Az Apple minden 1 dollárból eltesz 25 centet

picture

A mellékelt ábra szépen bemutatja az Apple árbevételének és költségszerkezetének összetételét. Látható, hogy bár az elmúlt időszakban a növekvő szolgáltatásszegmens (Appstore) már az eladások negyedét teszi ki, de még mindig az iPhone eladások a legfontosabbak, az árbevétel felét adva – amely utána persze tudja növelni a szolgáltatások keresletét is.

Érdekesség az iPad-eladások gyengesége -20 százalékkal, ennek vélhetően a pandémia alatti „túlvásárlás” utáni visszaesés az oka. A lényeg: az Apple profitja még mindig az árbevétel negyedét teszi ki, amely a technológiai iparágban is korrekt, általában véve pedig kiemelkedő érték, a legtöbb vállalat 5-15 százalékos árbevételre vetített profitot tud elérni a fogyasztási cikkek vagy szolgáltatások értékesítésével. Ez a magas megtérülés az Apple esetében annak köszönhető, hogy nem szembesül igazi versennyel, aki Apple felhasználó, jellemzően nem vált már át másra.

(Borítókép: The Cube, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

A győztes mindent visz

Olvasási idő: < 1 p
A szoftverszektor legnagyobb szereplője, a Microsoft háromszor annyit ér, mint a második, a harmadik és a negyedik legnagyobb szoftvervállalat együtt. Az Apple pedig önmagában olyan értékes, mint az S&P 500 index 200 legkisebb vállalata együttesen. Tényleg a győztes mindent visz világrendben élünk?
picture

A 866 milliárd dolláros vacsora

Olvasási idő: 5 p
Az Apple 2013-tól mostanáig a forgalomban lévő részvényeinek több mint a 40 százalékát vásárolta vissza 500 milliárd dollárt is meghaladó értékben. Döbbenetes részvényesi értékteremtés zajlott le, ami valahol egy 2013 október eleji manhattani vacsora következménye is.
picture

A 3000 milliárd dolláros alma

Olvasási idő: 3 p
2023 eddig a technológiai vállalatok szárnyalásáról szólt. Az Apple újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor értéke felfoghatatlan magasságba került a június 30-i negyedév és félévzáró pénteki kereskedési napon azzal, hogy a tőzsdetörténelemben először átlépte a 3000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt.