A visszafelé nyilazó Robinhood és a mém-hatás

Az idén a mémrészvények kapcsán rengetegszer említett Robinhood részvényei július végén jelentek meg a tőzsdén. Bár több szempontból is túlhevítettnek tűnt a kereskedési platform részvényeinek elsődleges nyilvános kibocsátása, azok mégsem jutottak a Coinbase és a Didi Global sorsára. Helyette az ötödik kereskedési napon maguk is mémrészvénnyé váltak.

picture

Döcögősen indult a történet

Amikor a Robinhood másfél hete 38 dolláron árazta be elsődleges nyilvános részvénykibocsátását, akkor több irányból érkeztek pesszimista vélemények a mémrészvények hullámvasutazása kapcsán extrém nagy sajtófigyelmet kapó online brókercég tőzsdei pályafutásának kezdetével kapcsolatban.

Egyrészt ez a 38 dolláros részvényenkénti árfolyam 32 milliárd dollárra értékelte a masszív veszteségeket termelő céget (Robinhood 2021 Q1 árbevétel: 522 millió dollár), ami magasabb piaci kapitalizáció, mint az Interactive Brokers 26 milliárd dolláros tőkeértéke (IB 2021 Q1 árbevétel: 893 millió dollár). Az Interactive Brokers közel 8 milliárd dollár bruttó nyereséget ért el 2016 és 2020 között.

Másrészt a 38 dollár csak a legalsó szintje lett végül a 38 és 42 dollár közé helyezett kibocsátási ársávnak. Ez egy olyan jelzés volt a piac részéről, hogy a felfokozott várakozásokhoz képest mégsem volt akkora a befektetői részvénykereslet. Sokan aggódtak amiatt is, hogy az allokáció során túl nagy arányban kaptak a részvényekből a lakossági kisbefektetők. Emiatt

A ROBINHOOD IPO SOK TEKINTETBEN HASONLÍTOTT A FACEBOOK KILENC ÉVVEL EZELŐTTI BESÜLT RÉSZVÉNYKIBOCSÁTÁSÁHOZ,

amikor a vezető közösségi média vállalat szintén 38 dolláron bocsátotta ki papírjait, szintén nagy lakossági részvétel mellett. A Facebook részvények akkoriban, 2012 májusában egy napig bírtak a kibocsátási árfolyam felett maradni, majd fél év alatt lefeleztek. (Azóta – immár az akkori mélypont húszszoros árán pörögve – egy más történet zajlik a Facebooknál.)

Minden jel adott volt ahhoz, hogy 2021-ben a Coinbase és a Didi Global után a Robinhood kapcsán egy harmadik nagy jelentőségű és a friss befektetőket azonnal markánsan lehúzó tőzsdei bevezetést láthasson a tőzsdék globális közönsége.

Ez is lehetett volna a részvénykibocsátás után

A Coinbase, mint vezető kriptodeviza kereskedési platform, a 2021. április 14-i szerdán jelent meg direkt bevezetéssel a tőzsdén. Ez azt jelenti, hogy a nesze semmi fogd meg jól alapon meghatározott 250 dolláros referenciaáron semmilyen régi részvényesektől az újakhoz történő részvénytranzakció nem történt. Itt a valódi tranzakciós árnak az első néhány nap árfolyamsávját lehet tekinteni, ahol a régi részvényesek papírjaik egy részét el tudták adni az új részvényeseknek. A Coinbase árfolyama így alakult napi gyertyákkal 2021. április 14. és 2021. augusztus 6. között:

A Coinbase árfolyama 2021. április 14. és 2021. augusztus 6. között

A zöld téglalappal jelölt szintek (nagyjából 310 és 380 dollár között) jelölik a kezdeti befektetők bekerülési árait, míg a kék téglalappal jelölt szintek (nagyjából 210 és 260 dollár között) pedig az azóta kialakult ársávot.

EZ A 20-30 SZÁZALÉKOS ÉRTÉKVESZTÉS MUTATJA AZT, HOGY MILYEN AGRESSZÍVEN TOLTÁK RÁ A LAKOSSÁGRA A RÉSZVÉNYEIKET A BENNFENTESEK.

