Fogatlan oroszlán lenne a Tesla a robotaxi versenyfutásban?

A Tesla múlt csütörtöki Robotaxi napja csalódást okozott a befektetők számára. Az önvezető autózásban zajló elképesztő versenyfutásban ugyanis a Tesla még mindig csak az ígéreteknél tart, miközben a Baidu Wuhanban, illetve az Alphabet által tulajdonolt Waymo San Franciscóban már a megvalósításnál tart.

picture

(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2024. október 15-én).

A Tesla fogatlan taxija a legjobb kimenetel az Uber számára

A nemzetközi pénzügyi sajtót körbejárta John Colantuoni Jefferies elemző helyzetértékelése az október 10-i Tesla Robotaxi napról. A pénteki tőzsdei reakciók is teljes összhangban álltak ezzel a véleménnyel, tekintettel arra, hogy az Uber részvényei 10,8 százalékos emelkedéssel, míg a Tesla papírjai 8,8 százalékos eséssel zárták a hét utolsó napját.

Ez ugyan csak egy tőzsdei kereskedési nap volt, ám azonos azzal a trenddel, ami az elmúlt szűk három évet végig kísérte a két technológiai vállalat kapcsán. Először vessünk egy pillantást a Tesla részvényeinek a heti gyertyás árfolyamgrafikonjára 2022. január 4. és 2024. október 11. között:

Komoly lefelé csorgást mutat a 2020-2021-es szárnyalás után a vezető elektromosautó gyártó árfolyama. A 2021-es záróárhoz képest 38 százalékkal zárt lejjebb az árfolyam a múlt pénteken.

Ezzel szemben az Uber részvényeinek a heti gyertyás chartja így mutat hasonló időhorizonton 2022. január 4. és 2024. október 11. között:

Itt a 2021-es záráshoz képest 106 százalékkal van magasabban az árfolyam.

Nyilvánvaló, hogy a két technológiai vállalat teljesen különböző tőzsdei teljesítményének sokfajta oka van túl az önvezető autózási versenyen is. De az is teljesen világos, hogy a jövőbeli jelenbeli robotaxi forradalomban eddig nem volt képes a Tesla olyan lapokat osztani magának, mint amilyet 2019-ben vagy 2020-ban az elektromos autózás elterjedésekor tudott. Forma-1-es hasonlattal élve, most nem Elon Musk cége van a pole pozícióban.

Miközben ugyanis a Tesla Hollywoodban a nagy dérrel-durral beharangozott Robotaxi napján látványos show elemek mellett még csak ígérni tudta a jövőbeli önvezető autóflottáját, addig Kínában már szintet lépett és valósággá vált a robotaxizás élménye.

Egy évvel ezelőtt, amikor Sanghajban jártam, engem is teljesen ledöbbentett, hogy a városban mennyire elterjedt az elektromos autózás.

picture

Sanghaji benyomások a kínai elektromos autó forradalmáról

A kínai elektromosautó-forradalom már messze nem a jövő, hanem itt zajlik a szemünk előtt és a kínai elektromosautó-gyártók már nemcsak az európai autógyártók kilátásait veszélyeztetik, hanem a Tesla piaci pozícióit is kóstolgatják.

Az viszont, ami napjainkban Wuhan városában zajlik, már maga a megtestesült jövő. A Baidu 2022-ben indította el a teljesen önvezető Apollo Go autóflottájának a kiépítését és működtetését a 11 milliós kínai nagyvárosban. Amely robotaxi szolgáltatás olyan diszrupciós fenyegetéssé kezdi kinőni magát napjainkra, hogy annak a társadalmi-közgazdaságtani vizsgálata jóval túlmutat ennek az írásnak a keretein.

Nézzük is ezért meg most csak azt, hogy éppen hol tart ez a teljes önvezetésre és digitalizációra alapuló szolgáltatás. Eddig 6 millió fuvart teljesített a mostanra nagyjából ezer autóból álló flotta. (Összehasonlításképpen álljon itt az adat, hogy jelenleg éppen 17 ezer hús-vér sofőr által vezetett taxi üzemel Wuhan városában.)

Nagyjából 100 millió kilométert teljesítettek a robotaxik eddig a 6 millió útjukon és még nem okoztak komolyabb balesetet, ami biztonsági szempontból eddig szignifikánsan jobb statisztika, mint amivel a normál taxik rendelkeznek.

