Börtönből az elnöki székbe?

picture

Egy korábbi kissé „bogaras” posztban már foglalkoztunk a brazil gazdaság helyzetével. Az ott megfogalmazott hasonlatot felelevenítve a brazil politikai elit La Fontaine tücsök és hangya meséjéből mindig a tücsök karakterével azonosult. Azokban az években, amikor a nyersanyagok árfolyama lehetővé tette volna a felhalmozást, inkább a költekezés mellett döntöttek.

A mese végét mindannyian ismerjük, de az oda vezető út még hozhat meglepetéseket. Ennek első lépcsője lehet az októberi elnöki és kongresszusi választás. Most a választás főszereplőit mutatjuk be anélkül, hogy bármelyikük mellett letennénk a voksunkat.

picture

Brazília: nem olvasták a tücsök és a hangya történetét

Jelentős nyersanyagkészletek és exportvezérelt gazdaság mellett is deficites a fizetési mérleg, a szociális kiadások rendszere fenntarthatatlan, az államadósság nő. A mostani konjunktúrában sem takarékoskodtak, ha lassul a világgazdaság, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Elnöki ügy!

A Datafolha közvélemény kutatása alapján továbbra is Luiz Inácio Lula de Silva korábbi elnök a legnépszerűbb jelölt. Ha júniusban lett volna a választás, Lula a szavazatok több mint 30 százalékát szerezte volna meg, jelentősen maga mögé utasítva a többi versenytársat. Brazília korábbi első emberét nem véletlenül kedveli a szavazók harmada: Lula a bőséges években – amikor a nyersanyagok ára magasan volt – olyan szociális programot hirdetett, ami több mint harminc millió brazilt segített ki a mélyszegényéből.

EGY APRÓSÁG AZÉRT BIZTOSAN ELVÁLASZTJA LULAT ATTÓL, HOGY HARMADSZOR IS ELNÖK LEHESSEN: JELENLEG 12 ÉVES BÖRTÖNBÜNTETÉSÉT TÖLTI.

Számos közvéleménykutató már hónapokkal ezelőtt temette Lula esélyeit, de júliusban egy bíró újra bebizonyította, hogy Brazíliában közel se mennek rendhagyóan a választások. A nyári uborkaszezont kihasználva váratlanul úgy döntött, hogy a volt elnököt azonnali hatállyal helyezzék szabadlábra, ezzel lehetőséget adva Lulanak a választáson való indulásra. A vakmerő terv hamar kudarcba fulladt, mikor a hatóságok feltárták, hogy a rendeletet kiadó bíró hivatalt töltött be Lula kormányában.

Kisebb csoda kellene ahhoz, hogy Lula indulhasson a választáson, de az biztos, hogy ha valahol a világon ez lehetséges, akkor az Brazília. A veterán politikus már így is sokat tett pártja, a Munkáspárt (PT) kampányáért.  Szabadulásának híre bejárta a világot és mozgósította az aktivistákat, így a helyette nagyvalószínűséggel induló Fernando Haddad már jobb pozícióból indulhat neki a választás első fordulójának.

A jobb- és baloldal vagy a Facebook és a tévé harca?

Az Economist szerint a választók csupán 13 százaléka elégedett a brazil demokráciával. Ezt az elkeseredett bázist célozta meg a populista szélsőjobboldali Jair Bolsonaro. A katonai múlttal rendelkező Bolsonaro egy friss arc a brazil politikai hadszíntéren, aki harcot hirdetett a korrupció ellen. A stratégia eddig kifizetődőnek bizonyult.

A VÁLASZTÓK JELENTŐS RÉSZE KIÁBRÁNDULT A KORÁBBI KORRUPT POLITIKUSOKBÓL (LULA IS KORRUPCIÓ MIATT VAN BÖRTÖNBEN), ÍGY NÖVEKEDHETETT BOLSONARO NÉPSZERŰSÉGE 5 SZÁZALÉKRÓL 20 SZÁZALÉK FÖLÉ AZ ELMÚLT KÉT ÉVBEN.

