Minden idők legnagyobb tőzsdei beetetése és a pénznyomtatás gyermekei

A tőzsdéken (konzisztensen) pénzt keresni nagyon nehéz dolog. A 2008 és 2021 között tartó extrém monetáris lazaság időszakában ez a jellemzően csak a vételi oldalon álló lakosság számára jelentősen könnyebbé vált. Aztán a 2020-as és 2021-es évben a tőkepiac minden idők legnagyobb beetetését mutatta be az újonnan érkezettek számára. A körülmények azonban változnak. 2022 nagy kérdése lesz, hogy a tőkepiac általános értelemben is bekapcsolja-e alázatra nevelő üzemmódját, ahogyan azt tette már nagyon sok instrumentummal 2021-ben.

picture

38 lépés a siker felé

Az interneten a tőkepiaci kereskedéssel kapcsolatban keringő rengeteg információ közül az egyik legérdekesebb írás a 38 lépés a sikeres tőzsdei kereskedővé váláshoz címet viseli. Az ismeretlen szerző művében ez a 38 lépés az alábbi módon néz ki (saját, meglehetősen szabad fordításban):

  1. lépés: Kereskedési információkat gyűjtünk – könyveket veszünk, előadásokat hallgatunk meg és elemzéseket végzünk.
  2. lépés: Nekilátunk kereskedni az „új” tudásunk segítségével.
  3. lépés: Konzisztensen „adakozunk a piacnak”, majd realizáljuk, hogy több tudásra és információra van szükségünk.
  4. lépés: Még több információt gyűjtünk össze.
  5. lépés: Lecseréljük az általunk követett (és kereskedett) termékek körét.
  6. lépés: Visszamegyünk a piacra, hogy immár a feljavított tudásunkkal kereskedjünk.
  7. lépés: A tőkepiacon újra „elvernek” minket, ami által kezdjük elveszíteni a magabiztosságunk egy részét. Megjelenik a tevékenységünkben a félelem.
  8. lépés: „Külső hírekre” és más kereskedőkre kezdünk figyelni.
  9. lépés: Visszatérünk a piacra és folytatjuk az adakozást.
  10. lépés: Újra lecseréljük az általunk követett (és kereskedett) termékek körét.
  11. lépés: Még több kereskedési információ után kutatunk.
  12. lépés: Visszamegyünk a piacra és elkezdünk egy kis fejlődést látni magunkon.
  13. lépés: Túlzottan magabiztossá válunk, de a piac (újra) alázatossá tesz bennünket.
  14. lépés: Elkezdjük megérteni azt, hogy a sikeres kereskedővé váláshoz az eredetileg tervezetthez képest jóval több időre és tudásra lesz szükségünk. Ezen a ponton az emberek többsége, amikor ráébred, hogy ez mennyi munkával jár, feladja a kereskedési tevékenységét.
  15. lépés: Valóban elkezdjük a dolgot komolyan venni, és arra koncentrálni, hogy egy „valódi” szisztémát, módszertant tanuljunk meg.
  16. lépés: Némi sikerrel kereskedünk a szisztémánk alapján. Ám közben rájövünk, hogy valami még hiányzik nekünk.
  17. lépés: Elkezdjük megérteni azt, hogy (saját) szabályokra van szükségünk ahhoz, hogy alkalmazni tudjuk a szisztémánkat.
  18. lépés: Kereskedési szünetet tartunk, hogy kidolgozzuk a saját kereskedési szabályainkat, szabályrendszerünket.
  19. lépés: Újra kereskedni kezdünk, immár a szabályaink segítségével és némi sikerrel. De összességében még mindig hezitálunk, amikor végrehajtjuk az ügyleteinket.
  20. lépés: Hozzáadunk, elveszünk belőlük és módosítjuk a szabályainkat, miközben szükségét érezzük annak, hogy még jobban összecsiszolódjunk a szabályainkkal.
  21. lépés: Azt érezzük, hogy már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy átlépjük a sikeres kereskedővé válás küszöbét.
  22. lépés: Elkezdünk felelősséget vállalni a kereskedési eredményeinkért, mivel megértjük azt, hogy a sikerünk titka magunkban rejlik és nem (csak) a kereskedési szisztémánkban.
  23. lépés: Folytatjuk a kereskedést és még jobban összecsiszolódunk a saját szisztémánkkal és kereskedési szabályainkkal.
  24. lépés: Kereskedés közben még mindig hajlamosak vagyunk megsérteni a szabályainkat, aminek köszönhetően az eredményességünk még mindig ingadozik.
  25. lépés: Tudjuk, hogy közel vagyunk a célunkhoz.
  26. lépés: Tovább tanulmányozzuk és kutatjuk a szabályainkat.
  27. lépés: Még tovább építjük a szabályainkba vetett bizalmunkat és visszamegyünk a piacra kereskedni.
  28. lépés: Kereskedési eredményeink jobbá válnak, de még mindig hezitálunk, amikor végrehajtjuk ügyleteinket.
  29. lépés: Már ismerjük saját szabályaink betartásának fontosságát, mert látjuk az eredményét annak, ha nem tartjuk be őket.
  30. lépés: Elkezdjük felismerni azt, hogy sikertelenségünk forrása bennünk rejlik (a szabályaink betartásánál a fegyelmezetlenségünk valamilyen félelmünkből fakad) és elkezdünk dolgozni önmagunk jobb megismerésén.
  31. lépés: Folytatjuk a kereskedést és a piac egyre többet és többet tanít meg nekünk önmagunkról.
  32. lépés: A saját szisztémánk és szabályrendszerünk mestereivé válunk.
  33. lépés: Elkezdünk a piacon konzisztensen pénzt keresni.
  34. lépés: Egy kicsit elbízzuk magunkat, de a jó öreg piac újra szerénységre tanít bennünket.
  35. lépés: Folytatjuk leckéink megtanulását.
  36. lépés: Befejezzük (kereskedés közben) a gondolkozást és hagyjuk, hogy a szabályaink kereskedjenek helyettünk (a kereskedés unalmassá, de sikeressé válik). Kereskedési számlánk egyenlege folyamatosan nő, mi pedig növeljünk ügyleteink méretét.
  37. lépés: Több pénzt keresünk, mint amennyiről valaha is álmodni mertünk volna.
  38. lépés: Folytatjuk az életünket és rengeteg olyan célunkat megvalósítjuk, amiről korábban csak álmodni mertünk.
    Ez egy egészen fantasztikus összefoglalása annak az útnak, amivel a sikeres vagy konzisztensen profitábilis tőkepiaci kereskedés együtt jár. És ez egy nagyon nehéz, sokszor fájdalmas, sok szenvedéssel járó és a normál tőzsdei időszakokban sokszor évtizedekbe kerülő, alapvetően önismereti út. Ahol nagyon kevesek jutnak el a 37. és 38. lépésig.