Ez a bennfentes akció azonban eltörpül a kínai Uber, a Didi Global botrányosra sikeredett idén június 29-i New York-i tőzsdei bevezetéséhez képest. A Didi részvényeinek rövid, 2021. június 30. és augusztus 6. közötti tőzsdei pályafutása így mutat napi gyertyákkal:

Didi részvényeinek 2021. június 30. és augusztus 6. közötti tőzsdei pályafutása a napi gyertyákkal

Zöld vonal jelöli a 14 dolláros kibocsátási árfolyamot, ami felett három napot bírt eltölteni a részvény. Az azóta egyre nyilvánvalóbban látszó amerikai-kínai technológiai részvényuniverzum kettészakadás folyamatában talán ez volt az utolsó olyan komolyabb kínai vállalat, amely be tudta még vezetni papírjait az amerikai tőzsdékre. Itt június végén a friss tulajdonosok először részvényeket kaptak, majd utána két lépcsőben a nyakukba szakadó kínai szabályozási kockázatot. A Didi menedzsmentjének sikerült még az utolsó pillanatban benyomni papírjaikat az amerikai börzékre és a részvényeket lenyomni jelentős részben az amerikai lakosság torkán. A történet nem vidám, a legutolsó záróár 33 százalékkal van éppen lejjebb az öt héttel ezelőtti kibocsátási árhoz képest.

A Robinhood, mint mémrészvény?

Egy kiemelkedő jelentőségű, de a friss befektetőknek nem sok örömöt adó kriptodeviza-kapcsolt tőzsdei bevezetés és egy botrányos kínai technológiai kibocsátás után jött a mémrészvény sztorik ikonikus márkájaként a piacra a Robinhood a másfél héttel ezelőtti, július 29-i csütörtökön. A tőzsdén töltött első két nap nem igazán nézett jól ki, a részvények kereskedése így zajlott a július 29-i csütörtökön és a július 30-i pénteken tízperces gyertyákkal:

A Robinhood első két napja nem igazán nézett jól ki, a részvények kereskedése így zajlott a július 29-i csütörtökön és a július 30-i pénteken

A zöld vonal a 38 dolláros kibocsátási árat jelöli. Az IPO vásárlói víz alá kerültek.

De nem sokáig maradtak ott, mert

AMI EZUTÁN KÖVETKEZETT, AZ A LEGINKÁBB ELKÉPESZTŐ JANUÁR VÉGI GAMESTOP MÁNIA CSÚCSNAPJAIT IDÉZTE MEG.

Lássuk is először a múlt hét eseményeit az árfolyamcharton (2021. július 29. és augusztus 6. között 30 perces gyertyákkal):

A Robinhood teljesítménye az árfolyamcharton, 2021. július 29. és augusztus 6. között 30 perces gyertyákkal

Az augusztus 3-i keddi nyitás után nem sokkal a részvényeknek sikerült visszamászniuk a 38 dolláros kibocsátási árszint fölé (zöld vonal), ami heves vételeket hozott magával. Ez másfél óra alatt 20 százalékkal kergette fel az árfolyamot. Innen sikerült a nap végéig tovább emelkedniük a papíroknak, ám az igazi robbanás másnap jött a nyitásban. Az első félórában 85 dolláron érte el a papír az árfolyamcsúcsát. Ez az ár 124 százalékos emelkedést jelentett az előző napi nyitáshoz képest. Olyan léptéket, amelyre csak a mémrészvények képesek aktuális világunkban.

Az egész felfokozott állapotú 2021-es tőzsdei kereskedésben ezáltal elérkeztünk egy markáns ponthoz. A mémrészvények égbeküldésében kereskedési applikációként eddig is kulcsszerepet játszó Robinhood augusztus 4-én,

TŐZSDEI PÁLYAFUTÁSÁNAK MINDÖSSZE AZ ÖTÖDIK NAPJÁN MAGA IS MÉMRÉSZVÉNNYÉ VÁLT.

Ezt a mémrészvénnyé válást a megelőző történetekhez hasonlóan nagymértékben segítette a mémrészvény-matek, még ha egy kicsit másképpen is, mint ami például a Gamestop és az AMC korábbi szárnyalását jellemezte. Az eddigi sztorikban rendszerint kulcsszerepet kapott a magas shortállomány, míg a Robinhood mostani esetében a legfőbb katalizátor a részvénykínálat IPO-k után jellemző szűkössége volt.

