BudaMEGApest – fényben úszik a világ

picture

Budapest is felkerült a világ 29 megarégióját bemutató térképre: Béccsel, illetve nyilván a két főváros kiterjesztett vonzáskörzetével együtt a 18. helyen világítunk a listán.

Szó szerint világítunk: a Visualcapitalist friss térképe a Citylab összeállításából készült, ennek egyik alapja pedig ténylegesen az volt, hogy melyek azok a térségek a Földön, melyek az éjszakai műholdfelvételeken folyamatos fényárban úsznak. Ez persze csak az egyik összetevő, a Citylab tanulmányának címe –  (The real powerhouses that drive the World’s economy, kb. A világgazdaság valódi motorjai) – már magában foglalja a legfontosabb állítást: nem nemzetek vagy államok, mégcsak nem is városok, hanem ez utóbbiak határokon átnyúló és egybeérő vonzáskörzetei alkotta régiók lettek mára a globális gazdaság valódi centrumai.

A világ 29 megarégiójának fényáradatát mutatja be az ábra egy műholdas felvétel segítségével, amit a Visual Capitalist készített

 

Kattintson ide, hogy nagyobb méretben lássa a térképet.

Az éjszakai tündöklés mellett a rangsorolt régiók mindegyike legalább ötmillió lakossal és vásárlóerőparitáson számolt legalább 300 milliárd dolláros GDP-vel bír. A 18. helyre befutó Bécs-Budapest (vagy Budapest-Bécs) ez utóbbi tekintetben egy nagyobb hajszállal marad el az átlagtól az egyfőre jutó GDP tekintetében: valamivel 43 ezer dollár felett járunk – ne boncolgassuk, hogy e tekintetben a régió magyarországi része merre húzza az összesítést, még ha Budapest magasan ki is emelkedik a hazai átlagból –, míg a 29 régióban összesítve 46 ezer dollár körül van átlag. A megarégiók élén – aligha meglepő módon – a New York-ot is magába foglaló Boston-Washington térség áll, 3650 milliárd dolláros kibocsátással. A második helyre talán sokan az amerikai nyugati partot tennék, de ezt már akkor is Európa – Párizs, Amszterdam, Brüsszel és München – megarégiója kapja, ha a nyugati part két gigászát – a Los Angeles-San Diego, illetve a San Francisco – San Jose térséget – együtt mérnék. Igaz, ők egyben előznék az így a harmadik helyet megcsípő Chicago, Detroit, Cleveland és Pittsburg alkotta megarégiót.

A teljes lista alább böngészhető, bár az talán a térképen szembeötlőbb, hogy a déli féltekéről mindössze Sao Paolo került bele az összesítésbe.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Hány lejátszás ér egy dollárt a Spotify-nál és a Youtube-on?

Olvasási idő: < 1 p
A Napsteren – igen, még működik – 53 lejátszás is elég, a Youtube-on közel 1500 kell. Óriási különbségek a streamingszolgáltatók között.
picture

86 ezer milliárd dollár egyetlen ábrán

Olvasási idő: < 1 p
A globális GDP 75 százalékát mindössze 15 ország adja, a másik oldalról nézve 171 ország 9 százalékot sem ér el.
picture

Amerika tényleg nagyon első

Olvasási idő: 2 p
2017-ben az Egyesült Államok a világ GDP-jének a 24,3 százalékát állította elő – úgy, hogy a világ lakosságának csak a 4,3 százaléka amerikai. Önálló országként három amerikai állam is a világ első 12 országa között lenne a nemzeti össztermék alapján.