Újabb nagy sikersztori tőzsdei bevezetésére készül a régió

Tőzsdei bevezetésre készül Lengyelország legnagyobb kiskereskedelmi lánca a Zabka. A több mint tízezer üzlettel rendelkező lánc részvényeiben már javában zajlik a könyvépítési folyamat, de csak október 17-én lehet majd először kereskedni a varsói tőzsdén.

picture

A Zabka növekedési sztori, idén a román piacon is megvetette a lábát egy élelmiszerforgalmazó felvásárlásán keresztül, és már húsz üzletet meg is nyitottak. Terveik szerint 2028-ra már 14 500 üzletük lesz a két kelet-közép-európai országban, boltjaikkal a kisebb városokban is találkozhat a lakosság. Az új üzletek lokációjának tervezésekor nagymértékben hagyatkoznak mesterséges intelligencia által támogatott elemzésekre, melynek köszönhetően mára a lengyel lakosság negyvennégy százaléka él kevesebb mint ötszáz méterre egy Zabka üzlettől.

A cég franchise-rendszerben működik, üzleti modelljük szerint a bérlési, marketing és központi költségeket a Zabka vállalja, míg a franchise partnerek elsősorban az üzemeltetési és bérköltségekért felelősek. A tényleges értékesítések után a franchise partnerek meghatározott marginban részesülnek, ami egy átlagos lengyel fizetésnél valamivel magasabb jövedelmet biztosít a franchise partner dolgozóinak számára.

A FRANCHISE PARTNEREKEN KERESZTÜLI ÉRTÉKESÍTÉS MELLETT SAJÁT MAGA GYÁRTOTT, ELŐRE CSOMAGOLT KÉSZÉTELEK FORGALMAZÁSÁVAL, HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL, VALAMINT CATERING SZOLGÁLTATÁSSAL IS FOGLALKOZIK KÜLÖNFÉLE ALMÁRKÁIN KERESZTÜL.

Technológiai fejlődés terén tett erőfeszítéseit pedig mi sem mutatja jobban, minthogy már negyvennégy alkalmazott nélküli üzlettel rendelkeznek a lengyel és német piacon. Nem csak az üzletek száma, a pénzügyi teljesítménye is impresszíven növekedett az elmúlt években. Kétezer óta az értékesítés átlagosan 23 százalékkal, míg az üzletek száma tizenöt százalékkal nőtt évente, így 2023-ban a bevétel a 19,8 milliárd, a korrigált EBITDA a 2,8 milliárd zlotyt is meghaladta, viszont a nettó profit csupán 356 millió zloty volt.

A növekedés hátulütője a magas eladósodottság, ami több mint 8,4 milliárd volt június végén, ami az EBITDA nagyjából háromszorosa. Ez a tőzsdei bevezetés után sem fog megváltozni, mert az IPO keretében tőkebevonásra nem kerül sor, a tulajdonosok részleges exitálása valósul csak meg. Az ajánlati ársáv 20 és 21,5 zloty között lett meghatározva. A háromszáz millió darab új törzsrészvény kibocsátásával így majd ötmilliárd euró lehet a cég piaci kapitalizációja, mivel az újonnan kibocsátott részvényekkel együtt egymilliárdos részvénydarabszámmal fog rendelkezni a vállalat.

picture

Óriási lehetőségek vannak a lengyel piacban

Ugrott a lengyel tőzsde a választási eredmények hatására, de a lengyel gazdaság egésze is nagy lehetőségek előtt áll. Milyen cégekre érdemes odafigyelni, miért lehet érdemes éppen most befektetni az országban?

Az ársáv teteje valamivel nyolc alatti EV/EBITDA szorzót implikál, ami a lengyel versenytársak árazásához képest fairnek mondható, ugyanakkor a magas adósságfinanszírozás miatt a P/E szorzó vonatkozásában elég magas árazást vetít előre. Ez a jövőbeli növekedési potenciálon túl azzal magyarázható, hogy a 2023-ban elért 1,9 százalékos profit marzsát rövidtávon 2,5-3,0 százalékra, középtávon pedig 4,5 százalékra szeretné feltornászni.

EZT ELSŐSORBAN AZ JAVÍTHATJA, HOGY AZ IPO-T KÖVETŐEN A BANKHITELEINEK FINANSZÍROZÁSI KÖLTSÉGE SZÁZ BÁZISPONTTAL CSÖKKENHET, AMI A MAGAS TŐKEÁTTÉTELI MUTATÓKAT FIGYELEMBE VÉVE POZITÍV HATÁST GYAKOROLHAT A PROFITRA.

A hitelállománya utáni kamatfizetés nem adóalap-csökkentő tétel, emiatt a magas effektív adókulcsa tovább rontja a jelenlegi nettó eredményt. A tervek szerint ezeket a hiteleket a következő évek során lecserélik, ami további eredményjavulást eredményezhet köszönhetően annak, hogy az effektív adókulcs az idei féléves harminchat százalékról év végére már kb. huszonöt százalékra, középtávon pedig akár húsz százalékra is lecsökkenhet a várakozások szerint. Ahogyan a fenti táblázatban is látható, ha a középtávon elérni kívánt 4,5 százalékos nettó profit marginnal számolunk, az már a versenytársakéhoz közelítő P/E alapú árazást vetíthetne előre.

A Zabka a lengyel tőzsde történetének negyedik legnagyobb bevezetése, ebből kifolyólag várhatóan 2,5 százalék körüli súllyal a WIG 20 index 15-16. tagjává is válhat leghamarabb jövőre. Az indexbe való bekerülés ugyanis a tavalyi román Hidroelectrica IPO-val ellentétben a Zabka esetében nem lesz automatikus, arra leghamarabb várakozásunk szerint jövő tavasszal kerülhet majd sor.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

DIGI, a román sikersztori!

Olvasási idő: 3 p
A legégetőbb kérdés, hogy hogyan lehet hazánkban is olyan környezetet teremteni, hogy ilyen vállalatok maguktól létrejöjjenek.
picture

Az IPO, amely az egész román piacot felforgathatja

Olvasási idő: 4 p
Hamarosan indul a Hidroelectrica IPO jegyzése, ami az egész román piacra hatással van. A román árampiacon nemcsak a megtermelt áram mennyisége és annak minősége miatt kiemelkedő fontosságú a Hidroelectrica, hanem az árampiacon betöltött balanszírozó tevékenysége miatt is.

picture

A lengyel Amazon!

Olvasási idő: 2 p
Rengetegen megénekelték már az Allegro, azaz a “lengyel Amazon” tőzsdére hozatalának történetét. A dolog most igazából azért pikáns, mert mára a valós vevők nagy része víz alatt van, bukóban ül ezen a részvényen, cserébe kénytelen tartani.