Jó dolog-e a struktúra túlzott uralma a kreativitás felett?

Az elmúlt évtizedekben, jelentékeny részben a technológiai kibontakozásnak és a globalizációnak köszönhetően, gyökeresen megváltozott az életünk. Az innovatív ötleteket, a jónak bizonyuló új találmányokat és szokásokat villámgyorsan veszik át egymástól a szervezetek, legyen szó például a vállalatokról vagy a sportról. Ez rengeteg készen kapott struktúrával jár együtt, aminek következtében egyre kisebb szükség van a kreativitásra. A koronavírus-világjárvány azonban ebben is hozhat változást.

Elveszett a kreativitás?

„Amikor tízéves voltam (a szülők) ledobták a korongot a jégre és azt mondták: játsszatok! Ma a gyerekek tízéves korukban már a saját zónájukban való játékra vannak nevelve. A védők hátul maradnak. Mindenki igyekszik blokkolni a lövéseket. Istenem, nem hiszem, hogy valaha blokkoltam volna lövést, pedig minden egyes meccsen a pályán igyekeztem ölni az időt emberhátrányban. Úgy tudtam, hogy a kapusokat fizetik a lövések blokkolásáért, nem pedig a támadókat. Ez totálisan megváltozott. Azt gondolom, hogy a legnagyobb veszteség, amit elszenvedtünk (az elmúlt évtizedekben) a kreativitásunk és a képzelőerőnk egy része.”

A legnagyobb jégkoronglegenda, az idén hatvanéves Wayne Gretzky szavai voltak ezek egy öt évvel ezelőtti New York Times-nak adott interjújában. A 2016 áprilisi cikk annak az apropóján íródott, hogy az észak-amerikai professzionális jégkorongligában (NHL) 2,71-re csökkent az egy csapat által meccsenként ütött gólok átlagos száma a nyolcvanas évek 4 körüli értékéről.

Ismerős történet ez a hozzám hasonló sportkedvelők számára. A jégkorong nincs egyedül a csapatsportok világában azzal, hogy a nyolcvanas évekbeli kreatív játék napjainkra totálisan kvantitatív játékká alakult át. Az analitika és a videó visszanézések korában az erőbeli, erőnléti és atletikus képességek egyre inkább uralkodnak az ügyességet és kreativitást igénylő játékelemek felett.

Mit okoz a struktúra a sportokban?

A „joga bonito” nem sokat ér a kérlelhetetlen struktúrába rendezett „joga quantitativo” ellen, ahogyan azt például megfigyelhettük a Manchester City-PSG és Chelsea-Real Madrid Bajnokok Ligája elődöntőkön is. Humanoid robot játékosok győzik le a labdaművészeket. A védekező felfogás sokkal hangsúlyosabb, mint a támadó szellemű játék. A hiba nélküliség magasabb rendű cél, mint a kockázatvállalással esetleg elérhető, ismeretlenben megnyíló lehetőségekből származó potenciális haszon. A racionalitás uralkodik a megérzések felett.

És ez nemcsak a csapatsportok játékfejlődésének az iránya az elmúlt három-négy évtizedben, hanem az élet szinte minden területére igaz. A 2010-es évek végére számomra egyre inkább úgy tűnt, hogy immáron a blöff nélküli pókert játssza szinte mindenhol az emberiség. A blöff nélküliség pedig legalább annyira nem a jó irány, mint a túlzott mennyiségű blöffölés felvállalása.

AZ EXPONENCIÁLISAN NÖVEKVŐ ADATMENNYISÉG KÖVETKEZTÉBEN NAPRÓL NAPRA EGYRE INKÁBB A NYERS SZÁMOK DIKTATÚRÁJÁNAK A VILÁGÁT ÉLJÜK.

Amikor a kreativitás győzedelmeskedik!

A versenyképességi és profitabilitási szempontok évtizedek óta fojtják vissza az átlagos munkavállaló kreativitását. Ebbe a világrendbe robbant be a tavalyi évben a koronavírus-világjárvány. Egy teljesen váratlan eseménysor, ahol a korábbi történések főbb adatainak kielemzésén alapuló struktúrákra felépített stratégiák sok esetben nem voltak életképesek. Hirtelen világszerte óriási szükség lett az elmúlt években-évtizedekben elfeledett kreativitásra.

A teljes koronavírus éra egyik leginkább inspiráló története a Pfizer és a BioNTech közös vakcina fejlesztése volt. Ez a sztori pedig komoly részben arról szól, hogy egy görög és egy török származású vállalatvezető mennyire ráérzett a különleges idők hívó szavára, és milyen hatékonyan volt képes a két vállalat működését az egyik napról a másikra átszervezni. Vállalatvezetői kreativitásukkal egy pillanat alatt dobtak félre évtizedes struktúrákat, ami lehetővé tette a két gyógyszergyártó számára azt, hogy megalkossanak valami olyat, ami tavaly márciusban lehetetlennek tűnt. Sikerült kilenc hónap és 16 nap alatt az ötlettől a harmadik fázisú kísérletek előzetes eredményéig úgy kifejleszteniük egy vakcinát, hogy az nem ment a tudományos és biztonsági paraméterek rovására.

