Negyvenhez közel is emberfeletti teljesítményt nyújtanak. Mi a titkuk?

Az élsport csúcsáról mára teljesen kikoptak a múlt században még sok helyen a pályán nagyot alkotó, de mellette intenzíven dorbézoló sztárok. Az elmúlt 15-20 év nagy trendje a karrierhosszabbítás, amihez viszont már az egész évben és a nap 24 órájában vasfegyelem szükségeltetik. Könnyen lehet, hogy az előttünk álló évek nagy dobása lesz az, amikor az élsportolói karrierhosszabbítási szokások átszivárognak lakossági életminőségjavító szokásokká.

picture

Rengeteg pénzt költöttem piára, nőkre és autókra. A többit eltékozoltam…

Az 1968-as Aranylabdát 22 éves korában megkapó George Best legendás „ars poeticája” volt ez. Best 470 mérkőzésen 179 gólt szerzett a Manchester United színeiben 1963 és 1974 között. Az északír labdarúgót kora egyik, ha nem a legtehetségesebb játékosaként tartják számon mind a mai napig. Talán ő volt a labdarúgás első playboya, akinek azonban pályafutására súlyos árnyékot vetett az alkoholizmus.

Ti ne haljatok meg úgy, ahogy én…

Állítólag ezek voltak az utolsó szavai 59 évesen, amikor három évvel a májátültetése után egy londoni kórházban elhunyt.

Amikor 2023-ból visszanézünk a múlt század néhány kiemelkedő sportikonjának az élettörténetére (rögtön eszünkbe juthat itt például Diego Armando Maradona), akkor azt láthatjuk, hogy akkoriban még a magasszintű sportteljesítmény teljesen összeegyeztethető volt a dorbézolással. A rocksztár típusú életmóddal. Ritkaságszámba is ment a 2010-es évek előtt a 35 éves kornál idősebb és csúcsszinten teljesítő élsportoló.

Ugorjunk most egyet térben és időben a hatvanas-hetvenes évek fordulójának Manchesteréből a 2023 májusi Los Angelesbe. Az éppen zajló NBA rájátszásban május 12-én rendezték a Golden State Warriors – Los Angeles Lakers párharc kulcsfontosságú hatodik meccsét. 122-101-re nyerte meg a Lakers és így 4-2-es győzelemmel bejutott a nyugati döntőbe. Ezen a mérkőzésen egy 38 éves úriember, bizonyos LeBron James 43 percet töltött a pályán, ami alatt 14-ből 10 mezőnykísérlete volt sikeres. Dobott 30 pontot, szedett 9 lepattanót és adott 9 gólpasszt. Ezzel csapata legeredményesebb pontdobója és legtöbb gólpasszt adó játékosa is volt. A Golden State Warriors pedig 19 sorozatban megnyert nyugati párharc után esett ki az NBA rájátszásában 2014 óta először úgy, hogy nem jutott döntőbe. (2020-ban és 2021-ben nem jutottak be a rájátszásba, főleg sérülések miatt.)

A globális csúcssport egyik leginkább kiemelt eseménye az amerikai profi kosárlabdabajnokság rájátszása. És itt az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt párharcnak volt döntő faktora LeBron James kiváló játéka. Nem minden meccsen játszik már úgy James, mint az úgynevezett prime korszakában. Ám a Sports Illustrated szezon előtti NBA játékosokat rangsoroló top100-as ranglistájának még mindig a hetedik helyét érdemelte ki.

