A tőzsdei kereskedés hét főbűne

A tőkepiaci tevékenység során elkövethető hibák száma nagyon magas. Egyénre válogatva mindenki számára vannak a hibalehetőségek között minősített kategóriák, ezek a főbűnök. A mai írás egy nagyon szubjektív lista a kereskedési tevékenység hét főbűnéről.

picture

Az élet bármely területén vannak a jó működésnek kívánatos cselekvési mintái és tiltások a helytelen viselkedéssel kapcsolatban. A sikerességhez vezető úton legalább annyira fontos a tiltások tiszteletben tartása, a csapdahelyzetek elkerülése, mint a kívánatos cselekvési szokások elsajátítása. Nincs ez másként a tőzsdei kereskedésben sem, ahol legalább annyira fontos azt tudni, hogy mit ne csináljunk soha, mint a pozitív működési mechanizmusok alkalmazása. A kereskedési tevékenységben rengeteg önsorsrontó mechanizmust alkalmazhatunk, és szinte végtelen a száma az önmagunk ellen elkövethető bűnöknek. Vannak ezek között főbűnök is, amelynek a listája mindenkinél máshogy néz ki. A mai írásban egy nagyon szubjektív lista következik a kereskedési tevékenység hét főbűnéről, ahol a szubjektivitás mellett még a sorrendiségnek sincs jelentősége.

#1 Tickrabszolgaság

Még valamikor a 2000-es évek közepén az akkori Nasdaq-mánia kimúlása után pár évvel olvastam egy szenzációs könyvet Andy Kessler tollából (Running Money: Hedge Fund Honchos, Monster Markets and My Hunt for the Big Score címmel), ahol a szerző az egyik akkori tőzsdei nagykutyával való találkozásának az élményét írta le.

Az úriember cégének a tárgyalójában, ahová leültették, volt mögötte egy hatalmas televízió képernyő, ahol a CNBC adása futott elnémítva, alul a régebbi tőzsdei generáció által ismert módon a tőzsdei tickerek két sorával. Miközben a szerző tárgyalt a nagybefektetővel, az szinte nem is nézett rá, mert egyfolytában követte a piaci eseményeket. Elmondása szerint minden egyes tárgyalása így zajlott, ami teljesen ledöbbentette a szerzőt, aki nem értette, hogy mi értelme van úgy az életnek, ha valaki az utolsó tőzsdei tick rabszolgája.

Az azóta eltelt szűk húsz évben óriásit fordult a világ, napjainkra bolygónk lakosságának egy igen jelentékeny része rendkívül szomorú módon a közösségi médiában zajló események rabszolgájává vált. A tickrabszolgaság jelensége jól megfigyelhető bárhol korunk szimbólumán, a telefonját nyomkodó emberen.

picture

A telefonját nyomkodó ember

Mi magunk is telefonunkat nyomkodó emberek vagyunk. Mi is küzdünk az algoritmusokkal, és sajnos mi sem állunk nyerésre. Éppen ezért a mai adás nem más, mint két telefonját nyomkodó ember segélykiáltása.

A korábban csak a tőzsdés világot érintő “tickrabszolgaság” általános emberi mintává vált. Ez pedig – akár a tőzsdei tickrabszolgaságról, akár a hétköznapi negyedórányi szünetet nem ismerő mobiltelefon nyomkodásról van szó -, elképesztő életminőségromlással együtt járó folyamat és viselkedési szokás. A tickrabszolgasággal ugyanis elvész az életünk legfontosabb kincse, az itt és mostban való létezés.

A TŐZSDEI TICKRABSZOLGASÁG ÁLTALÁBAN VALAMILYEN KOCKÁZATKEZELÉSI ÉS VISELKEDÉSI HIBA KÖVETKEZMÉNYE, EGYFAJTA BIZALOMHIÁNY A NYITVA LÉVŐ POZÍCIÓKKAL SZEMBEN.

#2 Felkészületlenség

Miként a sportban, úgy a tőzsdén is vannak a versenyek és a mérkőzések, illetve az edzések, amik felkészítenek minket ezekre. Ennek a két tevékenységnek a tőzsdén szerencsés helyzetben élesen el kell válnia egymástól. Ahogy a jógamesterem fogalmaz, ha kemény az edzés, akkor könnyű az élet.

