Mikor vegyünk eurót a nyaraláshoz?

picture

Mi várható az euró árfolyam mozgásában?

Még friss a pecsét az oltási igazolásunkon, és bár az időjárás nem hozta meg feltétlenül a kedvet, de állítólag idén is lesz nyár, legalábbis igény lenne rá. Ezt támasztja alá az is, hogy a Balaton környéki szállások kezdenek megtelni egész nyárra.

A tavalyi csonka vagy korlátozott nyár után, (amit a novembertől tartó hat hónapos kijárási tilalom is súlyosbított) az emberek egy része újra elkezdett kacérkodni egy külföldi nyaralással is. Sokan hittek abban, hogy nyárra enyhülhet a vírushelyzet, és ezáltal szabadabban lehet nyaralni. Mivel még tavasszal is rengeteg kérdőjel volt az utazásokkal kapcsolatban, így a legtöbb szállodánál úgy lehetett foglalni, hogy elég egy héttel az utazás előtt fizetni, addig ingyenesen lemondható.

A NYARALÁSHOZ KÖZELEDVE FELMERÜL A SZOKÁSOS KÉRDÉS: MIKOR VEGYÜK MEG AZ EURÓT?

Miért lett drasztikusan olcsóbb az euró?

Idén márciusban még 369 forintot kellett adni egy euróért, míg a múlt héten már 347 forintért is meg lehetett vásárolni egy eurót. Ilyen erős szinteket tavaly nyáron láthattunk utoljára. Az elmúlt hetek forinterősödése köszönhető a vírushelyzet javulásának, a gazdaság újraindulásának, de az MNB kommunikációjának is, melyben megerősítették, hogy az emelkedő inflációt figyelni fogják, és ha kell, proaktívan lépnek fel ellene. Azaz a piac már egy lehetséges kamatemelést vizionálhat júniusra.

Természetesen nem kizárt, hogy lesz még kisebb forinterősödés, azonban meglátásom szerint aki a nyaralásra 348-350 körül vásárolja meg a valutát, az a forint erősödésének javát már megfogta, hiszen márciushoz képest 20 forinttal olcsóbban szerezte be a nyaraláshoz szükséges eurót.

(Címlapkép: márciushoz képest 20 forinttal olcsóbban lehet beszerezni a nyaraláshoz szükséges eurót, forrás: ShutterStock)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.