Élénken emlékszem még a húsz évvel ezelőtti tavaszra, amikor a magyar sportsajtóban is megjelentek a híradások arról, hogy egy Michael Jordan óta nem látott csodagyerek bontogatja a szárnyait a középiskolás amerikai kosárlabda bajnokságban. Aki innen az egyetem kihagyásával azonnal az NBA-be került. A félelmetes fizikai paraméterekkel rendelkező (akkoriban 125 kilogramm színizom párosult a 203 centiméteres magassággal) LeBron Jamesnek a szakírók többsége már akkoriban kimagasló profi karriert jósolt. Ám egy dologtól féltették sokan, nevezetesen a saját félelmetes fizikai paramétereitől. Attól, hogy egy ilyen az amerikaifocira is tökéletesen alkalmas testfelépítéssel nem lehet majd túl hosszú a pályafutás. Hogy egy ilyen test csak tíz évet fog bírni a profi kosárlabdaliga 82 alapszakasz mérkőzéses húsdarálójában.

Ma már láthatjuk azt, hogy a szakírók tévedtek. Egyrészt esetünkben nemcsak egy pénzügyileg szupertudatos sportikonról beszélhetünk:

picture

Megélhetési bűnözés

A kicsi túlbecsülése a tőkepiacokon akadály lesz a nagy elérésének az útjában. LeBron James, a 2000-es évek kosárlabdájának királya óriási tanítást ad nekünk arról, hogy még a hatalmasat se becsüljük túl akkor, ha a hatalmason túl még hatalmasabb dolog vár ránk.

Hanem egy olyan vezetőjéről az elmúlt 15-20 év sportélettani, táplálkozási, szokásváltoztató és karrierhosszabbító megatrendjének, akitől nagyon sokaknak lenne tanulnivalója a modern fejlett világban. LeBron James esetében a hipertudatos karrierhosszabbítás egyik leglátványosabb lépése az volt, amikor 2014 nyarán 29 éves korában egy 67 napos diéta keretében nagyjából tíz kilogrammal csökkentette testsúlyát, hogy például a térdei jobban bírják a még előtte álló megerőltető szezonokat:

Még annak az árán is, hogy ezzel valamennyit csökkent játékának fizikalitása. De pontosan az ilyen döntéseknek köszönhetően tud James mind a mai napig maximális összegű szerződéssel rendelkező és egyben kiemelt párharcokat eldönteni képes kulcsjátékosa lenni csapatának.

18-20 éves korodban simán megcsinálod tisztán az energiádból és a képességeidből (a játékodat). De 38 évesen számomra ez már mentális kérdés. Mennyi pihenést tudok biztosítani magamnak napról napra, legyen optimális az alvásom, kapjam meg a tökéletes táplálékot, és biztosítsam a testemnek a megfelelő bánásmódot.

LeBron James szavai már olyan, a nap 24 órájában fegyelmezett magatartásra utalnak, amit korunk 35 év feletti csúcsjátékosai beletesznek magasszintű karrierjük meghosszabbításába. És ami köszönőviszonyban sincs George Best életfilozófiájával. Azóta a sport nagyon szűk csúcsán már nem pusztán a dorbézolási lehetőségek szűntek meg. Hanem egyfajta – a karrierhosszabbítás célja érdekében meglépendő – aszkétizmus vált irányadó viselkedésmintává.

Ha választanom kell kétféle étel közül, amelyekből az egyik az, amit szeretek, a másik pedig az, amit a dietetikus ajánl, akkor gondolkozás nélkül azt választom, amelyet a dietetikus mondana.

Valahogy így hangzott az a mondat, amit én egy életmódtanácsként már el is tettem magamnak. Április végén hangzott el Sopronban, amikor a helyi fesztiválon készülő podcastünkkel kapcsolatban beszélgettem Fegyverneky Zsófiával, a Sopron Basket 2022-es Euroliga-győztes kosárlabdacsapatának csapatkapitányával. Fegyverneky Zsófia ugyanannak az 1984-es korosztálynak a szülöttje, mint LeBron James, és ugyanúgy a sportolói karrierhosszabbítás kiváló képviselője.

