcs közötti 14 kereskedési hét alatt bekövetkező 639 pontos intenzív emelkedést, amely szűk 17 százalékos felfelé mozgásnak felel meg.

A részvénypiaci mozgások intenzíven trendelő és tehetetlen típusa közötti különbségről való elmélkedésemnek jelenleg határozott oka van. Úgy gondolom, hogy nagyon jó esélye van annak, hogy a 2023-as bikapiacnak az intenzíven trendelő része ugyanúgy a június közepi nagy opciós és határidős kifutás napján (quadruple witching) ért véget, ahogyan a 2022-es medvepiac esetében is történt.

Innentől kezdve úgy látom, hogy nagy eséllyel a nyári hónapokban a tehetetlen szakaszba értünk. Egy olyan piaci szakaszba, ahol már minden egyes pontnyi emelkedésért meg kell majd dolgozniuk a bikáknak. Ahol már általános optimizmusba csapott át a hónapokkal ezelőtti pesszimizmus és jelentős mértékben megszűntek az emelkedést katalizáló intézményi alulsúlyok.

ÉRDEMES FELKÉSZÜLNI ARRA, HOGY 2023 MÁSODIK FELE TELJESEN MÁS KARAKTERŰ LESZ AZ AMERIKAI RÉSZVÉNYPIACON, MINT AMILYEN AZ IDEI ELSŐ FÉLÉV, ÉS PLÁNE A MÁRCIUS KÖZEPE ÉS JÚNIUS KÖZEPE KÖZÖTTI IDŐSZAK VOLT.

(Borítókép: tehetetlen szakasz, forrás: Reuters)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Amikor a tőzsdék csütörtököt mondanak

Olvasási idő: 6 p
Az elmúlt tizennégy hét részvénypiaci emelkedésének a döntő többsége a csütörtöki kereskedési napokon következett be. Vigyáznunk kell, ha fordulat érkezik valamelyik csütörtökön, ugyanis a 2015 óta lezajló nagy részvénypiaci lefordulások döntő többsége is csütörtökön vette kezdetét. De mi az oka ennek a furcsaságnak?
picture

Az ajtónkon dörömbölő robotok

Olvasási idő: < 1 p
Az Nvidia piacvezető adatközpont megoldásaira végtelen kereslet van napjainkban. Mai adásunkban Vidovszky Áron, Móró Tamással és Jónap Richárddal, az Nvidia vállalati történetén és aktuális stratégiáján keresztül mutatja be azt az új technológiai forradalmat, ami éppen a szemünk előtt zajlik.
picture

Csontváz vagy reálkamat?

Olvasási idő: 5 p
Sajnos a mostani szigorítási ciklusban hamarabb jelent meg a pénzügyi rendszer és a gazdasági élet szereplői számára a destruktív fájdalom, mint mielőtt a konstruktív fájdalom eredményre vezetett volna.