Digitalizációs szuperhullámot gerjesztett a koronavírus, az Apple a helyzet nagy nyertese

A koronavírus-világjárvány érdemben meglökte az előző évtizedek digitalizációs megatrendjét. A 2020-as évben ennek még mindenféle technológiai vállalat hatalmas nyertese volt, és még 2021-ben is sok kiváló teljesítményt figyelhettünk meg a Nasdaq vezető papírjainál. Ha azonban 2022 novemberében vetünk egy pillantást a szűk három évet magába foglaló érára, akkor egyetlen legény maradt a gáton: az Apple.

picture

A koronavírus időszakának és kifejezetten a 2020-as és 2021-es évnek az egyik legnagyobb megatrendje a körülményváltozások által kikényszerített digitális ugrás volt. Legyen szó akár a tanulásról, munkavégzésről vagy pusztán a családi és baráti kapcsolattartásról a világ nagy részén több hullámban és hosszú hónapokra vált lehetetlenné a korábban megszokott intenzitású fizikai lét. Amit több milliárd ember egyszerre próbált meg valamilyen online helyettesítővel pótolni. Egyszerre igyekeztek a vállalatok és a magánszemélyek is felnőni ehhez a feladathoz. A digitális költségvetések megugrottak, a folyamat nyertesei a technológiai vállalatok és kifejezetten a behemót techcégek voltak.

picture

Forradalmat indíthat a koronavírus, és ennek is a nagy techcégek lesznek a nyertesei

A koronavírus egy hatalmas technológiai diszrupció, és egyben egy utolsó lehetőség a lemaradók számára, hogy felcsatlakozzanak a már évtizedek óta tartó technológiai forradalomra.

Két ábra álljon itt arról, hogy a technológiai behemótok számára mekkora lehetőséget hozott a világjárvány. Az első grafikonon a 2010-es évek öt kiemelkedő amerikai technológiai vállalatának (Apple, Microsoft, Alphabet-Google, Amazon, Meta Platforms-Facebook) az összesített éves árbevétele látható 2009 és 2022 között:

Narancssárga gyertyák mutatják a 2020-as és 2021-es két évet, amikor a megelőző évtized impresszív növekedése után még 54 százalékkal tudott 24 hónap alatt megugrani a nagy ötös árbevétele. A második ábra pedig a tőzsdei felülteljesítést mutatja be a Nasdaq-100-at leképező ETF (QQQ) és az egész globális részvénypiacot leképező ETF (VT) árfolyamainak arányán, mint relatív erőt mutató indikátoron keresztül heti vonalas grafikonon 2016 és 2022 között:

QQQ VT arány 2016 és 2022 között

Kék téglalap jelöli a 2020 márciusától 2021 novemberéig tartó 20 hónapot. Ezen időszak alatt az amerikai nagykapitalizációjú technológia 30 százalékkal teljesítette felül a világ részvénypiacának a többi részét.

A tavaly november azonban már a régmúlt. Az elmúlt 12 hónapban totális fordulat következett be a globális részvénypiacokon. A monetáris politika 180 fokos hátraarcát követően teljesen más szelek fújnak a tőzsdéken 2022-ben. Ez a korábbi giganyertes nagykapitalizációjú technológiát is megtépázta. Nagyon érdekes dolgok jönnek elő például a következő ábrán. Itt azt láthatjuk, hogy a koronavírus-világjárvány kitörése előtti életük csúcsához (jellemzően 2020 februári szintek) képest hol vannak az akkori vezető technológiai részvények. És az egyes amerikai indexek a 2022. november 11-i záróárak alapján:

A grafikon egyértelműen tükrözi azt, hogy a koronavírus kitörése előtti világhoz képest a 2010-es évek szupernyertes nagykapitalizációjú technológiai ötösfogata három részre szakadt:

  • Az egész folyamat egyértelmű nyertese az Apple a maga döbbenetes részvénypiaci felülteljesítésével.
  • A Microsoft és a Google a gyenge 2022-es év ellenére még mindig felülteljesítette az indexeket a világjárvány előtti csúcsértékekhez viszonyítva.
  • Az Amazon és különös tekintettel az Apple által az új adatvédelmi irányelvek kapcsán megbüntetett Facebook pedig immár érdemi vesztesei az elmúlt két és háromnegyed évnek.

A Covid alatt nyújtott tőzsdei teljesítményhez hasonlóan döbbenetes, hogy mekkora volt a legnagyobb tíz amerikai tőzsdékre bevezetett részvényekkel rendelkező vállalat a 2019-es évzáráskor:

Illetve mekkora a tíz legnagyobb vállalat az aktuális 2022. november 11-i hétzárás tőzsdei záróáraival:

Még nem telt el három év, és egy egészen más világ képe tárul a szemünk elé. Muszáj kiemelni néhány erős különbséget:

  • Három éve a Microsoft még majdnem annyit ért, mint az Apple. Míg ma már nagyobb a különbség köztük, mint amennyit a hetedik legnagyobb vállalat ér.
  • Három éve még többet ért a Google és a Facebook együtt, illetve az Amazon és az Alibaba együtt, mint az Apple. Azóta a Facebook és az Alibaba eltűntek a toplisták elejéről. Az Apple pedig most többet ér, mint a lista harmadik és negyedik helyén álló Google és Amazon együtt.
  • Az Apple mostanra majdnem annyit ér (2381 milliárd dollár), mint a 6-10. helyen lévő öt vállalat (Tesla + UnitedHealth + ExxonMobil + Johnson&Johnson + Visa) együtt (2442 milliárd dollár).

Az itt bemutatott ábrák alapján egy elég egyértelmű kép bontakozik ki előttünk. Azt mutatja meg, hogy az elmúlt szűk három év világjárvánnyal, inflációval, háborúval és komoly monetáris szigorítással sújtott időszakának kiemelkedő nyertese volt az Apple.

(A cikk először a Portfolio.hu-n jelent meg, 2022. novmber 14-én. Címlapkép: Apple a Covid nyertese, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Kimegy-e az elementáris relatív erő a három technológiai behemótból?

Olvasási idő: 4 p
Az Apple, a Microsoft és az Alphabet együttes piaci kapitalizációja közel hatezer milliárd dollár. Az előttünk álló hetekben érdemes kiemelt figyelemmel követni a három technológiai óriás teljesítményét.
picture

Mi kellett ezermilliárdhoz 2018-ban, és mi kell most?

Olvasási idő: 3 p
Amikor 2018-ban először lépték át az ezermilliárd dolláros álomhatárt az amerikai tőzsdéken a vezető cégek, még teljesen más teljesítmény kellett ehhez a bűvös szinthez.
picture

Tocsog a pénzben a részvénypiac

Olvasási idő: 4 p
A rossz hír nem létező kategória napjaink bikapiacán. A jók jutalmat kapnak, míg a rosszak megbocsátást. De mindez semmi ahhoz az őrülethez képest, ami kiújult az elektromos autók részvényei körül. Nincs rá jobb kifejezés: tocsog a pénzben a részvénypiac.