Az olajkirály, aki a szankciók kijátszásával lett milliárdos
Tagadta a szabályokat és a határokat. Számára a profit maximalizálása nemcsak árkülönbözetek kiaknázását jelentette, hanem olyan piacok megnyitását is, amelyek politikailag vagy gazdaságilag kényesek, ily módon elérhetetlenek is voltak másoknak. Vallotta, hogy az „embargók csak a kicsiket sújtják”. Marc Rich portréja.
(A cikk először a Forbes.hu oldalán jelent meg 2025. február 16-án.)
Hiába vetettek ki számos szankciót Oroszországgal szemben a háború kitörése óta, az orosz kőolaj és LNG továbbra is számos európai országba eljut, olyanokba is, amelyek retorikai szinten egyébként támogatják a szankciókat. Sőt, 2024-ben az orosz LNG-import aránya még növekedett is Európában.
Így az Oroszország vagy Irán elleni szankciók csak korlátozottan hatékonyak, miközben néhány kereskedő és vállalat hatalmas hasznot húz ezekből az üzletekből.
A szankciók kijátszása nem új jelenség, a nyersanyag-kereskedelem mindig is híres volt alacsony etikai normáiról, és arról, hogy szinte bármilyen kétes körülmények között hajlandó üzletet kötni a profit érdekében. Erre az egyik legjobb példa Marc Rich, az „olajkirály”, aki éppen a szankciókkal sújtott olajkereskedelemmel vált hírhedtté és milliárdossá.
Az embargók csak a kicsiket sújtják
Marc Rich karrierje az 1950-es évek végén indult a legendás Philipp Brothers-nél, amely a világ egyik legnagyobb nyersanyag-kereskedő cége volt akkoriban. A vállalat hagyományos kereskedelmi modellre épült, amely elsősorban ipari fémek és más alapanyagok vásárlására és eladására koncentrált az akkori nagy ipari hatalmak számára.
Rich gyorsan kitűnt ambiciózus gondolkodásával és kockázatvállalási hajlandóságával, ami radikálisan új irányt adott a nyersanyag-kereskedelemnek.
Az 1970-es években, amikor a Közel-Keleten és pár egyéb olajban gazdag országban az olajipart államosították, új utak nyíltak az olajjal való kereskedésben. Ezt az olajválságból és a megváltozott geopolitikai helyzetből fakadó új kereskedelmi lehetőséget látta meg Marc Rich. Új kereskedési stratégiájában az olyan réseket kereste, ahova más kereskedők nem mertek vagy nem akartak bemenni.
SZÁMÁRA A PROFIT MAXIMALIZÁLÁSA NEMCSAK ÁRKÜLÖNBÖZETEK KIAKNÁZÁSÁT JELENTETTE, HANEM OLYAN PIACOK MEGNYITÁSÁT IS, AMELYEK POLITIKAILAG VAGY GAZDASÁGILAG KÉNYESEK, VALAMINT ILY MÓDON ELÉRHETETLENEK VOLTAK MÁSOKNAK.
Rich úttörőként kezdett el olyan országokkal kereskedni, amelyek embargó alatt álltak, például Iránnal, Kubával vagy Dél-Afrikával. Ahelyett, hogy az embargót akadálynak tekintette volna, lehetőséget látott bennük, és azzal érvelt, hogy az „embargók csak a kicsiket sújtják”.
Rich stratégiájának központi eleme volt a kormányokkal való személyes kapcsolatok építése, amelyek lehetővé tették számára, hogy megkerülje a hagyományos kereskedelmi akadályokat. Ezzel Rich forradalmasította a nyersanyag-kereskedelemet, és létrehozott egy új iparági normát, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a politikai és etikai aggályokat.
Hamar kinőtt keretek
Egy adott ponton Marc Rich elégedetlenné vált a Philipp Brothers-nél, úgy érezte, hogy nem kapja meg a neki járó méltó részesedést az általa generált hatalmas profitból. Továbbá nem élvezte azt a szabadságot, amelyre vágyott a kockázatos, de rendkívül nyereséges ügyletei lebonyolításához.
1974-ben kivált a cégből, és néhány kollégájával megalapította saját vállalatát, a Marc Rich + Co.-t. Az új cég székhelyéül a svájci Zug városát választotta, ahol az alacsony adók és a diszkrét üzleti környezet ideális feltételeket biztosít a globális kereskedelemhez.
