Jensen Huang: az Nvidia mögött álló zseni

picture

Ha valami nagy dolgot akarunk létrehozni, az nem lesz egyszerű, és amikor valami nem egyszerű, azt nem fogjuk mindig élvezni.

– vallja Jensen Huang, az Nvidia alapító-vezérigazgatója. Az általa vezetett cég az utóbbi évek egyik legnagyobb tőkepiaci sztorija, szárnyalása minden képzeletet felülmúlt, a siker mögött pedig évtizedek kitartó és módszeres építkezése áll. Jensen Huang az alázatos munkában hisz, nem abban, hogy az ideális munkahelyen mindig mindenki jól érzi magát.

Nem szeretek minden egyes munkával eltöltött napot, nem minden nap okoz örömet, de nem kell, hogy az öröm definiáljon egy jó napot.

– mondja. A chipgyártó óriás mára már a második legértékesebb cég a világon, alig lemaradva az Apple mögött. Az Nvidia nem mindennapi alapító-vezérigazgatójának portréja következik.

Huang Jensen 1963-ban egy tajvani, kínai származású családba született, édesapja vegyészmérnök, édesanyja tanár volt. Ötéves korában a család Thaiföldre költözött, majd Jensent szülei kilencéves korában, a vietnámi háború okozta bizonytalanságok miatt bátyjával együtt az Egyesült Államokba, a Washington állambeli Tacomában élő nagybátyjukhoz küldték. Hogy felkészítse a fiúkat a költözésre, Jensen édesanyja, aki nem beszélt angolul, minden nap véletlenszerűen kiválasztott a szótárból tíz angol szót, amit megtanított a gyerekeknek.

Nagybátyjuk a testvérpárt tévedésből egy bentlakásos javítóintézetbe küldte a Kentucky állambeli Oneidába, amiről azt hitte, hogy egy vallásos, magas presztízsű bentlakásos akadémia. Itt Jensen bátyját egy dohányfarmon dolgoztatták, míg őt mosdók tisztítására fogták be. A két fiú eleinte nehezen illeszkedett be, de az idő múlásával képesek voltak megtalálni a közös hangot a társaikkal. Jensen szobatársa egy 17 éves analfabéta fiú volt, akit Jensen olvasni tanított, cserébe ő megtanította fekve nyomni. A javítóintézet mellett a Huang testvérek egy állami iskolába jártak, ahol Jensen a kezdeti nyelvi akadályok ellenére kiemelkedően tanult.

Két évvel később a szüleik is követték a gyerekeket az USA-ba, akikkel Oregon államban telepedtek le. Az Oregonban eltöltött középiskolás évei alatt Jensen versenyszerűen pingpongozott, amivel felkerült a nemzeti ranglistára, emellett egy Denny’s étteremben dolgozott.

Jensen tizenhat évesen ballagott el a középiskolából, majd az Oregon Állami Egyetemen alap-, és a Stanford Egyetemen mesterszakos villamosmérnöki diplomát szerzett. Az oregoni egyetemen ismerte meg későbbi feleségét, Lori Millst (Lori Huang). Az egyetemi tanulmányait követően a professzionális karrierjét az AMD mikroprocesszor-tervezőjeként kezdte, majd az LSI Logic-nál dolgozott, ahol a vállalati ranglétrát végigjárva az egyik divízió élére került.

Nvidia alapítás

Az Nvidiát 1993-ban, harminc évesen, Chris Malachowskyval és Curtis Priemmel közösen alapította meg, aminek indulása óta, már több mint 30 éve tölti be a vezérigazgatói pozícióját. Érdekesség, hogy a ma már több mint 3000 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező vállalatot a három alapító egy Denny’s gyorsétteremben tartott meetingen alapította meg. Az alapítás eredeti célja a grafikusan intenzív számítógépes játékipar hardverigényének a kielégítése volt, így az első termékek grafikus kártyák voltak. A vállalat 40 ezer dolláros alaptőkéje mellé viszonylag gyorsan szereztek nagyjából 20 millió dollárnyi befektetést kockázati tőkealapoktól, aminek segítségével az Nvidia képes volt átvészelni a kezdeti nehézségeket és kiemelt pozíciót szerezni a félvezető szektorban.

