A 2021-es mRNS bika

A BioNTech és a Moderna a két legjobban teljesítő amerikai piacon jegyzett 25+ milliárd dolláros tőkeértékű részvény eddig az idén. Az oltások gyakorlati sikere után az mRNS-technológiába és a két versenyelőnyben lévő úttörőbe vetett befektetői bizalom napról napra nő.

picture

A BioNtech és a Moderna szárnyal a bika piacon

Ha vet valaki egy pillantást a július 21-i piaczárás után az amerikai részvények idei rangsorára, akkor a közvetlen élmezőnyben talál két nagyon ismerős nevet. Ha csak a 25 milliárd dollár feletti piaci kapitalizációjú részvényeket nézzük, akkor az első helyezett a BioNTech 219 százalékos emelkedéssel, míg második a Moderna 2021-ben eddig 207 százalékkal növekvő árfolyammal (idén eddig az S&P 500 index 16 százalékkal, míg a Nasdaq-100 index 15 százalékkal van feljebb a 2020-as záróértékénél). Teszi mindezt úgy a két nagyon sikeres mRNS-alapú koronavírus vakcinagyártó cég, hogy a BioNtech árfolyama tavaly 141 százalékkal, míg a Modernáé 434 százalékkal emelkedett.

Grafikonokon is érdemes megnéznünk a két vállalat extrán sikeres 2020-as és 2021-es tőzsdei időszakát. Először jöjjön a BioNTech heti gyertyás grafikonja 2020. január 2. és 2021. július 21. között:

A BioNTech heti gyertyás grafikonja hihetetlen szárnyalása a bika piacon 2020. január 2. és 2021. július 21. között

A kék téglalappal kiemelt száguldó időszak az idei év második negyedévét mutatja. Másodszor pedig jöjjön a Moderna heti gyertyás grafikonja 2020. január 2. és 2021. július 21. között:

A Moderna heti gyertyás grafikonja szárnyal a bika piacon 2020. január 2. és 2021. július 21. között

Itt is az idei április és június közötti árfolyamugrást mutatja a kék téglalap. A végén pedig a zöld téglalap azt az elmúlt néhány napot, amikor kiderült, hogy a Moderna bekerül az S&P 500 indexbe, ami a július 21-i napon meg is történt.

Ahogyan az a két grafikonon jól látható, az idei második negyedév volt a végső áttörés időszaka a két cég vakcinafejlesztése során alkalmazott mRNS technológiával kapcsolatban. Ezek a vakcinák már a tavaly novemberi és decemberi harmadik fázisú kísérleteknél is extrém hatékonynak bizonyultak. Ám el kellett telnie még az idei első negyedévnek ahhoz, hogy a piac lássa a több százmillió darab beadott mRNS-alapú oltás után, hogy a jóval 90 százalék feletti hatékonyság nemcsak a néhány tízezer fős kísérleti mintán működik, hanem a gyakorlatban is.

Idén áprilisra vált egyértelművé a tőkepiac számára, hogy a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinái a többi oltással szemben vagy jóval hatékonyabbak voltak, vagy pedig sokkal jobban sikerült megszervezni az engedélyeztetési eljárásokat és a tömeggyártást. Több százmilliónyi, milliárdnyi ember beoltása után eddig tökéletesen működőképesnek tűnik az mRNS-technológia, ami napról napra emeli a befektetővilág bizalmát a technológia iránt. És ahogyan az árfolyamgrafikonokon az kristálytisztán látható, a két úttörő biotechnológiai cég iránt is.

Már egy szinten a nagyokkal a Moderna és a BioNTech

Ez a bizalom a tőkepiaci értékekbe is masszívan beépült az elmúlt három-négy hónapban. Jelen pillanatban a Moderna tőkepiaci kapitalizációja 129 milliárd dollár, míg a BioNTech ezen mutatója 63 milliárd dollár. A két cég együttes értéke ezzel 192 milliárd dollár. Érdemes ezt az összevont értéket elhelyeznünk a legértékesebb amerikai részvénypiacon jegyzett részvényekkel rendelkező gyógyszergyártók és biotechnológiai vállalatok között. Az alábbi ábrán az amerikai részvénypiac legértékesebb pharma cégei láthatók köztük a Moderna-BioNTech mRNS-duó értékével.

Döbbenetes látni, hogy a Moderna és a BioNTech együtt már a Pfizer tőkepiaci értékének a 83 százalékát éri. És nemcsak a Pfizerről van szó. Ők ketten együtt teljesen egy kategóriába kerültek a világ vezető gyógyszergyártóival.

Véleményem szerint ez a lassan négy hónapja tartó tőkepiaci trend már messze nem a koronavírus elleni védőoltásról szól, hanem az mRNS-alapú oltások és gyógyszerek jövőbeli sikerességébe vetett hitről. Ez onnan is látható, hogy április elsejéhez képest a Moderna tőkepiaci értéke 76 milliárd dollárral, illetve a BioNTeché 37 milliárd dollárral nőtt, míg a koronavírus elleni oltáson szintén jól kereső Pfizeré ezekhez képest „csak” 29 milliárd dollárral emelkedett.

Hogy aztán ez az mRNS jövőjébe, illetve a mostani helyzetben a Moderna és a BioNTech versenyelőnyébe vetett befektetői hit megalapozott-e, azt majd a következő években meglátjuk.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.