A világ jegybankjai tehetetlenek
A múlt héten szinte minden aktív tőkepiacon dolgozó befektető az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének beszédét és az azt megelőző kamatdöntést várta. Egy héttel korábban tűkön ülve várták az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésének eredményét.
Láthatóan jelentős figyelem övezi még ugyan a jegybankárok szerepléseit, de kétséges, hogy döntéseiknek, megszólalásaiknak jelentős valós gazdasági hatásuk van. Az ECB-nek a legutóbbi gazdasági fellendülés végére sem sikerült lényegében elmozdulni a nullkamatok világából. Egy rövid időre képesek voltak felfüggeszteni a monetáris lazítás egyik korábban évtizedeken át unortodoxnak gondolt módját, az eszközvásárlási programot, de ez a „drákói” európai szigor nem tartott sokáig: két hete úgy döntöttek, hogy – a piacok által vártnak megfelelően – újraindítják az eszközvásárlási programot, amelyet az év elején hagytak abba. A kérészéletű monetáris „szigor” ezzel véget is ért Európában.
Eközben az amerikai kamatszintek – történelmi távlatból szemlélve szintén rövid időre – 3 százalék közelébe emelkedtek tavaly, majd idén villámgyorsan, néhány hónap leforgása alatt érték el korábbi, 1.5 százalékos mélypontjukat.
A kínai monetáris szigor inkább az árnyékbankrendszer megzabolázásában öltött testet az elmúlt két évben. Azonban azóta a monetáris enyhítés egyelőre képtelen volt újraindítani a hitelezés, és így a gazdaság motorját is. A hangzatos növekedési számok mögött azért az világosan látszik, hogy a kínai ipar több negyedéve a monetáris lazítás ellenére is recesszióban van.
Felesleges folytatni a sort: az világosan látszik, hogy
A VILÁG JEGYBANKJAI TÖBBNYIRE TEHETETLENEK.
A Fed ugyan még néhányszor vághat kamatot, de a piaci hozamok esése lényegében már beárazta ezt a pályát. Sok mozgástér ezen a kényszerpályán már nincs. Lehet azt gondolni, hogy a 1.5 százalékos tízéves amerikai hozamot egészen nulláig kergetve lehet stimulálni a gazdaságot, de ez vélhetően naivitás. Hiszen láthatóan Európán sem segít/segített érdemben. Nehéz azt gondolni, hogy a német vagy akár az olasz hozamok további csökkenése képes lesz csodát művelni az európai konjunktúrával. A legutóbb bejelentett végtelen európai eszközvásárlási program után mi jön vajon? A végtelenen is túli program?
Míg a kínai növekedést a túlhitelezés, valamint a túlberuházásból fakadó egyensúlytalanság nyomja agyon, addig az európai konjunktúrát a saját strukturális nehézségein túl (pl.: népességfogyás, elöregedés) a kínai és fejlődő piacok gyengélkedése is sújtja. Nevető harmadikként az USA gazdasága jól tartja magát, de ehhez egy jelentős fiskális lazaság tartozik, ami sokat megmagyaráz az amerikai felülteljesítésből.
Az amerikai gazdaság problémáját a 2020-as évek elején az fogja okozni, hogy mind a monetáris mind a fiskális oldalon elfogynak a tartalékok a gazdaság élénkítésére. Így akkor, ha a másik két gazdasági régió nem tesz valamit, az USA növekedésébe és felülteljesítésébe vetett hit is meginoghat.
A VILÁGGAZDASÁG LASSULÁSÁNAK MEGFORDÍTÁSA MEGLÁTÁSOM SZERINT NEM A JEGYBANKÁROK, HANEM INKÁBB A POLITIKUSOK KEZÉBEN VAN.
Európában lenne bőven tér a fiskális lazításra, de ezzel szemben van egy erős német ellenállás.
Németország: Európa sikerembere vagy potyautas rombadöntője?
A német gazdaság és export teljesítményéhez képest gyenge euró adja a német ipar unión kívüli versenyképességének jelentős részét.
Kína esetén ez szintén egy lehetőség. Az, hogy ezzel fognak-e élni és ha igen milyen mértékben és milyen hatással az már egy másik cikk témája. Az viszont tény marad, hogy a világgazdaság lassulásának megfordítása kapcsán bár szinte minden szem rájuk szegeződik, valójában a világ jegybankárjai tehetetlenek.
(Címlapkép: Noupload képe a Pixabay -en.)
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