Zsófi ezalatt a podcast alatt elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor az utánpótlásból a felnőtt kosárlabda világába lépett, maximum 32-33 éves korig lehetett ebben a sportágban a karriert tervezni. Ő saját szemével, elméjével és testével követte végig az elmúlt két évtized sportegészségügyi forradalmát. Ami a számára is lehetővé tette azt, hogy 37 és fél évesen, amikor a Sopron felért az európai női kosárlabda csúcsára, az Euroliga döntőjében 32 percet töltsön a pályán. Jó volt hallgatni azt is, hogy a soproni női kosárlabdában milyen – az újonnan érkező légiósokat is sokszor meglepő – professzionális körülmények állnak a játékosok rendelkezésére ahhoz, hogy a létező legjobb állapotban legyenek a pályán és ehhez természetesen az életben is.

A leginkább Tom Brady, LeBron James és Novak Djokovic nevével fémjelzett, a legapróbb kis részletekig lebontott csúcssportolói karrierhosszabbítás trendje így már egyre több sportágba és helyre ér el a világban.

picture

Tom Brady, az egészségügyi önrész tanítómester

A 44 éves Tom Brady 22 szezonból álló profi sportolói karrierje során egy biológiai csodát láthattunk. Hogyan volt képes a szinte megismételhetetlen sportsikerekre, és mit tanulhatunk tőle?

Érdemes megállnunk egy pillanatra, és belegondolni abba, hogy minden idők egyik legnagyobb labdarúgója, Diego Maradona (aki szinte pont ugyanúgy 60 évet élhetett, mint George Best) vajon milyen teljesítményre lett volna még képes a mai csúcssportolói életmód mellett. Az isteni Diego 33 évesen még utoljára összeszedte magát. 12 kilót fogyott az 1994-es vb előtt és még egy ilyen gólt rúgott a görögök elleni csoportmeccsen:

Majd néhány nap múlva doppingoláson érték. Dicstelenül kellett levonulnia a válogatott labdarúgás legnagyobb színpadáról, ahol ő 1986-ban minden idők legnagyobb egyéni teljesítményét tette le az asztalra.

Az egy dolog, hogy a sportrajongók tovább csodálhatják kedvenceik játékát. Így például a férfi teniszben az utolsó 10 Grand Slam versenyből együttesen nyolcat megnyerő 1986-os születésű Rafael Nadal és az 1987-es születésű Novak Djokovic játékát. Vagy azt a világbajnoki teljesítményt, amit a szintén 1987-es születésű Lionel Messi letett az asztalra a katari foci vb-n.

Ennek nyilvánvalóan van egy szórakoztatóipari értéke. Ami viszont elhanyagolható ahhoz képest, hogy a világ sportjának a csúcsán álló, 35 évesnél idősebb hölgyek és urak milyen végtelenül hasznos szokásrendszer és elképesztő tudás birtokosaivá váltak az elmúlt 10-20 évben.

Miközben ugyanis a George Best és Diego Maradona életmódú kiválóságok kikoptak az élsport legtetejéről, addig a fejlett világ lakosságának széles tömegei egyre egészségtelenebb életmód mellett, egyre több civilizációs betegségtől sújtva élnek. Ha a karrierhosszabbító élsportolók által a tökélyre fejlesztett alvás-mozgás-táplálkozás szentháromságot nézzük, akkor a fejlett világ társadalmaiban mindhárom fronton lesújtó kép fogad bennünket. Matthew Walker vezető alvásszakértő szerint jelenleg 1,8 milliárd ember szenved a deprivált alvástól világszerte. A már a 2010-es évek elején sem túl mozgásgazdag életstílus hatalmas csapást kapott azzal, hogy már jóval három óra felett van a napi mobiltelefonos képernyőhasználat a világban. Tényleg korunk szimbóluma lett a telefonját nyomkodó ember:

picture

A telefonját nyomkodó ember

Mi magunk is telefonunkat nyomkodó emberek vagyunk. Mi is küzdünk az algoritmusokkal, és sajnos mi sem állunk nyerésre. Éppen ezért a mai adás nem más, mint két telefonját nyomkodó ember segélykiáltása.

