Az igazi férfinak gyára van
A világ legértékesebb technológiai vállalatait kollégiumi szobákban, garázsokban és éttermekben indították olyan vállalkozó szellemű fiatalok, akik még 30 évesek sem voltak amikor megalapították cégeiket. Bill Gates és Mark Zuckerberg 19, Steve Jobs, 21, Jeff Bezos és Jensen Huang 30 évesen kezdetek bele abba, amikből a világ jelenlegi legnagyobb vállalatai kinőttek.
Ha e sorok olvasói közül valaki most 40-es 50-es éveiben járva esetleg elszomorodna, hogy esélye sincs már vállalkozóként igazán nagyot alkotnia, ne tegye. Az alábbi írás egy olyan emberről szól, aki 55 évesen kezdett bele a vállalkozásába, és sikerült felépítenie a világ legnagyobb chipgyárát, méghozzá nem is abban az országban, ahol előtte élt. Ő Morris Chang, a gyár pedig a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC).
„Az igazi férfiaknak gyáruk van” – mondta a szintén a félvezetőiparban vállalkozó Gordon Campbell Changnak 54 éves korában. Chang ekkor éppen a General Instrumentsnél dolgozott, ahová a Texas Instrumentsnél töltött több mint 25 éve után ment át operatív igazgatónak. És ez a félig vicces mondat elültette Chang fejében a saját gyár megalapításának magvait.
Az ötvenes éveinek közepén járó Chang sikere gyáralapítóként egyébként valójában nem is ritka, nemrég közgazdászok egy csoportja azt vizsgálta, hogy az idősebb vállalkozók sikeresebbek-e, mint a fiatalabbak. 2007 és 2014 között alapított amerikai társaságok 2,7 millió amerikai cégalapítóját vizsgálták. A vállalkozók átlagéletkora cégük alapításakor 41,9 év volt. A leggyorsabban növekvő cégek esetében ez a szám 45 volt. A kutatásban azt is megállapították, hogy az 50 éves alapítók majdnem kétszer akkora eséllyel értek el jelentős sikereket, mint a 30 éves alapítók, míg a legalacsonyabb esélyekkel a 20-as éveik elején járó alapítók rendelkeztek. „Vannak olyan ötletek, amelyek csak akkor születhetnek meg, ha valaki már megjárta a világot, és volt már igazi munkája” – mondta Pierre Azoulay, az MIT Sloan School of Management professzora, a tanulmány egyik szerzője. „Ezeket a kihívásokat jellemzően nem a húszévesek oldják meg, mert a megoldás elképzeléséhez közelről és személyesen kell megismerni a vállalati ügyfelek problémáit.”
A chipgyártás sem az a terület, ahová bárki csak úgy átnyergel valamelyik másik iparágból és aztán ott egy fantasztikus új vízióval felforgatja azt. És hát valóban, Chang sem a mezőgazdaságból, vagy a szolgáltatási szektorból érkezett a TSMC megalapításához. Morris Chang olyan hosszú karriert futott be a chipgyártásban, hogy akkor is az iparág legendája lett volna, ha 1985-ben visszavonul, és élete végéig csak az unokáival monopolyzik.
Ehelyett ő újra feltalálta magát. Aztán forradalmasította az iparágat. De a chipgyártásban nem a kora ellenére lett igazán sikeres, hanem pontosan a kora miatt tudott igazán sikeres lenni, hiszen ehhez nagyon mélyrehatóan kellett ismerni ennek az iparágnak minden részét. Morris Chang pedig 1957 óta nem foglalkozott semmi mással, csak chipekkel.
A TSMC nem hasonlított egyetlen akkor létező félvezetőgyártó vállalathoz sem. Ma már mindannyian tucatnyi olyan eszközt használunk naponta, amibe a TSMC gyártja a chipeket, de a TSMC valójában nem tervezi és nem is forgalmazza ezeket a chipeket. Ez teljesen abszurdnak tűnt volna a TSMC létezése előtt, mert akkoriban a vállalatok olyan chipeket terveztek, amit maguk is gyártottak. Chang radikálisan újszerű elképzelése egy nagy félvezetőgyártó vállalatról az volt, hogy az kizárólag az ügyfelei által tervezett chipeket gyártja. Azáltal pedig, hogy a TSMC nem tervezte vagy értékesítette saját chipjeit, soha nem állt versenyben saját ügyfeleivel. Cserébe azoknak nem kellett saját gyártólétesítményeket üzemeltetniük, megspórolhatták a rendkívül kifinomult és drága üzemekkel való bajlódást.