A tőzsdén a megfelelő információk összegyűjtése és ezek kielemzése nem kevés időt vehet igénybe. Emiatt a tőzsdézéssel töltött idő döntő többségét a felkészülésnek illik szentelni, maguk a kötések és a pozíciók menedzselése szerencsés esetben csak a tevékenység nagyon kis részét teszik ki. Ahogy a hedge-fund guru Paul Tudor Jones fogalmaz:

Minél több döntést tudsz meghozni a kereskedési idő előtt, annál jobb eredményeid lesznek.

picture

Paul Tudor Jones 20 szabálya a tőzsdei kereskedésről

Kövesd a trendeket, ne játszd a macsót. Ne a pénzcsinálásra fókuszálj, hanem annak a védelmére, amid van. Az 1987-es tőzsdekrachot előre megjósló, milliárdos befektetési guru Paul Tudor Jones egyszerű szabályai a pénzen túl nyugalmat is biztosíthatnak a tőzsdézőknek.

Egy szó, mint száz: a felkészületlenség – hasonlóan a sporthoz – az életnek ezen a területén is előbb-utóbb visszaüt. A megfelelő „edzésmunka” hiányát csak ideig-óráig tudja a szerencse pótolni.

#3 Strukturálatlanság

A globális tőkepiac egy hatalmas újraelosztási mechanizmus kvázi végtelen pénzkereseti és bukási lehetőséggel. A totálisan a pénzre épülő modern kapitalizmusban ez a terep végtelenül profi entitások tömkelegét vonzza be a csatába, akik precíz mindennapi felkészülésük mellett nagyon pontosan meghatározott, és a sikerességhez vezető struktúrában működnek.

Ha nincs versenyelőnyöd, akkor ne versenyezz!

Fogalmazott a legendás vállalatvezető Jack Welch, aki 1981 és 2001 között állt az akkori vállalati toplisták legtetején álló GE élén. Egy megfelelő saját kereskedési struktúrának a saját versenyelőnyeinket muszáj kidomborítania már pusztán a hosszú távú tőzsdei életben maradáshoz is, és akkor még nem is beszéltünk a konzisztensen profitábilis kereskedés hőn áhított céljáról.

Miként a tickrabszolgaság elkerülésénél, itt is nagyon számítanak a holisztikusan kezelendő életcéljaink, azaz megfelelő módon kell beilleszteni a kereskedési tevékenységet az életünkbe, össze kell azt egyeztetni a családi állapotunkkal és az életvitelünkkel, illetve nem kevés esetben az időzónával is, amiben élünk.

#4 Helytelen attitűd

Bill Williams briliáns Trading Chaos című művében négyféle alapvető kereskedési attitűdöt különböztet meg. A tőzsdepszichológia által oly sokszor emlegetett kapzsiság és félelem mellett a magabiztosság és a „have fun” életérzés a négyféle attitűd, de ezek közül csak az örömforrásként funkcionáló „have fun” üzemmód a tartósan helyes működés.

picture

Kapzsiság és félelem

Ahogy azt André Kostolany is megfogalmazta, a tőzsde nem más, mint pénz és pszichológia. Mostani epizódunkban a kereskedési pszichológiáról beszélgettünk Jónap Richárddal és Móró Tamással.

A kapzsiság és a félelem a mindennapi tőzsdei életünk alapvető megrontói, ugyanis nagyon gyakran akkor vagyunk kapzsik, amikor félnünk kellene, és akkor félünk, amikor kapzsivá kellene válnunk.

A magabiztosság és a túlzott magabiztosság nagyon sok professzionális befektetőt jellemez és segíti őket sok-sok kritikus helyzet túlélésében. Ám amikor öt vagy tíz évente érkezik egy totálisan váratlan, és extrém módon szélsőséges árfolyamalakulás (elég itt a 2020-as évekből a negatív olajárra vagy a mémrészvénymániára gondolnunk), akkor ezek a befektetők gyakran kapnak a piactól bibliai mértékű pénzbüntetést.