RICH CÉLJA AZ VOLT, HOGY A KORÁBBI HATÁROKAT ÁTLÉPVE BÁRMELY ORSZÁGGAL KERESKEDHESSEN A POLITIKAI SZANKCIÓK ELLENÉRE IS.
Marc Rich karrierjének egyik legjelentősebb fejezete a Közel-Keleten zajlott, ahol a két olajóriás, Irán és Irak az 1980-as években háborúba keveredett egymással. Az olajpiacon keletkezett kaotikus helyzetet Rich ügyesen használta ki, az embargókat megkerülve olyan üzleteket kötött, amelyeket mások elképzelhetetlennek tartottak.
Rich különösen büszke volt az izraeli Askelon-vezetéken keresztül lebonyolított ügyleteire. A vezetéket eredetileg Irán és Izrael közötti együttműködés részeként építették, és lehetővé tette, hogy az iráni olajat titokban Izraelen keresztül juttassák el Európába, valamint biztosítsa Izrael olajellátását a sok ellenséges arab ország árnyékában, így Izrael mindent megtett, hogy segítsen eltitkolni a szállított olaj származási helyét.
Askelon csővezeték Izraelben
Forrás: S&P Global Platts, EAPC
Rich kihasználta ezt a csatornát, hogy embargó alatt álló olajat szállítson a piacra. Rich évente akár 60-75 millió hordó olajat is eljuttatott ezen a vezetéken a Földközi tengerre.
Az 1979-es iráni forradalom után az Egyesült Államok és több nyugati ország szankciókat vezetett be Irán ellen. Az iráni olajpiac azonban túl nagy volt ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni. Rich cége több millió hordó iráni olajat vásárolt, gyakran akár 15-20 százalékos diszkonttal, amelyet aztán Európában és Ázsiában értékesített.
Egy év alatt az iráni olajüzletek több százmillió dolláros profitot hoztak, miközben Rich gondosan ügyelt arra, hogy a szállítmányok eredetét álcázza – gyakran fiktív cégek és hamis dokumentációk révén, valamint más olajok hozzákeverésével.
Az újonnan államosított olajiparú országokban a korrupció virágzott, beszámolók szerint 125 ezer dollárba került, hogy a megfelelő embert megvesztegessék az Iráni Nemzeti Olajvállalatnál.
Az Iráni olaj útja
Egy különösen emlékezetes üzlet során Rich több mint 10 millió hordó olajat szerzett be Iránból, amelynek értéke akkori áron meghaladta a 300 millió dollárt. A szállítmányokat Görögország és Dél-Afrika irányába terelte, ahol az embargók kevésbé érvényesültek.
Az iráni olaj útja a Földközi tengerre
Forrás: www.sweetcrudereports.com
Egy másik jelentős tranzakciója során Iránból vásárolt olajat szállított az Askelon-vezetéken keresztül Olaszországba, ahol aztán jelentős haszonnal adta tovább. Ez az ügylet több mint 50 millió dollár nyereséget hozott Rich cégének, miközben az iráni kormány számára is létfontosságú devizát biztosított.
Irak szintén kulcsszerepet játszott Rich stratégiájában. Az 1980-ban kitört iraki–iráni háború alatt Szaddám Huszein kormánya kétségbeesetten keresett finanszírozási forrásokat, hogy fenntartsa a hadigépezetét. Rich ebben is hatalmas lehetőséget látott. Az iraki olajat, amelyet a háború miatt nehéz volt exportálni, diszkont áron vásárolta meg, majd szállította tovább Európába és Ázsiába.
AZ EGYIK LEGNAGYOBB ÜZLETE SORÁN RICH TÖBB MINT 5 MILLIÓ HORDÓ IRAKI OLAJAT VÁSÁROLT, AMELYNEK PIACI ÉRTÉKE 150 MILLIÓ DOLLÁR KÖRÜL MOZGOTT.
A szállításokat gyakran Jordánia és Törökország révén bonyolította le, elkerülve a szankciók által érintett kikötőket. Egy alkalommal, amikor az iraki kormány fizetésképtelenséggel fenyegetett, Rich előleget nyújtott nekik, amely lehetővé tette, hogy tovább folytassák az olajkitermelést. Az előlegért cserébe Rich további olajszállítmányokra szerzett jogot, amelyeket később kétszeres áron adott el a nemzetközi piacokon.