CHANG ZSENIALITÁSA ABBAN ÁLL, HOGY A CHIPGYÁR MÖGÖTTI ÜZLETI MODELL ALAKÍTOTTA ÁT VÉGÉRVÉNYESEN AZ IPARÁGAT, ÉS TETTE A TSMC-T A VILÁGGAZDASÁGBAN NÉLKÜLÖZHETETLENNÉ.
A világban ez most az a nem egyesült államokbeli vállalat, amelyre az amerikaiak a leginkább támaszkodnak, és amelyről fontosságához képest mégis a legkevesebbet tudnak. Morris Changot sem igazán ismerik, pedig kellene hogy ismerjék. Az elmúlt 70 évben ugyanis ő alakította a chipgyártást, és 92 éves kora ellenére még mindig fontos szerepet játszik benne. Minden szakértő szerint vitán felül áll, hogy a világ legfontosabb technológiájának kialakításáért felelős személyek listájának első helyezettje Morris Chang.
A világ egyre inkább a TSMC-től függ, és mostanában egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy a romló amerikai-kínai kapcsolatban mit okozhat az, hogy ez a cég egy geopolitikailag sebezhető szigeten van. Abból is egy olyanon, amelyet Kína igazából sosem ismert el függetlenként, és amire mindig is a saját részeként tekintett.
Pedig ez történhetett volna másképp is. A 80-as évek elején a Texas Instrumentsnél a félvezetőgyártás divíziót már régóta Chang igazgatta, aki már ekkor is világosan kommunikálta a vezetőség felé, hogy ez lesz a jövő, és hogy a Texas Instrumentsnek erre kellene összpontosítani az energiáit. De a TI vezetői inkább a fogyasztói termékek értékesítésében látták a jövőt. Nagy fellendülés volt akkoriba világszerte az otthoni számítógépek piacán, és a cégen belüli erőforrás allokációnak végül egyértelműen ez a terület lett a kedvezményezettje. Chang a Texas Instrumentsen belül így légüres térbe került. Azt még taktikusan kivárta, míg lehívhatta részvényopcióját, de amikor ezzel megvolt, akkor 25 év után távozott a cégtől.
Ezután tett – a későbbiekben saját maga által is érthetetlennek mondott – rövid kanyart a General Instrumentsnél operatív igazgatóként, de itt egy éven belül felmondott. Ez 1985-ben történt. 54 éves volt, és fogalma sem volt, mihez kezdjen ezután. Tudta, hogy újra dolgozni akar, és voltak kockázati tőkebefektetőktől ajánlatai, melyeket talán el is fogadott volna, ha Tajvan nem hívogatja.
De Tajvanról egy K.T. Li nevű befolyásos tisztviselő ekkor már évek óta próbálta Changot átcsábítani Amerikából Ázsiába, hogy ő vezesse a szigetország vezető technológiai intézetét. És miután bezsebelte 25 év után a néhány millió dolláros részvényopcióját a Texas Instrumentnél, ezzel megteremtve magának azt az anyagi biztonságot amire Kínában született amerikaiként mindig is vágyott, kötélnek állt.
Egyáltalán nem volt biztos, hogy Tajvanon sikerül felépíteni egy igazán jó félvezetőgyártó vállalatot, de ehhez ott rengeteg lehetőség adott volt, és számomra akkor ez volt az egyetlen jó választás. Ezért mentem Tajvanra
– emlékszik vissza Chang erre az időszakra a The Wall Street Journalnak nemrég adott interjújában.
Mivel karrierje nagy részét Texasban töltötte, akkor úgy gondolta, hogy 15 tajvani év után majd az Egyesült Államokba vonul vissza nyugdíjas éveire. És ennek már majdnem 40 éve.
Morris Changnak 30 éves tapasztalata volt az iparágban új otthonába érkezésekor, és többet tudott a félvezetőkről mint szinte bárki más a világon, de egészen biztosan többet tudott mint bárki más Tajvanon. Amint elkezdte munkáját az Ipari Technológiai Kutatóintézetben, Changot azon nyomban behívták K.T. Li irodájába, ahol egy másodállás lehetőségét is bemutatták neki.
