Mindig legyen a zsebünkben egy kis Svájc

Most, amikor az inflációkövető állampapírok az egetverő infláció levonulásával már annyit sem hoznak, mint a bárki által bármikor megvehető és bármikor értelmes áron eladható „normális” állampapírok, mit szólna ön egy új befektetéshez?

Olyan befektetésről van szó, ami forintban az elmúlt tíz évben éves 12,3 százalékos hozamot termelt, azaz tíz év alatt a 3,2-szeresére nőtt az értéke? Ráadásul úgy, hogy a forintban számoló magyar befektetőnek ezért a svájci részvényindex kockázatát kellett vállalnia. De mielőtt a svájci részvénypiacot mint befektetési lehetőséget kissé tovább fényeznénk, emlékezzünk meg egy kerek, ámde gyászos évfordulóról.

Az elengedés idején

Éppen tíz éve, 2015 január 15-én engedte el a svájci jegybank a „floort”, tehát az 1,20-as árfolyamszintet az euró/svájci frank árfolyamában, amelynek mindhalálig való védelmére nem sokkal korábban felesküdött. Az árfolyamszint védelme itt nem azt az irányt jelentette, amihez a magyar újságolvasó talán kicsit jobban hozzá van szokva. Éppen ellenkezőleg: a svájci jegybank azzal próbálkozott, hogy meggátolja a svájci frank túlzott erősödését, azért, hogy megelőzze a svájci export versenyképtelenné válását, illetve a túl erős frankon keresztül ne importáljon deflációt a világból, azaz megelőzze egy olyan árfolyam kialakulását, amely kifejezetten fékezőleg hat a gazdasági aktivitásra.

Könnyű belátni, hogy ha önök, akik hallgatnak rám, kellően sokan vannak, és vásárolnak svájci befektetési eszközöket, azaz tömegesen vesznek svájci frankot, akkor a svájci jegybank egy ponton túl egyszerűen tehetetlenné válik fenti célja mesterséges megvalósításában. Hiszen valójában egyetlen eszköze marad, miután a kamat lenullázásával – vagy éppen negatív kamatok alkalmazásával – sem tudta megállítani a Svájc jövőjébe befektetni akaró megtakarító hordákat: svájci frankot kell gyártania.

Ez tulajdonképpen nem nehéz feladat, egy ENTER gombot kell nyomogatni a megfelelő billentyűzeten a jegybank devizapiaci intervenciókat kiszolgáló munkaállomásán. Akár még remegő kézzel is kellő folyamatossággal végezhető ez a művelet, sőt, talán úgy könnyebb is, de van egy súlyos következménye is. Ha folyamatosan gyártják a svájci frankot és azonmód eladják, majd eurót, dollárt, aranyat, részvényeket vesznek belőle – mert ezt tették –, és ezt nem hagynák abba időben, akkor egyszer csak túl sok svájci frank lenne a világban.

Tehát egyik pillanatról a másikra a ló túlsó oldalán találnák magukat. Az értékálló csodadeviza kínálata hirtelen nagyon megnövekedne a mögötte lévő gazdasági teljesítményhez és az abból adódó kereslethez képest. Akkor Svájcban is eljött volna a nehezebb irány: túlzott gyengüléstől kellett volna megvédeni egy kis ország devizáját. Márpedig a svájci jegybankot nem ezért tartják, hanem azért, hogy őrizze a frank értékét, az árstabilitást, és ha lehet, optimális feltételeket teremtsen a gazdasági aktivitásnak.

Kinyílt zsilipek

Miután kiderült, hogy a frankot vásárló befektető hadak egyszerűen nem akarnak elfogyni, világossá vált, hogy ez a bizonyos optimum a gazdasági aktivitás felől nézve rövid távon is csak azon az áron lett volna védhető, hogy a két előbbi, sokkal fontosabb szempontot – a frank értékállóságát és ezzel az árstabilitást – hosszú távon garantáltan feláldozták volna. Ezért meghozták az egyetlen lehetséges felelős döntést, vállalva, hogy ezzel feláldozzák a hitelességüket és a becsületüket. Az ellenkezőjét tették, mint amit megígértek a piacnak – tíz éve, január közepén kinyitották a zsilipeket a gáton, és aznap egészen konkrétan elszabadult a pokol.