Marc Rich sokat üzletelt Líbiával is Moammer Kadhafi uralma alatt. Az 1980-as években, amikor az Egyesült Államok és más nyugati országok szigorú embargót vezettek be Líbia ellen, Rich képes volt akár 30 százalékos diszkonttal olajat vásárolni Kadhafi rezsimjétől. Egyes üzletek során például 2 millió hordó líbiai olajat szerzett be, amely akkoriban akár 50–60 millió dollárt is érhetett volna, de az embargó miatt sokkal olcsóbban jutott hozzá.
AZ OLAJ EREDETÉT ÜGYESEN ELFEDTE: SEMLEGES KIKÖTŐKBEN, PÉLDÁUL MÁLTÁN VAGY CIPRUSON KERESZTÜL KEVERTE MÁS FORRÁSOKKAL.
Rich emellett előfinanszírozást vagy bartermegállapodásokat ajánlott Líbiának – például gépeket vagy valutát cserélt olajszállítmányokra –, amiért Kadhafi rendszerének nélkülözhetetlen pénzügyi forrást biztosított.
Voltak évek, amikor ezek az üzletek akár 1 milliárd dollárt is hoztak Marc Rich cégének, amivel 1979-ben bekerült a tíz legprofitábilisabb amerikai vállalat közé. Az embargók kijátszása tovább növelte Rich kétes nemzetközi hírnevét is.
Az egész világon bizniszelt
Marc Rich egy újszerű stratégiát dolgozott ki, amellyel nagyban tudta növelni a befolyását a pénzügyi nehézségekkel küzdő országok körében. Ebben az új stratégiában a kereskedelmet és a banki finanszírozást ötvözte: kapcsolatai révén könnyen jutott hitelhez a világ olyan nagy bankjaitól, mint például a Credit Suisse, amit aztán arra használt, hogy likviditást nyújtson a pénzügyi válsággal küzdő fejlődő országok számára, amelyek képtelenek voltak más módon forrásokhoz jutni.
A BANKOK SZÁMÁRA VONZÓ VOLT RICH MODELLJE, MERT BÁR MAGAS KOCKÁZATTAL JÁRT, RENDKÍVÜL MAGAS HOZAMOKAT IS KÍNÁLT. RICH ÜGYESEN KÖZVETÍTETT A PÉNZINTÉZETEK ÉS AZ ÁLLAMOK KÖZÖTT, LÉNYEGÉBEN EGY MAGÁNBANK SZEREPÉT TÖLTÖTTE BE.
Angolában a polgárháború közepette Rich kulcsszerepet játszott az ország olajának értékesítésében. Az ország olajtermelése volt az egyetlen jelentős bevételi forrás, de a politikai instabilitás miatt szinte senki nem mert üzletelni velük. Marc Rich azonban ettől nem riadt vissza. Előleget nyújtott az angolai kormánynak a még ki sem termelt olajért cserébe. Ez lehetővé tette az ország számára, hogy azonnal pénzhez jusson, amelyet a háborús kiadások finanszírozására használtak. Az olaj szállítását és értékesítését Rich cége biztosította, garantálva ezzel, hogy minden fél megkapja a maga részét.
Egyik legismertebb ügylete Jamaicában történt, amikor az ország pénzügyi válságban volt, és már nem tudták fizetni az olajszállítmányokat. Egy késő esti hívás során a jamaicai energiaügyi miniszter, Hugh Hart kétségbeesetten fordult Rich-hez. Rich azonnal intézkedett: egy olajszállító tartályhajót irányított Jamaica felé, biztosítva az ország működéséhez szükséges üzemanyagot.
NEM ÍRTAK ALÁ SZERZŐDÉST, ÉS SEMMILYEN AZONNALI BIZTOSÍTÉKOT NEM KAPOTT, CSUPÁN A BIZALMON ALAPULT AZ ÜZLET.
Később Rich előleget is nyújtott Jamaicának a bauxitért, amelyet az amerikai alumíniumgyártók számára értékesített. Ebből egy évtizedeken át prosperáló kapcsolat alakult ki a két fél között.
Volt még néhány más példa is: Guyana gazdasága jelentősen függött a bauxitbányászattól, de a nemzeti ipar államosítása után a nyugati vevők elfordultak az országtól. Rich azonban ismét közvetítőként lépett fel, segítve Guyanát a bauxit eladásában. Egy teljes éves termelésre adott előleget, amely lehetővé tette az ország számára, hogy áthidalja a súlyos likviditási válságot. Ez a megállapodás biztosította, hogy Guyana képes legyen fenntartani bányászati infrastruktúráját, miközben Rich óriási hasznot húzott az alumínium globális piacán.
