A bűnösök szenvedjenek!
Képzeld el, hogy egy állam vezetője úgy dönt, hogy olyan agresszív vagy kiszámíthatatlan módon viselkedik, amelyet a többi ország nem tud előre jelezni, döntései látszólag irracionálisak vagy veszélyesek. Ez a Madman dilemma definíciójának kezdete, és napjaink realitása. Nem lehet azonban a világ minden országával szemben gazdasági háborút nyerni, így logikus, hogy a megtámadott felek idővel összefognak ellened.
(A cikk először a Forbes.hu oldalán jelent meg 2025. április 10-én.)
Április másodikán este, piaczárás után Donald Trump amerikai elnök egységes 10 százalékos alapvámról szóló bejelentése még vevőket is hozott a tőzsdékre, de gyorsan megfordult a piac és heves esésbe kezdett, amikor előkerültek a „Trump-táblák”, amelyeken addicionális 20, 30, 40, 50 százalékos viszonossági vámtételek szerepeltek.
Azon most már nem érdemes vitatkozni, hogy ötödik osztályos vagy gimnáziumi matekkal lettek kiszámolva a vámtételek, ahogyan azt sem érdemes találgatni, hogy ezek a lépések teljesen szétverik-e a világkereskedelmet. Ezek már tények. Az viszont komoly kérdés, hogyan reagálnak a legnagyobb kereskedelmi partnerek erre a bántalmazó tranzakcionalizmusra. Ebben ad némi segítséget a játékelmélet.
A „Madman dilemma” leginkább a hidegháborús időszakhoz és Richard Nixon amerikai elnök nevéhez kötik. A stratégia lényege, hogy egy politikai vezető szándékosan azt a benyomást kelti ellenfeleiben, hogy irracionális, kiszámíthatatlan vagy akár őrült, és ezért képes lenne bármilyen szélsőséges lépésre.
AZ ILYEN BENYOMÁS FÉLELMET KELT, ÉS EZZEL VISSZATARTÓ HATÁST GYAKOROLHAT AZ ELLENFÉLRE, AKI ÍGY INKÁBB NEM PROVOKÁLJA TOVÁBB A VEZETŐT, ATTÓL TARTVA, HOGY EGY KISZÁMÍTHATATLAN REAKCIÓT VÁLTANA KI.
Ezt látjuk jelen helyzetben is: ha az érintett országok válasza Trump vámjaira túlságosan erős, elérhetik, hogy az USA valóban beváltsa a fenyegetőzését, esetleg még súlyosabb dologgal áll elő. Ha gyengének mutatkoznak, akkor viszont az elnök úgy érezheti, hogy elérte, amit akart, és ezzel a taktikával bármikor sikert érhet el a jövőben is.
A relatív kisebb országok, mint mondjuk Izrael, Vietnám, vagy Banglades egyértelműen megtörtek, de igazából nem is voltak tárgyalási pozícióban, így ezt nem vetheti senki a szemükre. Számukra az egyetlen racionális stratégia lecsökkenteni a vámokat nullára, növelni az amerikai importot, amennyire tudják.
KIZÁRÓLAG KÍNA ÉS AZ EU VAN TÁRGYALÁSI POZÍCIÓBAN, A KÉT SZEREPLŐ RÉSZÉRŐL AZONBAN ELTÉRŐ STRATÉGIÁT LÁTHATUNK.
Chicken game és kompromisszumkészség
Kína teljesen beleállt a konfliktusba, az amerikai 34 százalékos vámra, amely a korábbi 20 százalékkal együtt már 54, válaszként egy szintén 34 százalékos, amerikai termékekre vonatkozó vámot hirdettek és szorítottak egyet a ritkaföldfém exportjukon is, ami legalább ilyen fontos.