A Pfizer-BioNTech csoda

2021. május 31. Concorde

Hazánkon kívül a Pfizer-BioNTech cégek neveinek hallatán az emberek egy amerikai-német összefogásra asszociálnak, pedig emögött egy sokkal érdekesebb történet húzódik meg valójában. Egy görög és egy török ember párját ritkító találkozása jókor, jó helyen.

Az egész Pfizer-BioNTech történet egyik méltatlanul kevésszer említett és megdicsért főszereplője volt Albert Bourla, Pfizer vezérigazgató. Bourla elképesztő nyomást helyezett az általa vezetett szervezetre, hogy mihamarabb elkészüljön a vakcina, és megkezdődjön a tömeggyártás. Mindeközben rengeteg akadályt eltakarított az útból, hogy felszabadítsa a kreatív energiákat, amikre szükség volt ahhoz, hogy ami lehetetlennek tűnt 2020 márciusában, az lehetővé váljon 2020 novemberére.

Albert Bourla tapasztalatai

Nemrég a Harvard Business Review-n krízismenedzsment címke alatt jelent meg egy írás Albert Bourla-tól „The CEO of Pfizer on Developing a Vaccine in Record Time” címmel, ami kiváló olvasmány a pandémia időszakából az egyik globális főszereplő személyes tapasztalatairól. Írása végén Bourla felteszi magának a kérdést, hogy mit tanultak meg ők a Pfizernél az őrült 2020-as évben. A válasz pedig igen nagy részben a felszabadított emberi kreativitásról szól. Bourla főbb megállapításai közül szerintem az alábbiakon érdemes mindenképpen elgondolkozni:

• Kifizetődő a fő célt az első számú helyre tenni. A Covid-19 elleni vakcinából származó pozitív pénzügyi hatás éppen azért vált lehetővé a Pfizer számára, mert a „Return on Investment” egyáltalán nem volt a megfontolás tárgya. A tavalyi évben a küldetés vezette a Pfizer cselekedeteit. „A privát szektornak felelőssége van a társadalom legnagyobb problémáinak a megoldásában. Ha nem így gondoljuk, akkor semelyikünknek sincs jövője” – így hangzik ezzel kapcsolatban Bourla egyik legfontosabb megállapítása.
• A lehetetlennek tűnő kihívások, amelyek a helyes célhoz kapcsolódnak, felvillanyozóak. Mind a hathónapos kitűzött idejű vakcina fejlesztés, mind a tömeggyártás villámgyors beindítása, mind pedig a szibériai téli hideg hőmérsékleten történő tárolás kérdései megoldhatatlannak tűntek. Sokan nem is hitték, hogy megoldható, ám végül megtalálták a lehetetlennek tűnő küldetés megoldási képletét.
• „A hatalmas célok elérésének érdekében bátorítani kell az addigi kereteken kívüli gondolkodást (out-of-the-box thinking). Amin a múltban dolgoztunk, nem építi fel az új valóságot. A 2020-as tavasz során a különböző területek szenior vezetői többféle ötletet prezentáltak az egyes problémák megoldására: „Egy, kettő, három. Ezt csináltuk azelőtt.” Mi folyamatosan kértük őket, hogy kreatívan gondolkozzanak negyedik, ötödik és hatodik lehetőségben, és ők megtették ezt. Néhány hónap után ez a szokásukká vált. Saját maguktól kezdtek el ötletelni.”
• A sikerhez vezető út fontos része volt, hogy a Pfizer tudósait mentesítették a pénzügyi megfontolások súlyától, illetve felszabadították őket a túlzott bürokrácia hatásai alól. Az igazgatótanács villámgyorsan meghozta a döntést arról, hogy a Covid-19 elleni vakcina fejlesztése egy magas kockázatú törekvés, amire kapásból 3 milliárd dolláros büdzsét szabtak (egy normál vakcina fejlesztés tíz év alatt leallokált 1-2 milliárd dollárjával szemben). Részben a pénzügyi mozgásszabadság része volt az is, hogy nem fogadtak el pénzt az amerikai és a német kormánytól. Ám ennek még nagyobb hatása volt a fejlesztés gyorsítására, mivel így a bürokráciát csökkenteni tudták. Valahogy így áll össze a Pfizer tavalyi, szellemi kapacitást és kreativitást felszabadító programja, amelynek az eredményét mindannyian ismerjük.

Wayne Gretzky a Masterclass-on

Ami különösképpen érdekes számomra a dologban az, hogy Albert Bourla tavalyi alapvetései teljes mértékben összhangban vannak az írás nyitógondolatait adó Wayne Gretzky ars poeticájával, aki friss Masterclass tanfolyamában, az alábbi tízéves korában lefolytatott beszélgetését idézi meg az édesapjával:

„Nem hiszem el, hogy megint veszítettünk ez ellen a csapat ellen. Nem hiszem el, hogy nem nyertünk.”