Bolsonaro sok témában hasonlóan megosztó álláspontot képvisel, mint az amerikai elnök, ilyen például a nőkről alkotott markáns, és távolról sem hízelgő véleménye, de hasonlóak a kisebbségek felé tett megnyilvánulásai is.

Komolyabb nehézség, hogy gazdasági témákban Bolsonaro – és pártja, a Szociálliberális Párt (PSL) – inkább a megszorítások mellett kampányol. Kampányának hangsúlyos elemei a szociális kiadások csökkentése és a privatizáció. Ezek bár szükséges lépések lennének, de Brazíliában ilyen kampánnyal még senki se nyert választást.

A CNI közvéleménykutatása szerint jelenleg a választókat leginkább az egészségügy fejlesztésének ígéretével és az adók csökkentésével lehet megszólítani. Ezek az ígéretek viszont inkább a baloldali Brazíl Szociáldemokrata Párt (PSDB) kampányában meghatározó elemek.

A PSDB jelöltje, Geraldo Alckmin számos koalíciós megállapodást kötött előre, így meghatározó szereplője lehet a baloldali összefogásnak, amellyel végül akár a szavazatok 50 százalékát is megszerezheti.

Bár a Poder360 felmérése alapján Alckmin támogatottsága csupán 9 százalékos, ez a kampány során várhatóan növekedni fog, mivel nagyságrendekkel több ingyenes televíziós reklámidőhöz jutott, mint versenytársai. Emellett ráadásul Alckmin összesen 700 millió dollárnak megfelelő adományt gyűjtött össze kampányára, míg Bolsonaro inkább a fapados stratégiát követi és választóit a közösségi médián keresztül mozgósítja.

AZ IDEI BRAZIL VÁLASZTÁS NEM CSUPÁN A KLASSZIKUS JOBB ÉS BALOLDAL KÜZDELME, DE RÉSZBEN A RÉGI ÉS AZ ÚJ MÉDIA HARCA A VÁLASZTÓK ELÉRÉSÉÉRT. UGYANAKKOR AZT AZÉRT ÉRDEMES MEGJEGYEZNI, HOGY BRAZÍLIÁBAN CSUPÁN MINDEN MÁSODIK EMBERNEK AKAD STABIL INTERNET HOZZÁFÉRÉSE, ÍGY LEHET, HOGY EZ A KÜZDELEM NEM TART SOKÁIG.

Két hónappal a választás előtt a szavazók még mindig több mint egynegyede bizonytalan, így a választás végkimenetét megtippelni jelenleg nem érdemes.

Viszont az jól látszik, hogy amennyiben újabb tücsök kerül hatalomra, aki nem lépi meg a szükséges gazdasági kiigazításokat, akkor a „téli napokon” a gazdaság komoly bajba kerülhet. Augusztus végével beindul a brazil szappanopera, érdemes minden epizódot figyelemmel követni.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Brazília: nem olvasták a tücsök és a hangya történetét

Olvasási idő: 3 p
Jelentős nyersanyagkészletek és exportvezérelt gazdaság mellett is deficites a fizetési mérleg, a szociális kiadások rendszere fenntarthatatlan, az államadósság nő. A mostani konjunktúrában sem takarékoskodtak, ha lassul a világgazdaság, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.
picture

100 dollár lesz az olajár, ha Venezuela összeomlik

Olvasási idő: 3 p
Elmaradt fejlesztések és karbantartások, hatékonytalan, összeomló teremlés. Pedig több tartalékuk van, mint bárkinek.
picture

A büntetőeljárás árnyékában Trump még harcosabb lehet

Olvasási idő: 2 p
A kereskedelmi háború felpörgetése, nehezebb kínai megegyezés, Törökország és Irán még durvább kritikája lehet Trump válasza az ügyvédje nyilatkozata kiváltotta politikai válságra, de impeachment eljárástól – pláne büntetőeljárástól – nem kell tartania.