Trump emelte a tétet, és egy újabb 50 százalékos vám kivetését lengette be, amennyiben Kína nem törli el a 34 százalékot, ez április 9-cel bevezetésre is került. Erre Kína bejelentette, hogy a végsőkig hajlandó küzdeni, és hasonló 50 százalékos vámot lengetett be. A bohózat, amin nagyon nehéz már nevetni, szerdán este folytatódott, Trump újra emelte a tétet, 125 százalékra.
Úgy tűnhet mintha egy nagytétű pókerjátszmát figyelnénk, de igazából chicken game, vagy magyarul gyávanyúl-játék, ahol az a kérdés, hogy ki rántja el előbb a kormányt az egymással szemben száguldó autók sofőrjei közül.
A KÍNAIAK ÉS A KÍNAI VEZETŐK FÁJDALOMKÜSZÖBE ÉRDEMBEN NAGYOBB, MINT AZ AMERIKAIAKÉ.
Azt érdemes látni, hogy már olyan mértékben tartják egymás blöffjeit, hogy ha teríteni kell a lapokat, az nagyon fájdalmas lehet mindkét félnek, így növekszik annak a valószínűsége, hogy a végén enyhül a helyzet.
A Madman dilemma arra világít rá, hogy az irracionálisnak tűnő viselkedés vagy a kiszámíthatatlanság erősebb tárgyalási pozíciót biztosíthat, mivel a többi fél nem tudja, hogyan reagáljon helyesen. Ugyanakkor a túlzott alkalmazása is veszélyes lehet, mivel a másik fél túlreagálhatja a helyzetet, és ezzel nagyobb konfliktust válthat ki. Ezt látjuk most Kína esetében.
Az, hogy 54 vagy 125 százalékos vámot kapnak a kínaiak, érdemben nem számít már, a kínai cégeket az előbbi is kiárazza az amerikai piacról. Fontosabb kérdés, hogy lesz-e olyan pillanat amikor azt érzi Kína, hogy már annyira rossz a helyzet, hogy minden mindegy. Miközben ugyanis a világ többi országa úgyis a saját sebeit nyalogatja, ideje átgondolni, hogy Tajvan hova is tartozik, de most keményen. A Trump-táblákon Tajvan külön országként szerepelt. Nem tudom, hogy a kínai elvtársakat ez, vagy a vámok mértéke zavarta-e jobban.
Az EU eddig óvatosabb stratégiát követett. Kevésbé egységes, de összességében inkább megállapodásra törekszik Viszont hogy komolyan vehető is legyen, belengetett válaszvámokat is. A stratégia eddig beválni látszik, szerdán az amerikai adminisztráció 90 nappal elhalasztotta a vámok bevezetését az Európai Unió esetében is.
A VÁMOK ELHALASZTÁSA AZ ENYHÜLÉS JELE, AD IDŐT A TÁRGYALÁSOKNAK, AMI POZITÍV, DE ALAPKEZELŐKÉNT FEL KELL KÉSZÜLNI ARRA AZ ESETRE IS, HOGY MI VAN, HA NEM ÍGY LESZ.
Az unión belül kétféle hozzáállással lehetett az elmúlt hetekben találkozni. Az egyik irányt a leköszönő (éppen ezért súlytalanabb) német gazdasági miniszter képviseli, aki szerint Trump mindig megtörik a rá nehezedő nyomás alatt, és a végén félrerántja a kormányt, ezért az a célravezető stratégia, ha nyomás alá helyezik, és beleállnak a vámkérdésbe.
A másik az általam egyre inkább kedvelt Alexander Stubb finn egykori miniszterelnök, aki most az elnöki pozíciót tölti be. Ő volt az, aki az Ukrajnának szánt USA-fegyverszállítmányok szüneteltetése idején azt a tanácsolta EU-s kollégáinak, hogy „menjenek el szaunázni, higgadjanak le, és utána végre cselekedjenek”. A napokban Stubb elment Floridába golfozni Trumppal, a játék közben és utána vacsoránál pedig átbeszélték az ukrán kérdést, a vámokat, és mellékesen nem kevés icebreaker exportját az USA-ba. Trump a találkozó után külön kiemelte Stubb golftudását is. (Receptre írnám egyébként minden EU-s politikusnak, aki Trumppal tárgyal, hogy sürgősen menjen golftanfolyamra.)