Tőzsdei beetetés

Mindig is voltak azonban olyan időszakai az egyes tőzsdéknek, illetve ritkább esetben akár szélesebb értelemben a tőkepiacnak, amikor ez a 38 lépésben felsorolt hosszú, sok visszaeséssel, munkával és nehézséggel járó út hirtelen röviddé válik. A piac „időszakos kedvessége” sokakat azonnal a 37. és 38. lépésben vázolt helyzetbe emel fel. Az ilyen tőzsdei „beetetések” szinte mindig a kialakuló mániák vagy felpörgő időszakok végén vannak.

A 2008 végétől tartó, fejlett világot jellemző extrém monetáris lazaság már a 2010-es években komoly eszközárinflációt generált. Ennek (is) köszönhetően egyirányú utcává váltak például a részvénypiacok (kiemelten az amerikai és technológiai papírok). Egyetlen kereskedési törvény létezett: a buy-the-dip, azaz a mélypontok megvétele a kisebb-nagyobb korrekciókban. A 2010-es évek végére ezt a törvényt már álmából felkeltve mondta fel minden piaci szereplő.

Különösen azok, akik 2009 után érkeztek meg erre a pénzügyi hadszíntérre. Ők már nem mások, mint a pénznyomtatás gyermekei. Ők értetlenül néznek az idősebbekre akkor, amikor azok a shortolás, mint stratégia létjogosultságáról beszélnek.

Ezen a szinte csak emelkedő részvénypiacon jött el aztán a koronavírus-világjárvány kirobbanásakor az egész éra legnagyobb, 30+ százalékos összecsuklása. Mindössze bő négy hét alatt 2020 február végén és márciusában. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de végül ez is csak egy újabb mélypontnak bizonyult, ahol venni kellett.

