A Bitcoin megint nem védett meg senkit semmitől

picture

Számítok a kedves olvasó együttérzésére, ugyanis éppen hurokba dugom a fejem azzal, hogy a Bitcoinról írok, és nem jót írok róla.

Ezzel ugyanis valóságos népharagot lehet kiváltani, nem is remélhetem, hogy megúszom. A Bitcoin rajongói az Egyesült Államokban már olyan fontos és elkötelezett tábort alkotnak, hogy az elnökségért küzdő politikusok nem tehetik meg, hogy ne udvaroljanak nekik, itthon legalább nem tartanak annyi fegyvert otthon.

Hurokba dugom a fejem azért is, mert úgy írok róla valamit, hogy nem értek hozzá. Nem ismerem a Bitcoin árfolyamát mozgató tényezőket, keveset tudok a piacának a szerkezetéről, működési infrastruktúrájáról. Nem tudom elemezni, nem tudom viszonyítani semmihez.

Egyet tudok róla, és ezt szeretném most megosztani:

A BITCOIN EDDIG NEM BIZONYULT DIGITÁLIS ARANYNAK.

Menekülőeszköznek álmodni ezt a terméket a jövőre vetítve egyelőre merő fantázia, a múltra és a jelenre vetítve tőrőlmetszett ostobaság.

Egy menekülőeszköz attól az, ami, hogy amikor a piacokon elromlik a hangulat, esetleg egyenesen pánik uralkodik el, akkor jól tartja magát, vagy akár drágulni is tud.

A Bitcoin nem így viselkedik, ezekben a hetekben sem, ezekben a napokban sem.

Miközben az amerikai, majd a többi részvénypiacon feltörnek és végig söpörnek a recessziós félelmek, miközben erősödik a meggyőződés, hogy a Fed talán túlszigorított, talán recesszióig viszi a szigorítási ciklust, óvatosságból vagy éppen nagyon is szándékosan, miközben tömegesen kényszerlikvidálják a saját devizájuk tőkeáttételes shortolásából sokadszorra sportot űző, és magukat megégető japán kisbefektetőket, miközben szakadnak a részvényindexek, működnek a valódi menekülőeszközök. Jól tartja magát az arany, erősödni tud a svájci frank, emelkedik az amerikai államkötvények árfolyama.

A BITCOIN PEDIG HULLIK, MINT A NEHÉZ KŐ.

Alig egy hete, július 29-én kereken 70 ezer dolláron forgott, amikor ezt írom, augusztus 5-én, éppen leszúrt 50 ezer dollár alá, és vadul liftezik fel és le.

Lehet, hogy a Bitcoin csodálatos befektetés lesz. Még az is lehet, hogy egyszer majd kiváló menekülőeszköz is lesz – nem tudom, sőt, fogalmam sincs.

Csak azt ne mondja rá senki, kérve kérem, aki egy kicsit is komolyan veszi magát ebben a szakmában, hogy ma már ez a digitális arany.

Egy nagyon korlátozottan forgalomképes, pénzáramlást nem biztosító, igaz, felülről korlátos kínálatú, de már ezerféle formában másolt, utánzott pénzügyi termék, ami piaci viharok idején, tehát pontosan azokkal egyidejűleg, mindössze egyetlen hét alatt 28,5 százalékot tud esni, az nem menekülőeszköz.

Menekülni nem szégyen, hanem sokszor józan, okos döntés. De nem mindegy, hogy merre, mivel, hogyan.

A Bitcoin erre még biztosan nem jó.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.