Azonban a későbbi sikerek ellenére az első évek sok nehézséget tartogattak az alapítók számára. Az Nvidia 1997-ben elkészült RIVA 128 nevű grafikai processzora bemutatását megelőzően mindössze 30 napra elegendő készpénze volt a vállalatnak. A termék ugyan sikeres lett, amivel a vállalat megmenekült, viszont erre emlékezve az Nvidia nem hivatalos mottója, amit Huang aztán előszeretettel használt is előadások és meetingek kezdetén: „A vállalatunk 30 napra van a megszűnéstől”.

AZ IGAZI ÁTTÖRÉST 1999-BEN A GEFORCE 256 NEVŰ TERMÉK HOZTA MEG A VÁLLALAT SZÁMÁRA, AMIT AZ ELSŐ GPU-KÉNT TARTANAK SZÁMON. A TERMÉK A SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKÁK FELGYORSÍTÁSÁVAL FORRADALMASÍTOTTA A SZÁMÍTÓGÉPES JÁTÉKOK VILÁGÁT.

Saját elmondása szerint az Nvidia alapításakor fogalmuk sem volt, hogyan kell egy vállalatot megalapítani, nemhogy vezetni, és utólag úgy vélekedik, hogy ha tudta volna mennyi nehézség áll az útjukba később, bele sem kezdett volna. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy a megélt kezdeti nehézségek megalapozták a későbbi sikereket, mert arra kényszerítették őt, hogy jobb vezetővé váljon.

A GPU-k okozta áttörést megelőzően Jensennek nehéz döntést kellett meghoznia. Az első grafikus kártyák tervezetét több ügyfelüknek, vevőjüknek is bemutatta, akik rendre elutasították azokat, mivel túl erős teljesítménnyel rendelkeztek az akkori felhasználási területeikhez képest, viszont emiatt jóval drágábbak is voltak. Huang vállalta a kockázatot és nem hallgatott a vevőire (akik vezető technológiai és elektronikai vállalatok voltak) és folytatta a grafikus processzorok fejlesztését.

picture

Ha megelőzöd a másodikat, hányadik leszel?

Jelenleg az Nvidia a harmadik legértékesebb amerikai cég. Még. Lehet, hogy mire megjelenik ez az adás, már az Apple-t megelőzve a második legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező egyesült államokbeli tőzsdei vállalat lesz.

Terjeszkedés és AI láz

Huang vezetése alatt az Nvidia a kezdeti, videójátékokra koncentráló üzleti modellje mellett folyamatosan bővítette tevékenységi köreit. Jensen hamar felismerte a GPU-k kiemelkedő potenciálját más területeken is, így a vállalat belépett a mesterséges intelligencia, a professzionális vizualizáció és az adatközpontok területeire is. A CUDA platform 2006-os bevezetése lehetővé tette, hogy a fejlesztők kihasználják a GPU-k teljesítményét olyan feladatokhoz, mint a tudományos kutatás, az adatbányászat és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések.

EZ KULCSSZEREPET JÁTSZOTT ABBAN, HOGY AZ NVIDIA AZ AI-FORRADALOM VEZETŐ SZEREPLŐJÉVÉ VÁLJON.

Az elmúlt évek során az Nvidia a mesterséges intelligencia mellett a mélytanulás és az autonóm járművek piacán is jelentős növekedésre volt képes. Huang előre látta, hogy a jövő technológiái, mint például az önvezető autók, a félvezetők számítási teljesítményére fognak támaszkodni, mára pedig ezeken a területeken az Nvidia chipjei megkerülhetetlenné váltak.