A magyar devizahitelesek állományának igen nagy részét addigra szerencsére szabályozói kényszerrel forintosította a magyar pénzügyi kormányzat. Ez nagyon komoly fegyvertény, ennél már csak az lett volna nagyobb dicsőség, ha a mindenkori pénzügyi kormányzat esetleg nem engedte volna meg a bankpiacnak, esetleg a piac nem engedte volna meg saját magának, hogy a világ legerősebb devizájának tartós gyengülésére, de minimum a trendszerű erősödésének a megállására spekuláltasson mindezeket átlátni képtelen ügyfeleket (milliószámra, több kelet- és nyugat-európai országban, így Magyarországon is).

Mert bizony így van: akinek forintban, zlotyban, euróban keletkezik a jövedelme, ámde svájci frankban vesz fel hitelt, az tudtán kívül arra spekulál, hogy a pénzügyi piacok kollektív intelligenciája fabatkát sem ér. A kamatkülönbözet, a svájci frank alacsonyabb kamata félreárazás, illetve az élelmesek állampolgári joga az okosságra, hát nehogy már ne használjuk ki.

Még rosszabb esetben a svájci frank alacsonyabb kamata egyenesen úgy működött a gyakorlatban, mint valami „szociális juttatás” vagy segély, hogy azok is vehessenek fel hitelt – lakásra, rosszabb esetben szükségszerűen az értéke nagyobb részét öt év alatt elveszítő autóra(!) –, akik forintban, zlotyban, euróban nem tudták volna kifizetni a kamatokat.

Felszállás a másik irányba

Azért gondolom, hogy nem értelmetlen dolog mindezt felidézni, mert amit javasolni szeretnék önnek, az majdnem éppen ennek az ellenkezője. Nem most, valamiféle aktualitástól indíttatva, hanem általános érvénnyel javaslom megfontolásra, hogy a másik irányban tessék felszállni a svájci frank vonatra. Sőt, egyenesen azt javaslom, hogy ne is álljon meg itt, hanem gondolkodjon el a svájci részvénybefektetések lehetőségén is.

EZ A VILÁG EGYIK LEGERŐSEBB, A SOKKOKNAK STRUKTURÁLIS, VÉGSŐ SORON KULTURÁLIS OKOKBÓL LEGINKÁBB ELLENÁLLÓ GAZDASÁGA.

A globális térben is elképesztően versenyképes iparral, az országot régen kinőtt, ezért nem éppen kockázatok nélkül működő, de professzionálisan menedzselt, a közismert sajátosságokkal bíró pénzügyi rendszerrel. Nem mellesleg fantasztikusan megszervezett idegenforgalommal, megtakarítási kultúrával, valóságos demokratikus politikai intézményrendszerrel, betonbiztosnak tűnő jogállamisági fundamentumokkal.

A globális térben sok évtized alatt bizonyított versenyképesség két fontos következménnyel jár a külföldi befektető számára. Egyrészt a svájci frank iránti kereslet folyamatosan meghaladja a kínálatot, a jegybanknak továbbra is folyamatosan egyensúlyoznia kell a nyíltpiaci és egyéb műveleteivel, a tartalékainak és a piaci szereplők várakozásainak menedzselésével. Mindezt annak érdekében, hogy megelőzze a frank egészségtelen felértékelődését. A svájci jegybank külföldi tartalékai – amelyekben, ahogy fentebb utaltam már rá, kínjukban részvényeket is tartanak, mint valami állami tőkealap – jelenleg hozzávetőleg a svájci GDP 90 százalékára(!) rúgnak, ami egészen elképesztő. A külkereskedelmi mérleg egyenlege másfél évtizede nem volt negatív, az export jelenleg is jobban nő az importnál.

