Mekkora egy klímacsúcs karbonlábnyoma?

picture

Glasgow-ban megkezdődött az ENSZ 26. klímaváltozási konferenciája. A világ vezetői közel két héten át üléseznek, hogy megoldják az emberiségre váró talán legnagyobb kihívást, azaz hogy a Párizsi Megállapodásban foglalt 1,5 fokra csökkentsék a globális felmelegedés mértékét. A hírek szerint Greta Thunberg nem tud személyesen megjelenni a csúcstalálkozón, hogy görbe tükröt mutasson a világ legnagyobbjainak, ezért ők úgy döntöttek, hogy megteszik ezt helyette.

A KÖZEL EZER RÉSZTVEVŐ NAGYJÁBÓL 400 MAGÁNGÉPPEL ÉRKEZETT VAGY FOG ÉRKEZNI A HELYSZÍNRE.

Glasgowba szállnak a repülők

Természetesen naív elvárás lenne, hogy bármely elnök esetleg egy Wizz Air járatra pattanva utazzon a világot megmenteni. Így tehát Boris Johnson is magángéppel tette meg az országhatárokon át nem ívelő utazást. Egyébként a “világmegmentést” is hozzá köthetjük. Nyitóbeszédében ugyanis egy James Bond film záróakkordjaként szolgáló bombának a hatástalanításához hasonlította az összegyűltekre váró feladatot.

Ehhez hasonlóan nem várható el az sem, hogy az Egyesült Államok elnöke buszra szállva jusson el Skócia legnagyobb városa felé. Így ő egy 20 gépjárműből álló konvojjal hagyta el a repteret, ami jelentős előrelépést mutat a hétvégi G20 csúcstalálkozóhoz képest, ahol 85-ös konvoj szállította Joe Bident. A Daily Mail számításai szerint, akik a lenti kiváló ábrán mutatták be az általuk mindössze néhány óra alatt feljegyzett magángépek útját. A csúcstalálkozóra érkező 400 repülő nagyjából 13 ezer tonna szén-dioxidot juttat az út alatt a levegőbe.

EZ 2600 MAGYAR ÉVES KARBONLÁBNYOMÁT JELENTI.

Habár saját bevallásuk alapján is konzervatív a becslésük, hiszen nem számoltak az érkező utasszállító méretű gépekkel. Mint például az Air Force One-nal, amelyek megközelítőleg 90 tonna szén-dioxidot termelnek óránként. Jelentősen többet, mint egy kisebb magángép, ami 2-3 tonnával szennyezi a légkört. Ez egyébként a fele egy átlag magyar éves karbonlábnyomának.

Az ENSZ 26. klímaváltozási konferenciájára Glasgowba nagyjából 400 magánrepülő érkezett

A hasonló klímacsúcsok egyébként kiváló alkalmat nyújtanak a környezetvédők számára, hogy jó példával járjanak elől, így például a 2019-es Google Camp – amely központi kérdésként foglalkozott a globális felmelegedéssel – a magángépek mellett a világ legnagyobb jachtjai közül is jó párnak adott otthont pár napra, hogy a szelektív hulladékgyűjtés és a vegán életmód mellett tehessék le voksukat környezetbarát utasaik.

(Címlapkép: utcai művészek alkotása Glasgow-ban, forrás: Jeff J Mitchell / Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.