Kinek jó, ha néha esnek az árfolyamok a részvénytőzsdéken?

Sokkal izgalmasabb olvasmány lenne a Concorde befektetési hírlevelének alább formát öltő aktuális darabja, ha a címben feltett kérdésre csak a végén adnám meg a választ, de nem szeretnék játszani a kedves olvasó idegeivel, ezért elárulom már most: Önnek a legjobb.

A tőzsdei árfolyamok időről-időre, legutóbb most augusztusban bekövetkező, kisebb vagy éppen nagyobb eséseinek az elsőszámú nyertese Ön, a tudatos megtakarító, az óvatos, az előrelátó, a családja jövőjére gondoló hétköznapi befektető, a Concorde hírlevelének megbecsült olvasója.

Nem azok a kivételes zsenik, akik eladták a részvényeiket az éppen legutóbbi esésecske előtti tetőzésnek is a legtetején, és akik azóta is röhögnek a markukba a Monacoban horgonyzó, 60 méteres jachtjuk tatfedélzetén, miközben kubai szivar illatos füstjén át kárörvendve szemlélik a reménytelen lúzerek világát.

Nem is azok az egyébként egy más alkalommal kifejtendő okból rendkívül hasznos, megátalkodott spekulátorok, minden karvalytőkések leggonoszabbjai, hiszen tudják, a Soros Györgyök, akik képesek úgy eladni egy részvényt, egy kötvényt, egy devizát, egy hajórakomány rezet, egymillió hordó olajat, hogy közben nincs is nekik, és igyekeznek később olcsóbban visszavásárolni azt, ami nem is volt nekik. (Ilyet lehet? Ilyet szabad? Hát van még igazság ezen a gyorsulva felforrósodó sárgolyón?! Igen, lehet, szabad, és van is még egy kis igazság, ráadásul ezt bárki, bármikor megteheti, csak éppen nem javaslom bárkinek, bármikor, leginkább senkinek, semmikor – de erről inkább tényleg máskor beszélgessünk.)

Ezek után még mindig gondolhatná azt Ön, kedves tudatos megtakarító, hogy ha nem a fenti játékosok a tőzsdei árfolyamok rendszeres esésének nyertesei, akkor is ott vannak még azok, akik készpénzben, bankbetétben, rövid lejáratú kötvényekben, köztük állampapírokban üldögélnek, és a tőzsdei esések alkalmával isteni sugallatra bevásárolnak, természetesen – különben mire volna jó az isteni sugallat – a legalján, pontosan ott és akkor, amikor az árfolyamok esése megáll, majd általában elég hirtelen meg is fordul.

Rögtön meg is idézek egy nagy nevet a szakmánkból, akit azonban Magyarországon a szakmánkon kívül egyáltalán nem ismer senki, de az Egyesült Államokban valóságos celeb, szupersztár a gazdaság iránt akár csak egy kicsit is érdeklődő újságolvasók széles körében is.

A neve Jeffrey Gundlach, jelenleg még félig-meddig ő viseli a „kötvénykirály” címet, ami az amerikai professzionális befektetői közegben egyfajta vándordíj. Gundlach befektetési alapokat kezel, befektetési alapkezelő vállalatokat vezetett, illetve vezet, és ha csak pár mondatot mond, nyilvánvalóvá válik, hogy kivételesen intelligens, és nagyon eredeti gondolkodás jellemzi. Filozófiát is tanult, mint Soros György, de matematikát is, először ez utóbbival kezdett valamit, PhD-képzésbe fogott a Yale-en, a világ egyik legnevesebb egyetemén, mielőtt elkezdett volna ipari méretekben pénzt keresni. A befektetői közönség mindig abban a reményben hallgatja ájultan, hogy végre megtud valamit az amerikai önkormányzati kötvények és a demográfiai folyamatok rejtett összefüggéseiről, szeret messziről indítani, nagy, messzire tekintő, fajsúlyos megmondásokba átfolyni, és azt a látszatot kelteni, mintha a döntései és a korábbi eredményei mögött rejtélyes, földi halandók számára eleve felfoghatatlan, de egzakt számítások, kalkulációk állnának.

Ehhez képest néhány éve egy hosszabb, akkor még kifejezetten a Covid miatt videón adott interjú első órájától megfáradva kibökte, hogy szerinte az idő legnagyobb részében egy sokszínű, a kockázatot szétporlasztó kötvényportfólióból kell nyugodtan nézelődni. Aztán amikor – átlagosan minden évtizedben egyszer – összedőlni látszik a világ, akkor a portfólió nagy részével meg kell vásárolni az összeszakadó pénzügyi eszközöket, leginkább a részvényeket, néhány évig tartani kell ezeket, amíg új árfolyamcsúcsokra nem emelkednek, és utána nem sokkal fokozatosan vissza kell térni egy viszonylag biztonságos kötvényportfólióhoz, és amúgy meg nem kell csinálni semmit.