Dél-Afrikában, az apartheid korszak alatt, az olaj volt az ország Achilles-sarka. Az embargók miatt hivatalosan nem vásárolhattak olajat, de Rich cége kreatív megoldásokkal biztosította az utánpótlást. A szállítmányok eredetét gyakran álcázták hamis dokumentumokkal, hogy elkerüljék a nemzetközi szankciókat, egy alkalommal Rich egyik tankhajóján még a hajó nevét is letakarták. Az üzletek óriási nyereséget hoztak Rich számára, miközben Dél-Afrika gazdasága működőképes maradt.
A hidegháborús időkben Kuba gazdaságát szintén szankciók sújtották. Itt Rich az ország cukortermelésére alapozta az üzleteit. Olajjal látta el Kubát, cserébe az országban termelt cukorért, amit aztán a nemzetközi piacokon értékesített. Ez a barter-rendszer lehetővé tette Kuba számára, hogy elkerülje a gazdasági összeomlást, miközben Rich garantáltan magas profitot ért el az olaj és a cukor közötti árkülönbségből.
Az iráni forradalom a bukás kezdete
Rich vesztét az 1979-es iráni forradalom és az ezt követő olaj- és túszválság indította el. Az iráni sah bukása után az országban az iszlám rezsim vette át a hatalmat, ami alapjaiban forgatta fel az olajkereskedelmet. Az Egyesült Államok bojkottot hirdetett Irán ellen, különösen az 52 amerikai túsz fogvatartása miatt.
Rich azonban szokása szerint nem törődött a szankciókkal, továbbra is vásárolta az olajat Iránból, amit hatalmas haszonnal adott tovább más országoknak. Ezzel végül az amerikai hatóságok célkeresztjébe került, és 1983-ban adócsalás, embargó megszegése és illegális olajkereskedelem miatt vádat emeltek ellene.
EZ VOLT AZ ADDIGI LEGNAGYOBB ADÓCSALÁSI ÜGY AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TÖRTÉNETÉBEN, TÖBB MINT 100 MILLIÓ DOLLÁROS ADÓELKERÜLÉS VOLT A VÁD.
Rich nem várta meg a bírósági tárgyalást és Svájcba menekült, ahol az amerikai hatóságok nem érhették el. Hogy elkerülje a kiadatást, lemondott amerikai állampolgárságáról, és spanyol, valamint izraeli útleveleket szerzett. Az Egyesült Államokban körözött személy lett, akinek a neve az FBI tíz legkeresettebb bűnözője között szerepelt.
Bár üzleti birodalma tovább működött Svájcból, a politikai nyomás, valamint a jogi eljárások árnyékában sosem térhetett vissza korábbi hatalmának csúcsára.
Marc Rich megítélése rendkívül ellentmondásos volt. Sok ország számára a „végső pénzügyi megmentő” szerepét töltötte be, hiszen olyan helyekre szállított nyersanyagokat és biztosított likviditást, amelyek máshonnan nem kaptak volna segítséget.
JAMAICÁTÓL DÉL-AFRIKÁIG, ANGOLÁTÓL KUBÁIG KORMÁNYOK ÉS ÁLLAMI VÁLLALATOK FÜGGTEK TŐLE, MIKÖZBEN HATALMAS NYERESÉGEKET SZERZETT AZ ILYEN KOCKÁZATOS ÜGYLETEKBŐL.
Ugyanakkor éles kritikák érték, amiért etikátlan módon üzletelt, embargókat kijátszva és diktatúrákkal is üzletelve. Illetve mert tevékenysége hozzájárult diktatórikus rendszerek fennmaradásához, és kizsákmányolta az adott országokat gazdasági gyengeségeik révén.
Egy király sem uralkodhat örökké
Marc Rich kereskedési stílusa a “hét nővérként” is emlegetett olajipari óriások hanyatlásával párhuzamosan emelkedett fel, azonban a papírhordók és a tőzsdealapú kereskedelem elterjedésével végül halálra ítéltetett. Rich közvetlen kapcsolatokat épített ki a kormányokkal és állami vállalatokkal, az 1980-as évek végére azonban a tőzsdén kereskedett olajszármazékok, például a határidős és opciós szerződések megjelenése radikálisan átalakította az olajkereskedelem világát.
