Mi lesz ebből? – Két hét alatt 10 millió új munkanélküli az USA-ban

picture

Két hét alatt közel 10 millióan veszítették el az állásukat az Egyesült Államokban. Ez a szám már önmagában is riasztó, de ha hozzátesszük, hogy a március 21-ével végződött héten 3.3 millióan, míg a múlt a héten 6.6 millióan jelentkeztek munkanélküli segélyért, akkor látszik, hogy az üteme ha lassulna is a következő hetekben, közel sem vagyunk a csúcson.

Amerikában nagyságrendileg 150 millió munkavállalóval számolhatunk. Ha a járvány előtt nagyságrendileg 4 százalékos munkanélküliség volt, az akkori 6 millióra jött rá két hét alatt 9.9 millió új munkanélküli. Azaz két hét alatt elértük a 10 százalék feletti munkanélküliséget. Ezek alapján reális lehet az a becslés, mely az USA-ban ha átmenetileg is, de akár 30 százalékos munkanélküliséggel számol. Ez 45 millió embert is jelenthet.

Összehasonlításként, a 2008-as válságban – mely 1.5-2 évig tartott -, összesen 8.7 millióan veszítették el állásukat. 2010 és 2020 között a gazdasági fellendülésben 24.8 millió új állást teremtettek. Ennek fényében, ha csak 20 százalékos munkanélküliség lenne, ami messze elmarad a 30 százalékos várakozástól, akkor az is azt jelentené, hogy az elmúlt 10 év növekedését sikerült leradíroznia a vírusnak pár hét alatt. Ezért gondolhatjuk mi közgazdászok azt, hogy alapvetően nem egészségügyi, hanem gazdasági válságról van szó.

A munkanélküli emberek száma hirtelen két hét alatt jelentősen megnövekedett, de ez valószínűleg nem a vége.

(Címlapkép: Mykhailo Polenok/Dreamstime)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Meddig bírják ki a magyar családok a válságban?

Olvasási idő: 3 p
Gazdasági válság van, rohamosan nő a munkanélküliség, a karantén miatt vannak szektorok, melyek hónapokra is teljesen leállhatnak. Meddig lehet elég a magyar családok megtakarítása egy ilyen kritikus helyzetben?
picture

Teljesen megállt az élet az Egyesült Államokban

Olvasási idő: < 1 p
Az Egyesült Államokban is számos korlátozást vezettek be a járvány terjedésének lassítása érdekében, az üzletek és nagyobb bevásárlóközpontok zárva tartanak. Mindezek fényében talán nem meglepő, hogy lényegében földbe állt a kiskereskedelmi forgalom március utolsó hetére, amire még nem volt példa.
picture

A politikai megosztottságnak is lehet szerepe a járvány terjedésében

Olvasási idő: 2 p
Az USA-ban sosem látott mértékű politikai polarizációt látványosan mutatja, hogy a demokraták előbb és jobban féltek a járványtól mint a republikánusok. Ahogy az olaszoknál a mamahotel jelenség, ez is nehezítette az érintkezések időben való csökkentését.