Sokak szerint az idei év egyetlen pozitívuma, hogy hamarosan véget ér

A Bespoke hétvégi riportjában az alábbi érdekes ábrákkal találkoztam. A chartok statisztikákat hoznak arra, hogy miért különlegesen fájdalmas ez az év a befektetők nagy részének.

picture

Az első két ábra azt mutatja, hogy az S&P 500 Index a hétköznapok utolsó kereskedési napján, azaz jellemzően péntekenként hányszor esett legalább egy százalékot. A fenti ábra százalékos arányban mutatja ezt a számot. Eszerint az idei évben a hét utolsó kereskedési napjainak 36,5 százalékán esett a vezető részvénypiaci index egy százalékot. Vagy ennél többet.

Ebből a szempontból ez messze a legrosszabbul teljesítő év, még az 1974-es és a 2008-as éveket is alulmúlja. 1974-ben és 2008-ban is 15-15 hét végződött legalább egyszázalékos eséssel. Idén azonban a 15 hétvégi esés már mostanra összejött, és még 11 hét hátravan az évből.

Az, hogy a piacok hogyan teljesítenek a hétvégék előtt, sokat elárul a kockázatvállalás jelenlegi állapotáról. Amennyiben ugyanis egy pénteki nap erős, feltételezhető, hogy a befektetők vállalják a hétvégén megjelenő hírek kockázatát, nem félnek azoktól. Ha a péntekek gyengék, az inkább kockázatkerülésre utal.

A következő ábra is az idei év gyenge teljesítményét hivatott szemléltetni. A chart egy gördülő 200 napos perióduson keresztül mutatja meg azon kereskedési napok százalékos arányát, amelyeken az S&P 500 Index pozitívan zárt. Az elmúlt 200 kereskedési nap mindössze 43 százaléka volt emelkedő nap. Ez elsőre nem tűnhet annyira elrettentő statisztikának. Azonban ha tovább vizsgálódunk kiderül, hogy ez valójában az elmúlt 70 év leggyengébb teljesítményeihez tartozik.

Ezek persze ex-post a legjobb vételi lehetőségnek bizonyultak, ugyanis miután az ábrán látható trend fordult, sokkal több emelkedő nap következett, mint eső.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Részvénypiac a szakadék szélén

Olvasási idő: 4 p
Az amerikai részvénypiac a szakadék szélén áll. Tizedszázalékokra vagyunk attól, hogy a technikai képet tekintve előálljon a 2001 márciusi vagy a 2008 júniusi helyzet.
picture

Októberi grizzlymedve-veszély

Olvasási idő: 6 p
Az évtizedek óta nem látott geopolitikai feszültségek, a még mindig erős inflációs nyomás és a vele együtt szigorodó monetáris kondíciók mellett egyre nagyobb a globális recesszió és az azt kisérő vállalati eredményromlások veszélye.
picture

Időbüntetés a tőzsdéken

Olvasási idő: 4 p
Időbüntetés a tőzsdéken az, amikor egy instrumentum hosszú időn át nem tud élete új csúcsára emelkedni. Egyedi részvényekben rengeteg hosszú időbüntetést láthattunk, de kilenc hónaposnál hosszabb S&P 500 indexszintű időbüntetés azonban 2009 óta nem volt.