Nagy jelentősége nincs, csak érdekesség: a jegybank aranytartaléka tizenhat éve 1040 tonna, azóta nem nyúltak hozzá – miután hosszú éveken keresztül sikerült lecsökkenteni a 2000-es évek elején beállított közel 2600 tonnás csúcsról. Összehasonlításképpen: a Magyar Nemzeti Bank az aranytartalék agresszív növelése után nemrégiben érte el a 110 tonnás szintet. Ez nem jó vagy rossz, az aranytartalék szerepe minimum vitatott a monetáris politikában, de az arányok azért mégiscsak jeleznek valamit. Ugyanazt jelzik, mint szinte minden mutató, ami a svájci befektetési lehetőségek megfontolását támogatja – csak az árral lehet baj.

HA NEM TÚL DRÁGA A SVÁJCI RÉSZVÉNY, HA NEM TÚL DRÁGA A FRANK, AKKOR EGYSZERŰEN NINCS ÉRV AMELLETT, HOGY NE TARTSUNK A PORTFÓLIÓBAN SVÁJCI KITETTSÉGET.

Miközben a nagy tartalékdevizák, a dollár, az euró, a jen visszafogottan fogalmazva sem áll minden gyanú felett a hosszú távú elinflálásuk kilátásait tekintve, a svájci frank összehasonlíthatatlanul szilárdabb fundamentumokon áll. A részvénypiaca az értékeltségét tekintve mindennek megfelelően sohasem olcsó, nem ígér hatalmas növekedési sztorikat. Tradingre alkalmatlan, érett, globálisan versenyképes, világpiacra dolgozó vállalatok a trendszerű növekedésükben és a normális üzletmenetükben kínálnak befektetési lehetőségeket.

Értelemszerűen az egyedi kockázatokat porlasztva, diverzifikált formában, leginkább egy indexet lekövető, tőzsdén kereskedett alap tartásával érdemes ezt a kitettséget kialakítani. Közelebbi ismeretek nélkül nem szabad egyes vállalatokban vagy szektorokban spekulálni, akkor sem, ha valaki maga intézi a befektetései kezelését.

Hálás unokák

Végül térjünk vissza az elején megvillantott számokhoz. Az SMI részvényindex azon változata, amely az indexben szereplő részvények osztalékfizetésével is számol, és nem csak az árfolyamuk változásával, az elmúlt tíz év során több mint a kétszeresére emelkedett. Ez alatt azonban a forint is alaposan leértékelődött a svájci frankhoz képest. Ha ezzel is számolunk, tehát azt néznénk meg, hogy a tíz éve a svájci részvényindexbe fektetett pénzünk az osztalékokkal is számolva mennyit ér ugyancsak forintban, akkor azt kapnánk, hogy a 3,2-szeresére nőtt.

Tíz év alatt ez a növekmény 12,3 százalékos éves hozamot jelent, és még egyszer: úgy, hogy eközben nem egy darab kockázatos részvényt tartottunk egy tetszőleges, sérülékeny devizában, hanem egy nagyon erős komponensekből álló részvénykosarat a világ talán legszilárdabb lábakon álló devizájában.

Természetesen kialakulhatnak túlértékelt állapotok, ha például holnap a hvg360 olvasói egy emberként vásárolnak svájci részvényeket, akkor az utánuk jövők bajban lehetnek – de félretéve a tréfát, ez általában olyan befektetési lehetőség, amiért jó eséllyel lesznek hálásak a higgadt és türelmes befektetők gyerekei és unokái.

Szeretnék többet megtudni

Amennyiben szeretne többet megtudni a Concorde Csoportról és a szolgáltatásainkról, az alábbi mezők kitöltésével gyorsan és egyszerűen léphet kapcsolatba munkatársainkkal!

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.