A helyes attitűd az, ha a tőzsdei kereskedés az idő döntő többségében örömforrásként szolgál a kívánatos pénzkeresésen túl is. Persze ha az öröm és a pénz egyszerre lenne könnyen megtalálható a kereskedésben, akkor ki akarna másfajta munkát végezni?

A HELYES „HAVE FUN” ATTITŰD MEGTALÁLÁSA A KERESKEDÉS SORÁN AZ EGYIK LEGNEHEZEBB FELADATUNK.

#5 Sportszerűtlen életmód

Ahogy azt egyszer valaki találóan megfogalmazta, a tőzsde nem más, mint intellektuális szellemi társasjáték. Azaz olyan szellemi sport, ahol elménket, lelkünket és bizony a testünket is minél jobb kondícióban kell tartanunk. Ahhoz, hogy a döntéshozatali helyzeteinkben az elménk a létező legjobb állapotban legyen, a megfelelő felkészülés és a kereskedési tevékenységünk kívánatos strukturálása mellett gyakran nem elég az adott döntéshozatali idősáv megfelelő kezelése, hanem a nap teljes 24 órájában mellé kell tenni az életmódot is.

Ez pedig sok olyan, itt banálisan hangzó dologból áll, mint a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, a mozgásgazdag életmód és a helyes táplálkozás. Ehhez jönnek még a relaxációs és az elme koncentráltságát javító gyakorlatok és a megfelelő cselekvési-pihenési ciklusok kialakítása.

Ha a sportszerűtlen életmódunkat sportszerűvé kívánjuk tenni, akkor kevés jobb tanítómestert találunk ehhez, mint a 2023 elején (végleg) visszavonult amerikaifoci-legenda Tom Brady:

picture

Tom Brady, az egészségügyi önrész tanítómester

A 44 éves Tom Brady 22 szezonból álló profi sportolói karrierje során egy biológiai csodát láthattunk. Hogyan volt képes a szinte megismételhetetlen sportsikerekre, és mit tanulhatunk tőle?

Nem véletlenül játszott legalább öt évvel tovább csúcsszinten, mint bárki más ebben az embert próbáló sportágban.

#6 A visszacsatolások hiánya

Furcsán hangzik, de talán ez az első számú főbűne a tőzsdei kereskedésnek, amit önsorsrontó mechanizmusként önmagunk ellen elkövethetünk. A tőzsdén minden egyes ügyletünk megkötésekor, futtatásakor és lezárásakor kétféle „jutalomra” tehetünk szert. Az egyik jutalom természetesen maga a kereskedési profit. A másik pedig a kereskedési tapasztalat, vagyis az a tanítás, amit a piac éppen nekünk szán.

Éppen ezért a kereskedési felkészülésünk egyik legfontosabb része a megelőző időszakban megkötött ügyleteink kielemzése. Ami minél közelebb van az adott üzletkötés idejéhez, annál jobb. Megint amerikaifocis példát hozok: valahogy úgy, mint amikor egy drive végén látjuk az irányítókat a kezükben a monitorral, ahol még a mérkőzés alatt kielemzik az előző néhány játékot, amíg a védekező egység van fent a pályán.

A visszacsatolások hiányában elvész a kereskedési tapasztalatunk megfelelő felépítése és a hibáink kijavítási lehetősége. Ezáltal könnyen benne maradunk a rossz szokásainknak ugyanabban a medrében, amit az Idétlen időkig című film mutatott be remek módon.

Márpedig a 2023-as tőkepiacon kereskedőként egyszerre játszunk a számítógépek, botok, robotok és mesterséges intelligencia ellen, akik sokkal gyorsabbak nálunk. A professzionális kereskedők egész hadserege ellen, akiknek jóval nagyobb a tapasztalata, mint a miénk. A nagy befektetési alapok ellen, akik nagyságrendekkel nagyobb pénzzel vannak benne az intellektuális szellemi társasjátékban. Illetve a bennfentesek ellen, akiknek több és jobb információjuk van nálunk. Ők megfelelő visszacsatolási mechanizmusokat működtetnek, és minden egyes nap tanulnak a korábbi hibáikból. Nekünk is csak akkor van esélyünk, ha ugyanezt tesszük.

