Az inflációs klauzula hátszelet jelenthet a Magyar Telekomnak

picture

Ha előfizetői szempontból nem is örülünk neki, részvényesi oldalról annál inkább az inflációs klauzulának, amivel a Magyar Telekom csatlakozott a többi magyarországi szolgáltatóhoz. A változtatás lényegében azt jelenti, hogy a Magyar Telekom jövőre megnövelheti az előfizetésünk díját az akkorra már tavalyi, jelenleg még idei infláció mértékéig.

Nagyon jelentős változás ez véleményünk szerint hiszen, ennek segítségével a Magyar Telekom részvényeire reál eszközként tudunk tekinteni. Képes valós védelmet nyújtani az infláció ellen. Eredmény szempontjából sem elhanyagolható, ha a 440 milliárd forintos magyarországi előfizetői bevételt a várt infláció (14 százalék) mértékével megemeljük. Tudniillik ez az adó levonása után tiszta profitként csapódik le – nem jelenik addicionális költség, mert árat emel. Elméletileg, ha a várt infláció mértékével emelnék meg az előfizetési díjakat, az 61,6 milliárd forint többletbevételt jelente éves szinten és körülbelül 56 milliárd forinttal tudná megnövelni a vetítési alapnak tekintett 2021-es évi 54 milliárd forint profitot. Igen, közel duplázni tudná a profitját. Véleményünk szerint ugyanakkor a cég nem fogja kihasználni a várt infláció által nyújtott tér teljes mértékét. Inkább a profit egészséges növekedését célozza majd meg.

Fontos látni, hogy a költség oldali inflációs nyomás alól a Telekom-cégek sem kivételek. A hálózat folyamatos működésének jelentős villamosenergia-igénye van, aminek ára többszöröződött. És ez csak egy a költségoldali tételek közül. Emellett figyelembe kell venni, az előfizetők árérzékenységét is. Tehát ha túlságosan magas az emelés mértéke, akkor elpártolhatnak a cégtől egy másik operátorhoz, aki esetleg alacsonyabb mértékében emel árat. Az inflációs klauzula nagy lehetőséget hordoz magában, de hátrányosan is elsülhet.

Ugyanakkor véleményünk szerint inkább lehetőséget érdemes látni benne Magyar Telekom befektetői szempontból, hiszen az egy előfizetőre jutó egységköltség itt a legalacsonyabb a magas előfizetői bázisnak köszönhetően. Így a cég van legkevésbé rászorulva, hogy árat emeljen az emelkedő költségeket ellentételezvén.

(A cikk először a Világgazdaság oldalán jelent meg 2022. szeptember 2-án. Borítókép: a Telekom részvényeire reáleszközként tudunk tekinteni, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Most érdemes igazán a Telekomra figyelni!

Olvasási idő: < 1 p
Remek negyedéves eredmény, az új inflációs klauzula miatti inflációtól való védelem, „átmeneti” extra adó kivezetésével 2 év múlva ugró profit, és az addigra valószínűleg alacsonyabb hozamkörnyezet mind hátszelet jelent a Magyar Telekom számára.
picture

Magyar Telekom: tőzsdén lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés

Olvasási idő: 3 p
A Magyar Telekom legutóbbi közgyűlésén több részvényes is felszólalt a társaság osztalékpolitikája miatt, köztük Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója, aki a mostani véleménycikkében azt boncolgatja, hogy van-e értelme a Telekom tőkepiaci jelenlétének.
picture

Elfogytak az érvek az alacsony Magyar Telekom osztalék mellett

Olvasási idő: 2 p
A Magyar Telekom menedzsmentje egészen kiváló munkát végzett az elmúlt években, így a cég fundamentumai évről évre javultak. Egyetlen dolog nem javul, és ez a részvény árfolyama. Ennek oka pedig a fájóan hiányzó transzparens osztalékpolitika.