A legnagyobb gond azonban valószínűleg a három terület közül a táplálkozással van. Az elmúlt harminc évben az Egyesült Államokból elindulva évről évre súlyosbodik az elhízási probléma a világban. A helytelen táplálkozás börtönében, melynek négy fala a fehér cukor, fehér liszt, rossz minőségű hús és az alkohol. Egyre több országban van már 30 százalék fölött a kóros elhízást jelentő 30 feletti testtömegindexű lakosság aránya. Ami rohamosan rombolja a minőségi életévek várható számát. Mintha pont ellentétes folyamatok zajlanának, mint amit az élsport csúcsán látunk.

Éppen a probléma nagysága miatt gondolom azt, hogy már most is egy lakossági egészségügyi forradalom előtt állunk. Véleményem szerint a Tom Brady, LeBron James vagy Fegyverneky Zsófia által követett szokások egy része rövid idő alatt meg fog jelenni a lakosság erre fogékony részének az életmódjában. Az alvástól, a nyújtásokon és rugalmassági gyakorlatokon át a megfelelő táplálkozásig. Egy ugyanolyan kibontakozás küszöbén állunk, mint amit a Forma-1 bizonyos találmányainak a normál lakossági autókba történő átkerülésénél már láttunk.

Egyre több élsportoló ismeri meg a saját szervezetén keresztül a hosszabb karrier és az egészségesebb életmód szokásrendszerét. Valószínűleg egyre nagyobb igény is lesz arra, hogy a tudás a csúcssport műhelyeiből a széles lakosság körébe átkerüljön. Ehhez pedig közvetítőkre, személyi edzőkre, dietetikusokra, motivátorokra, illetve az egész tudásrendszert holisztikusan ismerő és tanítani képes szakemberekre lesz szükség.

Amikor a fiatalok lépten-nyomon kérdezgetik, hogy mik legyenek, ha nagyok lesznek például a mesterséges intelligencia térnyerésének az árnyékában, akkor ez a karrierhosszabbító csúcssportból elinduló egészségügyi forradalom vélhetően nagyon sok jól jövedelmező, és társadalmilag igen hasznos állást fog megteremteni.

MINT WAYNE GRETZKY ÓTA TUDJUK, ÉRDEMESEBB ARRA KORCSOLYÁZNI, AHOVÁ A KORONGOT ÜTIK ÉS NEM ARRA, AHOL AZ ÉPPEN VAN…

(A cikk először a Forbes.hu oldalán jelent meg 2023. május 24-én. Borítókép: LeBron James, forrás: AP)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

A cukorbetegség gazdasági költségei, avagy hogyan zabáljuk fel a gyerekeink jövőjét

Olvasási idő: 3 p
A cukorbetegek ellátásának és életminőségük javításának lehetőségei drámaian javultak az elmúlt évtizedekben. Egyre szofisztikáltabb kezelési lehetőségeket a kettes típusú cukorbetegek egyre nagyobb tömege is igénybe veszi és igénybe fogja venni. Gyerekeinknek a munkájuk, a kreativitásuk, valamint a tőkéjük torz szerkezetű allokálásával kell majd ellent tartania a túlevés és az elhízás kultúrájának.
picture

Az élsportban már csodát tett a helyes táplálkozás

Olvasási idő: 2 p
Vajon milyen szokásokat vehet át egy átlagember a profi sportolóktól? Várhatjuk-e azt, hogy az élsport anti-aging forradalma átterjed az előttünk álló években az erre fogékony lakosságra? Jön-e a megfelelő egészségügyi önrész befizetésén alapuló lakossági élethosszítási forradalom?
picture

Volt egyszer egy NBA-buborék

Olvasási idő: 8 p
A következő évek nagy vitája kosárlabdaberkekben az lesz, hogy ki minden idők legnagyobb játékosa: Michael Jordan vagy LeBron James? És ehhez az is kellett, hogy három barát összehozza a bravúrt: csak 1 milliárd dollárt buktak a buborékban.