Ekkor ajánlották fel, hogy alapítsak egy félvezetőgyártó céget Tajvanon. Ez volt a TSMC kezdete
– mesélte el a kezdeteket Chang a lapnak.
Amikor munkához látott, részletesen megvizsgálta, hogy melyek Tajvan erősségei és gyengeségei a világban egy ilyen gyár felépítéséhez, és ezek alapján mi lehet Tajvan helye a világ chipellátási láncában. Azt rögtön tudta, hogy a vállalatnak nem lesznek erőforrásai ahhoz, hogy versenyezzen a Silicon Valley-vel a chipek tervezése, értékesítése és forgalmazása terén. Úgy vélte azonban, hogy lehet egy potenciális versenyelőnye a TSCM-nek: a chipek gyártása, de csakis azok gyártása.
Az ebben az időben már általa vezetett kutatócég ugyanis ekkor már több mint tíz éve kísérletezett félvezetőkkel, és ezeket az eredményeket tanulmányozva Changnak kellemes meglepetést okozott, hogy a szilíciumlapkákon lévő működő chipek százalékos aránya majdnem kétszer olyan magas volt Tajvanon mint az Egyesült Államokban.
A Gordon Campbellel történt beszélgetései is nagy hatással voltak rá, aki jól ismerte a gyárépítés és üzemeltetés gyötrelmeit és eredménytelenségét. Ő mindig úgy érezte, hogy az induló vállalkozások jobban járnak, ha chipeket terveznek, a gyártást pedig kiszervezik. A gyártás nélküli félvezető-előállítás üzleti modellje ekkor született meg, ugyanakkor Campbell gyorsan meggyőzte Changot, hogy az összes ilyen vállalatnak szüksége lesz valakire, aki legyártja nekik a saját chipjüket.
A TSMC-t végül a tajvani kormány 48 százalékos részesedésével, valamint a holland Philips elektronikai óriás mellett a tajvani magánszektor bevonásával közösen alapították. A vállalat motorja Chang volt.
A TSMC egy üzletimodell-innováció volt
– állítja Chang. „Az ilyen jellegű innovációkhoz szerintem az idősebb korosztály alkalmasabb mint a fiatalabbak.” Ehhez kapcsolódott még Chang hosszú pályafutása során kialakított személyes filozófiája is, mely szerint „ügyfeleink partnere kívánunk lenni.”
A TSCM több száz partner-ügyfele között pedig olyan cégek vannak, mint az Apple és az Nvidia. A TSMC által gyártott chipek vannak az iPhone-okban az iPad-ben, a Mac számítógépekben, így az Apple termeli a cég nettó árbevételének negyedét. Az Nvidiát pedig mindenki chipgyártónak nevezi, holott nem gyárt chipeket. Az Nvidia brutálisan sikeres chipjeit is a TSMC gyártja ugyanis.
A gyártás volumene teljesen felfoghatatlan: csak az Apple számára havonta több mint egy kvintillió tranzisztort állítanak elő. A világ chipek iránti éhsége tette a TSMC-t a világ egyik legértékesebb vállalatává amely által így a Chang tulajdonában lévő 0,5 százalékos részesedése is 3,5 milliárd dollárt ér.
„Természetesen nem a pénzt hajszoltam, amikor Tajvanra jöttem. Ami azt illeti, az általam felépített vállalatban való részesedésem is igen csekély volt. Számomra a fő sikerkritérium az volt 1985-ben, hogy felépítsek egy nagyszerű vállalatot. Úgy voltam vele, ha ez mégsem sikerülne, akkor is legalább olyannal foglalkozom, amihez értek és amit szeretek csinálni. Aztán úgy alakult, hogy az elképzelhető legnagyobb sikert tudtam elérni” – mondta a WSJ újságírójának zárásképp.
A régi katonák soha nem halnak meg. Csak elhalványulnak. Én egy öreg katona vagyok. Nem halok meg, de elhalványulok
– idézte fel Chang Douglas MacArthur tábornok 1951-es kongresszusi búcsúbeszédének szavait.
(Borítókép: Morris Chang, forrás: Getty Images)
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