Hangzottak el a kis Wayne Gretzky szavai. Erre jött az atyai igazság válaszként:

„Nem kell aggódnod ezen, az ellenfél annyira jól tréningezett, annyira szisztematikusak, hogy egyikük sem fog sohasem játszani az NHL-ben. Nálatok pedig lesz öt gyerek – garantálom neked – aki egy napon az NHL-ben fog hokizni.”

Gretzky a 60 ezres Brantford városának kölyökcsapatában játszott ekkor, akik a régióban a döntőkben általában a 200 ezres Oshawa ifjoncaitól kaptak ki. Csak míg Gretzky csapatánál az első számú szempont a tízévesek számára létfontosságú kreativitás volt, addig a nagyobb gyermekszámból fakadóan nagyobb merítéssel dolgozó ellenfélnél már rendszerben, struktúrában játszottak a gyerekek, ami idejekorán kiölte belőlük a kreativitást. A kreativitás pedig tízévesen Gretzky szerint sokkal fontosabb, mint a struktúra. És hajoljunk meg egy pillanatra Gretzky papa nagysága előtt. Egy évtized múlva az akkori Brantford csapatából öten jutottak el a csúcsligába, az NHL-be, míg az Oshawa őket legyőző együtteséből senki sem.

A VILÁG 2019 VÉGÉRE – HA LEHET ÍGY FOGALMAZNI – TÚLZOTTAN STANDARDIZÁLTTÁ VÁLT.

Mind a vállalati életet, mind a csapatsportokat jelentékeny részben a folyamatosan fejlődő, de hellyel-közzel az egész bolygón egyszerre adaptált standard struktúrák uralták. Ebbe a helyzetbe robbant be az elmúlt tizenöt hónapban a pandémia. Köszönhetően a megelőző évtized relatív kényelmének a baj egy olyan helyzetben ütött be, amikor az emberiség egy része már elveszítette, feladta kreatív energiáit, mivel azokra a korábbi, struktúrák által uralt világban már egyre kevésbé volt szüksége.

Mennyire lesz fontos a kreatív energia a jövőben?

Véleményem szerint a jelenlegi (remélem mihamarabb a végére érő) világjárványt alapvetően kétfajta módon lehet elhelyezni az előtte-utána időrendben. Az egyik szemlélet az, hogy a pandémia után visszatérünk a régi világrendbe, és az egész dolog csak egy ideiglenes zavar volt a rendszerben. A másik lehetséges várakozás pedig az, hogy a koronavírus egy hatalmas „gamechanger” az életünkben. Olyan, mint egy féreglyuk a fizika és a sci-fi irodalom terminológiájának a határán, amelybe bekerülve az emberiség a kiinduló univerzumból egy merőben új és teljesen ismeretlen univerzumba érkezik majd meg. Az igazság valahol a kettő között lesz, szerintem jóval inkább a gamechanger-féreglyuk szélsőséghez közel.

Ez pedig a 2019-ben és előtte megtanultak értékét jelentősen csökkenteni tudja. Nagyon sok koronavírus előtti struktúráról látjuk azt, hogy most ezer sebből vérzik, egyszerűen nem működik. Ennek egy tőkepiaci és általános kereskedelmi lenyomata az, hogy egyszerűen nincsenek árak, árfolyamok. Totális a bizonytalanság abban, hogy mi mennyit ér. Rengeteg olyan területe van az életnek, ahol 2019-ben akár egy évre előre bátran rögzített árat vevő és eladó, most pedig két-három hónapra előre sem tudnak egy sávot sem meghatározni. Személy szerint azt gondolom, hogy ez nemcsak a sérült globális ellátási láncok zavarainak a következménye, hanem egy évtizedek óta nem látott, a teljes emberiséget érintő szokásváltozásé.

EGY ÚJ VILÁGREND KAPUJÁBAN ÁLLUNK, AHOL RENGETEG KREATÍV ENERGIÁRA LESZ SZÜKSÉGÜNK AZ ELKÖVETKEZŐ ÉVEKBEN.

Benne van a pakliban, hogy jóval többre, mint az előző, vagy az utána következő évtizedekben. Mindezt a kreatív energiát úgy kell belevinnünk a mindennapi életünkbe, hogy mindeközben maximálisan tisztelnünk kell a működőképes struktúráinkat.

Ha valaki nem is hisz abban, hogy visszatér a széles embertömegek számára a kreativitás kora, azt mindenképpen el kell ismernie és látnia kell, hogy egy dologban, a poszt-koronavírus időszakban nagymértékű kreativitásra lesz szükség. Ezek pedig azok a döntéshelyzetek lesznek, amikor el kell dönteni, hogy a betanult és beidegződött struktúra segítségével vagy pedig kreativitással és komoly képzelőerővel kívánunk-e megoldani egy élethelyzetet.

Kreatívnak kell lennünk majd abban, hogy kreatívok legyünk-e, vagy engedjük-e dolgozni a rutinokat, mechanizmusokat, struktúrákat.

(Címlapkép: a célok elérésének érdekében bátorítani kell az addigi kereteken kívüli gondolkodást, forrás: Medium.com)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.