A Robinhood kibocsátás során a 836 millió darab részvényből mindössze 55 millió darab került piacra, aminek a kezdeti értéke kétmilliárd dollár volt. A néhány évvel ezelőtti világban ennyi részvényt eladni még komoly feladatnak tűnhetett. Ám napjaink a közösségi média és a kereskedési applikációk szimbiotikus házasságának világában ez már nem jelent gondot. A különböző közösségi média felületeken percek alatt fut végig egy ígéretes történet és ha csak 1-2 millió kisbefektető számlánként 1-2 ezer dollárért száll be, akkor az kvázi egy pillanatban tud 1-4 milliárd dollárnyi, az adott pillanatban nyilván kielégíthetetlen részvénykeresletet jelenteni. Ilyenkor jön az árfolyamrobbanás, amit nagyban segít, ha a sztori mögött áll egy elismert „tőzsdei falkavezér”, aki most az esetünkben Cathie Wood volt.

picture

Cathie Wood és az ARK: korszakos zseni vagy korszakos anomália?

Nem telik el olyan nap mostanában, hogy valamelyik gazdasági hírportálon ne tűnne fel napjaink legmegosztóbb befektetési szakemberének neve. Az ARK Invest alapítóját sokan korszakos zseninek tartják, a kételkedők szerint viszont elképesztő teljesítménye az önreklámnak és a tőkepiacokon kialakult befektetői mánia keverékének köszönhető. Portré.

Leáldozott az AMC-nek?

Hogy mennyire a leginkább a Robinhood és a Reddit neveivel fémjelezhető befektetői réteg munkásságának az eredménye volt az elmúlt napokban a Robinhood részvények árfolyamának a felrobbantása, azt jól mutatja az elmúlt két és fél hónap vezető mémrészvényének, az AMC-nek az árfolyampályája azóta, amióta megjelent a Robinhood a tőzsdén. Az alábbi ábrán az AMC részvényei láthatóak 30 perces gyertyákkal 2021. július 29. és augusztus 6. között:

A zöld nyíl által mutatott első öt Robinhood kereskedési napon az AMC részvények árfolyama 25 százalékot esett. Korábbi elsőszámú kedvencből most finanszírozó részvényekké váltak, melyeknek eladásából fedezhető volt a Robinhood részvények vétele.

Közben a bennfentesek nem sokat vártak. Az augusztus 5-i napon kiderült egy SEC-hez benyújtott dokumentum alapján, hogy a Robinhood korai befektetői közül többen jogosultak 98 millió darab részvényt eladni.

És ők nagyon sok máshoz hasonlóan nem kalkuttai Teréz Anyaként igyekeznek gondoskodni a lakossági befektetőkről azért, hogy a felfokozott keresletű állapotban jusson mindenkinek részvény…

(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2021. augusztus 9-én. Címlapkép: a Robinhood maga is mémrészvénnyé vált, forrás: Reuters)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

2021 legjobb üzleti stratégiája? Válj meme részvénnyé!

Olvasási idő: 6 p
Nehezen találunk most már olyan embert, aki ne hallott volna az elmúlt időszak legizgalmasabb tőkepiaci anomáliájáról, a meme részvények körüli spekulációs lázról. Van azonban a sztorinak egy-két olyan olyan oldala, melyről talán kevesebbet olvashattunk.
picture

A világ nem elég – fanatizmus és párterápia a Coinbase mögött

Olvasási idő: 4 p
A Coinbase sztorija színes és inspiráló, két őrült fiatalról szól, akik egyedüliként hittek az ötletükben, és végül a Nasdaq-ig vitték. Befektetőként viszont meg kell kérdeznünk magunktól: rábíznánk-e erre a két srácra a pénzünket?
picture

Jogában áll-e világszerte több millió fiatalnak egyszerre hülyének lennie?

Olvasási idő: 6 p
Ez az írás nem a bitcoinról szól, nem is a Gamestopról és nem is az ezüstről. Hanem arról, hogy az újdonsült, huszonéves és még fiatalabb generáció milyen tapasztalatokat szerzett eddig a megtakarítási és befektetési lehetőségeivel, a tőzsdék működésével és az árfolyamok alakulásával kapcsolatban.