Olaj a tűzre
Gyakorlatilag alig száradt meg a tinta az idén Glasgow-ban tartott klímacsúcs egyezményén, amikor az azt aláíró felek már lényegében hátat is fordítottak annak. Igazán várhattak volna még néhány hetet, csak a látszat kedvéért, de nem.
Van egyrészt a klímacsúcs, ahová a ma már a zöld szavazatokért lehajló politikusok és vezetők, ugyan 400 magángéppel, de elutaznak, hogy szépet és jót ígérjenek az unokáinknak. Arról, hogy 60+-os politikusok megígérik nekünk, hogy majd 2050-re jó lesz, de 2030-ig nem akarnak olyan sok mindent tenni érte.
AZT GONDOLOM, HOGY A NAIVITÁSNAK IS VANNAK SZINTJEI, DE HIGGYÜNK, HA HINNI AKARUNK.
Szóval alig néhány nappal a legfrissebb klímavédelmi törekvés aláírása után, az Egyesült Államok és még jó néhány szövetségese úgy döntött, itt az ideje letörni az egekbe szárnyaló üzemanyagárakat. Ezért az USA 50 millió hordónyi olajat felszabadít a stratégiai készleteiből. Szövetségesei még jó néhány millió hordóval megtámogatják azt.
Mi ezzel a gond?
Egy lelkes környezetvédő számára a magas olajárak azért jók, mert csökkentik a fogyasztást (i.e. környezetterhelést). Takarékosságra és alternatív megoldások fejlesztésére ösztönöznek. Az alacsony árak pedig jellemzően többletfogyasztásra ösztönzik a szereplőket, hiszen ami olcsó, abból jellemzően több fogy.
TEHÁT MIKÖZBEN A VILÁG VEZETŐI ELMENTEK PAROLÁZNI, HOGY MEGVÉDJÉK A FÖLDET, AZÉRT INKÁBB ADNAK MÉG A SZAVAZÓKNAK TÖBB TÍZMILLIÓ HORDÓNYI EXTRA OLAJAT, HOGY TESSÉK TÖBBET OLCSÓBBAN FOGYASZTANI?
Nem feszül itt némi ellentmondás? Egyfelől 50-60 millió hordó az valójában alig több, mint a világ fél napi fogyasztása. Tehát célt elérni vele tartósan nem lehet. Másrészt kétségtelen, hogy a kőolaj ára idén emelkedett, de messze van a korábbi csúcsaitól. Valójában az USA-ban ha a bérekhez viszonyítjuk, akkor a 70-es évek ársokkjához viszonyítva 300 dollárba kellene 1 hordónak kerülnie a mostani 80 dollár helyett, hogy reálértelemben csúcson legyen az olaj ára.
Ettől elképesztően messze vagyunk. Vagyis valójában az üzemanyag nem csak az USA-ban, de nálunk is relatíve olcsó ahhoz képest, hogy a bérek mennyit emelkedtek az elmúlt időszakban.
A relatíve olcsó energiaárak letörésének szándéka mély ellentmondásban van azzal a jogos környezetet védő logikával, hogy a fosszilis energiák árába épüljön be egyre inkább azok környezetterhelési költsége. Folyamatos drágulásuk ösztönözze a fogyasztókat az ésszerűbb használatra. A termelőket, gyártókat pedig alternatív megoldások fejlesztésére. Az energiaárak letörésének szándéka pont ezzel az alapvető és egyébként jogos igénnyel megy szembe.
Az ellentmondások sorát nem folytatva maradjunk annyiban, hogy a környezetvédelmi kérdéskörben, lehet figyelni a politikusok száját és kezét. A fenti döntések, – még ha hatásuk vélhetően kérészéletű is lesz – tökéletes látleletet adnak a világ vezetőinek valódi preferenciáiról. Pontosan jól látszik, hogy a rövid távú politikai haszonszerzést bárhol előrébb veszik az elsősorban hosszú távon „megtérülő” környezetvédelmi törekvéseknél.
Pontosan emiatt maradok annál az álláspontnál, hogy az alulról érkező technológiai innováció és fejlődés előbb fogja megmenteni a Föld nevű bolygót, mint a konferenciákon parolázó politikusok garmadája.
(Címlapkép: kiszállításra váró olajhordók, forrás: Regis Duvignau / Reuters)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