A biztonsági szemponton túl teljesen verhetetlen az árazás is, amit jelentékenyen támogat a hét napon át történő 0-24-es üzemeltetés lehetősége pihenőidő nélkül. Az Apollo Go használati költsége jelenleg kilométerenként 25-50 forint, ami az egyharmada a normál kínai taxi vagy Didi Chuxing (nekik adta el 2016-ban az Uber a kínai operációját) tarifáknak. Csak egy pillanatra gondoljuk végig azt, hogy egy ilyen szolgáltatással az ársáv tetején lévő 50 forintos kilométer árakkal a 400 kilométeres és négyórás Miskolc és Sopron közötti utazás 20 ezer forintra jönne ki egy négyfős társaságnak.

Ehhez még vegyük hozzá a vezető nélküli autók belső elrendezésének új lehetőségeit vagy például a filmnézést, mint lehetséges kényelmi szolgáltatást, ami egy átlag taxiban nem lehetséges.

Egy szó, mint száz: Wuhan városában ez már a jelen, miként San Francisco városában is az a Waymo (ez az Alphabet/Google önvezető autókkal foglalkozó leányvállalata) teljesen önvezető szolgáltatása.

A Waymo szolgáltatása idén június 25-től mindenki számára elérhető a kaliforniai városban, ahogyan azt a cég az alábbi 22 másodperces kisfilmben be is mutatja:

Kínában eközben egyre több városban érhető el robotaxi szolgáltatás, miközben az Egyesült Arab Emirátusok és Szaúd-Arábia is intenzíven teszi fel magát az önvezető autózás USA és Kína által uralt térképére.

Látva a globális folyamatokat megállapíthatjuk azt, hogy amennyire vezette a Tesla 4-5 évvel ezelőtt az EV forradalmat, annyira nem vezeti az aktuális AV (autonomous vehicle – önvezető jármű) kibontakozást. Az írás elején már idézett Jefferies elemző szerint a jövő útja ebben a totális közlekedési és szállítási átalakulásban az lesz, hogy az önvezető autófejlesztők partnerségre lépnek majd az olyan telekocsi és utazásmegosztó vállalatokkal, mint az Uber. És ezekben a partnerségekben nagyon jó pozíciója lesz az Ubernek és a hasonló vállalatoknak például a kihasználtság és az árazás menedzselési képességük miatt.

A múlt csütörtöki Tesla Robotaxi nap is ezt a percepciót erősítette meg a befektetői társadalomban. Azt, hogy a digitálisan jól pozicionált utas- és áruszállítási vállalatoknak nem kell félniük attól, hogy a Tesla majd a saját önvezető autóflottájával kiszorítja őket erről a piacról a világ nagyvárosaiban.

A címben feltett kérdésre tehát a jelenlegi tudásunk alapján inkább az igen a válasz, jelenleg fogatlan oroszlánnak tűnik a Tesla ebben a robotaxi versenyfutásban.

Két záró kérdést azonban muszáj a Tesla és Elon Musk kapcsán feltenni. Az egyik az, hogy ha nem az önvezetésben, akkor más technológiai területen lesz-e még valamilyen, a Tesla korai diadalmenetéhez hasonlóan nagy durranása Elon Musknak a közeljövőben? Erre a kérdésre szinte teljes bizonyossággal igennel válaszolnék. A másik kérdés pedig az, hogy ez a nagy durranás vajon jövedelmező lesz-e a Tesla részvényesei számára? Na ebben egyáltalán nem vagyok biztos…

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Fenekestül felfordult az autópiac

Olvasási idő: < 1 p
Az autópiac harminc éve sokkal egyszerűbb volt, mint ma. Voltak benzin- meg dízelmotoros autók, most meg ezek mellett ott vannak a hibrid, a plug-in hibrid és a teljesen elektromos autók is. Egyre bonyolultabb döntés egy autó vásárlónak kitalálnia, hogy melyiket vegye.
picture

Ezeket az elektromos autókat veszik most Kínában

Olvasási idő: < 1 p
Érdekesen alakult a 2023-as év az autógyártók számára Kínában. Az elektromos autók térnyerése ahogy azt várni lehetett, a nagy múltú európai autógyártók perifériára szorulását hozta ezen a piacon.
picture

Repül a bálna

Olvasási idő: 7 p
Ha szeptember eleje, akkor a Softbank és Masayoshi Son az ügyeletes hírszállító a technológiai részvények piacán. Valószínűleg persze megkímélné ettől magát a japán úriember. Tavaly a WeWork tőzsdei bevezetésének kudarca volt az egyik fő hír, idén pedig az úgynevezett Nasdaq-bálna.