A nagy ember alapkezelője által felszámított sikerdíjak felől nézve ez valószínűleg üzletileg teljesen rendben is van. Ha megnézzük, hogy mondjuk a világ kettővel ezelőtti összeomlásakor – a Covidot még hagyjuk, még nem vagyunk elég távol tőle időben – hogyan muzsikált a teória, akkor azt látjuk, hogy ügyfélként, befektetőként, tudatos megtakarítóként már egészen más a kép.

NA NEM AZÉRT, MERT NAGY PÁNIKOKBAN, ÖSSZEOMLÁSOK IDEJÉN NEM ÉRDEMES ÉRTELMES KOCKÁZATOT VÁLLALVA BEFEKTETNI – DEHOGYNEM. A PROBLÉMA AZZAL VAN, HOGY HA UTÁNA NÉHÁNY ÉVVEL ELADUNK, TÚL HAMAR REALIZÁLJUK A PROFITOT.

Ez Jeffrey Gundlach alapkezelő vállalata számára a bestiális sikerdíjak kiszámlázásnak a nagyszerű lehetősége, de a piacból való, szinte mindig korai, mindig szükségtelen kiszállás a későbbi hozamok elmaradását is jelentheti, és túlságosan sokszor ezt is jelenti.

Beszéljünk egy kicsit az irányadó számokról. Ha valaki 2008 őszén – figyelem, az messze nem a részvénypiac alja a 2008-2009-es nagy pénzügyi válságban, az ugyanis sokkal lejjebb volt, és úgy fél évvel később, 2009 tavaszán – megvásárolta a vezető amerikai részvényindexet, tehát az ötszáz aktuálisan legfontosabb amerikai tőzsdei cég részvényeit összecsomagolva, például egy erre szolgáló, bárki által, bármilyen kicsi tételben megvásárolható befektetési alapban, és azóta a befolyó osztalékokat mindig ugyanilyen módon befektette, az a pénzét hozzávetőleg… igen, ez itt egy szándékoltan elhelyezett hatásszünet… megtízszerezte.

Megtízszerezte, bizony, ha amerikai dollárban számol.

A magyar forintban számoló tudatos megtakarítót, óvatos, előrelátó, családja jövőjére gondoló hétköznapi befektetőt, a Concorde hírlevél megbecsült olvasóját sajnos ennél is jobban fel kell zaklatnom.

Magyar forintban a fenti, bonyolultnak éppen nem nevezhető befektetési stratégiával a hétköznapi befektető, aki Jeffrey Gundlach matematikus, filozófus, alapkezelő, dollármilliárdos, zseniális, pénzügyi piacokra szabadított rendkívüli intellektusának aligha érhet a nyomába, tessék megkapaszkodni, meghússzorozta a befektetését.

Hétköznapi befektetőnk tehát 2008 őszén X forintját dollárra váltotta, abból válogatás nélkül, egybe csomagolva megvette az akkor legfontosabb ötszáz amerikai tőzsdei vállalat részvényeit, és… és nem tett semmi egyebet azóta sem. Az ötszáz legfontosabb vállalat már nem pontosan ugyanaz, egyesek kikerültek ebből a klubból, mások bekerültek, közben a többségük kifizetett egy rahedli pénzt osztalékként, de hétköznapi befektetőnk ezekről mit sem tudott, a befektetési szolgáltatója, vagyonkezelője, és azok mindenféle üzleti partnerei mindent elintéztek helyette, és most itt áll 20X magyar forintot érő, tulajdonképpen számára ismeretlen valamivel az értékpapírszámláján. Ha közben pedig folyamatosan megtakarított és befektetett, akkor persze még sokkal több, mint 20X értékű valami (nem is tudja, hogy mi) van azon a számlán.

De miért kell ehhez az, hogy közben legyenek esések, köztük komolyak, rémisztőek is?

Azért, mert ha sokáig nincs komolyan vehető esés az árfolyamokban, akkor az emelkedés begyorsul, exponenciálissá válik, mindenféle forró pénz és sok hitel, továbbá rengeteg idióta is megtalálja magának a részvénypiacot, túl sokan lesznek rövid idő alatt létrejött nagy nyerőkben, félnek azt elveszíteni, ettől a piac instabillá válik, amin nem segít semmi más, csak időnként egy kiadós esés, ahogy okoskodva mondjuk, egy korrekció.

Ha tehát Ön megfontolt megtakarítóként olyasféle esést lát, mint amilyet most augusztusban, akkor ne aggódjon, hanem ellenkezőleg, nyugtázza jólesően, hogy a dolgok úgy mennek a maguk útján, ahogy az Önnek a legjobb.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.