Józan és reményteljes programmal fog tarolni a Munkáspárt
Kezdjük rögtön a lényeggel: az okos, piacbarát, EU-barát programmal induló, komoly ember által vezetett Munkáspárt fog hatalmas győzelmet aratni a július 4-i választásokon Nagy-Britanniában.
Nem kis dolog ez manapság. Radikális pártok előretörésére, szélsőjobboldali és szélsőbaloldali megbolondulásra, orosz titkosszolgálatok aktív intézkedéseivel fertőzött politikai erőkre, törékeny és tehetetlen koalíciós kormányokra gondolhat, aki követi az európai kulcsországok fejleményeit, és engedi magát elsodorni a triviális üzleti és lélektani törvényszerűségek mentén működő médiaipar hullámaival.
Pedig a helyzet szerencsére korántsem ilyen egyszerű. A politika természetes ingahatásai éppúgy teszik a dolgukat, ahogy az ellenzéki politizálás kommunikációs logikája is sokszor átadja a helyét a kormányzás feladatainak, a valóság próbáinak. Igaz, hogy korábban kiszámíthatóságot, biztonságot adó, nagymúltú pártok rogytak és rogynak térdre Európa-szerte, de a túlélők között találunk olyanokat is, amelyek őrzik meghatározó súlyukat, vagy akár éppen történetük legnagyobb sikerei előtt állnak.
- A fontosságát tekintve alaposan felértékelődött Lengyelországban az utolsó választáson az európai értelemben vett jó kormányzás eszméje diadalmaskodott a politikai technológiává kovácsolt irracionalitással és a modern babonával szemben.
- Olaszoroszágban ismét kiderült, hogy a pálya szélén ugató radikális kutyából egyik pillanatról a másikra lehet elkötelezett européer, józan atlantista, technokrata gazdaságpolitikai szemléletű szalonna, ha a megfelelő út bejárása után kerül kormányra.
- A Spanyolországból érkező belpolitikai híreket olvasva gyakran valóban olyan érzésünk támadhat, mintha ott folyamatos kormányválság lenne, ehhez képest hat éve ugyanaz az európai kitekintésű, centrista miniszterelnök van hivatalban.
- Németországban minden második héten szét akar esni a három gyengélkedő pártból álló kormánykoalíció, a szélsőjobb erősödése uralja a címlapokat, miközben az ellenzékben lévő CDU/CSU az érintetlen támogatottságával magabiztosan készülhet a kormányzása a következő választás után.
- A brit választások pedig a jó kormányzás igényét és mércéjét támasztó európai megfigyelőknek egy olyan nagyságrendű pozitív fejlemény ígéretét hordozzák, sajnos már az Európai Unión kívül, de nagyon is Európában, amilyenre már régen nem volt példa.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy a felelőtlenség, az opportunista romlottság, és a tragikus ostobaság elegyéből saját maga által kevert mérget végre ki kell innia a brit konzervatív pártnak, amely a brexit vesszőfutásába vitte, majd kormányozhatatlanná és sokszor nevetségessé tette a büszke Britanniát. Ez is fontos fejlemény, valószínűleg jó hatással van az egész európai politikára az, ha kiderül: nemcsak az ellenfélnél kevésbé agresszív, kevésbé becstelen kampánnyal, hanem egészen egyszerűen rossz kormányzással is meg lehet bukni, méghozzá nagyon. Úgy korrekt, ha hozzátesszük, hogy a konzervatív párt lezüllesztésének legfontosabb alakja, a politikai tehetségét tekintve jobb sorsra érdemes Boris Johnson az Ukrajna elleni orosz agresszió kapcsán azt tette, amit kellett, akkor, amikor kellett, határozottan és felelősen – ellentétben a döbbenetesen későn ébredő Olaf Scholz-cal, vagy a saját diplomáciai mozgásterét súlyosan túlértékelő Emmanuel Macronnal.
Talán még a rossz kormányzás és a politikai elhülyülés megérdemelt megbüntetésénél is fontosabb az, hogy egy olyan Munkáspárt készül története legnagyobb választási győzelmével átvenni a kormányrudat, amely az ellenzékben töltött közel másfél évtized alatt a politikai extrémitások és az általuk hordozott kockázatok terén megjárta a végleteket, majd visszatért középre, a valóságba, és így, ebben az állapotában, populista idiotizmus és felelőtlen ígéretcunami nélkül, egy hiteles és józan ember vezetésével kapja meg a felhatalmazást a kormányzásra.
Szocialisták a kapuk előtt?
A következő évek egyik legfontosabb kérdése, hogy mikor, milyen körülmények között, milyen programmal kerülnek közelebb a szocialisták a hatalomhoz az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Vannak jó, kellemetlen, és egészen rettenetes forgatókönyvek is.
Döbbenetes volt végigkövetni, ahogy a progresszív, technokratikus szemléletű, a hozzáértést és az intellektuális minőséget vezérlő elvként használó, aztán a 2003-as iraki háborút előkészítő gyalázatos hazugságokban sajnálatos módon erkölcsileg megsemmisült Tony Blair pártja szinte ellenállás nélkül megadta magát a saját balszélének. Jeremy Corbyn vezetésével a Munkáspárt marxista alapokra helyezte a programját, a kapitalizmus meghaladására készült, nem csak úgy általában, hanem a konkrét ágazati politikák terén, és hatalmas energiával, nem lebecsülendő karizmával igyekezett a brexit-katasztrófa káoszát felhasználni élete álma, a radikális baloldali fordulat végrehajtására.
Túlbecsülhetetlen jelentőségű szerencse egész Európának, hogy a brit választók a 2019-es választásokon még bedőltek Boris Johnson brexit-show-jának, és így nem a Jeremy Corbyn által fémjelezett forradalmi felforgatás programjával, hanem a gazdasági, ökológiai racionalitás, a szakszerű igazgatás, a fegyelmezett költségvetés, és a piac társadalmi értékteremtő ereje mellett elkötelezett, nem mellesleg az EU-ból való kilépést mindvégig hangosan és egyértelműen ellenző Keir Starmer vezetésével kerül kormányra júliusban a Munkáspárt.
Keir Starmer, egészen pontosan Sir Keir Starmer, akit főügyészi hivatalviselésével összefüggésben ütöttek lovaggá tíz évvel ezelőtt, egész előéletében és személyében az ellenkezőjét hordozza mindannak, amit a lezüllő színvonalú európai politika felszínre hozott az elmúlt másfél-két évtizedben. Ami nem feltétlenül ér akár egy fabatkát is, ha nincs mögötte valóságos, a kormányzást alátámasztani tudó politikai erő – ugyanez az ember, ugyanezekkel az értékekkel öt évvel ezelőtt még egy ellenzékben vergődő párt forradalmárlelkületű elnökének belső ellenzékeként kínlódott.
Július 4-én azonban az ellenzék ellenzékéből induló Keir Starmer a közvéleménykutatások szerint elsöprő győzelmet arat, és akkora többséget szerez a brit alsóházban, akkora diadalt arat a felelős politizálás ethoszának, amely egyetlen európai politikai vállalkozónak sem fogja elkerülni a figyelmét.
BREXIT IDE, BREXIT ODA.
(A cikk először a G7.hu oldalon jelent meg 2024. június 26-án. Borítókép: a Munkáspárt elsöprő győzelme várható a július 4-i választásokon, forrás: Michael Kappeler/Zuma Press)
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