#7 Saját szívből jövő szabályok hiánya

A tőzsdén a legnagyobb ellenfelünk gyakran nem az éppen előbb felsorolt professzionális entitások közül kerül ki, hanem mi magunk vagyunk. A rossz belső hangunk, aki mindent megtesz azért, hogy megtörjön abban, amit éppen cselekedni kellene:

picture

Az ember tragédiája – avagy miért kellenek a kereskedési szabályok

A tőzsdei kereskedés napjainkban a világ egyik legkeményebb játéka, ahol saját kereskedési szabályrendszer nélkül nem marad más, mint az összevissza felbukkanó éncsoportok által vezérelt „Ember tragédiája”.

A kereskedési szabályokra a saját rossz belső hangunk és a legrosszabb időpontban megjelenő és megkísértő „most az egyszer lehet” típusú gondolatokkal szemben van szükségünk. Ezekkel szemben védjük meg önmagunkat a saját kereskedési szabályainkkal.

Sokan tapasztalhatják az életükben azt, hogy a külső szereplők által rájuk kényszerített szabályok nem őket szolgálják, sőt gyakorta károsak a számukra. Éppen ezért nagyon fontos a saját szabályrendszerünkkel kapcsolatban azt tisztáznunk magunkkal, hogy ez egy olyan mankó lesz az életünkben, ami minket szolgál. A mi nagy egészünket a turbulens időszakokban felbukkanó kártékony gondolatainkkal és az ezekből következő cselekedetekkel szemben.

Az önmegsemmisítően nagy tőzsdei bukások szinte kivétel nélkül a saját szabályrendszer hiányából, vagy a létező szabályok be nem tartásából fakadnak. Éppen ezért nagyon segíti a megfelelő szintű fegyelem elérését a szabályok írásba foglalása. Természetesen időről időre változtathatunk, sőt változtatnunk is kell a szabályainkon, ahogyan azt az ismeretlen szerző 38 lépésben megírta:

picture

Minden idők legnagyobb tőzsdei beetetése és a pénznyomtatás gyermekei

A tőzsdéken konzisztensen pénzt keresni nagyon nehéz dolog. 2022 nagy kérdése lesz, hogy a tőkepiac általános értelemben is bekapcsolja-e alázatra nevelő üzemmódját, ahogyan azt tette már nagyon sok instrumentummal 2021-ben.

Ahogyan azt már az írás elején említettem, végtelen a sora a tőkepiaci önsorsrontó mechanizmusoknak. Éppen emiatt viszont túl a pénzkereseti lehetőségen van az egész tőzsdének, mint javító-nevelő intézménynek egy személyiségfejlődési szempontból kiváló aspektusa: minden nap lehetőséget ad arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat.

(Borítókép: tőzsdei felkészültség, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Paul Tudor Jones tanításai

Olvasási idő: < 1 p
Saját személyiségre szabott kereskedési szabályokra minden tőkepiaci szereplőnek szüksége van. Nagyon sokszor leginkább azért, hogy kritikus helyzetekben azok megvédjék őket saját maguktól.
picture

Az élethosszig tartó tanulás fontossága

Olvasási idő: < 1 p
Előző epizódunk folytatásaként Bánhidi Brigitta, Leadership Coach-csal beszélgettünk, aki szerint itt az ideje, hogy megszeressünk és megtanuljunk tanulni, mert a jövőben a túlélésünk záloga lesz a tanulási képességünk felgyorsítása is.
picture

Gondolatbűnözés „mesterfokon”: Az „ez nem mehet így tovább” mantra

Olvasási idő: 5 p
A konzisztensen profitábilis tőzsdei kereskedők röviden megfogalmazva egyetlen dolgot csinálnak folyamatosan: azt akarják, amit a piac akar. Szöges ellentétben áll ezzel a mentalitással az, amikor a saját hiedelemvilágunkból fakadó olyan gondolataink alapján kereskedünk, ami köszönőviszonyban sincs a piaci mozgásokkal.