A „papírhordók” bevezetése lehetővé tette a kereskedők számára, hogy fizikai olajszállítmányok kezelése nélkül spekuláljanak az árak alakulásán. Ez az új modell jelentősen csökkentette az olyan hagyományos kereskedők versenyelőnyét, mint Rich, akik korábban az olajforrások feletti közvetlen irányításra és a kockázatos fizikai szállítmányokra támaszkodtak.
A PÉNZÜGYI SZÁRMAZÉKOS PIACOK TERJEDÉSE RÉVÉN AZ OLYAN NAGY BANKOK ÉS PÉNZINTÉZETEK, MINT A GOLDMAN SACHS ÉS A MORGAN STANLEY, BELÉPTEK AZ OLAJPIACRA, ÉS HATALMAS TŐKEEREJÜKKEL GYORSAN KISZORÍTOTTÁK A HAGYOMÁNYOS KERESKEDŐKET.
Rich stílusa, amely az országok közötti politikai játszmák és embargók kezelésén alapult, elavulttá vált egy olyan világban, ahol az olajkereskedelem egyre inkább a pénzügyi innovációk irányába tolódott el. Ez a változás nemcsak Rich üzleti modelljét, hanem az egész iparágat átformálta, a hagyományos kereskedők helyét a digitális platformokon spekuláló, matematikai elemzéseken alapuló stratégiákat alkalmazó kereskedők vették át.
Rich pályafutásának végjátéka a cinkpiacon való kudarcával zárult. Az 1990-es évek elején Rich megpróbálta sarokba szorítani a cink piacát, hatalmas mennyiséget halmozott fel annak reményében, hogy manipulálja az árakat. Azonban a piac túl nagy volt ahhoz, hogy irányítása alá tudja kényszeríteni, valamint a LME (London Metal Exchange) szabályozói is közbeavatkoztak, hogy megakadályozzák a manipulációt.
A cink ára zuhanni kezdett, Rich pedig jelentős veszteségeket szenvedett el, ami 172 millió dolláros mínuszhoz vezetett cége számára. Ez a kudarc, valamint a belső konfliktusok és a változó piaci környezet végleg megpecsételte Rich dominanciáját a globális árupiacokon. Munkatársai ellene fordultak és egy új céget alapítottak Glencore néven, ami azóta is dominálja a nyersanyag-kereskedést.
Börtön helyett ünnepelt sztár
Végül élete egyik legvitatottabb epizódja a 2001-es elnöki kegyelem volt, amelyet Bill Clinton adott neki hivatali ideje utolsó napján 2001 január 20-án. Richet az Egyesült Államokban adócsalásért és embargók megszegéséért körözték, ami potenciálisan több mint 300 év börtönnel fenyegette őt. Azonban az ügyét több prominens figura, köztük Izrael miniszterelnöke és a spanyol király is támogatta, akik Clintonhoz fordultak, hogy Richnek kegyelmet adjon.
Ez a döntés heves politikai és közéleti tiltakozást váltott ki, különösen azért, mert Rich volt felesége, Denise, jelentős adományokkal járult hozzá a Demokrata Párt kampányához, valamint Clinton későbbi könyvtárához (Clinton Presidental Library).
A kegyelem mögött álló motivációkat sokan vitatták, és Clinton maga is védekezésre kényszerült, mondván Rich esetét a nemzetközi diplomácia és Izrael stratégiai érdekei indokolták. Az amerikai politikai spektrum mindkét oldalán komoly felháborodást váltott ki a kegyelem (plána, hogy Clinton egy saját rokonának, és felesége rokonának is kegyelmet adott), amelyet sokan az igazságszolgáltatás megcsúfolásának tartottak.
EZT KÖVETŐEN MARC RICH MINDEN VAGYONÁT MEGTARTVA BOLDOGAN ÉLTE TOVÁBB ÉLETÉT SVÁJBAN, ÉS SOHA NEM TÉRT VISSZA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBA. ÉLETE UTOLSÓ ÉVTIZEDÉT CSENDES JÓTÉKONYKODÁSSAL ÉS MŰGYŰJTÉSSEL TÖLTÖTTE.
A történet végső tanulsága azonban talán az, amit már számtalan filmből is megtanulhattunk: ha valaki milliárdokat lop fehérgalléros bűnözőként, akkor szupersztárként is végezheti. Marc Rich, minden ellentmondás ellenére, pontosan ezt a pályát járta be, ami jellemző volt a ’70-es és ’80-as évek Amerikájára.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
