Új divat az amerikai olajiparban

picture

A Follow This és az Arjuna Capital még 2020 környékén szereztek apró, pár ezer dolláros tulajdoni hányadot több nagy nemzetközi olajipari vállalatban. Tették ezt azzal a céllal, hogy az éves közgyűléseken előterjeszthessék a klímavédelmi javaslataikat. Az ExxonMobilnál a 2021-es közgyűlésen próbálkoztak meg legelőször ilyen jellegű javaslatokkal, amikor szigorúbb kibocsátási célokat próbálta meg elfogadtatni, különös tekintettel a Scope 3-as üvegházhatású gázokra. Az ExxonMobil azonban következetesen elutasította ezeket a javaslatokat, azzal érvelve, hogy ezek nem szolgálják a hosszú távú részvényesi értéket. Természetesen ez nem vette el ezeknek a csoportoknak a kedvét, hogy újra és újra megpróbálkozzanak.

A két aktivista befektető hasonló javaslatokat nyújtott be más nagy olajtársaságoknak is. 2021-ben és 2022-ben a ConocoPhillips-nek és a Chevronnak is benyújtottak javaslatokat, amelyek célja a szigorúbb emissziócsökkentési célok és a klímakockázatok átfogóbb értékelése volt. A Royal Dutch Shell esetében a javaslatokkal azt akarták elérni, hogy a társaság igazodjon a párizsi klímacélokhoz, és jelentősen csökkentse kibocsátását. Ezeket a javaslatokat is elutasították a vállalatok részvényesei. A BP és a TotalEnergies szintén célpontjai voltak a Follow This és az Arjuna Capital aktivista tevékenységének, de ezek a javaslatok is hasonló sorsra jutottak. Habár az aktivista befektetők kitartóan próbálják keresztülvinni javaslataikat, eddig ezeket többnyire elutasították.

Az ExxonMobil besokall

2024 elején az ExxonMobil úgy döntött, hogy elég volt, és beperelte a Follow This-t és az Arjuna Capitalt. Az ExxonMobil januárban nyújtotta be a keresetet egy texasi bíróságon, hogy megakadályozza a klímavédelmi javaslatok szavazásra bocsátását a májusi éves részvényesi közgyűlésen. A cég vezetése azért döntött így, hogy megleckéztesse az érintetteket, és elvegye mindenki kedvét a haonló próbálkozásoktól. Az ExxonMobil azt állította, hogy ezek a részvényesek álruhába öltözött aktivisták, akik valójában egy szélsőséges zöld agendát próbálnak keresztülvinni, javaslataik nem szolgálják a hosszú távú részvényesi értéket, hanem inkább aláássák a vállalat működését, és eltökélt céljuk, hogy pénzügyileg megkárosítsák a céget kezdeményezéseikkel. A per különleges lépés volt, mivel az ExxonMobil először próbálkozott bírósági úton kizárni a részvényesi javaslatokat a szokásos SEC-eljárások helyett​.

Annak ellenére, hogy a Follow This és az Arjuna Capital visszavonták javaslataikat a per elindítása után, az ExxonMobil továbbra is folytatja a jogi eljárást, hogy megakadályozza a hasonló javaslatok jövőbeni benyújtását​. Ez a lépés komoly vitát váltott ki, és több nagy befektető is kritizálta az ExxonMobil ezen döntését,

AMELYET A RÉSZVÉNYESI DEMOKRÁCIA ELLENI TÁMADÁSKÉNT ÉRTÉKELTEK​.

Aggodalmak a többi tulajdonos körében

Az ExxonMobil jogi lépései komoly aggodalmat keltettek más részvényesek körében, akik úgy vélik, hogy ez a lépés veszélyezteti a részvényesi demokráciát. Illinois állam pénzügyminisztere, Michael W. Frerichs szerint az ExxonMobil lépései arra irányulnak, hogy elhallgattassák a részvényeseket és megakadályozzák őket a javaslataik benyújtásában​. A Kaliforniai Közalkalmazotti Nyugdíjrendszer (CalPERS) szintén kritikusan nyilatkozott, azt fontolgatták, hogy a következő közgyűlésen a cég vezérigazgatója, Darren Woods ellen szavazzanak​. A CalPERS befektetési igazgatóhelyettese, Michael Cohen kijelentette, hogy az ExxonMobil lépései egyedülállóan agresszívak, és ilyen módon még egyetlen más vállalat sem perelte be részvényeseit​​. Fiona Ma, Kalifornia állam pénzügyminisztere hangsúlyozta, hogy a nyugdíjalapoknak vezető szerepet kell játszaniuk olyan ügyekben, amelyek alááshatják a részvényesi jogokat​.

