Termelékenység a magyar gazdaságban: visszahúzó erő vagy kitörési pont?
A magyar gazdaság termelékenysége időről időre a gazdaságpolitika fókuszába kerül. Ilyen időszak volt 2020 is, amikor a Magyar Nemzeti Bank elindította a „Termelékenységi jelentés” című új publikációját. Ennek bevezetője megállapította, hogy a termelékenység „a hosszú távú gazdasági felzárkózás kulcstényezője, és ezért kiemelten fontos minden olyan, hazánkhoz hasonló ország számára, amely a közepes fejlettségből indulva a gazdasági elit klubba, a fejlett gazdaságok közé szeretne kerülni.”
Öt évvel ezt követően, bár látható némi felzárkózás az EU-s átlaghoz ebben a gazdasági mutatóban, de 2020 és 2024 között a termelékenység növekedési üteme jelentős mértékben lassult. Visszahúzó erő vagy kitörési pont a termelékenység a gazdasági növekedés és felzárkózás szempontjából? Egyelőre a számok mindkét állítást alátámasztják. Ahhoz azonban, hogy a kitörési pont valódi történet legyen, ne csupán lehetőség, még rengeteg tennivaló vár ránk.
A magyar gazdaság termelékenységi teljesítménye 2020 és 2024 között vegyes képet mutatott: bár történt némi javulás, a növekedési ütem jelentősen lelassult. 2024-ben a magyar mutató az uniós átlag 73,5 százalékát érte el, szemben a 2020-as 71,7 százalékkal. Ha a szűkebb értelemben vett munkatermelékenységet vizsgáljuk – vagyis azt, hogy egy foglalkoztatottra vagy egységnyi munkaidőre mekkora gazdasági teljesítmény jut –, láthatjuk, hogy a 2020-as évtized eddigi részében Európa-szerte visszaesett a termelékenység növekedésének üteme. Ez nem meglepő, hiszen ebben az időszakban a Coviddal, az energiaválsággal, az infláció megugrásával és az ukrajnai háború gazdasági következményeivel is meg kellett küzdeni. Utóbbi végét továbbra sem látjuk, miközben 2025-ben az átalakuló amerikai gazdaságpolitika nyomán beindult „vám-cunami” hatásai is kezdenek begyűrűzni, tovább bonyolítva a helyzetet.
Ezen a nehezített pályán a munkatermelékenység tekintetében Magyarország a 2024 végi adatok szerint az uniós átlag 64 százalékát érte el. Bár az EU-csatlakozás óta összességében egyértelmű a felzárkózás, a javulást mély strukturális problémák és erős külső nyomások árnyékolják be, nehezítve az ideálisnak mondható eredmény elérését. Különösen aggasztó a helyzet egy olyan időszakban, amikor egy recessziós és egy recesszióközeli év után (2023–2024) idén is legfeljebb 1 százalék körüli – sőt, egyre inkább ez alatti – éves reálnövekedés látszik valószínűnek. A termelékenység javulási üteme eközben drasztikusan visszaesett: éves szinten már az 1 százalékot sem éri el. Az öt legjobb teljesítményű EU-tagország átlagos termelékenységi szintjének pedig még a felét sem közelítjük meg.
A magyar gazdaság egyik alapvető jellemzője, a dualitás, nem csupán azt jelenti, hogy az eddigi termelékenység-növekedés döntő részét a nagy, külföldi tulajdonú vállalatok hozták. Ez a szerkezet egyben hozzájárult ahhoz is, hogy a termelékenység alakulása erősen konjunktúrafüggő. Ennek egyik oka az export rendkívül magas aránya: a GDP több mint 70 százalékát adja a kivitel, ami több mint kétszerese az uniós átlagnak. A termelékenység-növekedés döntő része mind a külföldi, mind a hazai – és különösen a kisebb – cégek körében az exportorientált vállalatoknál koncentrálódik. Az exporton belül pedig meghatározó szerepet játszik az autóipar és a kapcsolódó ágazatok, amelyek kiemelten érzékenyek a globális konjunktúra változásaira.
A termelékenység természetesen nem csupán a munkatermelékenységről szól. Az MNB vonatkozó jelentése szerint három további kritikus dimenziót is figyelembe kell venni: az innováció hatékonyságát, a digitalizáció hatékonyságát és az ökológiai hatékonyságot. Ezek közül különösen az innováció területén mutatkozik jelentős lemaradás: Magyarország az uniós átlag mindössze 55 százalékát éri el, ami még a munka termelékenységéhez képest is gyengébb eredmény.
A kutatás-fejlesztésre fordított források a GDP 1,4 százalékát teszik ki, ami az uniós átlag 62 százaléka, ráadásul ez az arány évek óta csökken, elmaradva például a lengyel vagy a cseh értékektől is. Az EU-s felmérések az egyetem–ipar együttműködés alacsony szintjét is jelzik: a magyar kkv-k mindössze 11 százaléka dolgozik együtt felsőoktatási intézményekkel, és csupán 3 százalékuk kutatóintézetekkel. Ez a szabadalmak és újítások alacsony számában is tükröződik.
Különösen problémás, hogy az európai összehasonlításban a magyar akadémikusok több mint 60 százaléka egyáltalán nem vesz részt egyetem–üzleti együttműködésben. Ez komoly versenyhátrányt jelent, és gátolja mind a hallgatók foglalkoztathatóságát, mind a helyi vállalatok innovációs erőfeszítéseit.
A jelenlegi exportnehézségek, az USA által kivetett vámok körüli bizonytalanságok és a magyar gazdaság belső problémái különösen megterhelik a feldolgozóipart, miközben a mezőgazdaság teljesítménye is gyenge. Ezek a kihívások korlátozzák az innovációra és a termelékenység növelésére fordítható forrásokat, pedig éppen az ilyen beruházások jelenthetnek hosszú távon fenntartható kiutat az alacsony növekedési rátájú időszakból.
A foglalkoztatottság 2024–2025-ben a tetőzés jeleit mutatja, a külső – EU-s és más – tőkebevonási lehetőségek is szűkültek, így a termelékenység erősítése kulcsfontosságú kitörési pont lehet. A beruházási források azonban elapadtak, a 2020–2023-as boom elsősorban az építőiparra koncentrálódott, miközben alulfinanszírozottak maradtak a termelékenységet javító fejlesztések.
Megoldást jelenthet a vállalatok összefogása, különösen a szétaprózódott KKV-szektorban – akár összeolvadások formájában –, de ez önmagában nem garantál áttörést. Az erősen beavatkozó állam részéről is szükség lenne célzott támogatásokra és stabil szabályozási környezetre, ahogyan azt nemzetközi példák is mutatják. A termelékenység lassulása mögött ugyanis összetett okok húzódnak, ezért a valódi kitöréshez széles körű összefogásra és tudatos gazdaságpolitikai tervezésre van szükség.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
