A Wizz Air jelentése nem nyűgözte le a befektetőket

A Wizz Air január 26-án, csütörtökön tette közzé negyedéves pénzügyi jelentését, ami a cég körüli növekvő kockázatokról tanúskodik.

picture

A közép-kelet-európai régióban a fogyasztók egyre inkább küzdenek az elszálló inflációval. Ez pedig megkülönbözteti őket a még mindig sokkal jobb körülmények között lévő nyugat-európai fogyasztóktól. Ez a Wizz Airre nézve jóval kedvezőtlenebb a riválisokkal szemben, hiszen legnagyobb piaca továbbra is a KKE régió. (Ezt a megkülönböztetést időről időre elnézi a piac, ami félreárazáshoz vezetett korábban is.)

Annak ellenére, hogy a foglalási szintek nagyon jól állnak a szezonális mintákhoz képest a vállalat bevallása szerint, kifejezetten óvatosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy a jegyárak meddig emelkedhetnek tovább a közeljövőben.

Bár modellünk a vállalat útmutatásával egybehangzóan egyszámjegyű jegyáremelkedéssel számol, ez inkább optimista forgatókönyvet feltételez. Továbbá a Ryanair nemrég bejelentett regionális bővítése is nyomás alá helyezheti a jegyárakat a nagyobb kínálat és a fokozódó verseny miatt. Az ír légitársaság masszívan nyereséges lesz a márciussal záruló pénzügyi évben. Likviditása egyedülálló a teljes szektorban, ez pedig ellehetetlenítheti a Wizz Airt, hogy rövid távon versenyképes legyen a jegyárakban.

picture

Visszatérhetnek a vonzó repjegyárak

A Wizz Air piacain, elsősorban Közép-Kelet-Európában az utazási hajlandóság csökkenhet. A kereslet serkentése érdekében emiatt minden bizonnyal számos promócióra számíthatunk a következő hetekben.

A Wizz Air 6,8-as, két évre előretekintő P/E mutatón kereskedik, mely a saját historikus és a Ryanair jelenlegi értékeltségéhez képest is masszív diszkontot jelent. Ez ugyanakkor teljesen indokolt, figyelembe véve a versenytárs pénzügyi stabilitását és a Wizz rövid távú kilátásait.

A Wizz air jelentése nem nyűgözte le a befektetőket.  A bevételek 912 millió euróra rúgtak, míg az operatív veszteség 156 millió euró volt. Előbbi kis pozitív, utóbbi jelentős negatív meglepetés volt. A kiábrándító eredmény a magasabb költségeknek volt tulajdonítható, elsősorban az üzemanyag, a személyi és a finanszírozási költségek haladták meg a várakozásunkat. Az adózott profit a piaci és a mi várakozásunkat is jelentősen meghaladta, ugyanakkor ez egy egyszeri, 224 millió eurós készpénzmozgással nem járó tételnek volt köszönhető, ami a lízingek átértékelődéséből származott.

Annak ellenére, hogy közel 260 millió eurót égetett el a társaság az elmúlt negyedévben, a Wizz Air likviditása 1,37 milliárd eurót tett ki december végén. Tehát továbbra is egészséges szinteken van.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.