Személyes élet és filozófia

Jensen Huang személyiségét a közeli ismerősei szerint a szerénység és a visszafogottság jellemzi, de ugyanakkor céltudatos és ambiciózus is. Feleségével három gyermekük van, akik a technológiai ipar iránti szenvedélye mellett az élete központjában állnak.

A talán túlzónak tűnő összehasonlítás nem véletlen és valójában kicsit sem túlzó, Jensen a munka-magánélet kapcsolatot nem bonyolítja túl. Saját elmondása szerint minden reggel öt órakor kel fel és lefekvésig dolgozik, a hét minden napján. Azt mondja, amikor nem dolgozik, akkor is a munkáján gondolkozik. Az utóbbi időben ezen annyit változtatott, hogy már csak 6 órakor kel ki az ágyból, nehogy túl korán keltse fel kiskutyáit.

Ahogyan a cikk bevezetőjében is említettük, inkább hisz a kemény és kitartó munkában, mint az örökké élvezetes munkában, szerinte így lehet csak igazán értékelni az elért eredményeinket. Jensennek nincs állandó irodája, folyamatosan utazik az Nvidia központjai között. Előnyben részesíti a laposan tartott szervezeti struktúrát, így nagyjából 50 ember jelent személyesen neki, akiktől elvárja, hogy mindig a lehető legmagasabb szinten teljesítsenek, és képesek legyenek minél kevesebb utasítással dolgozni és eredményeket elérni.

Huang tulajdonában jelenleg az Nvidia részvények kb. 3 százaléka van, vagyonát a Forbes 112 milliárd dollárra teszi, amivel a jelenleg világ 13. leggazdagabb embere. Ennek ellenére szívesebben beszél a vállalat kiemelkedő termékeiről és a nagyszerű csapatáról, mintsem saját vezetői sikereiről. Elmondása szerint sohasem a pénz hajtotta, hanem a vágy, hogy innovatív technológiákkal változtassa meg a világot. Világnézete szorosan kapcsolódik ehhez a hithez.

ÚGY GONDOLJA, HOGY A TECHNOLÓGIA KÉPES MEGOLDANI A VILÁG LEGNAGYOBB KIHÍVÁSAIT,

valamint hisz abban, hogy a technológiai fejlődés nem csupán egy eszköz a gazdasági növekedéshez, hanem egy út is, amelyen keresztül az emberiség képes lehet jobbá tenni az életkörülményeit és fenntartható jövőt teremteni magának. Ezt a filozófiát az NVIDIA vezetésében is alkalmazza, ahol az innováció és az új ötletek mindig elsőbbséget élveznek, míg a cél olyan technológiák létrehozása, amelyekre a jövő iparágai épülhetnek.

Steve Jobs fekete garbójához hasonlóan Jensen Huang fekete bőrkabátja is kultikussá vált az „Nvidia-, és Huang-fanok” körében, a vezérigazgató szinte minden megjelenésén ilyen ruhadarabot visel. A Business Insider és a Yahoo is hat különböző stílusú fekete bőrkabátot fedezett fel rajta 2017-óta. Elmondása szerint az öltözék hátterében a praktikusság áll. Utál vásárolni, így felesége teszi ezt helyette.

Tetoválás és Jensanity

Az alapvetően visszafogott személyisége ellenére Jensen nagyon érti, hogyan kell nagy felhajtást csinálni. Az Nvidia 1999-ben lépett tőzsdére, majd, amikor a részvényárfolyam elsőként elérte a 100 dollárt, Jensen a vállára tetováltatta a vállalat logóját.

A vállalat részvényeit több körben is felosztották, így, ha valaki a tetoválás bemutatásakor (ami valljuk be nem egy rossz alternatív indikátor) Nvidia részvényekbe fektetett, az a mára több, mint 10 ezer százalékos teljes hozamra tehetett szert. Hogy a felosztásokat és az elképesztő tőzsdei teljesítményt szemléltessük, ha valaki 1999-ben a tőzsdére lépéskor vett egy darab Nvidia részvényt majd azt a mai napig tartotta volna további vételek nélkül, az a mai nap 480 darab részvény tulajdonosa lenne.