Megérkeznek az új befektetők

És ekkor érkeztek meg a részvény- és kriptodeviza-piacra világszerte több tízmilliós, vagy akár százmilliós létszámban az újdonsült befektetők. Ők semmi olyat nem tapasztaltak, ami az óvatosságot a tőkepiaci eszköztáruk értékes részévé tette volna. Extrém emelkedés vette kezdetét 2020 márciusában, melyet globális (online) lakossági mánia kísért. A piac pedig csak adott és adott és adott.

ENNEK KÖSZÖNHETŐEN 2021 ELEJÉRE MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB TŐKEPIACI BEETETÉSE JÖTT LÉTRE.

Rengeteg újonnan a tőzsdékre megérkező befektető hihette nem pusztán azt, hogy „részvényezéssel” és „kriptózással” nagyon könnyű pénzt keresni. Hanem egyenesen azt is, hogy ez egy olyan világ, ahol még a kóbor kutyák is szivaroznak.

Az online térben mindeközben újdonsült milliomosok tanítják az újonnan érkezőket. Például arra, hogy az opciók segítségével mennyivel több pénz kereshető annál, mint amikor valaki csak simán részvényt vesz. Mindeközben a globális lakossági hadsereg nem igazán figyelt arra, hogy például 2021-ben a Fed összesen 1395 milliárd dollár értékben folytatta eszközvásárlási programját a nullkamatok mellett. A mostani várakozások alapján az idei évben ez a program maximum 90 milliárd dollárra fog rúgni, és a kamatok sem maradnak a zéró közelében.

A 2020-as év (március végétől) és a 2021-es esztendő egy a bikák javára szélsőségesen eltorzított piaci környezetet hozott. Emiatt az újonnan érkezettek a minél kockázatosabb, annál jobb és minél nagyobb a tőkeáttétel, annál jobb megfigyeléseik alapján kereskedtek. A széleskörű és szinte mindent érintő piaci emelkedés viszont már 2021 februárjában elkezdett átváltani szeparált emelkedéssé. A tavalyi év végére pedig nagyon sok közkedvelt instrumentum esett 50+ vagy akár 75+ százalékot a pár hónappal korábban kialakult csúcsához képest.

Ahogy a Fed egyre inkább szigorít a kommunikációján, úgy válik egyre nehezebbé a tőzsdei kereskedés. A 38 lépés törvényei kezdenek újra visszatérni a tőkepiacra, ami döbbenetes meglepetéssel ér fel szerte a világon nagyon sokaknak.

És simán lehet, hogy hamarosan valami olyan fog történni a most érkező generációkkal, mint amire a hozzám hasonló magyar piaci szereplők emlékezhetnek még 1998-ból. Akkor a hatalmas habzsolásból és dőzsölésből villámgyorsan váltott át a részvénypiac az alázatra nevelés üzemmódba.

(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2022. január 11-én. Címlapkép: gondterhelt New York-i bróker, forrás: Scott Heins / Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Kvantitatív pszichológia: a kívánatos aszimmetria és a kötelező trade

Olvasási idő: 4 p
A jó dolgok felnagyítása és a rossz dolgok tompítása az élet sok területén a kívánatos stratégia a sikerességhez vezető úton, nincs ez másképpen a tőzsdei kereskedésben sem. A tőkepiacon is létezik a kívánatos aszimmetria az elégedettségi szintünkben és kockázatvállalásunkban.
picture

A részvénypiac már a koronavírus-járvány végét árazza?

Olvasási idő: 4 p
Járványügyi szakemberek szerint a koronavírus omikron mutációja hamarosan elhozhatja a világjárvány végét. Ezt a szcenáriót az elmúlt hat hétben a piac szépen lassan kezdte el árazni, az idei év első két kereskedési napja viszont már gőzerővel ennek jegyében telt el.
picture

Pluszos vagy mínuszos lesz? – 2022 fő kérdései az amerikai részvénypiacon

Olvasási idő: 4 p
Mi vár a befektetőkre 2022-ben? Vajon egy év múlva ilyenkor pluszos vagy mínuszos évként fogunk-e visszatekinteni az idei esztendőre? Véget ér-e a pénznyomtatás kora, hogyan teljesít majd a behemót technológia, folytatódik-e a lakosság menekülése a kockázatmentes eszközökből?