A proxy tanácsadó cég, a Glass Lewis & Co. arra buzdította az intézményi befektetőket, hogy szavazzanak Joseph L. Hooley ellen, mivel az ExxonMobil jogi lépései szokatlanul agresszívak. A norvég állami vagyonalap (Norges Bank Investment Management) szintén aggodalmát fejezte ki az ExxonMobil jogi lépései miatt. Az alap képviselői szerint az ilyen jogi eljárások káros precedenst teremthetnek, és akadályozhatják a részvényesek jogait a vállalati döntéshozatalban. Az alap nyilvánosan kifejezte, hogy az ExxonMobil lépései ellentétesek a részvényesi demokráciával és a vállalati átláthatóság elveivel​.

A közgyűlés „ítéletet” mond

Bár az ExxonMobil jogi lépései heves ellenállást váltottak ki, végül a vállalat igazgatósági tagjait újraválasztották a 2024-es éves részvényesi közgyűlésen, a részvényesek 95 százalékos elsöprő többsége támogatta a jelenlegi menedzsmentet. Darren Woods, az ExxonMobil vezérigazgatója kijelentette, hogy a részvényesek többsége továbbra is támogatja a vállalat vezetését és annak stratégiáját, amely a nyereség maximalizálására és a részvényesi érték növelésére összpontosít. Woods hangsúlyozta, hogy

AZ EXXONMOBIL CÉLJA TOVÁBBRA IS A VILÁG LEGERŐSEBB ÉS LEGNYERESÉGESEBB ENERGIAIPARI VÁLLALATÁNAK FELÉPÍTÉSE​.

Az ExxonMobil vezetése szerint a klímavédelmi javaslatok elfogadása veszélyeztetné a vállalat versenyképességét és nyereségességét. Ennek ellenére a részvényesi álca mögé bújt aktivista csoportok továbbra is nyomást gyakorolnak a vállalatra. Woods szerint az ExxonMobil a legjobb úton halad, hogy megfeleljen a globális energiaigényeknek, miközben fenntartja a részvényesi érték növekedését. A vállalat vezetése úgy véli, hogy az erős pénzügyi teljesítmény és a stabil részvényesi támogatás biztosítja a vállalat jövőbeni sikerét​.

A többi vállalat egyelőre kivár

Az európai versenytársak figyelemmel kísérik az ExxonMobil és a részvényesi álca mögé bújt aktivista csoportok közötti jogi csatát, mivel ennek kimenetele precedenst teremthet a jövőbeni részvényesi aktivizmusra és a vállalati válaszlépésekre. A BP, a Shell és a TotalEnergies is szembesült hasonló klímavédelmi javaslatokkal, és az ExxonMobil lépései befolyásolhatják, hogyan kezelik ezeket a jövőben.

Habár, az európai vállalatok egy része szigorúbb kibocsátáscsökkentési célokat tűzött ki pár éve, jelenleg lépésről lépésre faragnak ezekből vissza, látván, hogy ezek mily mértékben rombolják a vállalat pénzügyi teljesítményét és kilátásait. Sőt, a Shell és a TotalEnergies még az Amerikába való átköltözést is fontolgatja.

(A cikk először a G7.hu oldalon jelent meg 2024. június 19-én. Borítókép: az ExxonMobil jogi lépései komoly aggodalmat keltettek más részvényesek körében, forrás: Shutterstock)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Erőltetett növekedés helyett már inkább osztalékot várnak el az olajcégek részvényesei

Olvasási idő: 4 p
A befektetők szemmel láthatóan azokat a cégeket díjazzák, amelyek csak a legnyereségesebb projektekbe ruháznak be, és az ezen felüli többlet cash flow-t erőltetett növekedési projektek finanszírozása helyett kifizetik a részvényesek számára.
picture

Mesés olajkincsek: Norvégia vagy Venezuela lesz-e Guyanából?

Olvasási idő: 2 p
Óriási olajkészletet találtak a kis latin-amerikai országban, de vajon tudják-e kezelni ezt a hatalmas aranyesőt az ország jogi intézményei, növelni tudják-e a társadalmi jólétet? Érdemes lesz figyelemmel követni a kis dél-amerikai országgal kapcsolatos híreket, mert sok izgalmat tartogathat.
picture

Hova folynak az olaj- és gázcégek dollár billiói?

Olvasási idő: 2 p
Az IEA tételesen összeszedte, hogy a szektor dollárbillióit mire fordítják, kiknél kötnek ki. A teljes bevétel arányaiban legkisebb szeletéhez, kb. 10 százalékhoz a cégek finanszírozói jutnak, a részvényesek és a hitelezők, míg zöld beruházásokra például annyira kevés ment, hogy az ábrán már nem is látszik.