Az EU szempontjából a visszafogott, egységes, határozott magatartás lehet a célravezető. Ennek egyik eredménye ugyanis akár az is lehet, hogy Kína és az USA mellett nevető harmadikként jön ki a konfliktusból, még ha ez most még nem is látszik.
Az ultimátum dilemma
Nem lehet a világ minden országával szemben gazdasági háborút nyerni, így logikus reakció, hogy a megtámadott felek idővel összefognak ellened. Erre volt egy kezdeti példa Kanada és az EU nyitása, valamint az ázsiai országok, Japán, Kína és Dél-Korea egyeztetése a napokban.
TRUMP ARRA TÖREKSZIK, HOGY MEGBONTSA EZEKET A SZÖVETSÉGEKET AZ OSZD MEG ÉS URALKODJ ELV ALAPJÁN, ÍGY PÉLDÁUL JAPÁN ÉS KOREA ESETÉBEN ÉRDEMES ENGEDMÉNYEKRE SZÁMÍTANI.
A Trump lépéseivel kapcsolatos harmadik játékelméleti modell, amit érdemes megemlíteni , az ultimátum dilemma, amit Kanada esetében láthatunk. A játékban két szereplő oszt meg egymás között egy adott pénzösszeget, erőforrást. Az egyik játékos (USA) ajánlatot tesz a másiknak (Kanada), a másik dönthet, hogy ezt elfogadja vagy elutasítja, utóbbi esetben viszont egyik se kap semmit.
Ha az USA egy nagyon rossz osztozkodási arányt ajánl fel, Kanadának akkor is racionális lenne elfogadnia, különben mindent elveszít. A dilemma tanulsága azonban, hogy gyakran előfordul, hogy a másik játékos akkor is elutasítja az ajánlatot, ha azt racionális lenne elfogadni, mert úgy érzi, hogy igazságtalan vele szemben, és még inkább felkeményedik, ha az osztozkodási arány túlzó.
Az ismertebb játékelméleti modellek többnyire véges játékokat írnak le (véges számú körből állnak, így az utolsó körben érdemes csalni), a geopolitika azonban egy végtelen játék. Ha az első pár körben megalázod, félresöpröd a játékban résztvevőket, ezek a hatások a későbbi körökben visszaüthetek.
Trump lépései nehezen visszafordítható folyamatokat indíthatnak el, már most látjuk, hogy egyes szövetséges országok bizalma az USA-val szemben megtört, a lakosság bojkottálni kezdett egyes amerikai termékeket, és ez nem feltétlenül változik meg akkor se, ha a vámok a végén mérséklődnek. (Erre jó példa, hogy Dániában 65 százalékot esett a Tesla értékesítése.) Évtizedek alatt felépített kapcsolatrendszerek pusztulnak most el, hetek alatt.
Mivel a sarokba szorított országok a jövőben el szeretnék kerülni az ehhez hasonló bántalmazó tranzakcionalizmust, középtávon a bizalom elvesztésének eredménye kisebb amerikai befolyás, új szövetségesek (pl.: EU és Kanada), erősebb kereskedelmi kapcsolatok (pl.: EU és India) lesznek az Egyesült Államokon kívüli világban. És remélhetőleg egy egységesebb EU.
A jó hír a sok rossz között, hogy a jelen helyzet, szemben mondjuk a Coviddal, egy „policy error”, amit az amerikai adminisztráció bármikor egy Truth Social poszttal is visszavonhat, amire jó példa volt a tegnapi elhalasztás is. De a hidak már égnek, a bizalom megingott, ezt visszahozni sokkal több idő lesz, mint a tőzsdéket.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
