Az erős forint kiválthatja a kamatemelést?

picture

Rég nem látott szinteken forog a forint az euróval szemben a mai kereskedésben. 2018 januárjában még 308-309 forint körül mozgott az árfolyam, ami 2018 májusában indult komolyabb gyengülésnek. Első körben 310 forintról 318-ra, majd júliusra 330 forintos szintig emelkedett az euró ára.  A hirtelen gyengülést két hullámban, először 322,50-ig majd a 319-es szintekig korrigálta vissza forint az euróval szemben, majd tavaly szeptemberben folyamatos, trendszerű forinterősödés alakult ki, melynek eredményeként az árfolyam most 313 alatt is járt az euróval szemben.

Minek köszönhető ez az erősödés?

Februárban még 320-as szinteken is járt a devizapár, azonban azóta több fontos bejelentés és adat is napvilágot látott. A piac alapvetően azzal számolt, hogy 2019-ben az EKB kivezeti a kötvényvásárlási programját, továbbá akár már szeptemberben kamatemelést hajthat végre, ami erősíthette volna az eurót. Azonban februárban Mario Draghi egyértelművé tette a befektetők számára, hogy a gazdasági kilátások nem a várakozások szerint alakulnak: mind a növekedési, mind az inflációs várakozásokat visszavágta az EKB, így a következő két évben nem kell kamatemeléssel számolni az euróövezetben. Ennek hatására az euró gyengülni kezdett. Eközben a hazai gazdasági folyamatok, a növekvő infláció mellett erősödtek a kamatemelésére vonatkozó várakozások, melyeknek már önmagukban a forintot támogatják.

Az MNB megúszhatja a kamatemelést

Ennek a kettős hatásnak köszönhető, hogy az EUR/HUF árfolyama 313-ig jött le, ami fontos szint lehet a következő hetekben.

AZ EKB KAMATPOLITIKÁJÁT LÁTVA NEHÉZ ELKÉPZELNI, HOGY AZ MNB A MÁRCIUS VÉGI KAMATDÖNTŐ ÜLÉSÉN VÁLTOZTATNA AZ IRÁNYADÓ RÁTÁN.

Sőt, igazából valószínűleg idén nem is lesz erre szükség, hiszen vannak más monetáris eszközei is, ha a kötvény- vagy a devizapiacot szeretné stabilizálni. A kamatemelés ellen szól az is, hogy idén még a gazdaság további támogatása, a vállalkozások hitelezése a terv, amibe kevésbé illene a referenciakamatok emelése. Ezek alapján, akinek szüksége van euróra, az már elkezdheti vásárolni az eurót, hiszen közel egy éve nem volt ennyire erős a forint. De azzal számolni kell, hogy az eurótartás költséges befektetés, a bankok mínuszos kamatot számítanak fel a náluk a számlán látra szólóan tartott euróra. A forint esetében a következő hetekben sávozás várható.

(Címlapkép: Max Pixel)


Ajánló

picture

2019 nehéz év lesz a dollárnak

Olvasási idő: 3 p
Hiába csúszhat akár recesszióba is az eurózóna, és marad jelentős különbség a növekedésben az USA javára, utóbbi növekedési ütemének csökkenése, az olló szűkülése a korábbi árazások felülírásával a dollár gyengülését hozhatja, aminek jelei már most is láthatóak.
picture

Állampapíron is lehet bukni, ha rossz ütemben vesszük meg

Olvasási idő: 2 p
Emelkedő hozamkörnyezetben – mint most – rövid 1-2 éves állampapírokat érdemes venni, csökkenő hozamkörnyezetben pedig hosszú akár 5-10 éves állampapírokat.
picture

Meddig nőhetnek Magyarországon a bérek?

Olvasási idő: 4 p
Egyes szektorokban most jöhet az igazi robbanás, az ország keleti felében akár 20-30 százalékos béremelés is lehet az idén.