Ez azt jelenti, hogy az 1999-ben 12 dolláron tőzsdére bevezetett értékpapír a mai napig tartva piaci értéken több, mint 60 ezer (!) dollárt érne, és ebben a (nominális) hozamban az osztalékok még fel sincsenek tüntetve. Huang személye köré hatalmas rajongótábor gyűlt össze az évek alatt. Tajvanban kiemelt népszerűségnek örvend, gyakorlatilag popsztárként kezelik, a jelenség a médiában a „Jensanity” elnevezést kapta.

Ha fentebb azt írtam, hogy a tetoválás jó indikátora volt a későbbi kiemelkedő tőzsdei teljesítménynek, akkor az alábbi képről, ami vélhetően a Jensanity legelképesztőbb megnyilvánulása volt, talán pont az ellenkezőjét mondhatnánk el. Természetesen óva intek mindenkit, hogy bulvárlapokra hivatkozva hozzon befektetési döntést, mindenesetre érdekes a világ második legértékesebb vállalatának az első emberét ezeken a fotókon látni.

A Jensanity mellett egy másik híres Jensennel kapcsolatos fogalom a Huang törvénye lett. Ennek az eredete Moore törvényéhez köthető, ami a félvezetők fejlődési sebességét írja le. Eszerint egy integrált áramkörben található tranzisztorok száma nagyjából kétévente megduplázódik. Jensen ezzel szemben azt állította, hogy a GPU-k teljesítménye ennél sokkal gyorsabb ütemben lesz képes növekedni, innen a Huang törvénye elnevezés.

JENSEN AZ NVIDIÁNAK KÖSZÖNHETŐ ELKÉPESZTŐ MÉRETŰ VAGYONÁBÓL ADOMÁNYOZÁSRA IS FORDÍT.

Ezen tevékenységének a középpontjában az a cél áll, hogy mindenkinek legyen lehetősége és eszköztára egy jobb jövő megteremtéséhez, természetesen elsősorban a technológián keresztül. Éppen ezért korábbi alma matereit adományokkal segítve mérnöki laborokat, valamint kollégiumokat hozott létre.

Érdekesség, hogy Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője kutyáját az Nvidia után nevezte el. A tetoválásos párhuzam kedvéért, ha valaki 2017-ben, amikor Cramer a Twitteren közzétette új házikedvencét, Nvidia részvényt vásárolt volna, az most több, mint 3000 százalékos nyerő pozícióban ülne.

Jensen Huang jövőképe továbbra is meghatározó az Nvidia életében. A mesterséges intelligencia, az önvezető autók és az adatközpontok piacának növekedése egyre inkább előtérbe helyezi a GPU-k fontosságát. Huang hisz abban, hogy az AI a következő évtizedek legnagyobb technológiai áttörése lesz, amelynek a fejlődésében a cég termékei kulcsszerepet játszhatnak, így Huang vezetésével az Nvidia még sokáig az innováció és a technológiai fejlődés egyik legfontosabb szereplője maradhat.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Hogyan tovább Nvidia?

Olvasási idő: 6 p
Tőzsdetörténelmi menetelést mutattak be az Nvidia részvényei 2024 első félévében, de a nagy kérdés az, hogy miképpen folytatódik a történet innen. A közeli és távolabbi jövőre alapvetően háromféle lehetőség kínálkozik.
picture

Nvidia, a szemünk előtt játszódó gazdaságtörténelem

Olvasási idő: 2 p
Lehet játszani a számokkal, de ami tisztán látszik az az, hogy az Nvidia 2023-as és 2024-es éve maga az előttünk játszódó tőzsde- és gazdaságtörténelem.
picture

Az Nvidia az AI-aranyláz legnagyobb nyertese

Olvasási idő: 6 p
Körülbelül olyan pozícióban van az Nvidia napjaink mesterséges intelligencia aranylázában, mint amilyen helyzetben az alaszkai kocsmáros volt a valódi aranyláz idején.